Nagyon ritka ideggázzal mérgezték meg az orosz kémet

0
1199
Pizzázó előtt posztol egy rendőr Salisburyben 2018. március 6-án, miután megmérgezték Szergej Szkripalt (MTI/EPA/Neil Hall)

Kiderült, hogy milyen ideggázzal mérgezték meg az orosz titkosszolgálat volt ezredesét, akire a lányával együtt egy padon találták rá Salisburyben.

Azonosították az ideggázt, mellyel az orosz férfit és lányát megtámadták, de a nyomozás miatt nem hozzák nyilvánosságra a méreg fajtáját. A brit belügyminiszter, Amber Rudd csütörtök este annyit közölt, hogy „nagyon ritka” idegméreg okozta a mérgezéseket.

Rudd a londoni alsóház képviselőinek adott tájékoztatásában azt is elismerte, hogy a gyilkossági kísérlet két célpontja valóban a 66 éves Szergej Szkripal, az MI6 volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, és a kettős ügynök 33 éves lánya, Julija Szkripal volt.

A BBC úgy tudja, hogy Szkripalt nem szaringázzal mérgezték meg, amit vegyi fegyverekben is használnak, és nem is VX idegméregről van szó, amellyel Kim Dzsongun észak-koreai vezető féltestvérét tavaly Malajziában meggyilkolták, hanem ezeknél is nehezebben hozzáférhető és ritkább anyagot használtak.

A brit hadsereg szakértőinek segítségét kérte pénteken a Scotland Yard terrorellenes ügyosztálya a délnyugat-angliai Salisbury városában idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérlet következményeinek felszámolására.

- Hirdetés -

A londoni rendőrség terrorelhárító szolgálata pénteken közölte: „számos járművet és egyéb tárgyat” kell eltávolítani Salisbury belvárosából, ahol a bűncselekmény történt, és ehhez katonai szakértők segítségét kérte. A BBC szerint a hadsereg és a királyi haditengerészet hozzávetőleg 180, vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris hadviselés következményeinek elhárítására kiképzett tagja indult a helyszínre.

Szkripalra és lányára vasárnap délután találták rá eszméletlenül, állapotuk azóta is válságos.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .