Kezdőlap Címkék Mérgezés

Címke: mérgezés

Putyin mérgező titkosszolgálata Párizsban is aktív

Marina Ovszjannyikova az orosz televízió egyes csatornáján mutatott fel egy táblát, mellyel tiltakozott Putyin ukrajnai háborúja ellen nem sokkal az orosz támadás megindulása után tavaly márciusban.

Ovszjannyikova eltűnt, majd Franciaországban bukkant fel, ahol rendszeresen tovább bírálta az orosz elnök háborúját Ukrajnában, mely szemmel láthatóan megnyerhetetlen viszont hatalmas áldozatokkal jár.

A szép szőke újságírónő párizsi otthonában rosszul lett, és hívta a mentőket. A kórházban mérgezést állapítottak meg. A kiérkező rendőröknek az orosz újságírónő azt mondta, hogy valószínűleg Putyin titkosszolgálata követte el a mérgezést. Nemrég Moszkvában egy bíróság 8 és féléves börtönbüntetésre ítélte az újságírónőt azon a címen, hogy “rágalmazta az orosz hadsereget.”

Ennek kapcsán Ovszjannyikova elmondta a sajtónak, hogy 17 éves fia, aki Oroszországban maradt, hazaárulónak tartja őt. Oroszországban tavaly hoztak egy olyan törvényt, mely szerint mindenkit maximum 15 évre börtönbe lehet csukni, ha “hamis információkat terjeszt az ukrajnai háborúról.”

Párizsban az ügyészség vizsgálatot indított az ügyben. A riporterek határok nélkül szervezet, mely segített az újságírónőnek Nyugatra szökni a lányával együtt, maximális támogatásáról biztosította Ovszjannyikovát.

Putyin nemzetközi körözési listáján szerepel a neve

Ez nem jó ómen, mert azt a titkosszolgálati ezredest, aki Londonba menekült, és ezért szerepelt a listán  polóniummal mérgezték meg, és ebbe bele is halt. Az angol orvosok sem tudták megmenteni az életét.

Az orosz titkosszolgálat egy másik híres árulója jobban járt: bár őt is és lányát is megpróbálta eltenni láb alól  a katonai hírszerzés Novicsok méreggel, de mindketten megúszták és jelenleg is a brit rendőrség védelmét élvezik. Ovszjannyikova nem állt a francia rendőrség védelme alatt, és valószínűleg nem is kerül oda, mert Macron elnök elrendelte, hogy a rendőrség minden erővel biztosítsa a zsidó intézményeket Franciaországban. Itt él Európa legnagyobb zsidó és muzulmán közössége, ezért a Hamász terrorakciója után attól lehet tartani, hogy hasonló akciók következnek be Franciaországban is.

Csecsen terrorista késes merénylete

Arras városában egy tanárt megölt és két másik személyt súlyosan megsebesített egy iszlamista késelő – jelentette a France24 portál. Allahu Akbar kiáltással vetette magát a szerencsétlen francia tanárra a csecsen terrorista, aki korábban az iskola tanulója volt. Nem biztos, hogy az akció a Hamász terror támadáshoz köthető, mert három évvel korábban egy ugyancsak csecsen terrorista lefejezett egy tanárt Franciaországban. Azt a csecsen terroristát a francia rendőrök lelőtték.

Putyin elnök két véres hadjáratot folytatott a Csecsenföldön, ahol többezer polgári áldozata volt a hadműveleteknek. Putyin csak úgy tudta pacifikálni a területet, hogy lepaktált egy iszlamista csoport vezérével. Az idősebb Kadirovot vetélytársai felrobbantották. Most fia uralkodik Csecsenföldön, amely úgy működik mint egy iszlám állam. A különbség annyi, hogy az ifjabb Kadirov is hűséget esküdött Putyin elnöknek.

Vlagyimir Putyin újabb ellenfelét ölette meg Nagy Britanniában?

A brit kémelhárítás nyomoz Putyin feltételezett orosz áldozata után. Londoni palotájában halva találták az 52 éves Irina Izmesztyievát. A rokonok egyből a brit kémelhárításhoz fordultak, az orosz oligarcha neje ugyanis azért küzdött, hogy Putyin engedje szabadon férjét, aki egy rémes fegyházban raboskodik az Uralban.

Fehér hattyú – így hívják a fegyházat, ahol az 55 éves orosz olaj kereskedő és egykori szenátor 2010 óta sorozatgyilkosokkal és kannibálokkal közös cellában morzsolja napjait – mint oly sokan, akik szembekerültek Oroszország majd mindenható urával.

Ebben a fegyházban – Szolikamszk városa mellett –  a legelvetemültebb bűnözőket őrzik, és nem véletlenül van köztük az egykori oligarcha: gyilkosságért és óriási adócsalásért ítélték el. Neje szerint csapdába csalta őt a titkosszolgálat, férje  ártatlan, egyetlen bűne van csupán: szembekerült Putyinnal!

Miért halt meg az egykori TV sztár?

A londoni Daily Mail szerint azért, mert évek óta jogi háborút folytatott férje kiszabadításának érdekében. Miután Oroszországban nem ért el eredményt, az Emberi Jogok Bíróságához fordult Strasbourgban. Emiatt sújthatott le rá az orosz titkosszolgálat vélik lányai, akik az MI 5-hoz fordultak édesanyjuk halála miatt.

Az ügyvéd, aki kérte neve elhallgatását, azt nyilatkozta a londoni Daily Mailnek, hogy „igencsak gyanús ez a korai halál épp akkor amikor megindította az eljárást Strasbourgban.”

A brit ügyvéd szerint Irina asszony halála után „csekély esély maradt a sikerre, mert ő volt a mozgató ereje az egész jogi procedúrának.”

Az oligarcha neje igen jó kapcsolatokkal rendelkezett londoni körökben: palotájában Kensingtonban olykor a királyi család tagjai is megfordultak híres színészek és újságírók társaságban. Instagram oldalán Harry herceg rendszeresen szerepelt.

Irina rettegett

A Daily Mailnek nyilatkozó barátok mind azt mondták, hogy az utóbbi időben Irina asszony félt és állandóan a háta mögé nézett: nem követi-e valaki?

21 éves iker lányait  állandóan sofőr hozta és vitte az iskolába, mert édesanyjuk attól tartott: elrabolhatják őket.

Irina nemcsak az orosz titkosszolgálattól tartott, de a férjétől is, aki a Brit Virgin szigeteken a híres adóparadicsomban tartotta vagyonát. Ebből vásárolták még 2006-ban a palotát Kensingtonban 8,85 millió fontért. Ma nyilvánvalóan ennél sokkal többet ér.

Kísért a múlt

Izmesztyiev Baskirföldön született, és kezdetben katona volt. A Szovjetunió bukásakor az olajban gazdag Baskirföld vezetőjének tanácsadója lett. Korus néven létrehozott egy olaj társaságot a privatizált állami vállalatból. Hajókat is vásárolt. Politikai karriert is kezdett: öt éven keresztül Baskirföld szenátora volt Moszkvában. Akkor még Putyin igencsak kedvelte őt: 2005-ben aranyórát kapott Oroszország urától.

Aztán Putyin megindította az offenzívát az oligarchák ellen, és az Izmesztyiev házaspár gyorsan Németországba majd Nagy Britanniába menekült. A férfi előtte még gondosan kimentette vagyonát Oroszországból. Putyin ezt nem bocsátotta meg neki: az orosz titkosszolgálat csapdába csalta Biskekben, Kirgizisztán fővárosában.

Gyorsan Moszkvába vitték, ahol megvádolták azzal, hogy meggyilkolta egy korábbi üzlettársa nejét. Ezenkívül maffia hálózat kiépítésével és adócsalással is meggyanúsították. Minthogy nem tett töredelmes vallomást és vagyonát nem adta át Putyinnak, ezért féltucat gyilkosság végrehajtása, bűnszövetkezet szervezése és adócsalás miatt ítélték el. Jelenleg napi 8 órában egyenruhákat varr Oroszország egyik legkeményebb fegyházában.

Az orosz Helsinki csoport többször is kérte az elnöki kegyelmet különböző jogsértésekre hivatkozva, de ezt mindig megtagadták. Mindenkinek értésére adták Moszkvában: az oligarcha csakis akkor szabadulhat, ha a vagyonát átadja Putyinnak!

Kicsit sok áldozata volt Putyinnak brit földön

A Daily Mail megemlíti, hogy az orosz titkosszolgálat egykori ezredesét, Alekszandr Litvinyenkot poloniummal ölte meg az orosz parlament egyik képviselője Londonban 2006-ban. Egy orosz bankárral növényi méreg végzett Surreyben 2012-ben.

Egy évvel később Borisz Berezovszkijt a fürdőszobájában találták meg felakasztva. A halottkém megállapította, hogy előbb gondosan megfojtották majd megrendezték az öngyilkosságot. Borisz Berezovszkij igen befolyásos oligarcha volt, aki sokáig támogatta Putyin előrejutását. Ám azután szembekerült vele: Nagy Britanniába menekült, és onnan bírálta az orosz elnököt. Aki nem felejtett…

A leghíresebb ügy Szkripal ex ezredesé és lányáé, akiket az orosz titkosszolgálat a Novicsok idegméreggel akart eltenni láb alól Salisburyben. Szerencsésen túlélték a támadást, de azóta is rendőri védelem alatt állnak.

Szkripal ezredes az orosz titkosszolgálat híres árulója volt, akinek meggyilkolására állítólag személyesen Putyin adott parancsot. Szkripal 100 ezer dollárért eladta az Amerikában és Nagy Britanniában működő orosz hírszerző láncot az amerikaiaknak és a briteknek. Putyin, aki egykor maga is a titkosszolgálatnál szolgált még a szovjet időkben, később pedig ő szervezte azt újjá Jelcin elnök idejében, nem felejtette el az aranyszabályt: az árulónak pusztulnia kell!

Irina asszony barátai a Daily Mailnek úgy nyilatkoztak, hogy a Scotland Yard nem vizsgálódik, de remélik, hogy a brit kémelhárítás igen. „Irina férje egy olyan világban élt, amely ijesztőnek tűnik, mert benne nyugodtan meg lehet gyilkolni valakit – büntetlenül” – hangsúlyozta a furcsa körülmények között elhunyt orosz oligarcha nejének egyik barátja, aki kérte, hogy ne nevezzék meg.

Putyin méregkeverője vizsgálja Navalnij ügyét

Oroszországban Navalnij mérgezésének ügyét vizsgáló bizottság oszlopos tagjaként tűnik fel Andrej Lugovoj, aki igazán érthet a mérgezéses esetekhez, hiszen a brit titkosszolgálat szerint Londonban az ezredes személyesen  mérgezte meg Litvinyenko KGB ezredest.  Orosz mintára borítékolhatjuk a  bizottság végső következtetését: „A vizsgálat lezárult, felejtse el.”

Az 54 éves Andrej Lugovoj az egyik legfontosabb tagja annak a vizsgáló bizottságnak, mely Navalnij mérgezési ügyét vizsgálja ki Moszkvában. A hír különösen Nagy Britanniában váltott ki nagy megütközést, mert a brit kémelhárítás szerint ő mérgezte meg korábban  poloniummal Putyin ellenfelét, Alekszandr Litvinyenko egykori KGB ezredest Londonban. 2006-ban Andrej Lugovoj, aki korábban maga is a KGB- ben szolgált mint maga Vlagyimir Putyin, radioaktív poloniumot csepegtetett Alekszandr Litvinyenko teájába. Putyin ellenfele ezt követően szörnyű kínok között elhunyt. A britek kérték Andrej Lugovoj kiadatását Oroszországtól, de Putyin ezt megtagadta.

Ezt követően Lugovoj karriert csinált, és most bekerült abba a bizottságba, amely kivizsgálja Navalnij mérgezési esetét.

Navalnijt Merkel is meglátogatta a kórházban

Az orosz ellenzékit Szibériában Novicsok idegméreggel próbálták meg eltenni láb alól. A kómába esett Navalnijt a németek mentették meg: Merkel kancellár rábeszélte Putyint, hogy kiadja őt egy német kórháznak. A szakértők ott állapították meg a Novicsok mérgezést. A németek vizsgálati eredményét több más nyugati laboratórium is megerősítette, de az oroszok cáfolnak.

„Ha tényleg Novicsok lett volna, akkor Navalnij már nem élne!” – mondják cinikusan Moszkvában. Korábban személyesen Putyin rendelte el, hogy Novicsok idegméreggel gyilkolják meg az orosz titkosszolgálat híres árulóját, aki Nagy Britanniában élt. A gyilkossági kísérlet meg is történt, de a veterán titkosszolgálati ezredes túlélte a támadást. Igaz, hogy azóta is a brit rendőrség védőőrizetében áll, mert Putyin parancsa likvidálásra továbbra is érvényben van.

Ami Navalnijt illeti: ő meggyógyult bár lehet, hogy nem teljesen, mert kijelentette: vissza akar térni hazájába!

Időközben a kórházban meglátogatta őt Angela Merkel kancellár, aki jól beszél oroszul, mert egyetemi tanulmányait annak idején Szentpéterváron végezte, melyet a szovjet időkben Leningrádnak hívtak

Megmérgezték Putyin ellenfelét Szibériában

Eszméletlen állapotban vitték kórházba Omszk városában Alekszej Navalnij ellenzéki orosz politikust, aki Szibériában gyűjtött anyagot korrupciós ügyek leleplezéséhez.

A repülőgép, amelyen Alekszej Navalnij utazott Novoszibirszkből Tomszkba tartott, de Omszkban le kellett szállnia, mert az ellenzéki politikus rosszul lett.

Sajtótitkára szerint megmérgezték. Korábban erre már sor került amikor fogházban töltött pár napot. A repülőgépen Alekszej Navalnij csak teát ivott, ez segítette a méreg felszívódását a szervezetébe.

Putyin ellenfelei nem ritkán távoznak ily módon az élők sorából. A katonai hírszerzés egyik emigrált ezredesét poloniummal mérgezték meg Londonban. A hosszas szenvedés után elhunyt Litvinyenko ezredes is teázott és utána lett rosszul.

Putyin egy másik ellenfelét, Borisz Nyemcovot a Vörös téren lőtték agyon. Prágában erről az agyonlőtt ellenzéki politikusról nevezték el azt a teret, ahol az orosz nagykövetség működik. Az orosz diplomácia tiltakozott , de hiába …

Szkripal-ügy: amerikai diplomatákat utasítanak ki az oroszok

0

Folytatódnak a kitiltások a Szkripal-ügyben: Oroszország a szentpétervári amerikai konzulátus bezárásával és amerikaiak kiutasításával válaszolt.

Miután Nagy-Britannia és szövetségesei oroszokat utasítottak ki a volt orosz kém, Szergej Szkripal megmérgezése miatt, az oroszok is hasonlóan válaszoltak. Az intézkedések első hullámát Szergej Lavrov külügyminiszter jelentette be csütörtökön.

Jon Huntsmant, az amerikai nagykövetet is behívatták az orosz külügyminisztériumba. Ott tájékoztatták, hogy 58 embert tiltanak ki a moszkvai nagykövetségről, és kettőt a jekatyerinburgi konzulátusról.

Lavrov elmondta, hogy

a „szemet szemért” akció tovább folytatódik, más, az ügyben Nagy-Britanniát támogató országok is hasonlóra számíthatnak.

Összesen több mint 25 ország 130 diplomata kiutasításáról döntött, hogy szolidaritást vállaljon a britekkel abban az ügyben, amelyet a második világháború óta az első Európa területén elkövetett vegyifegyver-támadásnak tartanak.

Lavrov szerint az intézkedésekkel ezekre az elfogadhatatlan akciókra reagálnak, amelyet Nagy-Britannia rákényszerít a szövetségeseire az „úgynevezett Szkripal-ügyben” – idézi a Guardian. Lavrov arról is beszélt, hogy Londonban viccet csinálnak a nemzetközi jogból. Moszkvában továbbra is tagadják, hogy bármi közük lenne a kettős ügynök Szergej Szkripal és lánya megmérgezéséhez Salisburyben.

Közben Julia Szkripal állapota sokat javult, orvosai szerint már nincs életveszélyben. Apja továbbra is kritikus állapotban van. A hatóságok pedig továbbra is vizsgálják a mérgezés körülményeit, annyit lehet tudni, hogy otthonában mérgezhették meg Szkripalt.

Merkel: További intézkedések lehetnek az angliai mérgezés ügyében

0

Az uniós vezetők várják a vizsgálati eredményeket Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya angliai mérgezésével kapcsolatban, és utána döntenek a továbbiakról.

Erről Angela Merkel német kancellár beszélt Brüsszelben, az uniós állam-, illetve kormányfők csúcstalálkozója első ülésnapja után, péntek hajnalban.

Merkel szerint az Európai Unió teljes egységet mutatott az angliai mérgezés ügyében, és az uniós vezetők álláspontja az, hogy

„nagyon valószínű”, hogy Oroszország a felelős a támadásért. 

Jelképes gesztusként az uniós nagykövetet is visszarendelték konzultációra Moszkvából. Theresa May brit miniszterelnök megköszönte az uniós tagországok támogatását.

Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynököt és lányát, Julija Szkripalt eszméletlen állapotban találták meg március elején Salisburyben. A britek szerint Szkripalt és lányát idegméreggel próbálták meggyilkolni, amiért Oroszország felelős. Moszkva felajánlotta együttműködését az ügy kivizsgálásában, de tagadja a felelősséget.

Orbán Viktor is beszámolt a csúcstalálkozó első napjáról „egy nehéz nap éjszakája” című Facebook-videójában.

„Súlyos és nehéz kérdésekkel foglalkoztak ma a miniszterelnökök”

– mondta Orbán, nem említve a Szkripal-ügyet. Ehelyett azt hangsúlyozta, hogy a tanácskozás elején „a számunkra legfontosabb kérdés”, a migráció is napirendre került. Beszámolója szerint világossá tette, hogy amíg ő a miniszterelnök, Magyarország nem fogad el semmiféle kvótát.

Az ügyet elnapolták, a „döntő ütközet” júniusban lesz a kérdésben – mondta Orbán.

A brit külügyminiszter szerint Putyin a felelős az angliai mérgezésért

0

Boris Johnson egy interjúban azt mondta: keserű emlékei vannak a Kremllel kapcsolatban, a 12 évvel ezelőtti, polóniummal elkövetett gyilkosság miatt. Most egyértelmű bizonyítékaik vannak, hogy orosz fejlesztésű ideggázzal történt a mérgezés.

Szergej Szkripalt, aki az orosz katonai hírszerzés ezredeseként brit ügynök volt, Salisburyben mérgezték meg lányával együtt, egy ritka ideggázzal, amelyet az oroszok fejlesztettek ki. A gyilkossági kísérlet miatt a britek szankciókat vezettek be az oroszokkal szemben, többek között diplomatákat tiltottak ki.

Boris Johnson brit külügyminiszter most a Deutsche Wellének adott interjúban beszélt arról, miért gondolják, hogy az oroszok, sőt, maga Putyin áll a mérgezés mögött. Azt mondta: orosz fejlesztésű anyagot használtak, ráadásul

Putyin korábban arról beszélt, hogy az árulókat meg kellene mérgezni,

Szkripal maga is célpont volt.

A felvetésre, miszerint ez az eddigi legsúlyosabb vád Vlagyimir Putyin ellen, azt mondta: ő vezeti a „zakatoló vonatot”, és minden eddigi bizonyíték az oroszok felelősségére utal, ahogy annak idején a Litvinyenko-ügyben is.

Szerinte azért nem vártak a bejelentéssel, mert 12 éve, amikor polóniummal mérgezték meg Alekszandr Litvinyenkót, rossz tapasztalatokat szereztek. Akkor együttműködtek az orosz igazságszolgáltatással, kérték, hogy adják ki a mérgezésért közvetlenül felelős két embert, de csak ironikus elutasításban volt részük. Ezért most úgy döntöttek:

„Ha valaki gátlástalan módon ideggázt használ, méghozzá olyat, amihez hasonlót a második világháború óta nem vetettek be Európában, (…) akkor annak diplomáciai következményekkel kell szembenézni.”

Beszélt arról is, hogy egyértelműen bebizonyították, hogy a gáz orosz fejlesztés. Ráadásul a felvetéseikre nem kaptak semmilyen választ, csak ironikus tweeteket és trollkodást.

23 orosz diplomatát utasítanak ki Nagy-Britanniából

0

Emellett felfüggesztenek minden magas szintű diplomáciai érintkezést Oroszországgal. Ez a válasz arra, hogy az oroszok nem adtak hiteles magyarázatot a gyilkossági kísérletre Szergej Szkripal, a brit hírszerzés volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese és lánya, Julija Szkripal ellen.

Ahogy korábban írtuk, a mérgezésért a brit kormány hivatalosan is az oroszokat tette felelőssé. Theresa May miniszterelnök most jelentette be a válaszlépéseket, mivel, ahogy fogalmazott, az oroszok semmilyen magyarázatot nem voltak hajlandóak adni.

Ezért kitiltanak 23 orosz diplomatát, akiket

fedett hírszerzőként azonosítottak.

Egy hetet kapnak, hogy elhagyják az országot. 30 éve nem történt ilyen mértékű kiutasítás Nagy-Britanniában.

Emellett gondolkodnak azon, hogy új, kémellenes törvényt hozzanak, és

szigorúbban fogják ellenőrizni az országba belépő orosz állampolgárokat.

May azt is bejelentette, hogy minden, magas szintű találkozót elhalasztanak az oroszokkal, például visszavonták Szergej Lavrov külügyminiszter angliai meghívását. A nyári focivébén pedig egy miniszter sem vesz részt.

Emellett más intézkedések is várhatók, de ezekről egyelőre nem akart beszélni. Azt viszont

tragikusnak nevezte, ahogy Vlagyimir Putyin viselkedett.

Mint mondta, Nagy-Britannia nem maradt egyedül, a szövetségesei támogatják. Korábban valóban erről biztosította a brit kormányt az USA, és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is az oroszokat tette felelőssé a mérgezésért.

A kémügy előzményeiről itt olvashat bővebben.

Kémmérgezés: Moszkvának éjfélig kell magyarázatot adnia

0

A brit külügyminiszter berendelte Oroszország londoni nagykövetét, hogy közölje vele: kedd estig magyarázatot vár Szergej Szkripal exezredes és lánya ügyében. Ha nincs hihető magyarázat, akkor London lépni fog – közölte Theresa May miniszterelnök.

Ahogy korábban is írtuk, a brit kormány szerint Oroszország áll a mérgezés mögött. Egy másik, Angliában élő egykori orosz titkosszolga úgy nyilatkozott a Daily Mailnek, hogy őt személyesen megfenyegették: közölték vele, hogy Putyin Moszkvában aláírt egy listát, mely az árulók likvidálását parancsba adta. A listán Szergej Szkripal ezredes is szerepel.

A brit rendőrség közben egy fekete maszkos nőt keres, aki gyanúsan viselkedett abban az étteremben, ahol az orosz ezredest és lányát az ideggáz támadás érte. Az étterem összes vendégét figyelmeztették: jól mossák ki a ruhájukat. Az a rendőr, aki rábukkant az apára és lányára egy padon Salisburyben, súlyosan megbetegedett, de már túl van az életveszélyen. Szkripal és lánya még nincs.

Moszkva természetesen cáfol. Korábban Litvinyenko volt orosz titkosszolgálati ezredest polóniummal ölték meg Nagy-Britanniában. Litvinyenko özvegye szerint nem lehet kétség: ezúttal is Moszkva sújtott le.

A britek szerint Oroszország áll a kettős ügynök megmérgezése mögött

0

Theresa May parlamenti képviselőknek beszélt arról, hogy Szergej Szkripalt és lányát olyan, katonai célokra használt idegméreggel akarták megölni, amelyet Oroszországban fejlesztettek ki.

Theresa May
(MTI/EPA/Bloomberg pool/Chris J. Ratcliffe)

A brit hírszerzés, az MI6 volt ügynökét, Szergej Szkripalt és lányát, Juliját a múlt héten, Salisbury városában mérgezték meg. Theresa May most azt mondta:

nagyon valószínű, hogy az oroszok állnak a támadás mögött.

Theresa May szerint ezt a feltételezést támasztja alá az is, hogy a brit kormány tudja: Oroszország korábban gyártott ilyen idegméreg-hatóanyagot és e gyártóképessége jó eséllyel ma is megvan.

A brit védelmi minisztérium vegyi és biológiai kutatóintézetének szakértői megállapították, hogy a felhasznált méreg a „Novicsok” nevű hatóanyagcsoportba tartozik.

Ezért

berendelték az orosz nagykövetet,

hogy megmagyarázza: az orosz állam utasítására követték-e el a támadást, vagy elvesztették az ellenőrzést az ideggáz-készletük felett, lehetővé téve, hogy az mások kezére jusson. Azt is követelik, hogy Oroszország azonnal tárja fel a Novicsok-programot a vegyifegyverek betiltásáért küzdő nemzetközi szervezetnek.

Szakértők vizsgálják a mérgezés helyszínét.
(MTI/EPA/Brit védelmi minisztérium/Peter Brown)

A 66 éves egykori kém és 33 éves lánya egy bevásárlóközpont közelében lett rosszul, egy padon fekve, eszméletlen állapotban találták meg őket. Azóta

őket és egy rendőrt is az intenzív osztályon ápolják.

Szkripal korábban az orosz katonai hírszerzés ezredese volt, de közben tíz éven át az MI6-nek dolgozott. 2006-ban ezért börtönre ítélték, de egy kémcsere-programnak köszönhetően 2010-ben Angliába mehetett.

Boris Johnson külügyminiszter korábban

kemény válaszlépésekkel fenyegette meg az oroszokat,

ha kiderül, hogy ők állnak a háttérben. Theresa May most azt mondta, ha nem adnak az oroszok elfogadható válaszokat, akkor azt úgy tekintik, mintha törvénysértő módon erőt alkalmaztak volna Nagy-Britannia területén.

Egy konzervatív képviselő egyenesen azt mondta: a mérgezés szinte háborús cselekménnyel ér fel.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő „cirkuszi shownak” nevezte May bejelentését.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!