Moszkvai tudósítóként a nyolcvanas évek elején vagy tucatnyiszor jártam végig a két főváros közötti majd 2200 kilométernyi autóutat, ami az akkori körülmények között egy kisebbfajta kalandnak is beillett. Ha tehettem, úgy indultam útnak, hogy az első nap délutánján Ungvárra érkezzek, legyen időm bekukkantani a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőségébe, találkozzak Balogh Jóskával és Eszterrel a feleségével. Ilyenkor esténként kicsit kvaterkáztunk is, beszélgettünk a kinti magyarok helyzetéről. Érdekes, tanulságos volt.
Nagyon megváltozott azóta a Kárpárt-alján élők helyzete is. Nem mondom, hogy abban a „szovjet-világban” minden a helyén volt, de tulajdonképpen jól megvoltak egymással a különféle nemzetiségű népek. Akkor is voltak súrlódások, de a magyar-ukrán viszonyt inkább példásnak mondanám, a magyarok nyugodtan mondhatták magukat magyarnak, és senkinek nem esett bántódása, ha az időt úgy mérte, „mi szerintünk” meg „ő szerintük”.
Ma már csak az áttelepültek elbeszéléseiből ismerem az ungvári körülményeket. Vannak ismerőseim, akik a kelet-ukrajnai háború és a sorozások elől menekültek Magyarországra, egy részük azóta már tovább is állt valamelyik nyugat-európai országba. Akik otthon maradtak, kénytelenek óvatosabban büszkélkedni a nemzetiségükkel, mert a felerősödött ukrán nacionalizmus időnként komoly konfliktusokat okoz a nyugati „végeken” is. A Majdan-forradalom mélyen szunnyadó gyűlölködéseket hozott a felszínre, amelyek gyakran végletekig szélsőséges indulatokkal párosulnak, és nemcsak az oroszokkal, hanem minden más nemzetiséggel szemben is.
Van ebben persze némi irigység, hiszen a Kárpát-alján élő ukránok azt látják, hogy a magyaroknak jobban megy a sora, több támogatást kapnak Budapestről, mint ők Kijevből. A magyar lakta településeken gyakran jelennek meg a hazai segélyszervezetek szállítmányai, különféle szeretetcsomagokat kapnak a leginkább rászorulók, magyar könyveket a falusi könyvtárak és az iskolák. És akkor még nem beszéltem a különféle csatornákon eljuttatott sok millió forintról, a kettős állampolgárokat megillető kedvezményekről, az európai útlevélről és persze az irreálisan magas magyar nyugdíjról, ami nemcsak nyírségi és borsodi kisnyugdíjasok, hanem az ukránok szemét is „csípi”.
Ezért talán érthető, hogy a „Majdan-harcosok” még azon az áron is áterőltették a kijevi parlamentben az oktatási nyelvtörvényt, hogy az hangos tiltakozást váltott ki mind az uniós vezetők, mind a magyar kormány részéről. Felvállalták azt a konfliktust is, hogy Magyarország mindaddig blokkolni fogja az uniós közeledési és a NATO csatlakozási tárgyalásokat, amíg engedményeket nem tesznek a nyelvi követeléseknek.
A konfliktus ukrán olvasata szerint nem is értik miért tiltakozunk. Kijev ugyanazt hirdeti, mint Trump, vagy amit a magyar kormány: Ukrajna mindenek előtt! Az ukrán nemzettudat azt diktálja, hogy minél erősebb és központosítottabb legyen az állam, minden szinten ukránosítsák a lakosságot. Aki tanulni, érvényesülni akar, az sajátítsa el az ország hivatalos nyelvét, aki pedig ezt nem akarja, annak – fogalmazzunk így – fel is út, le is út. Ukrajna így lesz az ukránoké.
Aki másképp gondolja? Számoljon a következményekkel. Ismeretlenek kedd hajnalban Ungvár belvárosában felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodáját.
