Miért csinált lordot a KGB ügynök fiából Boris Johnson?

0
1067
Euronews

A bukott brit miniszterelnök egy Oroszországgal foglalkozó NATO tanácskozás után Olaszországban találkozott Jevgenyij Lebegyevvel, aki egykor a KGB rezidense volt Londonban, és ma is jó kapcsolatokat ápol Moszkvában. A találkozóra még 2018-ban került sor, de Boris Johnson csak most ismerte be, hogy valóban megtörtént.

A bukott miniszterelnök, aki akkor még csak külügyminiszter volt, alaposan berúgott Olaszországban, ahol a KGB ügynökből oligarchává avanzsált Jevgenyij Lebegyev fogadta őt villájában. Az ellenzéki Munkáspárt most rávetette magát az ügyre, és nemzetbiztonsági vizsgálatot követelt. Felmerült ugyanis, hogy Boris Johnson Perugiaban a NATO tanácskozásról tájékoztatta orosz vendéglátóit. Állítólag az is feimerült, hogy találkozót készítettek elő Lavrov orosz külügyminiszterrel. Ezt most Lebegyev cáfolta. Csakhogy nem sokkal később Boris Johnson – akkor már miniszterelnökként – elintézte, hogy az ifjabb Lebegyev bekerüljön a Lordok házába! Vajon miért ? Ezt is vizsgálják most Londonban. A gyanú szerint az orosz titkosszolgálat szponzorálta a brit konzervatívok több vezetőjét, Boris Johnsont is. Aki a brexit kampány egyik vezéregyéniségévé vált. A brexitet Putyin teljes mértékben támogatta hiszen remek eszközt látott benne az Európai Unió meggyengítésére.

Moszkvában pezsgőt bontottak Boris Johnson bukásakor

A brit kormányfő az elsők között ítélte el Ukrajna megtámadását, és a britek jelentős támogatást nyújtanak Zelenszkij elnöknek. Az Egyesült Államokkal együtt a kemény vonalat képviselik a NATO-ban Oroszországgal szemben. Velük szemben a mérsékeltek az Európai Unió nagyhatalmai: Franciaország, Németország és Olaszország. Az Európai Unió számára Oroszország fontos gazdasági partner elsősorban nyersanyag szállításai miatt. Nagy Britannia könnyen alkalmazhat szankciókat Moszkvával szemben, mert energia ellátásában nincs jelentős szerepe Oroszországnak. Az orosz diplomácia számára viszont London nagyon is fontos volt mint Európa pénzügyi fővárosa. Putyin egykori pénztárosa, Roman Abramovics nem véletlenül költözött Londonba, ahol a Chelsea futball csapatának megvásárlásával bekerült az elitbe. A díszpáholyban szinte az egész brit elit megfordult. Most viszont Putyin agressziója miatt a Chelsea eladására kényszerült.

Az orosz elnök állítólag azért is döntött Ukrajna megtámadása mellett, mert úgy ítélte meg, hogy a nyugati vezetők gyengék és reakciójuk is gyenge lesz. Putyin tévedett. A CIA igazgatója, William Burns már novemberben megkezdte a szankciók szervezését Oroszországgal szemben noha Putyin csak februárban indította meg csapatait. A CIA szankciós terveit egyeztette Nagy Britanniával is, amely a Five Eyes Only tagja. Ez az angolszász szövetség (USA, Nagy Britannia, Kanada, Ausztrália és Új Zéland), amely egymás között kicseréli a titkosszolgálati információkat még jóval azelőtt, hogy az Egyesült Államok megosztaná azokat más szövetségeseivel a NATO-ban.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .