Miénk ez a cirkusz

0
1234
x.com

Az óriás vállán törpe áll, és büszkén trombitál:
„De nagyra nőttem már!”

Bizony, hogy a miénk. Másunk sincs. Mi építgettük magunknak. Gondosan megválasztottuk az építőmestert, ő hazavitte a cementet, a téglát, a homok nagy részét meg a cserepeket, és rámutatott a maradék homokra, hogy azt kell lapátolni. Innen oda, onnan amoda, aztán vicaverza. Lapátolunk is szorgalmasan, közben hálálkodunk az építőmesternek, hogy milyen jót tett velünk ezzel a homokcsökkentéssel, mert így kevesebb a lapátolnivaló. Egyetlen gond, hogy az életünk nem változik, csak kevéske homok mozog körbe-körbe, de az ország építése nem halad. Bezzeg az építőmester rokonainak meg haverjainak a kastélyai csak úgy nőnek ki a földből, mint a gomba, a szomszédos országokról nem is beszélve, amelyek könnyedén hagynak ott minket egymás után, mi meg bámulhatjuk a hátukat. És egyre több a hát! Szörnyű helyzetbe sikerült az országot „vezetni” a tőlünk teljhatalmat kapóknak, mely helyzetben mi lettünk a bohócok. Közel kilencmillióan.

Na, de ha haladás nincs is (Románia már huss, következik Bulgária), trombitálás azért van. A nagynak látszó törpe trombitál. Hogy mit? Hát, tessék! Itt megtekinthető. Az az érzésem, hogy ezt egyszer még tanítani fogják az iskolában. Azt, hogy pozitív vagy elrettentő példaként, nem árulom el.

„Az Európai Unió mélyrepülésének legfőbb oka, hogy a közösséget most egy háborúpárti, szélsőségesen liberális és a sikertelensége miatt frusztrált politikai elit uralja – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a tihanyi Tranzit fesztiválon.”

- Hirdetés -

Bizony. Az Unió mélyrepül. Hogy az miben mutatkozik meg konkrétan, az sajnos titokban maradt. Nyilván nem véletlenül, mert innen, Magyarországról nagyon magasnak tűnik az a repülés, sokkal magasabbnak, mint Orbán magyarországi repülőrajtja.

Aztán. Szélsőségesen liberális politikai elit. Mint tudjuk, az EU döntéshozó testülete az Európa Tanács, amelynek tagja a kereszténydemokrata Friedrich Merz (Németország), a centrista Emmanuel Macron (Franciaország), az igencsak konzervatív Giorgia Meloni (Olaszország), vagy például Orbán Viktor is, aki tudomásom szerint szintén nem sorolható a szélsőségesen liberálisok közé. Ennek megfelelően célszerű a miniszteri hablatyot megítélni. Persze, ha Orbán Viktort kiküldik a folyosóra, nő a Tanács liberalizáltsági szintje, de a Szijjártó féle jajongó felhördüléshez szükséges értéket még akkor sem éri el.

Az pontosan igaz, hogy háborúpártiak. Ráadásul nem csak a szélsőségesen liberális és a sikertelensége miatt frusztrált politikai elit, hanem a teljes EU – rajtunk kívül. Az Ukrajna számára pozitív döntéseket 26:1 arányban támogatják, és mint a legfőbb hazai tótumfaktumunktól tudjuk, minden ilyen Ukrajna javára döntés a háborúpártiságot igazolja. Egy, csak egy legény van talpon az európai vidéken, aki azt szeretné, hogy tűnjenek már el az ukránok a Föld színéről, de véglegesen ám! Ne maradjon a nyomorultakból egy darab se, aki visszalőhet szegény oroszokra, akkor végre béke lesz, és abbamarad a gyilkolás, mert elfogytak a meggyilkolandók. Hát nem gyönyörűszép a békepártiság?

Az viszont a miniszter úr tévedése, hogy az EU politikai elitje sikertelen. Úgy látszik, Szijjártót még nem értesítették, hogy a háborúnak nincsen vége, és hogy ez az elit, lévén háborúpárti, a háború folytatásával sikert sikerre halmoz Meg hogy a békepártiak, köztük ő is, vesztésre állnak, mert még javában folyik a háború. Esetleg nem tud róla? Szóljon már neki valaki!

„Európa szívében két európai ország vív egymással háborút úgy, hogy a kontinens maradék részének döntő többsége a háború csitítása helyett marmonkannákkal hordja a dízelolajat a tűzre. Ide vezettek a brüsszeli vezetők hibái, ide vezettek személyesen Ursula von der Leyen bizottsági elnök drámai hibái, és ide vezettek az európai háborúpárti mainstream politikai elit vezetőinek drámai hibái.” (Sz.P.)

Hajjaj! Ha a derék Walter C. Marmon tudná, hogy mire használják a féktelen libsik az ő becsületes nevével jelölt fémkannákat! Hogy olajat öntsenek a tűzre! Diesel olajat! Az persze nem kérdés, hogy az Ursula von der Leyen vezette mainstream drámai hibái vezettek ehhez az olajöntéshez, mert ismerjük ám már az asszonyságot! Drámai hibák nélkül nem lenne olajöntés! Fél kannányi se. Magukról a drámai hibákról úgy konkrétan sajnos keveset sikerült Szijjártó úrtól megtudnunk, mondhatni, semmit, de a kemény mondatokból süt a bizonyosság, hogy Orbán Viktor, mint side current politician, ilyen drámai hibákat még véletlenül sem követne el. Ő csak békésen álldogál a mellékágban, vízhatlan, zöld gumicsizma a lábán, és egy táblát emel a magasba, amire az van írva, hogy „Akit megtámadnak, és van elég aljas akár csak egy tizedmásodpercig is ellenállni az agresszornak, azt mocskos háborúpártinak fogom nyilvánítani. De izibe!”

„A brüsszeli politikai elit elszigetelte az Európai Uniót a világpolitikában. Ehhez képest itt vagyunk mi Európa szívében, európai uniós tagországként mi vagyunk az egyetlen ország Európában, amely mindazon országokkal és térségekkel, amelyektől az Európai Unió elszigetelte magát, racionális, kölcsönös, tiszteletre alapuló és kölcsönös előnyöket jelentő együttműködésre vagyunk képesek.” (Sz.P.)

Régen az ilyen egyetlen országot, amelyik állandóan a szövetségesei ellen dolgozik, árulónak hívták. Ezen egyetlen ország tevékenysége jelen esetben is tipikus, mert rajta keresztül férkőznek be a kínai cégek az EU piacára, az általa finomított orosz olaj révén jut bevételhez Oroszország, az Egyesült Államok „béketeremtő technikáját” illetően, azaz Ukrajna katonai vereségének elintézéséhez pedig (Trump most már azt akarja) minden tekintetben partner. Ez az a „racionális, kölcsönös tiszteletre alapuló, és kölcsönös előnyöket jelentő együttműködés”, amelynek érdekében bármikor hajlandó összerúgni a port azzal a szövetségi rendszerrel, amelynek tagja, a vele nem szövetséges, sőt az EU ellenfelének tekintendő nagyhatalmak érdekében.

„A magyar kormány óriási, józan ésszel sokszor felfoghatatlan nyomás alatt áll, hogy megváltoztassa a békepárti politikáját, de én azt gondolom, hogy ahogy eddig ki tudtunk tartani, a jövőben is menni fog. Amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van, addig ki tudunk maradni a háborúból, és fenn tudjuk tartani a gazdasági semlegességet. Amint egy bábkormányt ültet Brüsszel ide Budapestre, mindez a múlté, Magyarországot beleviszik a háborúba, pillanatok alatt átnyomják a migrációs paktumot, pillanatok alatt benyomják az ukránokat az Európai Unióba, és búcsút mondhatunk a családvédelmi és gyermekvédelmi intézkedéseknek is.” (Sz.P.)

Na, szemét itthoni háborúpártiak! Ha le merészelitek váltani a FIDESZ-t, azonnal belekerülünk a háborúba. Ez pont ugyanolyan lenne, mint a mostani kimaradásunk a háborúból, de akkoris! A tudat a fontos, hogy bent vagyunk, vagy kint, az, hogy a két helyzet számunkra ugyanolyan, semmit sem jelent.

A miniszter úr szerint bábkormányék majd átnyomják a migrációs paktumot. Mégpedig pillanatok alatt. Ezzel a kijelentéssel az a baj, hogy már átnyomták, ugyanis az Európai Parlament 2024. április 10-én megszavazta a migrációra vonatkozó új szabályokat, amelyeket aztán az EU döntéshozó szerve, az Európa Tanács (melynek tagja Orbán Viktor is) 2024. május 14-én hivatalosan elfogadott. Ha valakit részletesen érdekelne, itt megtalálja. Egyébként nem értem, hogy miért sugallja a FIDESZ a félelmet a migránsoktól, mikor a migránsok közül azok, akik nálunk kapnának befogadó nyilatkozatot, azaz attól kezdve szabadon mozoghatnak a schengeni határok között, úgy menekülnének el innét pillanatok alatt Nyugatra, mint a sicc.

Benyomják az ukránokat az Európai Unióba. Jajjajjaj. A röhej ebben a kétségbeesett magyar segélykiáltásban az, hogy a mi kormányunkon kívül minden kormány dörzsöli a tenyerét, ugyanis Ukrajna EU-s csatlakozása még Robert Fico szerint is több lehetőséget, mint hátrányt jelentene Szlovákiának. És ez pont így lenne velünk is, még Mészáros is építhetne doszt mindenfélét a lerombolt területeken. Évtizedekig. EU pénzből. Bizony.

Az, hogy „búcsút mondhatunk a családvédelmi és gyermekvédelmi intézkedéseknek” valós veszély. Annyi hülyeséget szavaztak meg ezen a címen fideszék, amelyek szinte mind a vagyonosoknak kedveznek, hogy ebben a dzsumbujban tényleg rendet kéne rakni, és nem a Tiborcz családot kellene éjjel-nappal a legnagyobb összegekkel támogatni általuk.

Összefoglalásként erről az egyértelműen belső használatra, azaz a 9 millió bohóc átverésére szolgáló, Szijjártó kampánynyilatkozatról inkább nem mondanék semmit. Úgysem tudok választani a „teljesen hülye” és a „gátlástalanul hazudik” kijelentések között.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .