Mi a bánat az a gyermekeket célzó „szexuális propaganda”?

Napok óta újra és újra felmerülő kérdés, kiváltképp a baráti kör azon tagjai körében, ahol kiskorú gyermeket vagy unokát nevelnek, hogy mi a bánat az a gyermekeket célzó „szexuális propaganda”? Mindenesetre ezeknek a gazembereknek semmi sem drága: ahogy kizárólag a saját zsebük érdekében kényszerítették rá a bevizsgálatlan, ámde rendkívül drága, s még a gyártó által sem javasolt módon a kínai vakcinára a 60 év feletti lakosság egy jelentős részét, ugyanúgy most is, kizárólag a legmocskosabb önös érdekeikből fakadóan pakolják teli az országot sötét elmék plakátjaival, amelyeken infantilis emojik üvöltve hívják fel leginkább épp a kiskorúak figyelmét a plakátok pervertált ötletgazdáira és az aberrált üzenetekre.

Mert a klasszikus mesék világából kiindulva, kedves barátaim, nyugodtan szóba hozhatjuk gyermekeink, unokáink előtt Jancsi és Juliska orális fixációját, az orális kielégületlenség megannyi példázatát, ahogy a testvérpár felzabálja a mézeskalács házat, avagy a gonosz boszorkányt, aki fel akarja falni Jancsit és Juliskát, beszélhetünk a kiskorúaknak a manifeszt orális szorongásról és annak kényszeres elfojtásáról, a testvérek közötti szexuális vonzódás sajátos szublimációiról, szólhatunk a nemváltás gyakorlatáról, amikor a nagymama az ágyban farkassá változik át, s a szülői ház terrorja elől menekülő pubertás kislány bebújik az ágyba a farkassá (nem)átváltozott szőrös nagymama mellé, amikor a bimbózó szexualitásának minden elfojtott érzékiségével Piroska a farkasban fölfedezi a csábító férfit, az ösztön-ént, szólhatunk kisgyermekeinknek a szülői ház által kijelölt útról való letérés szexuális következményeinek megannyi csábító következményéről, a virágoktól gazdagon tarkálló réttől a farkas bitorolta ágyig, szólhatunk az égig érő paszuly fallikus szimbólumáról, a fallikus fázis szerepéről, ecsetelhetjük a parányi hét törpe paradigmáját, utalva Priaposz termékenységistenre, a törpére, akinek hímvesszeje hatalmas volt és mindig tettre kész, erektált állapotban pompázott, felhívhatjuk a figyelmet a Hófehérkében szereplő csodás tükör és a nárcizmus szexuális vonatkozásaira, így a maszturbáció vagy az onanizáció szerepére, kitérhetünk a Csipkerózsikában megjelenő ajtóra a lépcső tetején, a zárban benne lévő kulcsra, ahol a zár a vulva szimbóluma, a kulcs a falloszé, s a zárban elfordított kulcs a közösülésé.

S persze érzékien mesélhetünk kiskorú gyermekeinknek, akiknek a plakáterdők emojijai már felkeltették figyelmüket, Csipkerózsikának az orsó tűjével megszúrt ujjacskájáról, az abból kiserkenő vérről, mint az első menstruáció megrendítő tapasztalatáról, a szexuális rabszolgaságban tartott Hamupipőkéről, a királyfi csókjáról, azaz az életre keltés orális aktusáról, vagy a békakirály örömteli nemváltásáról.

Vagyis a mesevilág sokszor ismétlődő motívumain felnőtt gyermekeink számára a fentiek aligha minősülnek tabunak.

De vajon mire kell vigyáznunk, mi az, ami a kormány számára szexuális propagandaként tiltott cselekménynek minősül?

Egyrészt tudjuk, hogy a név nélküli mesehősök mint állandó karakterek (tippi fissi, lásd például szegény ember, királyfi, gonosz mostoha, rút banya, a legkisebb testvér stb.), ha a mesében valóságos nevet kapnak (pl. Jancsi, Juliska, Piroska etc.), a történet rögtön hihetőbbé, valóságszerűvé változik. A konkréttá válás veszélyét elkerülendő eszünkbe ne jusson mondjuk a gonosz boszorkányt – teszem azt – Varga Juditként vagy a hétfejű, tüzet okádó, pusztító sárkányt Orbán Viktorként, s a falu bolondját Szijjártó Péterként megnevezni, mert az ilyen cselekedet az érintettek személyére nézve kifejezett szexuális propagandának minősül.

Ugyancsak szexuális propaganda szólni a behízelgően hazudozó, s a három kismalacot folytonosan félrevezetni, átverni és megzabálni óhajtó gonosz farkas emlegetése, aki kontinuus pávatánca során rendre mást mond és mást tesz, s akiről végül kiderül, hogy valójában egy jellemtelen, hazug vadállat.

S persze kiskorú gyermek által elkövetett szexuális propagandának minősül az, amikor mondjuk egy tömegtüntetésen a kisgyermek rámutat a zsarnokra vagy annak fényképére, s elkiáltja magát: A király meztelen! Mert ezt szívből jövő nevetés szokta követni, az addig nyakig betojt udvari szolgák várva várt felszabadulása, ami adott esetben még nagyobb örömforrássá is válhat, mint egy hétköznapi koitusz.

Gábor György