Merkel szégyenletes hibája

Az elmúlt néhány évben sok ország erős konzervatív pártja lépett veszélyes szövetségre a szélsőjobbal, így Ausztriában is. De az utóbbi napok leginkább sokkoló híre az, hogy Angela Merkel taktikai politikai szövetséget kovácsol a liberális demokrácia legfőbb európai ellenségével, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Az európai konzervatívok kudarcot vallanak a jobboldali tekintélyelvűség terjedésének feltartóztatásában, és Angela Merkel a jelek szerint megbukott kora legfontosabb vizsgáján – írta Yasha Munk, a Harvard egyetem német származású politológus tanára a Slate Magazine-ban. Amikor a demokráciákat jobboldali veszély fenyegeti, a védelemben különösen jelentős szerep jut a konzervatív mozgalmaknak: ha a demokrácia védelmére sietnek, akkor a rendszer többnyire túléli a támadást. Ha közösködnek a demokrácia ellenségeivel, vagy előnyben részesítik a rövid távú előnyöket a demokratikus intézmények hosszú távú megőrzésével szemben, akkor nyitva áll az ajtó a mindenféle autokraták számára.

Mounk megállapítására – amelyet részben Daniel Ziblatt neves politológustól idéz – történelmi példákat hoz fel cikkében a 19. századi Nagy-Britanniától – ahol sikerült a margóra szorítani a szélsőségeseket – egészen a 20. századig, amikor a hagyományos jobboldali pártok Németországban és Olaszországban átadták a hatalom gyeplőit a fasisztáknak. Majd felhozza napjaink Egyesült Államát, ahol a republikánusok mélységesen aggasztó módon nem teljesítik legalapvetőbb történelmi kötelezettségüket Trump elnökkel kapcsolatban.

Az elmúlt néhány évben sok ország erős konzervatív pártja lépett veszélyes szövetségre a szélsőjobbal, így Ausztriában is. De az utóbbi napok leginkább sokkoló híre az, hogy Angela Merkel taktikai politikai szövetséget kovácsol a liberális demokrácia legfőbb európai ellenségével, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Orbán az elmúlt nyolc évben kvázi diktatórikus ellenőrzése alá vonta az országát, és annak, hogy ezt megtehette anélkül, hogy nagy ellenállásba ütközött volna az EU intézményei részről, az az egyik fő oka, hogy mindig kapcsolatokat tartott fenn a fősodor konzervatív európai pártjaival. Ennek legfontosabb kifejeződése az, hogy a Fidesz még mindig az Európai Néppártban (EPP) foglal helyet, és tagsága legfőbb védelmezője a középjobb EPP frakcióvezetője, a német Manfred Weber – írta Mounk, és felidézte Weber Orbánnal kapcsolatos állásfoglalásait. Nem világos, hogy taktikai megfontolások, valós ideológiai affinitás, vagy ezek valamely keveréke a motiváció, de Weber mélységesen cinikusan védelmezi a magyar kormányt a felelősségrevonástól.

Daniel Kelemen, a Rutgers egyetem politológus professzora úgy látja, hogy Weber magatartása végzetesen aláásta Európa képességét arra, hogy kordában tartsa Orbánt. Mivel az Európai Parlament legnagyobb frakciója nem szakított a Fidesszel, lehetetlen volt kiépíteni egy pártokon átívelő konszenzust Orbán szankcionálására. Mindez felbátorított más országokat is. Weber tehát alapvető szerepet töltött be abban, hogy Orbán lerombolhatta a magyar demokráciát, Angela Merkel mégis támogatásáról biztosította abban, hogy Weber induljon a jövő évi európai választásokon az EPP csúcsjelöltségéért. Ezeknek a fejleményeknek a jelentősége messzemenően nem tudatosodott. Nem titok, hogy Merkel nem lelkesedik Orbánért. A jelek szerint azonban úgy látja, hogy szüksége van rá a többsége megőrzéséhez az Európai Parlamentben, és ahhoz, hogy a hazai koalíciója békéjét fenntartsa. Az elvi álláspont nagy árat követelne, és ezért alighanem úgy döntött, hogy békét köt a nem demokratikus jobboldallal. Ez hatalmas kihatással van az európai politikára. Egyrészt minden eddiginél világosabbá vált, hogy az Európai Unió kész tolerálni a mélységesen illiberális és nem demokratikus államokat tagjai sorában. Ez súlyosan károsítani fogja az unió legitimációját.

Másrészt leomlott az a bástya, amelyet a jobb- és baloldali fősodor pártjai a demokrácia ellenségeivel szemben egykor alkottak. Ha Merkel és Weber el tudja árulni elveit annak érdekében, hogy megtartsa a többséget a viszonylag kevéssé fontos Európai Parlamentben, akkor nemigen várható el, hogy ellenállást tanúsítson az AfD szélsőjobb párttal kötendő szövetséggel szemben, ha majd egyszer ez lesz az ára annak, hogy megtartsa a hatalmat Berlinben. Merkelben sok éven át a liberális demokrácia értékeinek hősies védelmezőjét látták.

Az utóbbi néhány nap azonban karrierje sokkal sivárabb értékelését hozta: amennyiben a történelem valóban a konzervatív politikusokon múlik, akkor Merkelre alighanem úgy fognak emlékezni, hogy megbukott kora legfontosabb vizsgáján, és nem szállt szembe a demokráciaellenes jobboldallal.