Brüsszelben megszavazták, ami ellen Budapesten kampányolnak

0
1595
Deursch Tamás.

Amint azt lapszemlénkben már jeleztük, miközben itthon dübörög a kormányzati kampány, és Stop Soros néven törvénycsomag készül a migránsokat segítő, vagy velük bármilyen kapcsolatban álló civilek ellen, a Fidesz brüsszeli képviselői megszavazták, hogy a civil szervezetekkel együtt kell munkálkodni a menekültek érdekében.

A Magyar Nemzet írta meg, hogy Orbán Viktor pártjának tíz európai parlamenti képviselője is igent mondott egy olyan állásfoglalásra, amely határozottan támogatón fogalmaz a magyar kormány által ellenségként kezelt, mindig csak a bevándorlás segítőinek nevezett csoportokkal kapcsolatban.

Jelenleg tehát az a helyzet, hogy idehaza milliárdokat költ a kormány a menekültek elleni hangulatkeltésre, emellett törvényekkel kívánja ellehetetleníteni a menekülteket segítő civil szervezetek, odakint, Brüsszelben már nem olyan harcosak a Fidesz képviselői. Épp ellenkezőleg: igyekeznek európainak mutatkozni, és alkalmanként olyan törvényeket is megszavaznak, amelyek ellen itthon látványos harcot hirdetnek.

A Brüsszelben elfogadott szöveg – amely a menekültek közül elsősorban a nők, és a gyerekek védelméről szól – szöges ellentétben áll a kormány hazai kommunikációjával. A Fidesz parlamenti képviselői közül a többi között Deutsch Tamás, Gyürk András, Gál Kinga, Schöpflin György és Szájer József is, és egyedül Hölvényi György szavazott ellene.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .