120 perc – 2018. január 24. 10:00

0
494

Magyar-ukrán-amerikai külügyminiszteri találkozó Párizsban

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Pavlo Klimkin az ukrán diplomácia vezetője a francia fővárosban egyeztetett, az ukrán oktatási törvényről is. A tárgyaláson részt vett A. Wess Mitchell európai és eurázsiai ügyekért felelős, nemrég konevezett  amerikai külügyi államtitkár.

Lázár: Szegedet is erősíteni szeretné a kormány

Szeged és térsége nagy és kiaknázatlan lehetőség az ország számára – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Délmagyarországnak adott, szerdán megjelent interjújában.

“A kormány a politikai nézetkülönbségek vagy a konstruktívnak nem nevezhető szegedi városvezetés tevékenysége ellenére a térséget fejleszteni szeretné, erre szolgál a Modern Városok Programban kötött megállapodás is.”

Előzetes letartóztatásba került a rákoskeresztúri gyilkosság gyanúsítottja

Házi őrizetből előzetes letartóztatásba, javítóintézetbe került a januárban történt rákoskeresztúri gyilkosság fiatalkorú gyanúsítottja.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) január 12-én közölte, hogy Budapest XVII. kerületében, egy Újlak utcai lakóházban megöltek egy 19 éves nőt. A feltételezett elkövetőt még aznap éjjel elfogták a rendőrök.

Életfogytig tartó börtönre ítéltek Kaliforniában egy férfit, mert Fülöp-szigeteki gyermekeket vásárolt szexuális célokra

A sacramentói, 57 éves Michael Carey Clemans rendszeresen járt a Fülöp-szigetekre, s ott egy helyi asszony közreműködésével 7-8 éves gyereklányokat erőszakolt meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .