Megvan a vakcina a korona vírus ellen, de csak kísérleti állapotban

0
2792
Repülőgépen jöttek (a kép illusztráció). Forrás: Facebook

Hongkong első korona vírus fertőzött betegének vírusaiból kitenyésztette az ellenszert Jüan Kvokjung professzor, aki elmondta, hogy most állatkísérletek következnek – jelentette a South China Morning Post. Azt nem közölte a professzor, hogy mikor lehet olyan oltóanyag, mellyel az embereket is meg lehet védeni a korona vírus ellen, amely influenzát okoz, és ebből tüdőgyulladás fejlődhet ki, mely végzetes lehet.

Mind az Egyesült Államokban mind pedig Kínában rohamtempóban folyik a vírus kutatás, hogy megtalálják az ellenszert a korona vírusra.

Számháború folyik

A South China Morning Post szerint sokkal többen betegedtek meg a korona vírus következtében Vuhan városában mint ahogy azt a helyi hatóságok közölték. A hongkongi lap szerint több mint 44 ezer a vírus fertőzöttek száma a Jangce parti nagyvárosban. A másik – talán még riasztóbb –  adat: több mint 4 millió ember elmenekült a 11 milliós Vuhanból még mielőtt a nagyvárost lezárták volna! Ez azért ijesztő, mert Pekingben az egészségügyi miniszter megerősítette: a lappangási időszakban is fertőz a korona vírus! Vagyis a vírus hordozók esetleg nincsenek is tudatában betegségüknek.

A miniszterelnök is védő ruhában közlekedett Vuhanban

Li Kocsiang, aki a vezetés második embere Pekingben, kapta azt a feladatot, hogy a helyszínen győződjön meg: mi a helyzet a vírus sújtotta nagyvárosban, ahol drákói intézkedéseket vezettek be. Az élet lényegében leállt. A lakásukba zárkózott emberek kétségbeesetten kommunikálnak a külvilággal – telefonon vagy interneten, mert személyes találkára nincs lehetőség. Pedig most van a Holdújév ünnepe amikor a kínaiak hagyományosan összegyűlnek, hogy családi illetve baráti körben el búcsúztassák a Disznó évét, és köszöntsék a Patkányét. A Mennyei Birodalomban a patkányok távolról sem olyan negatív megítélésben részesülnek mint Európában, ahol járvány hordozóként váltak különösen népszerűtlenné.

Katonaorvosok az első vonalban

A pekingi China Daily arról számolt be, hogy katona orvosi főiskolák diákjait is mozgósítják a korona vírus elleni küzdelemben. Több ezer katona orvos küzd az első vonalban.

Hszi Csinping elnök kedden kijelentette: legyőzzük az ördögi vírust! Több kutató csapat is jelezte, hogy megtalálta az ellenszert, de a hongkongi professzor szerint ezek korábbi kutatások eredményei míg az ő vakcinája a friss vírus fertőzés ellen lehet hatékony, de csak azután, hogy kísérletekkel bizonyítják: valóban eredményesen véd a korona vírus ellen. A külföldiek nem várnak erre hanem tovább folytatják a menekülést Kínából …

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .