Kezdőlap Címkék Vuhan

Címke: Vuhan

Újraindul az amerikai-kínai Covid háború?

0

A pandémiat okozó vírus egy kínai laboratóriumból szabadulhatott el – állapította meg az energia minisztérium Washingtonban. Az ezzel kapcsolatos titkosszolgálati jelentést most kapták meg a honanyák és honatyák Washingtonban – írta meg a Wall Street Journal, amely azért óvatosságból hozzáteszi, hogy az energia minisztérium maga is úgy tálalta az információt mint, amelynek alacsony a megbízhatósági szintje.

Korábban Washington és Peking éveken át polémiát folytatott arról, hogy miképp indult be a Covid járvány. Vuhanban működik egy kutatóközpont, amelyben a biológiai hadviseléssel is foglalkoznak, és állítólag innen indulhatott világhódító útjára a Covid vírus.

Mit mondanak a kínaiak?

A hivatalos álláspont az, hogy természetes úton indult meg a vírus szaporodása. A másik, a külföld számára előadott verzió már kissé kacifántosabb: az USA kísérletezett a Covid vírussal Fort Detrickben, nem messze Washingtontól. Ez éppen olyan kutató laboratórium mint a vuhani vagyis a biológiai hadviselés központi intézménye. Az amerikaiak Afganisztán számára állítottak elő biológia fegyvert, és így keletkezett a Covid vírus. Amely azonban megfertőzte az Afganisztánban szolgáló amerikai katonák egy részét is. Ezek közül néhányan résztvettek a katona válogatottak olimpiáján Vuhanban, ahol megfertőzték a helyi lakosságot. Így indult el a járvány 2019 őszén a 11 milliós Vuhanban Kína kellős közepén.

Gyorsan említsük meg, hogy nemzetközi egyezmények tiltják a biológia hadviselést és az ezzel kapcsolatos kutatást. Ennek ellenére Kínában és az USA-ban folynak ilyen kutatások éppúgy mint Oroszországban. Putyin birodalmában az emberek azért óvakodnak a Covid védőoltástól, mert a Szputnyik vakcinát éppen a biológiai hadviselés kutató központjában kísérletezték ki.

USA – Kína szembenállás

A mélyponton levő amerikai-kínai kapcsolatok további gyengítését szolgálja a vírus kampány újrakezdése az Egyesült Államokban, ahol ezt az ügyet már egyszer lezárták: Avril Haines, a titkosszolgálatokat felügyelő hivatal vezetője elmondta a sajtónak még 2021-ben, hogy nincs egyértelmű eredmény. A titkosszolgálatok véleménye is eltér egymástól. Így aztán a járvánnyal együtt szép lassan mindenki megfeledkezett az ügyről.

Most viszont heves vita alakult ki Blinken amerikai külügyminiszter és Vang Ji államtanácsos között Münchenben a biztonságpolitikai világkonferencián. Az USA külügyminisztere azzal vádolta Kínát, hogy kamikaze drónokat akar szállítani Oroszországba, ahonnan azok az ukrajnai frontra kerülhetnének. Ezek a kínai drónok állítólag hatékonyak lehetnek azok ellen az amerikai és német páncélosok ellen, melyeket Ukrajnának ígértek.

Vang Ji, Kína elsőszámú diplomatája közölte: nem szállítottak ilyen drónokat Oroszországnak. Erre a CIA igazgatója is megszólalt: elismerte, hogy nem volt kínai fegyverszállítás, de egyúttal óvta Pekinget attól, hogy ezt mégiscsak megtegye.

Hszi Csin-ping elnök Moszkvába készül – jelentette be maga Putyin elnök.

Szívesen találkoznék Hszi Csin-ping elnökkel – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij az ukrajnai háború első évfordulóján.

A kínaiak béketervet terjesztettek elő, mely Peking szerint “megnövelné Ukrajna mozgásterét és visszaadná Kijev szuverenitását, melyet az USA elrabolt.”

Nyugdíjasok tüntetnek Kínában a megszorítások ellen

Vuhanból és Dalienből komoly tiltakozást jelentett az AFP hírügynökség, mert mindkét nagyvárosban többszáz nyugdíjas vonult az utcára. Miért? Mert a nagy nyitás után csökkentették az egészségügyi támogatásukat.

A 11 milliós közép kínai Vuhan mindenütt a pandémia szimbóluma lett hiszen innen indult a Covid vírus világhódító útjára. A hároméves zéró tolerancia politika idején az önkormányzat a nyugdíjakat kiegészítő társadalombiztosítási-egészségügyi  támogatást adott az idős polgároknak, akik védtelenül maradtak a vírussal szemben hiszen a kínai oltóanyagok ennek a nemzedéknek nem nyújtottak védelmet. Amint Hszi Csin-ping elnök meghirdette a zéró tolerancia politika végét, az önkormányzatok elkezdték csökkenteni a támogatást. Ezen a héten már másodszor tüntettek ez ellen a nyugdíjasok Vuhanban, ahol azt hangsúlyozták, hogy az egész társadalombiztosítási rendszer változásra szorul, mert a népesség gyorsan öregszik és mind többen szorulnak rá az ingyenes egészségügyi ellátásra.

“Adjátok vissza a befizetett egészségügyi járulékomat!” – skandálták a nyugdíjas tüntetők Dalienben, ebben az északkelet kínai kikötővárosban, ahol sok külföldi fordul meg.

Különösen Tajvan példája zavarja a hatalmat hiszen Kínában úgy tartják: ha a mama a szigeten nyugdíjas, a lánya kommunista Kínában él, akkor nővéreknek nézik őket.

A tüntetések a kommunista párt nyílt bírálatát jelzik

“A nyugdíjasok nemcsak magukért tüntetnek hanem az eljövendő generációkért is. Jelenleg ugyanis az egész egészség és társadalombiztosítási rendszer a kínai kommunista párt pilóta játéka!” – írta egy tüntető egy népszerű társas oldalon. Mindenkit további tiltakozásra bíztat mondván:

”ha nem megyünk ki az utcára tiltakozni ma, akkor az eljövendő generációk a kommunista párt rabszolgái lesznek!”

A kommunista párttagok egyenlőbbek a többieknél

A társadalombiztosítási és egészségügyi rendszert úgy alakították ki Kínában, hogy a hatalom emberei itt is óriási előnyöket élveznek. A SinoInsider portál részletes elemzéssel bizonyította, hogy az ingyenes egészségügyi rendszerben olyan előnyöket élveznek a káderek, amelyekről a közönséges földi halandók nem is álmodhatnak. Mindezt a mi befizetéseinkből – harsogták a dühös nyugdíjasok Vuhanban és Dalienben. Kínában decentralizált az egészségügyi és a társadalombiztosítási rendszer, ennek következtében nagyon sok függ a helyi vezetéstől. Mindkét városban az önkormányzati vezetők azt állítják, hogy költségvetési gondjaik vannak, ezért csökkentették a nyugdíjasok pénzügyi támogatását. Peking hivatalos álláspontja az, hogy meg kell egyezni a nyugdíjasokkal mielőtt kivonulnának az utcára. A Kínát vaskézzel irányító kommunista párt igyekszik elkerülni a nagyszabású tömeges tiltakozást, mert a digitális média világában az pillanatok alatt országos mozgalommá válhat. Sanghajban, Kína legnagyobb városában a múlt évben csoportos tiltakozás bontakozott ki a zéró Covid tolerancia politikájával szemben – emlékeztet a londoni Guardian tudósítója, aki szerint ennek a tüntetés sorozatnak is nagy szerepe volt abban, hogy Peking három év után meghirdette a nagy nyitás politikáját. Csakhogy ennek is vannak kárvallottjai amint ezt a Vuhanban és Dalienben tömegesen tiltakozó nyugdíjasok mutatják.

Recessziót okozhatnak a lezárások Kínában

Összecsuklik a szolgálató szektor Kínában, ahol az egész gazdaság bajban van. Az ok: a Covid lezárások, melyek ezúttal az ország politikai központját, Pekinget és gazdasági centrumát, Sanghajt érintik.

36,2%-ot mutatott a Caixin menedzser index áprilisban. Ez komoly visszaesés, mert az előző hónapban még 42% volt. Nem mintha az jó eredménynek számított volna. Kína szakértők szerint, ha a menedzserindex nem éri el az 50%-ot, akkor baj van: a gazdaság nem előre megy hanem hátra – írja a CNN gazdasági rovata. Néhány közgazdász már azt jósolja, hogy a GDP növekedés mínuszban lesz a második negyedévben. Ha ez bekövetkezik, akkor igen rossz hírt jelent Hszi Csinping elnöknek, mert ősszel ül össze a Kínát kormányzó kommunista párt kongresszusa, melyen az államfő szeretné bebetonozni a hatalmát. Csakhogy ehhez sikereket kellene felmutatni mind a járványkezelésben mind pedig a gazdaságban.

A zéró tolerancia miatt a járvány kezelés csapdában van. A járvány ellen küzdő bizottság vezetője bevallotta, hogyha Sanghajt nem zárták volna le, akkor olyan sokan kaptak volna fertőzést, hogy az egészségügyi rendszer összeomlott volna. Az ok az, hogy a kínai oltások nem hatékonyak a 60 plusz lakosságnak.

A pekingi vezetés tisztában van a problémákkal

Személyesen Hszi Csinping elnök jelentett be nagyszabású infrastruktúra fejlesztési programot, hogy ezzel dinamizálhassa a világ második legnagyobb gazdaságát. Pekingben egy háromnapos tanácskozáson azt közölték a technológiai óriások vezetőivel, hogy vége a vegzálásnak, nyugodtan foglalkozhatnak a biznisszel.

A morózus hangulat jól érzékelhető volt a május elseje körüli ötnapos munkaszüneti időszakban. Máskor ez óriási pezsgést hoz az egész szolgálatátó szektorban. Csakhogy most Kínában 180 millió ember él lezárt körzetekben, ahol a turizmus egyáltalán nem képzelhető el. Sanghajban március 28-án kezdődött meg a nagy lezárás, és a város 26 millió lakosa közül 8 millió még mindig lakásában zárva próbálja meg túlélni a Covid járványt. Így érthető, hogy teljes kudarccal zárult a május elsejei turista szezon: 43%-al költöttek kevesebbet a turisták mint tavaly. Ez 64,7 milliárd jüant jelentett vagyis 9,8 milliárd dollárt.

Másutt a fizetőképes kereslet okoz gondot:

„a cégeknek egyre nehezebb áthárítani az áremelkedést a fogyasztókra. Ezért inkább elbocsátásokkal akarják megoldani a problémáikat”

– nyilatkozta a CNN gazdasági rovatának a Caixin Insight Group vezető közgazdásza, Vang Zse.

Ezek után nem csoda, hogy a Fitch is arra az álláspontra helyezkedett, amely recessziót jósol Kínában. A második negyedévben negatív lehet a GDP mutató. Ilyen nem történt csak akkor amikor, Kínában kitört a Covid járvány. Hivatalosan ez 2020 márciusában történt noha a járvány már előző ősszel kitört Vuhanban.

A zéró Covid tolerancia politikáért egyre nagyobb árat kell fizetnie a kínai gazdaságnak – vonja le a következtetést a CNN.

Pekingi vád: USA laboratóriumból származik a Covid-19 vírus

Washingtonban nem fogadták el a WHO szakértők jelentését, mely szerint „igencsak valószínűtlen, hogy Vuhanban egy laboratóriumból került volna ki a Covid-19 vírus”.

A kínaiak offenzívát indítottak mondván: amerikai laboratóriumból származik a vírus, amely világjárványt okozta.

Fort Detrick Maryland

Itt működik az amerikai hadsereg biológiai kutató központja. A kínaiak fő járvány szakértője azt állitja: innen kerülhetett ki a Covid-19 vírus az emberek közé. Ezért fordulhatott elő, hogy Kínában a halottak száma nem éri el az ötezret miközben az Egyesült Államokban megközelíti az 500 ezret!

Zeng Kuang fő járvány szakértő szerint Fort Detrickben olyan kutató központ működik mint amilyet a japán hadsereg alakított ki a megszállt Mandzsuriában. Ez a titokzatos 731-es egység a biológiai hadviselés lehetőségeit kutatta. A laboratóriumban dolgozó japán orvosok kínai foglyokon próbálták ki a különböző biológiai fegyvereket. Jelenleg nemzetközi szerződések tiltják a biológiai fegyverek kutatását, de sok országban mégiscsak foglalkoznak ezzel. Amerikai gyanú szerint a kínaiak ezt Vuhanban csinálják. Ezért indult onnan a világ járvány. Peking szerint pont fordítva: a Maryland államban fekvő Fort Detrick lehet az a kutató központ ahonnan a Covid-19 vírus kikerült az emberek közé.

Korábban egy kínai diplomata azt állította, hogy az USA Afganisztánban működtet egy biológiai hadviselés központot. A vírus innen szabadulhatott el.

Bizonyítékkal senki sem szolgált hiszen hírszerzői jelentésekről van szó, és egyik fél sem kívánja leleplezni, hogy kitől szerzett információt.

Peking most azzal érvel: mi beengedtük Vuhanba a WHO szakértőit, most itt az idő arra, hogy az USA is tegye lehetővé az Egészségügyi Világszervezet szakértőinek a titkos laboratórium ellenőrzését. A pekingi külügy egyik szóvivője feltett egy videót a Weibora, a kínaiak Twitterére. Több mint 74 millióan nézték meg ezt a videót, mely a Fort Detrickben levő titkos laboratóriumról szól. Ez a videó azután nemzetközi karriert is csinált: elsősorban Oroszországban és Iránban volt iránta nagy érdeklődés.

Négy év börtön járvány videóért

Kínában nemcsak a Covid-19 járványt kezelte brutális hatékonysággal a kommunista párt, de hihetetlen precizitással kontrollálja az információkat is.

Aki videókat tett fel a járványról a világhálóra, az bűncselekményt követett el a kínai jog szerint, mert „pánikot keltett”.

Káosz Vuhanban

Pekingben még ma sem vallják be, hogy kezdetben egyáltalán nem látták: milyen súlyos veszélyt jelent a korona vírus. Azt az orvost, aki először felhívta a figyelmet Vuhanban, a rendőrség behívatta és leszidta: mondván pánikot terjeszt. Ha folytatja , börtönbe is kerülhet …

Az orvos fegyelmezetten hallgatott, végezte a munkáját, majd belehalt a korona vírusba. Halála után kitüntették…

A 37 éves Csang Csan korábban ügyvédnő volt, de a járvány idején videókat készített arról, hogy a kórházakban teljes a káosz Vuhanban. A videókat rengetegen látták Kínában és külföldön egyaránt.

Vuhan városát teljesen lezárták, a videók készítőjét pedig elfogta a rendőrség. Most megszületett az ítélet: négy év börtön!

A furcsa ítélet a kínai büntetőjog egy sajátos cikkelye miatt születhetett meg. Ez kimondja, hogy ötéves szabadság vesztéssel sújtható az a kínai polgár , aki „bajt kever.” A bíróságok ezt általában akkor használják, ha az ellenzéki személyeket ítélnek el – írja a hongkongi South China Morning Post. A lap megjegyzi, hogy még legalább három olyan civil újságíróról tudnak Kínában, akik a járványról számoltak be a világhálón, és időközben eltűntek. Valószínűleg rájuk is hasonló ítélet vár.

Óvatosság a Holdújév idején

Vuhanban is azért késlekedtek a elzárással, mert a Holdújév a kínaiak legnagyobb ünnepe közelgett és a hatóságok nem akarták megakadályozni azt. Ilyenkor ugyanis több mint félmilliárd kínai kerekedik fel, hogy felkeresse ősei szülőföldjét. Ez az emberiség legnagyobb népmozgalma. Pekingben attól tartanak: az egy-két helyszínen újra feltűnő Covid-19 vírus új tömeges fertőzést okozhat. Ezért fékezni akarják az emberek mozgását.

Az információt maximálisan kontrollálni akarják. Aki pedig megsérti ezt, az börtönbüntetésre számíthat mint az a civil újságírónő, aki éhség sztrájkot folytatott az előzetesben, de mégiscsak négy évet kapott a „pánikkeltő videókért”.

A Pfizer kutató központot létesít Vuhanban

Az amerikai gyógyszergyár, amely elsőként fejlesztett ki vakcinát a Covid-19 vírus ellen, kutató-fejlesztő központot létesít abban a kínai nagyvárosban, ahonnan a járvány tavaly ősszel elindult. Mindez része a Pfizer globális fejlesztési programjának – hangsúlyozta a gyógyszergyár ázsiai igazgatója.

A Pfizer védőoltást már engedélyezték Nagy Britanniában és Kanadában. Nagy Britanniában kedden már el is indult a védőoltási kampány.

A védőoltást egy török házaspár készítette el rekord idő alatt Mainzban a BioNtech kutató központban. A török házaspár felhasználta a magyar Karikó Katalin szabadalmát, amely a korábbiaktól eltérően nem a vírust injekciózza be, hogy a szervezet ellenanyagot termeljen hanem a sejteket ösztönzi arra, hogy immunitást mutassanak fertőzéssel szemben.

Vuhan a kínai hadiipar egyik központja

A Kína kellős közepén fekvő 11 milliós város a katonai kutatások egyik központja. Tavaly egy új városrész alapjait rakták le Vuhanban, ahol Biolake-nek keresztelték el, mert a gyógyszergyárak kutatóintézetei kapnak ott helyet. Itt lesz majd a Pfizer új kutató-fejlesztő központja is. A Pfizer ázsiai igazgatója hangsúlyozta, hogy a fejlesztésük teljes mértékben szinkronban van a kínai kormányzat elképzeléseivel.

A pekingi vírus jobban fertőz mint a vuhani

A kínai fővárosban négy nap alatt 79 embert fertőzött meg a korona vírus, ez sokkal több mint amit Vuhanban tapasztaltunk a kezdet kezdetén – nyilatkozta a pekingi Global Times-nak egy vezető vírus szakértő, aki Vuhanban dolgozik.

Jang Csancsiu professzor, aki a vuhani egyetemen tanít, elmondta, hogy a járvány ott a tengeri állatok piacán kezdődött és csak lassan terjedt át az emberekre. Pekingben viszont a nagybani piacon kezdődött meg a korona vírus járvány, amely valószínűleg külföldről érkezett Kínába! Ezt állapították meg a pekingi járvány központban, ahol alaposan elemezték a vírust. Szerintük ez a vírus Európából érkezhetett Pekingbe! Hogyan? Vagy az emberek hozhatták be a vírust Európából vagy pedig valamilyen áruval érkezett – mondják a kínai kutatók.

Tömeges tesztelés Pekingben

Több mint 200 ezer embert vizsgáltak meg a nagybani piac környékén a kínai fővárosban. Kiderült, hogy hétfőig 79-en fertőződtek meg. Ez sokkal rosszabb arány mint Vuhanban. Ott ugyanis november közepén kezdődött meg a koronavírus járvány és január közepén csak 62 fertőzöttet regisztráltak! Ráadásul Vuhanban tél volt, amely kedvez a járványnak míg Pekingben már nyár van, mely elvben nem számít járványos időszaknak a meleg miatt.

Többféle oltóanyag kell

A kínai járvány szakértők elmondták: ha a vírus felépítése különböző, akkor nem lehet univerzális oltóanyagot használni velük szemben. Lehet tehát, hogy a kifejlesztett oltóanyag sikeresen véd az egyik vírus típus ellen, de hatástalan a másikkal szemben!

Pekingben mindenesetre szigorú elzárást alkalmaznak, mert a kínai fővárosnak több mint 20 millió lakója van és jelentős nemzetközi forgalma. A Global Times arra utal, hogy megszigorítják az ellenőrzést a repülőtereken és a kikötőkben, hogy megakadályozzák a korona vírus visszatérését Kínába.

Vírusnapló, amely kicsapta a biztosítékot

A hatóságok betiltották Fang Fang asszony napló feljegyzéseit, melyben megörökítette: miképp kezelték a Covid 19 vírus járványt a hatóságok Vuhanban.

A vírus epicentrumában még február elsején is tagadta a hatalom, hogy az emberek számára is veszélyes lehetne a korona vírus, amely tavaly november óta csendben gyilkolt Vuhanban. Fang Fang írónő feltette naplóját a világhálóra, ahol több százezren voltak rá kíváncsiak. Valószínűleg lettek volna több millióan is, de a sasszemű hatóságok betiltották a naplót, amely kínos látleletet nyújt a vírus válságkezelésről Vuhanban.

A napló állításai egybecsengenek azzal,  amit Zsung Nansan vezető vírus szakértő állít. A kínai doktor a CNN hírtelevíziónak elmondta: kezdetben a hatóságok össze-vissza beszéltek Vuhanban. A vírus válság kezelése távolról sem olyan hatékony, ahogy azt a pekingi vezetők reklámozzák. Erre mutat az is, hogy jelenleg vírustesztet hajtanak végre Vuhan mind a 11 millió lakóján!

A napló külföldön jelenik meg

Az angol nyelvű kiadás már júniusban kapható lesz, a német nyelvűre még egy ideig várni kell.

A 64 éves Fang Fangot 2010-ben a legmagasabb kínai irodalmi kitüntetéssel jutalmazták. Pekingben most azzal vádolják, hogy összejátszik Kína külföldi bírálóival. Trump elnök és sokan mások azért bírálják Kínát, mert  nem tájékoztatta időben a korona vírus járványról. Zsung Nansan vírus szakértő is elismerte, hogy történtek hibák Vuhanban. Jelenleg pedig az a helyzet , hogy a korona vírus járvány második hulláma komolyan fenyegeti Kínát – hangsúlyozta a vírus szakértő, aki a CNN-nek nyilatkozott.

A koronavírust nem ember állította elő

A koronavírust nem ember állította elő és nem genetikailag módosított kórokozó – jelentette be csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményében a valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI).

A DNI kiemelte ez nem csak a saját álláspontjuk, hanem a nemzetközi közösség széleskörű tudományos konszenzusát tükrözi.

ugyanakkor azt is megerősítették, hogy továbbra is vizsgálatot folytatnak a vírus eredetének felderítésére, s vizsgálják azt a felvetést is, hogy a vírus nem egy kínai laboratóriumból szabadult-e ki véletlenül. Mint a közlemény fogalmazott: a hírszerző közösség

„továbbra is kiemelten vizsgálja az információkat és hírszerzési jelentéseket annak érdekében, hogy döntő bizonyítékot találjon, vajon a járvány fertőzött állatokkal történt érintkezés, vagy egy vuhani laboratóriumban történt baleset következtében szabadult el”.

Korábban  Donald Trump elnök és Mike Pompeo külügyminiszter is azt sugalmazta, hogy a koronavírus a vuhani virológiai kutatóintézetből került ki emberi hanyagság miatt.

A vuhani élőállat-piachoz kötötték a vírusfertőzés kiindulási pontját mivel az ott árult – és a helyiek számára csemegének számító fertőzött tobzoskák vagy denevérek terjesztették. – állítják a szakemberek.

Négyszer annyi vírusfertőzött lehetett Kínában

Valamivel több mint 55 ezer koronavírus fertőzött volt a hivatalos adat Peking szerint február 20-án, de a Hongkongi egyetem friss tanulmánya szerint a valós szám: 232 ezer!

Pekingben utólag korrigáltak: most már 83 ezret vallanak be – statisztikai hibákra hivatkozva. Mindez összefügg a kínaiak tájékoztatási rendszerével, mely kettős: belső és külső. Vuhanban a helyi vezetésnek már a múlt évben is voltak adatai a járványról, melyeket el is küldtek Pekingbe. Ott azonban haboztak: közeledett a kínaiak legnagyobb ünnepe a Holdújév amikor százmilliók kelnek útra. Késlekedtek a elzárással. Így több millióan hagyhatták el Vuhan városát, a járvány gócpontját. Hongkongban be sem engedtek senkit Hupej tartományból – ennek a fővárosa Vuhan.

A lázadó mandarin

Zsen Zsicsiang milliárdos ingatlan vállalkozó volt, egy állami cég élén. Tagja a kormányzó kommunista pártnak vagyis sokkal alaposabb tájékoztatást kapott mint a külvilág. Valamilyen oknál fogva megírta a valós számokat, amelyek óriási botrányt kavartak a kínaiak Twitterén a Weibon.

A császár meztelen

Ezzel a címmel tette közzé mini esszéjét Hszi Csinping elnökről, aki felvállalta a járvány elleni harc főparancsnoki tisztét. Március 12 óta senki sem látta a renitens mandarint, aki kiadta a belső tájékoztatás adatait a közvéleménynek.

Az USA és Ausztrália vizsgálatot követel

Maga Trump elnök is azzal vádolja Kínát, hogy elhallgatott fontos adatokat a korona vírus járvánnyal kapcsolatban, és ezzel nehéz helyzetbe hozta a világot. A gyanú egyáltalán nem alaptalan hiszen január 15 és március 3 között hétszer módosította az adatokat a pekingi egészségügyi hatóság – írja a londoni Guardian.
A Hongkongi egyetem kutatói nem is a Pekingben kiadott hét variációt vizsgálták hanem a WHO vuhani irodájának adatait. Megállapították: a kritériumokat állandóan változtatták Pekingben. Ezért hogyha az ötödik verzió kritériumait vesszük alapul, akkor a fertőzések száma végül 232 ezer lenne – írják a hongkongi kutatók. Pekingben egyre jobban tágították a kritériumokat – állapítja meg a tanulmány – ezért lehet, hogy a valós adat még 232 ezernél is több.

Másutt is ellentmondóan az adatok

A Financial Times szerint Nagy Britanniában több mint 41 ezer halottja volt eddig a korona vírus járványnak. Ez a duplája a hivatalos számnak. Spanyolországban is ellentmondóak a madridi központ és a tartományok adatai.
Ami pedig az amerikai-kínai kapcsolatokat illeti: azok a mélypontra kerültek. Missouri állam beperelte Kínát, mert nem tett meg mindent azért, hogy a korona vírus járványról értesítse a világot. Trump beszüntette a támogatást a WHO-nak, melyet a kínaiak eszközének nevezett. Peking viszont 30 millió dolláros gyors segélyt adott az Egészségügyi Világszervezetnek.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!