Megalakulás előtt szétesett Salvini „szuperpártja”

0
1544
Akkor még nekik állt a zászló. Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Két potenciális szövetséges, a lengyel és brit nacionalista párt is beintett Matteo Salvininek. Jaroslaw Kaczynski nem kér az oroszbarát pártokból.

Még meg se tartotta első ülését az új Európai Parlament (EP), máris szertefoszlott az olasz Matteo Salvini Liga-elnök álma, hogy egy nagy szélsőjobbos tömörülést hozzon össze – ahogyan ez előre sejthető volt. Az már az EP-választás utolsó napjának éjszakáján világossá vált, hogy ez a pólus együttesen se tud még csak blokkoló kisebbséget se kiállítani. Ezt felismerve kezdett retirálni Orbán Viktor, hogy a Fideszt benn tartsa az Európai Néppártban, noha egy hónapja még látványos és nyílt együttműködést tervezett Salvinivel.

A választások – szerda délutáni frissítésű – adatai szerint az Európai Néppártnak (EPP) 180 képviselője lesz, a szocialistáknak (S&D) 153, a liberális ALDE-nak 105 hely jut. (A végleges eredmény később lesz meg.)

Forrás: EP

Farage: nem!

Nem csatlakozik a brit Brexit Párt az olasz Liga vezette, Nemzetek és Szabadság Európája (ENF) elnevezésű EP-frakcióhoz – közölte kedden az Egyesült Királyság uniós kiválásáért harcoló Brexit Párt párt elnöke, Nigel Farage. A politikus szóvivője elmondta, hogy Farage ismét az (inkább balfelé populista) olasz Öt Csillag Mozgalommal kíván szövetséget alkotni, akárcsak az előző ciklusban, amikor frakciójuk Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) néven működött.

Kaczynski: nem, főleg az  oroszokra

Kizárt, hogy a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) oroszbarát tömörülésekkel együtt csatlakozzon a Ligához a Nemzetek és Szabadság Európája (ENF) nevű frakcióban – közölte szerdán a lengyel Radio Wnet műsorában Jaroslaw Kaczynski pártelnök.

Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettesről Kaczynski azt mondta: „Salvinivel az a baj, hogy olyan tagokkal akarja az új csoportot megalapítani, amelyeket semmiképpen nem tudunk elfogadni. Ezek Le Pen asszony Nemzeti Tömörülése (RN) és az Alternatíva Németországnak (AfD)”. Mint mondta, megtörténtek az egyesítésre irányuló javaslatok, de

„egy egyértelműen oroszbarát tömörüléssel ez számunkra elfogadhatatlan”.

A PiS tehát marad az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládjában, amely „továbbra is elég nagy frakció, amely még bővülhet. Kaczynski még oda is szúrt Salvininek, mondván szerinte az nem annyira szélsőséges, hogy Le Pennel kell együtt lennie.

A frakcióalakítási szándékot legkésőbb június 24-ig kell bejelenteniük a pártoknak. Pártcsoport létrehozásához minimum 25 képviselőnek kell megállapodnia, de ami ennél is fontosabb, ezeknek legalább a tagállamok negyedét, jelenleg hetet kell képviselniük.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .