Felkavaró és fontos témát boncolgató film Bogdán Árpád Genezis című alkotása, amely tíz évvel a romagyilkosságok után került a moziba, de korántsem mondhatjuk, hogy aktualitását vesztette volna. A rendező olyan filmet akart forgatni, amely három történetszálat felvéve más-más kontextusba helyezi a rasszista bűncselekményeket, viszont ennek következtében egyenetlen és széttartó lett, ráadásul az üzenete sem világos.
Bogdán Árpád a gyilkosságok óta tervezte a filmjét, melynek témája sajnos még most is legalább ugyanannyira aktuális, mint a konkrét bűncselekmények idején. A legszegényebbek kiszolgáltatottsága, a társadalmi rétegeket egymás ellen fordító frusztráció, amely akár szélsőséges gyűlöletbe és erőszakba is torkollhat most is jelen van a társadalomban.
A témát már mások is feldolgozták: az elmúlt években készültek olyan magyar filmek, amelyek konkrétan a romagyilkosságokkal (Csak a szél, Ítélet Magyarországon), vagy a szélsőségesség felerősödésével (Veszettek) foglalkoztak, Bogdán Árpád alkotása viszont meglepő módon nem ilyen. A rendező saját bevallása szerint inkább arra fókuszált, hogy a társadalom kisebb egységeiben, a családokban hogyan csapódhatnak le a hasonló tragédiák. Nem arra keresi a választ, mi az oka a társadalmi feszültségeknek, miért válhattak cigányok a származásuk miatt gyilkosságok áldozatává, és milyen hatással van mindez a roma közösségre vagy az egész országra. Az pedig pláne nem volt célja, hogy elmesélje a gyilkosságok történetét, ezért ezt nem is érdemes keresni a Genezisben.
Bogdán Árpád három részre osztotta a filmjét, és ezek a „fejezetek”
három olyan karaktert állítanak a középpontba, akiknek a sorsa így-úgy kapcsolódik a bűncselekményekhez.
Az első fejezet – és egyben messze a legfontosabb és legerősebb – a kilencéves Ricsié, akit a nagyszerű amatőrszínész, Csordás Milán játszik. Azon kívül, hogy édesapja falopásért börtönben van, Ricsi átlagos kisfiúnak tűnik. Iskolába és focizni jár, szereti a kutyáját, és sajnos az sem tekinthető nagyon különlegesnek a mai Magyarországon, hogy romaként szegénységben él, anyja pedig közmunkásként dolgozik. Ricsiék nem nyomorognak, a család inkább tisztes szegénységben él, de az apa két éves börtönbüntetésének híre értelemszerűen nagyon rossz kilátásokat tartogat számukra. Közben pedig a környéken elkezdődnek a roma lakosok elleni támadások is, minderről azonban sok minden nem derül ki, hiszen Ricsi szemszögén keresztül látjuk és halljuk a történteket. Őt pedig nem akarják beavatni ezekbe a szörnyűségekbe, ezért inkább csak sejti és érzi, hogy baj van. Aztán be is következik a tragédia: Ricsi családját megtámadják, édesanyja is meghal, és ő, habár túléli a támadást, fenekestül felfordul a világa, és teljesen egyértelmű, hogy soha nem fog megszabadulni az átélt élménytől.
A következő fejezet Virágról (Illési Anna Enikő), a tizenéves hallássérült lányról szól, aki barátján keresztül kerül kapcsolatba a gyilkosságokkal. Ricsihez hasonlóan neki is bepillantást nyerhetünk családi helyzetébe és életkörülményeibe, amelyek a külső szemlélő számára ugyan sokkal jobbak, mint amit a kisfiú elmondhat magáról, de még így is elég nyomasztó képet mutatnak. Szép lassan kiderül, hogy Virágnak is súlyos tragédiák terhelik az életét: ott van mindjárt a molesztáló apja, barátja pedig a romagyilkosságok elkövetői között van, amiről a lány is csak sokára és véletlenül szerez tudomást.
A harmadik fejezet főszereplője egy jól szituált, fiatal ügyvédnő, Hanna (Cseh Annamária), akire rábízzák Virág barátjának jogi képviseletét, tehát az ő története eleve a gyilkosságok után kezdődik. De neki is van egy súlyos személyes tragédia az életében: elvesztette kislányát, amit képtelen feldolgozni.
Ez a sok háttérsztori eléggé összekuszálja a film dramaturgiáját, és bár a főszereplők saját problémái kétségkívül új rétegeket adnak hozzá a karaktereikhez, igazából érthetetlen, hogy a fő téma szempontjából miért volt fontos mindezt bemutatni. Ráadásul a sok mellékszál széttartóvá és vontatottá teszi a filmet, és ehhez még hozzájönnek a kifejezetten szimbolikus jelenetek és motívumok is. Ezek nagyon szépen vannak fényképezve, egyfajta líraiságot kölcsönözve a filmnek, emellett arra hivatottak, hogy összekapcsolják az egyes fejezeteket. Több olyan elem is van, amely vissza-visszatér, összekötve a három karaktert, viszont
a sok szimbólum és esztétizálás néha indokolatlanul nagy terepet kap,
és leuralja a forgatókönyvet.
Ráadásul az egyes fejezetek minősége sem egyforma. A Bogdán által alkalmazott történetmesélési forma és a hozzárendelt vizuális kifejezőeszközök a maga körül csak információmorzsákat elcsípő Ricsihez illenek leginkább, és nyilván az ő történetére vagyunk a leginkább kíváncsiak. Viszont, mivel ezzel nyit a film, és itt történik meg maga a támadás is, utána jelentősen veszít erejéből a Genezis. Virág fejezete is eléggé kidolgozott, de jóval kevésbé fajsúlyos az alapsztori szempontjából, az ügyvédnő története pedig még ehhez képest is kevésbé sikerült és kicsit erőltetettnek is hat. Persze eleve meglepő, hogy miért rájuk fókuszált a rendező ahelyett, hogy mondjuk más áldozatok vagy a támadók, esetleg a közösség nézőpontjából mutatná az eseményeket.
A magyarázat erre az, hogy Bogdán azt akarta bemutatni, hogy a helyi romákon kívül is számtalan embert és családot érintettek a gyilkosságok, méghozzá különböző társadalmi rétegekben. Viszont szintén meglepő döntés, hogy a rasszista indíték csak érintőlegesen kerül elő a filmben, pontosabban a rendező nem ezzel foglalkozik.
Az áldozatok cigánysága helyett sokkal fontosabb a főszereplők személyes tragédiája.
Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy Bogdán Árpád nem olyan üzenettel engedi újtára a nézőt, hogy a társadalom egy csoportja elleni támadások micsoda károkat okoztak az egész közösségnek. Épp ellenkezőleg: ahogy a szereplők sorsa a film végén összeér, azzal kifejezetten pozitív, optimista üzenete lesz a filmnek. Ez sajnos meglehetősen furcsán hat nemcsak 2008, hanem 2018 Magyarországán is. Igaz, hogy Bogdán nem közösségekre, hanem egyes emberekre koncentrál, és ezen a szinten talán még tényleg van némi remény.
