Matolcsy esete a gyenge forinttal és a devizahitelesekkel

0
674

A Fidesz a forint árfolyamának bedöntésével kezdte kormányzását. Bajnai 262 forintos euró-árfolyammal adta át a kormányzást; Varga, Szijjártó és Kósa nyilatkozatai azonban napokon belül 290 forint fölé lökték.

A forint innen még magához tért, ám Matolcsy a jegybank élén fokozatosan 310 forint/euró árfolyamig gyengítette, ahol 2014 óta szilárdan áll.

Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke szerint hivatalosan ezzel indokolták a jó exporteredményeket. Ez azonban rossz a magyar kis-és középvállalatoknak, mert megdrágítja számukra az importot.

Leginkább a devizahiteleseket érintette kedvezőtlenül, akiknek tízezrével dőltek be a hiteleik, és akiknek a forintosítást is ezen az árfolyamon kellett elszenvedniük.

Székely szerint a gyenge forint egyedül a Matolcsy vezette jegybanknak jó, amely ebből évi többszáz milliárdos nyereségre tesz szert, amit aztán ingatlanokba fektet. Kisemberek tízezreinek kellett elveszítenie a lakását ahhoz, hogy az MNB luxuspalotákat vásárolhasson.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .