Mióta a miniszterelnök kijelentette, hogy „Mások által követhetetlen észjárással kormányozzuk országunk hajóját az európai hullámverésben”, a másképp gondolkodás végre értelmezhető.
Rengetegszer hallottuk már, hogy Brüsszel azért büntet minket, mert másképp gondolkodunk, sőt már nekem is írta egy főszerkesztő, sajnálja, hogy másképp látom a kétszerkettőt, mint ő, így aztán szöget üthet az ember fejébe a dolog, és elkezd töprengeni azon, hogy mi a fene ez a másképpság. Illetve másképpség. Főleg az észjárást illetően.
Arra hamar rá lehet jönni, hogy van ebben valami, mert ha megnézzük, hogy miniszterelnöknek milyen húzásai vannak főleg a nemzetközi politikai színtéren, hát azoknak tényleg semmi értelmük sincsen, hacsak miniszterelnökünk nem kárt akart okozni szép, deli hazánknak… de ilyet még gondolni is borzalom!
Azért sem lenne értelme, mert a miniszterelnök pofára eséseit mindig meg tudja magyarázni majdénmegmondomkiahibás alapon (Brüsszel, Gyurcsány, Soros – a sorrend alkalomszerű), és teljesen lényegtelen, hogy közben mekkorákat szövegel kapu mellé vagy fölé, esetleg luft jelleggel, vagy taccsra küldve a mondanivalót, hogy focikifejezésekkel éljünk, mert ő már korábban tudtunkra adta,
nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit csinál.
Így aztán nem is füllent. Illetve de, csak, mint mondta, nem azt kell nézni. Az ember nem is képes eldönteni, hogy ez most elmés, vagy jópofa, egyedül az biztos, hogy megint át lettünk verve.
A téma tehát az észjárási másság, és annak átgondolása. Hálaisten (illetve hála miniszterelnöknek), most már erre a kényelmetlen és fárasztó átgondolásos műveletre nincs szükség, mert ő, mint a legilletékesebb végleg lezárta az ügyet: a „másképp” azt jelenti, hogy ez az észjárás a többi ember által „nem követhető”. Punktum.
Elfogadva a miniszterelnök meghatározását, ha a többi embert logikus lénynek tekintjük, a mondott észjárás vagy logikátlan, vagy nem evilági logika. Nem merném feltételezni, hogy Miniszterelnök úrnak a logika – Örkénnyel szólva – hölderlinszerűen unbekannt, sokkal inkább az lehet a helyzet, hogy Ő immár túllépett rajtunk, és más téridő skálán robog, ahol a kettőnek kettővel való szorzata huszonnyolc és köbgyök százharminchétezer között bármely egész szám lehet, ha iksz egyenlő nulla. Ez mások által tényleg követhetetlen, amit meg tudok érteni.
Itt van aztán az EU pénzek esete. Úgy gondolná az ember, nem létezik miniszterelnök, aki egy amúgy is kiköltekezett, rekord inflációval sújtott, a kormány intézkedéseiből láthatóan pénztelen, és ebből következően nagyon szerencsétlen országban ne teljesítené azonnal és lélekszakadva az EU által a pénzküldés feltételeként támasztott huszonhét pontos követelményrendszert az ország érdekében, pláne, ha ő és társasága már annyira megszedte magát, hogy nincs szükségük további intézményesített tolvajlásra, mert munka nélkül is megélnek az eddig besöpört pénzből minimum tíz nemzedéken át. Tágabb családostul, hogyha kell.
Sajnos nekünk, az EU-nak, sőt az egész földi világnak nagy meglepetéssel kell látnia, hogy ilyen miniszterelnök mégis létezik, mégpedig a mi sokszor megválasztott Miniszterelnök urunk, akibe mi, a nép aztán annyi bizalmat helyeztünk, hogy az egy nagymértékű fényhajlításra alkalmas gravitáció ideérkezése esetén akár a Hold túlsó oldaláról is látható. Ő az, aki követhetetlen észjárással próbál kibújni az előírt EU kötelezettségek alól, bevetve minden módszert, ami csak rendelkezésre áll. Úgy csinál, mintha teljesítené, közben bazsalyogva bólogat, de végül mégsem, kezdődhet hát a következő menet. Igen nagy valószínűséggel hatalmas stáb töri a fejét éjjel-nappal azon, mi legyen a következő csel, amellyel kipróbál egy újabb EU átverést, hogy ne kelljen betartanunk. Hogy mit? Semmit! Egyetlen pontot se, rohadt Brüsszelék!
Ez ám az észjárás, lehet mondani! Bármit beáldozva, ha kell, szakadjon bár össze Föld és Ég, ha tetszik, ő csak győzelemre képes játszani. Mindent és mindenkit feláldozva közben, pusztuljon akár (rajta és rokonságán kívül) az összes országlakó, jöjjön Mohács, Trianon vagy akár Marseille, ha kell, akkor sem fogja feladni! Sohasem! Én ezt végzetesen ostoba makacsságnak hívom, de sajnos olyan mindegy, hogy minek! A hívek zsolozsmája elnyom minden ellenvéleményt.
A helyzet hétről hétre romlik, az EU egyre jobban begurul, és mostanra jutottunk el oda, hogy nyíltan kezdik hangoztatni, meg kell tanulnunk EU pénzek nélkül élni, mert „előbb-utóbb nettó befizetők leszünk”. Mi, józanabbak persze tudjuk, hogy az indok ugyanúgy hazugság, mint a többi megnyilatkozása. A Néppártból is inkább kilépett. Valahogy nem tud veszteni.
A Néppártot bánja a franc, egy HUXIT-ot viszont már életveszély lenne meglépni. Nekünk, az ország polgárainak az. Na persze, Miniszterelnök úrnak mindez semmi, őt meg sem érinti az a gazdasági zuhanás, ami a kilépéskor bekövetkezne, legföljebb visszavonul családi birtokára, ahol mindig süt a nap. Miért érdekelné őt, hogy mi lesz a többiekkel, hiszen azon túlmenően, hogy neki ma már mindegy, EU tagok vagyunk, vagy nem sem, fel sem tudja fogni, hogy mit csinál. Ha a túléléshez az kell, nem fog habozni egy pillanatig sem, úgy feláldoz minket, mint a sicc, akkor is, ha emiatt hívei éhen halnak, ők továbbra is hálásan hozsannáznak neki, milyen szerencse, hogy nem egy Gyurcsányfióka van hatalmon, mert akkor biztos a szemüket is kilőnék eközben kedves mindannyiuknak. Így halnak majd meg boldogan, mert a Mennyország be van ígérve nekik.
A Földre visszatérve a veszély sajnos valós, mert előfordulhat, hogy Miniszterelnök úr egy országot magával rántva száll le a bicikliről, amely elvitt volna minket egy jobb világba.
Na, magyar értelmiség? Tetszik érteni?
