Valaha az egyiptomi társadalom fontos részét alkották. A kozmopolita Alexandria krémjét a koptokkal együtt. 90 éve még 80 ezren voltak, mára 40 zsidó maradt az országban. Közülük 13-an élnek Kairóban.
A puszta túléléséért harcol az egyre apadó egyiptomi zsidó közösség. Az ország egykor biztos menedéke volt a 19. század végi kelet-európai és oroszországi pogromok elől menekülő zsidóknak. Az 1920-as évek elején virágzó zsidó közösség működött a kairói Darb el-Barabira kerületben, sok üzlettel, imaházzal és iskolával.
“A zsidók akkoriban a társadalom fontos részét alkották, még ha kisebbségben is voltak. Nagyon jól integrálódtak a gazdaságba, a politikába és a művészetekbe” – mondja Amir Ramszesz, a 2013-as, A zsidók Egyiptomban című dokumentumfilm rendezője. A film nyomon követi az egyiptomi zsidók és identitásuk történetét a húszas évektől máig.
Az akkor nemrégiben megalakult zsidó állammal vívott 1948-as, majd a többi arab-izraeli háború után a zsidók száma drámaian csökkent Egyiptomban. Sokakat elüldöztek az országból. Akik a saját akaratukból távoztak, azok többnyire Európában kötöttek ki, csak kevesen mentek Izraelbe. Csak egy kicsi csoport választotta a maradást.
Nasszer elnök idején sok egyiptomi zsidót kiutasítottak az országból, mondván, hogy az állam ellenségei. Még ma is, amikor Egyiptom politikai, gazdasági és társadalmi válságok során botladozik át, Izraelt és a cionizmust gyakran vádolják azzal, hogy összeesküvésekkel akarja felforgatni és gyengíteni az államot. A tüntetéseken izraeli zászlókat is égetnek az amerikaiak mellett, és a gyanús külföldieket zsidó kémeknek bélyegzik. Sőt: néhány évvel ezelőtt a konteó járta Egyiptomban egy végzetes Vörös-tengeri cápatámadás után, hogy a ragadozót Izrael irányította Sharm el Sheikbe, hogy ezzel is csapást mérjen az arab tavasz után, Mubarak stabil rendszerének végével egyébként is padlóra került egyiptomi turizmusra.
“50 évig a zsidó szót összekapcsolták az Izrael szóval, vagy legalábbis ugyanabban a kontextusban használták” – mondja Ramszesz. “Az egyiptomi médiában épp úgy, mint az oktatási rendszerben vagy az 50-es, 60-as évek propagandájában. A két szó végül össze is ragadt”.
A kairói Saar Hasamajim (Menyország kapuja) zsinagóga magas, szürke épület, mind a négy oldalát vésett pálmafák díszítik. 1899-ben fejezték be az építését, az ősi, fáraókori templomok stílusában. A tervező azt az egységet is szimbolizálni akarta, ami a judaizmust összeköti a közös egyiptomi múlttal, a régmúlt időktől a mostaniakig.
A zsinagóga az 1960-as években volt utoljára tele. Ma elhagyatott jelképe az egyiptomi történet egyik elfeledett fejezetének.
A megmaradt kairói zsidó közösség minden tagja nő, és a legfiatalabb közülük a hatvanas éveiben jár. A férfiak közül sokan áttértek az iszlámra a házassági szabályok miatt. Egy zsidó férfi nem vehet el muszlim nőt, de egy muszlim férfi összekötheti az életét egy zsidó nővel. Így aztán a közösség sorra veszítette el férfi tagjait, akik hivatalosan immár nem zsidók.
Nyomornegyedeket idéző téglaépületek és szeméthegyek ölelik körül a világ egyik legrégebbi zsidó temetőjét, a kairói Basszatint. Egészen pontosan ez a második legrégebbi a jeruzsálemi Olajfák hegyén lévő után. Valamikor díszes síremlékek álltak benne, de a márványt az 1960-as évek építkezési lázának idején széthordták. Hiába próbálta megmenteni a közösség akkori vezetője, Karmen Weinstein, a temető egyre inkább szemétlerakó hellyé vált.
Azokon a napokon, amikor senki nem látogatja a temetőt, egy állami biztonsági őr vigyáz rá. Ez elriasztja a nyíltan rongálókat, de néhány éve fiatalok egy csoportjának sikerült megszentségtelenítenie Karmen Weinstein sírját, alighogy elmentek onnét a virágot hozó családtagok.
Az egyiptomi zsidó közösség ritkán mutatkozik nyilvánosan. A helyzet aligha változik az elkövetkező években. Lehet, hogy egy nap arra ébredünk, hogy egyetlen zsidó sem maradt Egyiptomban – mondja Ramszesz.