Magyar Péter nyílt levele a MÁV siralmas állapotáról

0
1087
Facebook

“Lázár miniszter úr! Önöknek 14 éve volt korlátlan hatalommal és ezermilliárdos uniós forrásokkal. A MÁV nemhogy nem fejlődött, de önök soha nem látott válságba sorolták. A vonat nem vár, és a magyar emberek sem! Elég volt!” – írta az magyar ellenzék legnagyobb pártjának vezére.

Tizenhat pontban foglalta össze a kifogásait:

  • Három millió percet vagyis öt év nyolc hónapot késtek a MÁV vonatai 2023-ban, és ebben nincsenek benne a hat percnél rövidebb késések.
  • A héten volt olyan nap amikor a főváros mindhárom fejpályaudvara képtelen volt utasokat fogadni.
  • A késések miatt egyre többen vesztik el a munkájukat.
  • A hőség miatt a vasúti dolgozók jelentős része vállalhatatlan körülmények között kénytelen naponta dolgozni. Van, ahol 50 fokos hőségben.
  • Húsz évvel az uniós csatlakozás után a MÁV épületeinek jelentős része romokban áll
  • A kormány vasúti presztízs beruházásokra költi a pénzt miközben 50-60 éves mozdonyok és vasúti kocsik közlekednek.
  • A MÁV illemhelyek jelentős része a minimális higiéniai feltételeknek sem tesz eleget miközben a nemzeti együttbűnözés rendszere tízmilliárdokat fizet ki oligarcháknak az illemhelyek ellenőrzésére.
  • Szeméthalmok és méteres parlagfű jellemzi a vasútvonalak jórészét veszélyeztetve a magyar polgárok egészségét.

Kézzel állítják a váltókat az ország legnagyobb pályaudvarán

  • Önök vidékbarátnak hazudják magukat, de sorra zárják be a szárnyvonalakat.
  • Önök tiltják a fotózást és a videózást a MÁV területén éppúgy mint az egészségügyben.
  • A kerekesszékes vagy babakocsit toló magyar polgárok gyakran ütköznek megoldhatatlan problémákba, mert a MÁV útjainak legnagyobb része nem akadálymentesített.
  • Európában mindenütt épülnek a gyorsvasutak közben nálunk sok olyan vonal van, ahol lassúbb a közlekedés mint 100 éve, sőt olyan is van, ahol 170 éve gyorsabban ment a vonat mint ma. Egy sportos honfitársunk húsz kilométeren lefutotta vasutat.
  • A karbantartás hiánya miatt egyre növekszik a balesetveszély a MÁV-nál.
  • A vasút fejlesztés jóval magasabb áron történt mint a szomszédos országokban, a száz milliárdok a nemzeti együtt bűnözés rendszerének oligarcháihoz kerültek.
  • Az Európai Unió óriási forrásokat biztosít a tagállamoknak a vasúti fejlesztésekhez. Ezt egyedül Magyarország nem kapja meg a korrupció miatt. A kormány száz milliárd forintos kampányt folytat az Európai Unió ellen.
  • Önök szinte minden korábban megígért beruházást leállítottak miközben szórják a száz milliárdokat a haveroknak.

Utóirat: az ország legnagyobb pályaudvarán nemhogy digitalizálva vagy automatizálva nincsenek a váltók, 1929 óta kézzel történik a váltók állítása” – írta Magyar Péter a Facebookon. Magyar ugyan semmi újat nem mondott a szakemberek és a politikusok számára, viszont ő összefoglalva számon is kérné a kormányon.

Hogy akar így olimpiát rendezni Orbán Viktor?

Budapest jelenlegi állapotában képtelen az olimpia megrendezésére, a szükséges euró milliárdok megszerzésére esélye sincs a magyar miniszterelnöknek, akitől Brüsszel még az uniós támogatást is megtagadja a korrupció miatt. Magyar Péter nem hiába állítja azt, hogy Magyarország az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb állama. Orbánnal egyidőben Donald Tusk lengyel miniszterelnök is jelezte: Varsó szívesen rendezné meg a következő európai olimpiát. Lengyelország sokkal jobban áll, mert az utolsó centig megkapta az Európai Unió sok milliárd eurós támogatását. Donald Tusk számíthat az Európai Unió tagállamainak támogatására a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban is, ahol viszont Orbán Viktornak egyetlen európai támogatója sincsen hacsak az oroszokat nem számítjuk ide.

Tudja a magyar miniszterelnök is, hogy Budapestnek semmi esélye sincsen a következő európai olimpiára, de azt még jobban tudja, hogy a pályázati időszakban százmilliárdokat lehet lenyúlni.

- Hirdetés -

Ahol pedig lopni lehet, ott Orbán Viktornak is jelen kell lennie hiszen egész rendszere erre épül.

Miért támogatja az olimpia ötletét Karácsony Gergely? Ő is tudja, hogy Budapestnek semmi esélye sincs viszont ha Orbán pályázik az olimpiára, akkor nem hanyagolhatja el teljesen a fővárost. Annál is inkább, mert lopni itt lehet a legtöbbet. A baj csak az, hogy Budapest túlságosan is szem előtt van, és a korrupciót figyelő Transparency Internationalnek szerződése van az Európai Unióval. A következő európai olimpia 12 év múlva várható, hol lesz már akkor Orbán Viktor?!

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .