Macron: szankciók kellenek a menedékkérőket elutasító tagállamok ellen

0
1428

A francia elnök szerint az Unió határain kívül hozna létre olyan központokat, ahol a menedékkérők beadhatják kérvényüket. Azokat a tagállamokat viszont, amelyek egyáltalán nem akarnak befogadni senkit, büntetni kellene szerinte, hiszen így a többiekre nagyobb teher hárul.

Emmanuel Macron Párizsban tárgyalt Pedro Sánchez spanyol miniszterelnökkel, egy nappal a brüsszeli mini csúcs előtt. A Le Figaro szerint ezen Macron azt javasolja majd, hogy

az Európai Unió a határain kívül hozzon létre olyan befogadóközpontokat, ahol elbírálják a menedékkérelmeket.

Ezzel egyébként az Európai Bizottság is egyetért, Albániával már tárgyalások is folynak.

A két vezető között természetesen szóba került az Aquarius menekülthajó ügye, amelyet a populista olasz kormány nem engedett be olasz kikötőkbe, végül Spanyolország fogadta őket. A hajó több mint 300 utasa azt jelezte, hogy Franciaországban kérne menedékjogot. Macron erre most azt mondta: amennyiben valóban jogosultak rá, akkor megkapják.

Macron szerint most a frontállamok viselik a migráció súlyát, több tagállam viszont szinte teljesen elzárkózik attól, hogy felelősséget vállaljon – ebbe a folyamatba illeszkedik az is Macron szerint, hogy a visegrádi országok nem vesznek részt a mini csúcson.

- Hirdetés -

A francia elnök szerint szankciókkal kellene sújtani azokat, akik nem hajlandóak osztozni a terhen,

vagyis, egyáltalán nem akarnak menedékkérőket befogadni.

Ebben a kérdésben várhatóan nagy viták lesznek majd a jövő heti, rendes uniós csúcstalálkozón is, ráadásul a bevándorlást elutasító országok között is vannak törésvonalak: az olaszok például kötelező elosztási rendszert szeretnének, ami ellen például a magyarok tiltakoznak.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .