Lea Seydoux is játszik Enyedi Ildikó új filmjében

0
961

A Testről és lélekről stábja még az Oscar-gálára készül, de időközben elkezdődtek Enyedi Ildikó új filmjének a munkálatai. Most kiderült, hogy a koprodukcióban készülő A feleségem története egyik főszereplője a francia sztár, Lea Seydoux lesz.

A hírt a Hollywood Reporter írta meg, és részletesen írtak a filmről is, amelyről korábban Mécs Mónika producer a FüHü-nek azt mondta, hogy a Testről és lélekről-höz képest egy jóval nagyobb költségvetésű alkotásról van szó. Producertársa, Muhi András pedig arról beszélt, hogy az Oscar-jelölt filmhez hasonló remekmű születhet.

A feleségem története Füst Milán azonos című regényéből készül, egyben Enyedi első olyan nagyjátékfilmje, amely irodalmi adaptáció – de a forgatókönyvet most is a rendező írja -, és egyben az első olyan, amely angol nyelvű lesz.

A Hollywood Reporter leírja, hogy a „Milan Fust” által jegyzett regény a nyolcvanas években jelent meg angolul, és hatalmas siker lett. A történetben a tengerész Störr kapitány fogadást köt egy kávézóban arról, hogy feleségül veszi az első nőt, aki besétál az ajtón. Ezt a nőt alakítja majd Lea Seydoux, akire a 2013-as Adéle élete kapcsán figyelt fel a világ. Störr kapitányt a norvég Anders Baasmo Christiansen alakítja.

A filmen a magyar produceri gárda mellett a berlini székhelyű Komplizen Film is dolgozik, amely az Oscar-jelölt Toni Erdmann-ért is felelt.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .