“Lázár János zsarolhatja a Fidesz vezérkart”

0
1279
Facebook

A Telexnek  nyilatkozott Simonka György, a Fidesz egykori országgyűlési képviselője. Szerinte Lázár zsarolja a Fidesz vezérkarát. Árnyalja az állítást, hogy Simonka karrierjét Lázár János tette tönkre. “Lázár János gaztetteiről regényt tudnék írni. Már meg is írtam, sőt ki is nyomtattam, nehogy feltörjék a gépemet, és “véletlenül” eltűnjön.” – nyugtatja meg a bombasztikus botrányokra szakosodott médiumokat az igazság mellett megvilágosodott polgármester.

Orbán Viktor korábban leváltotta Lázár Jánost, aki viszont 2022-ben mégiscsak visszakormányozta magát a kormányba. Miért?

“Lázár János egy ufó az én szememben. Olyan dolgokat csinál meg amiket másnak nem engednek meg. Ha 12 milliárdot akar költeni a makói fürdőre, akkor költ. Miközben nincs pénze az országnak. Ez számomra értelmetlen.”

Miért ilyen befolyásos Lázár János?

“Egy időben ő felelt a titkosszolgálatokért. A parlamentben azt pletykálták, hogy lehetnek olyan információi, amelyekkel zsarolja a felső vezetést.”

Most Rogán Antal felügyeli a titkosszolgálatokat: ”ők minden titkok tudói.”

Magyar Péter azt állítja, hogy Rogán Antal befolyásolta az ügyészséget a Völner – Schadl ügyben. Simonka György így nyilatkozott az ügyészség és a hatalom viszonyáról:

- Hirdetés -

”Az ügyészség egyik vezetője minden hétfőn eljár valamilyen eligazításra. Hogy pontosan hova, azt nem tudom, de valamilyen magasabb szintre. Az ügyészség egyik vezetője azután visszajön, és elmondja: mit kell tenni, az ügyeket milyen irányba kell terelni.”

Ennyit a jogállamról…

Hogyan halt meg Lázár János egykori titkosszolgálati tanácsadója?

Cséfalvay Tamás vezérőrnagy azért kapta meg az altábornagyi harmadik csillagot, mert a választások előtt leleplezte a szocialista Simon Gábor pénzügyi botrányát, és ezzel erősítette a Fidesz kampányt, amely végülis kétharmados győzelmet hozott. Lázár János javasolta az előléptetést Cséfalvay Tamás tábornoknak, aki a Szovjetunióban kapott kiképzést, és korábban hírszerző volt Olaszországban. A tábornok, aki a kémelhárításnál belsősként szolgált, nem volt különösen népszerű hiszen ellenük is nyomozott. A többi között Pintér Sándor belügyminiszter is “a látókörébe került.” Cséfalvay tábornok mentette meg Lázár Jánost a hadbíróságtól amikor az akkori kancellária miniszter úgy berúgott Orbán Ráhel esküvőjén, hogy elveszítette a titkosszolgálati telefonját. Ez főbenjáró bűnnek számított, de Lázár János mégiscsak megúszta, mert voltak információi Orbán Viktor múltjáról.

Cséfalvay tábornok ugyanis kiderítette, hogy Orbán Viktor a katonai szolgálat idején kapcsolatba került az állambiztonsággal.

A tábornok több vasat is tartott a tűzben: miután Lázár János megbukott, az ellenzék felé tájékozódott, amely felajánlotta neki ugyanazt az állást mint amit Lázár János mellett korábban betöltött. A beszélgetést követően Cséfalvay Tamás altábornagy szívrohamot kapott, és meghalt. Egész életében attól rettegett, hogy a kollégái teszik el láb alól: ajtaján 26 zár volt…

“Magyar Péter megköti a dealt a Fidesszel”

“Magyart a Fidesz találta ki. Ezt mondta Csintalan Sándor, és nekem is leesett, hogy nem ez lenne az első eset. Csináltak már ilyet a Fidesznél. Rogán Tóni, Gyürk Andris meg még páran mások összedugják a fejüket, akkor tudnak ilyesmit csinálni” – mondta Simonka György, aki hozzátette:

”Magyar most nagyon hőbörög a Fidesszel szemben, de amikor odaérnek, akkor megfogják kötni a dealt, és együtt fognak kormányozni.”

Fouché, Napóleon legendás belügyminisztere szintén maga szervezte az ellenzéket, de végül azután maga buktatta meg Napóleont a vesztes waterlooi csata után.

Magyar Péter éppúgy lehet az USA nagykövetség embere is, akinek az a feladata, hogy destabilizálja Orbán Viktor oroszbarát rendszerét. Simonka György utalt hosszú interjújában, hogy a Fidesz eddig a helyi politikai problémákat úgy oldotta meg, hogy milliárdokat  utalt ki a központi alapból. Csakhogy akkor még volt pénze Orbán Viktornak, most pedig nincsen. Simonka György hosszan ecsetelte, hogy őt nem érdekli Mészáros Lőrinc ezermilliárd forintos vagyona vagy Orbán Viktor kastélya Hatvanpusztán mindaddig amíg a választókerülete megkapja azokat a pénzeket, amelyekre szüksége van. Most nem ez a helyzet, ezért újraindul 2026-ban a parlamenti választáson.

“Mindazt, amit Magyar Péter mond a Fideszről, azt alá tudom írni”

– hangsúlyozta Simonka György.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .