Lázár: Bécs negatív és pozitív példa is

0
755
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2018. március 8-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Nincs olyan nyilatkozat, amely el tudná rontani a kiváló és egyre fejlődő osztrák – magyar kapcsolatokat – mondta Lázár János a csütörtöki kormányinfón, amely épp azért kezdődött késve, mert a kancelláriaminiszter osztrák kollégájával beszélgetett az elhíresült bécsi videóról.

Lázár János a kormányinfót a nyugdíjasokkal kezdte: arról beszélt, hogy az Idősek Tanácsa javaslatára megtárgyalták, hogy újból Ezsébet-utalványokat kapjanak a nyugdíjasok, és még húsvétig megérkezik a tízezer forint értékű utalvány. Elmondta, hogy mindezt azt teszi lehetővé, hogy jók a magyar gazdaság kilátásai. Azt is megerősítette, hogy a szokatlan hideg miatt egyszeri „téli rezsicsökkentés” lesz, amelynek keretében 12 ezer forint jóváírásra számíthatnak a magyar háztartások. Lázár szerint az ellenzék lenézi a nyugdíjasokat, ha ezt a két intézkedést támadja.

Az Európai Bizottság jelentése is szóba került, erről azt mondta Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy beavatkozás az április választásokba. Szerinte a szöveg egy része politikai állásfoglalás, különös tekintettel azokra a részekre, amelyek például az egészségüggyel, az igazságszolgáltatással vagy a korrupcióval foglalkoznak. Lázár arról beszélt, hogy ezeknek nincs valós alapja,  és „objektív értékítéletre képtelen”, a kormányt utáló szakértők vettek részt a dokumentum elkészítésében. Ennek ellenére komolyan foglalkoznak majd a jelentés megállapításaival.

Ezután elmondta, hogy azért kezdődött később a kormányinfó, mert telefonon beszélt Gernot Blümel osztrák kancelláriaminiszterrel arról a bécsi videóról, amelyet tegnap töltött fel a Facebookra. Beszámolója szerint a kiváló és jó hangulatú telefonbeszélgetésen tisztázták, hogy Lázár magánlátogatáson volt Bécsben, és „sikerült rendbe tenni a dolgot” az osztrák kancelláriaminiszterrel. Hozzátette, hogy semmi hasonlóval nem lehet elrontani az osztrák-magyar kapcsolatokat, és tabuk sincsenek a két ország között.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2018. március 8-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

„Budapest számára Bécs mindig jó példa”

– mondta el többször is a miniszter. Arról is beszélt, hogy nem akarta megbántani a bécsieket, csak rávilágítani a bevándorlás következményeire, amelyek más európai nagyvárosokban is tetten érhetőek. „Magyarországnak szólt a felhívás” – mondta Lázár, aki szerint a magyar embereknek a választáson kell eldönteniük, hogy ebben a tekintetben is példát akarnak-e venni Bécsről.

Kérdésre válaszolva még azt mondta a bécsi videóról, hogy az adott városrészben nem sikerült az integráció, mert nem a bevándorlók lettek „echte bécsiek”, hanem saját képükre formálták a környéket. Majd Lázár először arról beszélt, hogy 20 százaléknyi bevándorló még tud integrálódni, majd ennek némileg ellentmondva később már azt fejtegette, hogy ha elkezdődik a migráció, az nem visszafordítható folyamat, ezért az elején kell megálljt parancsolni neki.

„A legjobb megoldás, ha megóvjuk magunkat ettől”

– mondta.

Ezzel kapcsolatban felmerült az ENSZ-t támadó plakátok kérdése is. Az Index újságírója szembesítette a minisztert azzal a ténnyel, hogy a tervezet senki befogadását nem kényszerítené az országra, sőt. Az áll benne, hogy az államok szuverén joga eldönteni, hogy kit engednek be az országba. Lázár szerint viszont a plakátok üzenete és a javaslat szövege között nincs ellentmondás, mert arra az alapelvre épül a szöveg, hogy a bevándorlás jó dolog, amit megszervezni kell. Ezzel pedig Magyarország nem ért egyet, mert szerintük megállítani kellene. A miniszter úgy látja, hogy a szöveg elfogadásának egyenes következménye lenne az, hogy migránsokat telepítsenek az országba. „Ha ezt elfogadjuk, előbb-utóbb migránsok jönnek ide” – mondta.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .