Lapszem, 2018. március 10.

0
1325
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Szombat van ugyan, de munkanap, így a hétvége most rövidebb lesz. Nézzük, miről írnak a mai lapok, utána pedig köszöntsék fel Ildikó nevű ismerőseiket.

Tarlós: Csak hazafiak védhetik meg Magyarországot

A Magyar Időknek adott interjúban Tarlós István főpolgármester azt mondta, emberileg tiszteli az ellenzéki miniszterelnök-jelölteket, de

egyikről sem tételezi fel, hogy képes lenne egy országot vezetni.

Szerinte „gyerekeink, unokáink jövője” a tét az április 8-i választáson, az ellenzék politikája pedig ezt kockáztatja. Beszélt az Orbán-kormány és a főváros közötti nyolcéves együttműködésről is.

Kamupárt is növelheti Simonka György esélyeit

A Magyar Nemzet szerint ugyan a Fidesz a látszatát is igyekszik elkerülni annak, hogy bármi köze lenne az egyre több kamupárthoz, Békés megyében hangfelvétel bizonyítja, hogy a Magyarországi Cigánypárt képviselőjelöltje, Faragó Lajos

rendszeres kapcsolatban van Simonka Györggyel,

a körzet kormánypárti képviselőjével. A lap Faragó feleségével tudott beszélni, ő azt mondta: Simonka rendszeresen meghívja Faragót politikai gyűlésekre is.

- Hirdetés -

„A politika lehet csinos”

El ne dobja senki a szavazatát – ezt mondta Kuncze Gábor Kunhalmi Ágnes jelöltbemutató fórumán, Pestszentimrén a Népszava szerint. A jelöltre utalva azt mondta: „a politika lehet csinos”. Kunhalmi Ágnes bízik benne, hogy a választás el fogja söpörni a kormányt, mert

négy újabb fideszes évet nem bírnak ki az emberek.

A fórumon beszélt Lendvai Ildikó és Dobrev Klára is.

Elmaradt Magyarország felminősítése

A Világgazdaság arról ír, hogy Magyarország devizában és forintban fennálló hosszú futamidejű államadósságának BBB mínusz szintű, befektetési ajánlású besorolását a Fitch Ratings. Elemzésében a Fitch azt írja: a magyar gazdaság strukturális jelzőszámai erőteljesek a cég által a BBB minősítési kategóriában nyilvántartott többi szuverén adós mediánértékeivel összevetve.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .