Lapszem – 2018. január 12.

0
1024

Pénteken az Ernők ünneplik névnapjukat. Borult időre lehet számítani, gyenge eső bárhol előfordulhat, és a lehűlés is elkezdődött, de a legmagasabb nappali hőmérséklet még 3 és 8 fok között várható. A lapszemle pedig már megérkezett:

Magyar Nemzet: Akadozik a választási rendszer elérése

Kevesebb mint három hónappal az országgyűlési választás előtt több hibát is észleltek a lebonyolításhoz szükséges informatikai rendszerben az önkormányzatoknál – tudta meg a Magyar Nemzet. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője, Pálffy Ilona csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, felkészülten várják a választást, ugyanakkor igyekezett kisebbíteni az informatikai háttértámogatás fontosságát. A választáshoz szükséges alkalmazásokat az arra illetékes önkormányzati dolgozók immár csak egy közbeiktatott pluszfelületen, a választási kapun keresztül érhetik el. A választási kapu országos főpróbáját január 4-én tartották, az ebben érintett önkormányzati dolgozók országszerte problémákat jeleztek a lap szerint. Az NVI erre úgy reagált, hogy elég lesz a választásokig fennmaradó idő a hibák kiküszöbölésére.

Népszava: Kósa államtitkára, avagy a Bikácsi agrárcsoda

Újabb jelentős állami támogatást kapott Kósa Lajos államtitkára, Horváth István feleségének a cége – írja a Népszava. Horváth a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter és a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének elnökeke, aki kiállt Kósa mellett, mikor az anyjának juttatott sertéstelep miatt támadták. Horváth angoltanár felesége 2011-ben alapította a Bikácsi Agrár Kft.-t, amely a Népszava információi szerint október közepén újabb állami támogatást kapott: ezúttal 132 millió forinthoz jutott a döntően uniós finanszírozású Vidékfejlesztési Programból, szarvasmarhatartó telepek korszerűsítésére. Összesen már 390 millió forintra rúg a cég által elnyert pályázati támogatás. A lap szerint ez nemcsak azért feltűnő, mert egy viszonylag fiatal cégről van szó, hanem azért is, mert a kft.-nek alapítása után sokáig mindössze évi 4-10 milliós árbevétele volt.

Magyar Hírlap: Mindenki jól jár a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatásával

Folyamatosan és országszerte bővül a nyugdíjasszövetkezetek taglétszáma – írja a Magyar Hírlap. Tavaly év végén már hetvenhat bejegyzett szervezet működött, a lap által megkérdezettek taglétszám-növekedésről és a foglalkoztatási forma népszerűsödéséről számoltak be. A nyugdíjas munkaerőre vonatkozó igények tükrözik a munkaerőpiacot, hiányszakmák szerint keresik a gyártás, a kereskedelem, a vendéglátás vagy éppen valamilyen speciális területre a munkavállalókat. A munkavállalók korosztályát tekintve leginkább a hatvanas éveikben járók szeretnének dolgozni.

Magyar Idők: Ügyeskednek a fizetésekkel

Trükköznek a vállalatok annak érdekében, hogy az idén is jelentősen megemelt bérminimumot ne kelljen kifizetniük – írja a Magyar Idők. Egyre jellemzőbb a munkakörök átalakítása úgy, hogy a dolgozó új munkaköréhez már ne kelljen szaktudás, így ne kelljen megfizetni a 181 ezer forintos szakmai bérminimumot. Továbbra is elterjedt a nem bejelentett jövedelem, de a bónuszok rendszerével is nehéz helyzetbe hozhatják a dolgozókat. A trükközések többsége nem törvényellenes, a legtöbb visszaélés a nagyvállalatok beszállítói láncolatának alján elhelyezkedő kis- és középvállalkozások munkavállalóit érinti – írja a lap.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .