Lapszem – 2017. augusztus 12.

0
958

Na ugye! Megmondtuk, hogy hűvösebb lesz. És tényleg. Hallgassanak ránk. Itt a friss, ropogós lapszemle!

Népszava: Kiadtak Kazahsztánnak egy politikai menekültet

Gyanús körülmények között és a nemzetközi jogot is sértve adta át Magyarország Kazahsztánnak Jerzan Kadesovot, miután a politikai menekült váratlanul bűnösnek vallotta magát, és kérte, hogy toloncolják vissza – értesült a Népszava.

A férfit a még 2009-ben indult Muhtar Abljazov, a helyi BTA bank egykori vezetője ellen indított eljárásban vádolták meg. Ez a per valójában a kazah elnök, Nurszultán Nazarbajev leszámolási ügye politikai ellenfelével, Abljazovval és más vezető ellenzéki politikusokkal. Kadesov korábban a bank hitelezési osztályát vezette, Abljazov bizalmasának számított, s még 2009-ben elmenekült Kazahsztánból, feleségével és gyerekeivel előbb Ukrajnában telepedett le, ahol ukrán állampolgárságot szerzett, a kazahról pedig lemondott. Attól tartva, hogy az oroszbarát Viktor Janukovics kiadatja őt, még 2012-ben Magyarországra költözött.

Magyar Nemzet: Hatvan év után kitoloncoltak Amerikából egy 56-os magyar menekültet

A nyolcvanadik életévében járó Párdi Sándor jó eséllyel a legidősebb kiutasított az Egyesült Államok történetében – olvasható a Magyar Nemzetben. Elképesztő sztori egy pesti srácról, aki hiába fizette ötven évig az amerikai társadalombiztosítást, most azt is elveszítette.

Párdi Sándor 1938-ban született Vésztőn, de a család hamar felköltözött a fővárosba, így kispesti srácként nőtt fel. Apa nélkül, mert édesapját kétéves korában elveszítette. Tizennyolc évesen az iskolatársaival együtt igazi pesti srácokként belekeveredtek az Üllői úti harcokba, így 1956 novemberében Szombathelynél ő is átlépte a magyar határt. A nem mindennapi történet további részletei itt.

- Hirdetés -

Magyar Hírlap: Gyorsítanak a józsefvárosi roma központ kialakításán

Tovább gyorsítaná a kormány a józsefvárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ megvalósítását – írja a Magyar Hírlap. Az erről szóló rendelettervezet szerint ugyanis a beruházó feltárta az ingatlan helyzetét és a „beruházáshoz kapcsolódóan az adott körülmények között megismerhető peremfeltételeket is”.

A korábban a Horváth Aladár vezette Roma Parlament által is használt, lepusztult állapotú, ám igen impozáns, Nagymező utcai ingatlanra esett a szaktárca választása. Hogy itt alakítanák ki a Cziffra György világhírű roma zongoraművészről elnevezett központot, arról már tavaly döntés született, ahogy arról is, hogy a létesítmény tartalmáról alapos társadalmi egyeztetés indul. A korábbi rendelet szerint a kormány – a még hazánk soros uniós elnöksége nyomán elfogadott Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiával összhangban – elkötelezett a roma kultúra támogatása iránt.

Az új központ célja pedig az, hogy „színvonalas körülmények között, komplex módon mutassa be a roma nemzetiségi kultúra hagyományait, valamint teret adjon oktatási programok lebonyolításának”.

Magyar Idők: Totális sztrájk jöhet a Tesco áruházláncnál

Mintegy 170 Tesco-egység teljes működése bénulhat meg a szeptemberi iskolakezdés előtti bevásárlási hullámban Magyarországon, miután tegnapelőtt megalakult az áruházlánc dolgozóit képviselő sztrájkbizottság, ma reggelre pedig a multivállalat vezetőinek asztalára kerültek a bér- és létszámemelésről szóló szakszervezeti követelések – értesült a Magyar Idők.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete által irányított törvényes tiltakozáshoz a vidéki és fővárosi Tesco-üzletek 80 százaléka, illetve a gyáli és a herceghalmi logisztikai központok, továbbá az ­online szolgáltatás munkavállalói csatlakoztak. Az összeomlás előtt álló dolgozói állomány határozatlan időre szóló teljes munkabeszüntetést hirdethet.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .