Kvótaügy: újabb bukás Brüsszelben

0
2671

Az Európai Bizottság bírósági szakaszba léptette az átmeneti kvótadöntés miatti uniós eljárást, erről döntöttek csütörtökön Brüsszelben.  

Két éve a tagállami miniszterek úgy döntöttek, 120 ezer menedékkérőt osztanak szét a leginkább leterhelt Görögországból és Olaszországból. A magyar kormánynak most az Európai Bíróságon kellene elmagyaráznia,

miért nem tett semmit azóta a döntés végrehajtására,

miközben két hónapja már bukott emiatt egy pert – csak akkor még felperesként, mert a szlovákokkal együtt megtámadta a határozatot. Most alperes lesz, azaz őt perlik – közölte az Index.

Bár a bírósági döntés, illetve az egész eljárás hosszú időt vehet igénybe, annyi azonban bizonyos, hogy a magyar kormány – amelybnek már három hasobló ügye volt – újabb vereséget szenvedett, és ez még akkor is igaz, ha lassacskán okafogyottá válik az egész eljárás, mivel egyre kevesebb menekült érkezik, és az áthelyezésre várók is egyre fogynak.

Mindazonáltal összességében érthetetlen Orbán Viktor viselkedése, hiszen hosszú távon csak veszíthet az ország – és ezáltal a magyar lakosság az Európai Unióval folytatott háborúval. Persze tudjuk, hogy a magyar miniszterelnök belpolitikai célokra használja a menekültellenes akcióit, erre építi az egész választási kampányát.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .