Kovács Bélát megmentik az oroszok?

0
1583
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Daily Beast Moszkva EP-emberének kémpere című cikkében újabb mérföldkőnek nevezi Kovács Béla kémperét Oroszország hatalmának kiterjesztésében. Az elhárítások ugyan mindenütt üldözik az orosz ügynököket, de a lap szerint lehet, hogy a nacionalista Orbán Viktor Kreml-barát kormánya futni hagy egy ilyen embert.

A miniszterelnöknek EP-képviselők a szemére vetik, hogy rendszerszintű fenyegetést jelent a jogállam és az alapjogok szempontjából. Kovács Bélát, a Jobbik európai törvényhozóját azzal vádolják, hogy jó 8 éven át dolgozott az orosz titkosszolgálatnak, Strasbourgból szállította a kényes információkat. Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója azt mondta a lapnak, hogy

Kovács igen hatékonyan dolgozott Putyinnak

az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségének ideológusaként, Moszkva lobbistájaként. A kémkedés azonban más tészta. Adatokat adott át a GRU-nak az EU energiapolitikájáról, folyamatban lévő vizsgálatokról, a közösség vízumgyakorlatáról.

Akár 8 évet is kaphat, ám ennek esélye csekély, mivel a Fidesz jó pár kérdésben átvette a Jobbik álláspontját. Bár lehet, hogy Orbán engedélyével mégis elítélik, tekintettel más érdekekre. A nyomozás már 3 éve zajlik, a politikus mentelmi jogát felfüggesztették, ám Kovács továbbra is aktív, bizalmas anyagokhoz jut hozzá az Európai Parlamentben.

Panyi Szabolcs, aki az Indexnél részletesen foglalkozott az üggyel, meg van győződve arról, hogy KGBéla kém, ám a hatóságok szándékosan elcseszték a vizsgálatot. Mert így az érintett menet közben meg tudta semmisíteni a bizonyítékokat, ennélfogva nem tudják felelősségre vonni. Kovács Béla ügyvédje, Szikinger István ezzel szemben azt mondja, hogy a Fidesz a Jobbik lejáratására pécézte ki védencét. Krekó szerint az ügy mögött az van, hogy Orbán bizonyítani igyekszik: Magyarország nem Putyin szolgája. De a per próbakő nem csak a magyar vezetés, hanem az egész EU számára: független marad-e, vagy netán az lesz, amit Kovács jósolt: az „orosz anyácska” fogja „megmenteni”.

- Hirdetés -

The Daily Beast/Szelestey Lajos

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .