A német Adolf Busch zseniális hegedűművész volt és fantasztikus zenepedagógus. A lutheránus Busch undorodva hagyta el a hitleri Németországot, s amikor a nácik megpróbálták visszacsalogatni, azt mondta, örömmel megy, ha Hitlert, Goebbelst és Göringet már felakasztották.
Busch alapította meg a világhírű Busch-Quartet vonósnégyesét, Bázelben pedig tanítványa volt Yehudi Menuhin, s miután többekkel, Toscaninivel, Bruno Walterral és testvérével, Fritz Busch-sal együtt megtagadták, hogy fellépjenek a hitleri Németország zenei rendezvényein (Bayreuth Fesztivál, Salzburgi Fesztivál etc.), megalapították a Luzerni Fesztivált. A Harmadik Birodalomtól minél távolabb akart kerülni, s 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol a világhírű zongoraművésszel, Rudolf Serkinnel létrehozta a Marlboro Zeneiskolát és Fesztivált.
Adolf Busch fantasztikus zenepedagógiai módszeréről könyveket írtak tele. Az egyik neves és sokak által átvett mondása szerint elsősorban nem az számít, hogy mire képes a hegedűművész vagy a zongorista keze, hogy technikailag mennyire virtuóz, hanem legfőképp
az számít, hogy mi van a zenész lelkében, s a szívtájon megszülető művet hogyan képes a kezén át hitelesen eljuttatni a hegedű húrjaihoz vagy a zongora billentyűzetéhez.
Két Magyarország van, két hang, két intonáció.
Tegnap a hivatalos csatornán újra lehetett hallani az ócska, hazug, hiteltelen csatornatöltelék hangot, a köztársasági elnöknek nevezett galád becstelenség megszokottan üres, a puszta megúszásra és letudásra törekvő, az őt felemelők hazug ízléstelenségének tökéletesen megfelelő, semmitmondó fecsegését.
És valóban: két Magyarország van.
Mert ugyanekkor egy másik hang is hallatta magát, a hivatalosoktól éppen elutasított RTL csatornán: Fischer Iváné és a Fesztiválzenekaré, meg annak a Magyarországnak a hangja, amelyet nem szokás meghallani, de Fischer Iván mikrofonja felerősítette a személyes hangokat. Igen, egyik-másik hang zeneileg pontatlan volt, de abszolút lélekből jövő, s csodák csodája, minden hang fantasztikus összhanggá állt össze a többi hanggal, a kórussal és a zenekarral.
Két Magyarország van, de lehetne újra egy is. Nem a hamis és fülsüketítően fals hangok elviselhetetlen kakofóniájának Magyarországa, hanem a Fischer Iván elképzelte Magyarországé, a lélekből szóló Magyarországé, ahol az én hangom is hallható, meg a tiéd, meg valamennyiünk hangja, s így képez mindez egy harmonikus egészet.
Ahogy az Adolf Buschnak is tetszésére szolgálhatott volna.
Gábor György
- Hirdetés -
