„Kósa személyesen is kapott volna ajándékot” – a politikus aktív szerepet játszott a pénz befektetési szándékában

0
6012
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

„Sajnálom, hogy Ön is csatlakozott azokhoz, akik lejárató kampányt folytatnak és együttműködnek egy olyan emberrel, akinek az ügyeivel kapcsolatban a rendőrség csalás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást folytat tavaly ősz óta. Engedje meg, képviselő úr, hogy a figyelmébe ajánljam: a személyemet érint ő feljelentés kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség lezárta az ezzel kapcsolatos vizsgálatot és semmit sem talált. Ellenben a rendőrség nyilatkozata szerint Szabó Gáborné többeket becsaphatott, és vele szemben csalás alapos gyanúja miatt eljárás indult. Egy jól kitervelt csalással állunk tehát szemben, vélhetően Szabó Gábornét ebben egy bűnszervezet segíthette. A konkrét üggyel kapcsolatban megtettem a feljelentést az illetékes hatóságoknál” – ennyi választ adott Kósa Lajos azokra a kérdésekre, amelyeket Mesterházy Attila szocialista képviselő tett fel neki, mégpedig hivatalos formában, az országgyűlésen keresztül.

 

Nyilvánvaló, hogy nem is lesznek ennél bővebb válaszok, vagy éppen Kósa Lajost érintő nyomozás, ha a Fidesz kezében marad a hatalom. Ezért is kért – és kapott – lehetőséget Helmeczy László, a csengeri asszony ügyvédje, hogy ő válaszoljon a Mesterházy által feltett kérdések többségére. És persze azért is meg akart szólalni az ügyvéd, mivel ő maga is szereplője – képviselő-jelöltként – a mostani választásoknak, emiatt pedig, az üggyel összefüggésben őt is érték politikai támadások.

Kósa Lajos, a fentebb olvasható válaszában már az írja: csalás alapos gyanúja miatt nyomoznak Szabó Gáborné ellen. Ön tud erről?

Nézze, az internet világába, nem kell nekem az éjjelemet, nappalomat azzal töltenem, hogy Kósa úr kijelentései után vadásszak, azok akarva akaratlanul eljutnak hozzám és az ügyfelemhez. Így aztán értesülök a hazugságairól is. Vagyis

- Hirdetés -

az az állítása sem igaz a miniszternek, hogy Szabóné ellen nyomozást folytatnak tavaly ősz óta, mégpedig, ahogy mondja, csalás alapos gyanúja miatt.

Ha Kósának a rendőrség valóban adott ilyen tájékoztatást, azt részben nem adhatta volna, ahhoz ugyanis köze nincs Kósának, ha valóban nyomoznak benne, ha viszont tudott róla, akkor miért nem hozta nyilvánosságra?

Mint a parlament rendészeti és igazgatási bizottságának elnöke sem tudhatott róla?

Elvileg igen, ha leadják neki a drótot, de azért ez törvénytelen lenne, mert szolgálati titok, hogy ismeretlen tettes esetén ki ellen nyomoznak. De, ha mégis megtudta: akkor miért beszélt össze-vissza, amikor megjelent az ügy híre?

Kósa Lajos azt írja a Mesterházy-féle kérdésekre válaszul, hogy a nyomozó ügyészség lezárta velem kapcsolatos vizsgálatot, és semmit nem talált…

Mikor is robbant ki ez a balhé? Nagyjából egy hónapja. Ezt követően, körülbelül két hete Tényi István feljelentést tett. Egy elrendelt nyomozás határideje mindig harminc nap, de még a legegyszerűbb kérdésben sem záródik le egy nyomozás ennyi idő alatt. A kérdésem az, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség, hogyan tudta megállapítani ennyi idő alatt Kósa Lajos vétlenségét? És az is kérdés, ha így történt, akkor ezt honnan tudja Kósa? Ha őt jelentették fel, a feljelentett személy kapott erről tájékoztatást? Az ügyészséget nem zavarják a törvények?

Lezárták úgy, hogy Szabó Gábornét meg sem hallgatták?

Hadd emlékeztessem önt, hogy én magam indítványoztam ügyfelem meghallgatását, illetve a Kósa Lajossal való szembesítést. Semmi ilyen nem történt, már csak azért sem, mert Szabóné változatlanul külföldön van. De most is azt kérdezem: honnan tudja Kósa úr, hogy az ügyészség semmit nem talált? A célszemély, akit feljelentettek, máris tudja a végeredményt?

A levél tanúsága szerint a rendőrség megállapította, hogy Szabóné többeket becsapott.

Komolyan vehető ez ön szerint? A rendőrség nyilatkozik Szabó Gábornéról Kósa Lajosnak? A rendőrség szabályszerűen meg nem idézte, ki nem hallgatta Szabónét, meg nem gyanúsította, nem került házi őrizetbe, ahogy ezt Kósa úr hazudta. Látott már bármilyen okiratot a miniszter úr? Honnan tudja, hogy csalás miatt indult eljárás? Hiszen még az idézést sem láthatja. Milyen alapon állít ilyeneket?

Azt is állítja a miniszter, hogy jól kitervelt csalással állunk szemben…

Miért, ha az történt, ő nem volt része ennek? Ő ugyan azt állítja, hogy a csalásban Szabónét egy bűnszervezet segítette, de vajon kik ezeknek a bűnszervezetnek a tagjai? Hat év alatt, amíg kapcsolat volt Kós Lajos és Szabóné között, nem ismerte meg ezeket a bűnözőket? De,

ha elfelejtette volna, memória zavara van, küszködik, mint szúnyog a viharban, kérdezze meg Orendi Mihály urat, vagy azokat az ügyvéd kollégákat, akik dolgoztak ebben az ügyben. Azokra az ügyvédekre gondolok például, akik okiratot szerkesztettek, olyan okiratot, amelyeknek Kósa úr, meg a hozzátartozói voltak a kedvezményezettjei, többszázmilliós nagyságrendekben.

De mégis csak az a lényeg, hogy Kósa megtette a feljelentést az illetékes hatóságoknál.

Miért többnél? Nem tudja, hogy elég egynél? Egyébként pedig, a hatóságnak már az alapján meg kellett volna indítania a nyomozást, ami az üggyel kapcsolatban eddig, okiratként, napvilágot látott. Hiszen azt csak furcsának kellett volna találniuk az illetékesek, hogy egy miniszterrel kapcsolatban, csak úgy repkednek a nyolcszázmilliók. Ajándékba, könyörgöm. Vajon mivel lehet ellentételezni egy ilyen ajándékot?

Térjünk rá a Mesterházy-féle kérdésekre. Elsőül azt feszegeti a képviselő, hogy találkozott-e Kósa Lajos és Szabó Gáborné egymással?

Költői a kérdés, hiszen többször találkoztak Csengerben, voltak együtt külföldön is. Üzleti kapcsolat volt közöttük, nekem lényegesen több, ez irányú okirat van a kezemben, olyanok is, amelyeket a sajtó még nem hozott nyilvánosságra.

Akkor tegyük meg most.

Tudnék róluk beszélni, de egyelőre nem vagyok rá felhatalmazva. Amire igen, azt már tudja mindenki: először a feleség, majd valamilyen probléma miatt az anyuka kapott, papíron, Kósa kérésére, nyolcszázmillió forintot ajándékba.

Mégis, áruljon el valamit azokról az iratokról, amelyekről eddig nem volt információnk.

Annyit mondhatok, hogy van olyan ajándékozási szerződés is a kezemben, amelyet személy szerint Kósa kapott és aláírt.

Ha jól értem, ezt az ajándékot maga a volt frakcióvezető, polgármester kapta volna…

Igen, persze.

És erről is van okirat.

Meg lehet ismerni ezen is az írását. Tehát nem hamis. Ellenjegyzett. Ez bizonyító erejű magánokirat.

És ez is készpénzről szól?

Erről most hadd ne beszéljek. Már csak azért sem, mert

nem nagyon bízok én szerkesztő úr ebben a telefonvonalban, mindenestre üzenem a lehallgatóknak, hogy olyasmit mondok el, amelyekkel nem sértek törvényt, és az ügyfelem érdekeit sem sértik.

Mesterházy Attila különben felteszi a kérdést, hogy Kósa Lajos jutott-e pénzhez bármilyen módon Szabó Gábornétól, vagy más szereplőtől?

Azt írja ezzel kapcsolatban Szabó Gáborné nekem, és felhatalmazott arra, hogy ezt ismertessem: „igaz, hogy pénzt még nem kapott, de titoktartást is aláírt külföldön, bankban is volt, ahol több nevet is említett, hogy hova fektetné be a pénzt, ha hozzáfér végre.”

Ez ugye azt mutatja, hogy Kósa Lajos aktív szerepet vállalt a pénz befektetésében. Itt ugyanis nem államkötvényről van szó, hanem egyéb befektetésekről…

Ezt én nem tudom, ennyit írt Szabóné. És az is biztos, hogy az ügyben eljárt a képviselő úr, ezt hangfelvétel is igazolja, amely hangfelvétel hamarosan a birtokomban lesz.

Ha meglesz, nyilvánosságra is hozza?

Azonnal, mert már elegem van abból, hogy azzal szórakozik Kósa Lajos, meg a kormánypárti média, hogy én politikai okokból álltam be a minisztert szidalmazó emberek közé. Tudja, kifejezetten felháborító, hogy megkezdődött itt a szerecsenmosdatás, amelynek során eljutunk oda, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség megállapította, meg már Kósa Lajossal is közölte, hogy itt a világon semmi probléma nincs, Kósa egy balek, akit meg lehetett vezetni. Amúgy figyeljen oda a kommunikációs változásra: már nem a nyolc osztályt végzett egyszerű asszonyról beszélnek, aki becsapta a politikust, hanem bűnszervezetről van szó. Amire egyébként hat éven keresztül nem jött rá.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .