New York Times: újfajta egypártrendszer

0
1345

Magyarországon és Lengyelországban ellenséggé vált a demokrácia. Pedig a liberális Nyugat egykor az ígéret földjének számított mindkét állam számára, de mára már nem az. Így értékeli a helyzetet a New York Times egyik legtekintélyesebb véleményírója, Roger Cohen.

Budapesti tapasztalatai alapján azt írja: a magyar kormány számára Soros testesít meg mindent, amit megvet a hatalom: a nemzetközi spekulánsokat, a nemzet és a kereszténység megrontóit, a tömeges migráció elősegítőit.

A miniszterelnök szemében a Nyugat az európai kulturális öngyilkosság színtere, ahol meghal család, egyház és nemzet, valamint a házasság és a nemek hagyományos felfogása. A veszély ellensúlyozására a politikus létrehozta a modellt, amelyben semlegesítik a bíróságokat, alávetik a sajtó javarészét, ördögnek állítják be a migránsokat, haveri kapitalizmus formájában új, hűséges elitet építenek ki. A történelmi emlékezet manipulálásával lendületet adnak az áldozati szerepnek, illetve a hősiességnek. Azt hirdetik, hogy az „emberek akarata” felülírja a fékeket és ellensúlyokat. A cél a versengő tekintélyelvűség, azaz újfajta egypártrendszer, amelyben megmarad a demokrácia burka, de jórészt elkerüli a versenyt, hogy csupán egyetlen eredmény születhessen.

Nincs totalitárius titkos rendőrség. Senki sem tűnik el az éjszaka kellős közepén. Szívesen látják a külföldi tőkét. Magyarország nem rab, de nem is szabad. Nagyobb gyanakvással tekint Brüsszelre és Merkelre, mint Putyinra. Lengyelország mindezt mintának tartja, de nem lehetnek sokkal lemaradva a csehek sem. Orbán üdvözli az „új korszakot”, amely azt tükrözi, hogy széles körű a vágy egy olyan demokráciára, amely nem nyílt. Egyébként úgy tudni, hogy az utcákon látható óriásplakáton megnagyobbították Soros orrát, ami olyan módszer, hogy azt Göbbels is kitalálhatta volna. A miniszterelnök tervéhez ellenségre van szükség. Ezt a migránsok szolgáltatták.

Az újságíró elment Fecsútra, ahol a stadion láttán az az érzés fogalmazódott meg benne, mintha egy űrrakéta szállt volna le Orbán háza mellett. A politikus megjutalmazza a vazallusait. Így lett Mészáros Lőrinc egyik pillanatról a másikra az ország egyik leggazdagabb embere. A lelátókon pedig a jelenlévők a hivatalos propagandát szajkózták, noha bevallották, hogy életükben nem láttak még egyetlen bevándorlót sem. A félelem méreg. Manapság sehol sem meglepőbb és látszólag perverzebb a szembefordulás a liberális demokráciával, mint a magyaroknál és a lengyeleknél, miközben az EU rengeteg pénzt adott a piacgazdaság és a jogállam megszilárdítására. Ám mint a nacionalista, idegengyűlölő bekeményedés mutatja: a kettő nem szükségszerűen jár örökké kéz a kézben.

New York Times/Szelestey Lajos

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .