A kormány rejtegeti a kórházi fertőzések adatait

0
1282
Illusztráció - MTI Fotó: Vajda János

Azt tudjuk, hogy a magyar egészségügy rettenetes állapota miatt rengeteg a kórházi fertőzés, de a pontos adatokat csak az állami jelentésből lehetne megtudni. A kormány ezt trükközve tette közzé, ám a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) rátalált.

Legalább 440 ember halt meg tavaly kórházi fertőzésben

Az RTL Klubnak egy kórházi epidemiológus segített kihámozni a több mint 70 oldalas jelentésből a lényeget. A szakember szerint az derült ki, hogy

összesen 15 389 kórházi fertőzéses eset volt tavaly, ebből 440 halállal végződött.

A szakértő szerint ennél nagyobb lehet a halálos esetek száma, mert elképzelhető, hogy nem mindet jelentik az intézmények. 2016-ban egyébként 500 fölött volt a halálesetek száma.

A csatornának megszólalt a TASZ képviselője is, Asbóth Marcell szerint a hatóságoknak ugyan kötelességük nyilvánossá tenniük a statisztikákat, mégis szándékosan titkolóztak.

- Hirdetés -

Az alábbiakban a TASZ közleményét közöljük:

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) fedezte fel, hogy titokban felkerült az ÁNTSZ honlapjára a 2017-es év kórházi fertőzéseiről szóló jelentés. Bár a kormány folyamatosan trükközik az adatok nyilvánosságával, most legalább részinformációkat szerezhetünk, hogy mi történt tavaly – a jelentés ugyanis továbbra sem érthető az átlagembernek.

A jelentést október 4-én, titokban, erről a közvéleményt nem tájékoztatva töltötték fel az ÁNTSZ honlapjára. Ez mindeddig azért nem tűnhetett fel sem a sajtónak, sem a szakmai szervezeteknek, mert nem az Országos Epidemiológiai Központ oldalára tették fel, ahol 2005-től az összes jelentés megtalálható, hanem egész máshova, az ÁNTSZ honlapjára.

Továbbra sem közérthető a jelentés

A kórházi fertőzések ügyét érintő, immár évek óta tartó fokozott társadalmi érdeklődés alapján a TASZ szerint elvárható lenne, hogy az éves összefoglaló jelentés a laikusok számára is könnyen hozzáférhető és értelmezhető legyen. A tisztifőorvos ezzel kapcsolatban korábban kijelentette: törekszenek arra, hogy a kórházi fertőzésekről szóló jelentéseik és elemzéseik minél közérthetőbbek legyenek a bármelyik érdeklődő állampolgárnak. Asbóth Márton, a TASZ projektvezetője szerint ehhez képest a jelentést áttekintve nem látszik annak eredménye, hogy a kórházi fertőzésekről szóló adatokat érthetővé akarnák tenni.

„Aki arra keresi a választ, hogy 2017-ben hányan fertőződtek és haltak meg a fertőzések miatt, nem fogja könnyen megtalálni a vonatkozó adatokat. Nem vitatjuk, hogy fontos a szakemberek, a szakmai közvélemény tájékoztatása, de ezt el kell választani a közvélemény számára közzétett adatoktól. Ezeknek egyértelműeknek, a laikusok számára is érthetőknek kellene lenniük” – fejtette ki Asbóth a jelentéssel kapcsolatban.

Több adatra lenne szükség, a TASZ aláírásgyűjtése folytatódik

A TASZ pere eközben továbbra is folyamatban van az EMMI ellen, a Kúria döntését várják. A per azért indult, mert az EMMI nem hajlandó nyilvánosságra hozni a kórházi fertőzések adatait kórházankénti bontásban. A TASZ nem csak jogi úton tesz a biztonságos és átlátható egészségügyért: eddig 9 vidéki és budapesti helyszínen tartott helyszíni kitelepülést, ahol közvetlenül lehetett a TASZ jogi szakértőit kérdezni a betegjogokról, jogérvényesítési lehetőségekről. Online is lehetőség van csatlakozni a TASZ átlátható egészségügyet követelő petíciójához.

„Amíg ilyen ködösítés zajlik, mint amit a jelentés közzététele körül látunk, és amíg olyan érthetetlen a jelentés, mint az idei is, addig különösen aktuális az átlátható egészségügy követelése” – nyilatkozta Asbóth Márton. „A petíciónk arra mutat rá, hogy milyen széles körben támogatja a társadalom, hogy a kórházi fertőzések adatait érthető és részletes formában tegyék közzé. Eddig már csaknem kétezer aláírást gyűjtöttünk, és továbbra is várjuk a csatlakozókat személyesen a kitelepüléseinken vagy online”.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .