Kezdőlap Címkék Kórházi fertőzés

Címke: kórházi fertőzés

Gyere Nagy Feró, engem vágjál nyakon

A NERkompatibilis énekes, Nagy Feró pár napja azt írta a Facebook-oldalán, hogy aki még egyszer hülyeségeket – magyarul bírálatokat – ír az egészségügyi ellátásról, azt nyakon vágja. Itt az alkalom.

Azt elhiszem, hogy vele minden rendben volt a kórházban, amikor megműtötték a térdét, de ez nyilván a fizetős ellátásának és celeb voltának köszönhető, többire ez egyáltalán nem így van a magyar egészségügyben. Konkrét példaként, bizonyítékként erre a saját esetemet ismertetem, hiszen mások érzékeny adatait nem közölhetem, meg aztán most éppen egy fontos évfordulót “ünnepelek”. Pont egy éve kaptam egy kórházi fertőzést, amiből még mindig nem sikerült kigyógyítani.

Egy műtét miatt töltöttem pár napot egy kórházban tavaly februárban. A kórházat nem nevezem meg, nem csak azért, mert nem akarom őket bajba keverni, hanem azért is, mert ez mindegy: bármelyik másik kórházban ugyanez megtörténhetett volna. Az orvosok és az ápolók mindent jól csináltak, túlterhelten is emberfeletti munkát végeztek, de a körülmények aggasztóak voltak. Erről pedig nem a kórház dolgozói, hanem a kormány tehet, amely a pénzt az egészségügyből elvonta és átirányította például a stadion építésekre, na meg a haveri kivitelezőkön keresztül az offshore cégekbe. A kórházba nem csak WC-papírt, szappant, törölközőt meg az utólagos ellátáshoz szükséges gyógyszereket kellett betegként megvenni és bevinni – ez ma egyáltalán nem meglepő -, hanem még a műtéthez is néhány felszerelést: katétereket, sőt az egyik érzéstelenítő szert is.

Még szerencsésnek is mondhatom magamat,

hiszen a fertőzés az esetemben viszonylag enyhe tünetekkel jár, miközben a statisztikai adatok szerint Magyarországon többen halnak meg kórházi fertőzés miatt, mint közúti balesetben. (Nem, Feró, ez nem hülyeség!) A fertőzésem kezelése próba-szerencse alapon történik, újabb és újabb gyógyszereket kell szednem, míg véletlenül nem sikerül találni egy olyat, amire a kórházi baci nem rezisztens. Mert szinte mindenre az, ez az evolúció árnyoldala. Egy ismerősömnek hasonló esetben a 32. gyógyszer jött be, én az egy évvel ettől még messze vagyok, de megátalkodott optimistaként mindig reménykedem.

Szóval Feró, én ezeket a “hülyeségeket” ajánlom a figyelmedbe, gyere és vágjál nyakon. A találkozónk pontos helyét és idejét a Facebookon, privátban egyeztethetjük, fent vagyok a közösségi oldalon, megtalálsz. Én a törzshely kocsmámat fogom ajánlani helyszínnek.

A kormány rejtegeti a kórházi fertőzések adatait

Azt tudjuk, hogy a magyar egészségügy rettenetes állapota miatt rengeteg a kórházi fertőzés, de a pontos adatokat csak az állami jelentésből lehetne megtudni. A kormány ezt trükközve tette közzé, ám a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) rátalált.

Legalább 440 ember halt meg tavaly kórházi fertőzésben

Az RTL Klubnak egy kórházi epidemiológus segített kihámozni a több mint 70 oldalas jelentésből a lényeget. A szakember szerint az derült ki, hogy

összesen 15 389 kórházi fertőzéses eset volt tavaly, ebből 440 halállal végződött.

A szakértő szerint ennél nagyobb lehet a halálos esetek száma, mert elképzelhető, hogy nem mindet jelentik az intézmények. 2016-ban egyébként 500 fölött volt a halálesetek száma.

A csatornának megszólalt a TASZ képviselője is, Asbóth Marcell szerint a hatóságoknak ugyan kötelességük nyilvánossá tenniük a statisztikákat, mégis szándékosan titkolóztak.

Az alábbiakban a TASZ közleményét közöljük:

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) fedezte fel, hogy titokban felkerült az ÁNTSZ honlapjára a 2017-es év kórházi fertőzéseiről szóló jelentés. Bár a kormány folyamatosan trükközik az adatok nyilvánosságával, most legalább részinformációkat szerezhetünk, hogy mi történt tavaly – a jelentés ugyanis továbbra sem érthető az átlagembernek.

A jelentést október 4-én, titokban, erről a közvéleményt nem tájékoztatva töltötték fel az ÁNTSZ honlapjára. Ez mindeddig azért nem tűnhetett fel sem a sajtónak, sem a szakmai szervezeteknek, mert nem az Országos Epidemiológiai Központ oldalára tették fel, ahol 2005-től az összes jelentés megtalálható, hanem egész máshova, az ÁNTSZ honlapjára.

Továbbra sem közérthető a jelentés

A kórházi fertőzések ügyét érintő, immár évek óta tartó fokozott társadalmi érdeklődés alapján a TASZ szerint elvárható lenne, hogy az éves összefoglaló jelentés a laikusok számára is könnyen hozzáférhető és értelmezhető legyen. A tisztifőorvos ezzel kapcsolatban korábban kijelentette: törekszenek arra, hogy a kórházi fertőzésekről szóló jelentéseik és elemzéseik minél közérthetőbbek legyenek a bármelyik érdeklődő állampolgárnak. Asbóth Márton, a TASZ projektvezetője szerint ehhez képest a jelentést áttekintve nem látszik annak eredménye, hogy a kórházi fertőzésekről szóló adatokat érthetővé akarnák tenni.

„Aki arra keresi a választ, hogy 2017-ben hányan fertőződtek és haltak meg a fertőzések miatt, nem fogja könnyen megtalálni a vonatkozó adatokat. Nem vitatjuk, hogy fontos a szakemberek, a szakmai közvélemény tájékoztatása, de ezt el kell választani a közvélemény számára közzétett adatoktól. Ezeknek egyértelműeknek, a laikusok számára is érthetőknek kellene lenniük” – fejtette ki Asbóth a jelentéssel kapcsolatban.

Több adatra lenne szükség, a TASZ aláírásgyűjtése folytatódik

A TASZ pere eközben továbbra is folyamatban van az EMMI ellen, a Kúria döntését várják. A per azért indult, mert az EMMI nem hajlandó nyilvánosságra hozni a kórházi fertőzések adatait kórházankénti bontásban. A TASZ nem csak jogi úton tesz a biztonságos és átlátható egészségügyért: eddig 9 vidéki és budapesti helyszínen tartott helyszíni kitelepülést, ahol közvetlenül lehetett a TASZ jogi szakértőit kérdezni a betegjogokról, jogérvényesítési lehetőségekről. Online is lehetőség van csatlakozni a TASZ átlátható egészségügyet követelő petíciójához.

„Amíg ilyen ködösítés zajlik, mint amit a jelentés közzététele körül látunk, és amíg olyan érthetetlen a jelentés, mint az idei is, addig különösen aktuális az átlátható egészségügy követelése” – nyilatkozta Asbóth Márton. „A petíciónk arra mutat rá, hogy milyen széles körben támogatja a társadalom, hogy a kórházi fertőzések adatait érthető és részletes formában tegyék közzé. Eddig már csaknem kétezer aláírást gyűjtöttünk, és továbbra is várjuk a csatlakozókat személyesen a kitelepüléseinken vagy online”.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK