Ki nyert és ki veszített?

Orbán Viktor, július 10- én a rádióinterjú során tömören vázolta álláspontját a többéves pénzügyi keretről (MFF), egyszerűbben az Európai Unió hétéves költségvetését. Valamint a pandémiás segély és kölcsön-programról az EU Next Generation (NGEU) programról.

Orbán azért indult magabiztosan Brüsszelbe, mert az olyan pénzügyi döntésekhez, mint például a költségvetés elfogadása, egyhangú döntés szükséges, és úgy tűnt, készen áll arra, hogy vétójogát használja.

•  ha az alapok folyósítása nem „tisztességes”, vagyis ha szegényebb országok kevesebb pénzt kapnak, mint a gazdagabbak
• ha a tagállamok nem dönthetik el maguk, hogy miként használják fel a többéves pénzügyi keretet és az NGEU-alapokat
• ha a Magyarország ellen indított 7. cikk szerinti eljárás nem szűnik meg,
• ha az EU továbbra is finanszírozza azokat a nem kormányzati szervezeteket, amelyek emberi és kisebbségi jogokkal foglalkoznak
• ha a pénzeszközök elosztásának feltétele, hogy az ország tiszteletben tartsa a jogállamiságot

Néhány nappal később egy parlamenti frakció javaslatára az országgyűlés elfogadott egy határozatot amely ténylegesen megkötötte Orbán kezét. A Fidesz kormányt arra utasította, hogy megvétóznia kell a megállapodást, ha az nem felel meg előfeltételeinek. Négynapos fárasztó tárgyalások után

a magyar miniszterelnök aláírta a megállapodást, bár egyetlen követelését sem teljesítették.

Hogyan közölte az Orbán kormány ezt a nyilvánvaló kudarcot a magyar emberekkel?

Ami a pénzügyi igazságosság kérdését illeti, Orbán egy titokzatos további 3 milliárd euróra utalt, amely megmentette az országot a közvetlen megaláztatástól. A probléma az, hogy a megállapodás végleges szövegében nincs jele az extra pénznek, amelyet Orbán állítólag megkapott, bár a kohéziós alapok, különösen az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) eloszlásakor 15 ország kapott bónuszt, mert „szembe kell nézniük az ágazatban a strukturális változások végrehajtásának szükségességével”. A 15 ország közül több magyar szomszéd volt: Szlovákia, Szlovénia, Ausztria és Horvátország. Az NGEU pénz felhasználása tekintetében

Magyarország csak központilag jóváhagyott projektekre kapott pénzt, amelyek a COVID-19 világjárvány okozta gazdasági károkhoz kapcsolódnak.

Nem olvasok semmit a nem kormányzati szervezetek sorsáról folytatott vitáról. De azt gyanítom, hogy a követelés annyira felháborító volt, hogy egyáltalán nem foglalkoztak vele. Ami a 7. cikk kérdését illeti, ha hiszünk Orbánnak, Angela Merkel kancellár megígérte, hogy az elkövetkező hat hónapban megvitatja az ügyet, de ezek megint csak Orbán szavai.

Tehát az öt igény közül legalább hármat vagy elutasítottak, vagy figyelmen kívül hagytak. A kommentátorok hevesen vitatják, hogy az Orbán Viktor számára feltétlenül szükségesnek tartott jogállamisághoz kötött kifizetések kérdése megjelenik e a dokumentumban, ugyanis szerintük

a megfogalmazás annyira kétértelmű, hogy Orbán Viktor és lengyel kollégája győzelemként éli meg a lefektetett szöveget.

Szerintem ez túlzó egyszerűsítése a szöveg értelmezésének.

A csúcstalálkozó kezdete előtt a legtöbb kommentátor meg volt győződve arról, hogy Orbán Viktor a tényleges eredménytől függetlenül diadalmas üzenettel tér vissza. Valójában nem emlékszem egyetlen alkalomra, amikor a miniszterelnök elismerte volna vereséget vagy akár visszakozást. De ezúttal, tekintettel a részletes fenyegetésekre, mindegyiket a Parlament követelte és azt írásban meg is erősítette, büszkélkedésének továbbra is az általánosítás szintjén kellett maradnia. Különösen szeretem azt állítását, miszerint „megvédtük nemzeti büszkeségünket” – a Fidesz média imádta ezt a mondatot.

Orbán Brüsszelbe ment, hogy megvédje saját érdekeit, nem pedig a nemzet büszkeségét.

Ő és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök még Brüsszelbe tartva állította, hogy „a csomagban nincs feltételrendszer a jogállamiság és a pénzeszközök folyósítása között”. Ennek az állításnak volt némi   alapja a megállapodás első tervezetét illetően mivel az A24 kijelentette: „Az Európai Tanács hangsúlyozza az Unió pénzügyi érdekeinek védelmének fontosságát. Az Európai Tanács hangsúlyozza a jogállamiság tiszteletben tartásának fontosságát. ” A két fogalom – az EU pénzügyi érdekeinek védelme és a jogállamiság tiszteletben tartása – nem volt kifejezetten összekapcsolva.

A szöveget később azonban a következőképpen módosították:

„Az Európai Tanács hangsúlyozza a jogállamiság tiszteletben tartásának fontosságát. Ezen háttér alapján bevezetik a költségvetés és a Next Generation EU védelmére vonatkozó feltételrendszert. Ebben az összefüggésben

a Bizottság intézkedéseket javasol a jogsértések esetére, amelyeket a Tanács minősített többséggel fogad el, „hozzáfűzve, hogy” az Európai Tanács külön tárgyalja meg részleteiben az ügyet „.

A Politico szerint, az egyik tisztviselő azt állította, hogy a kétértelműség szándékos. „Az új törvényszöveg lényege az volt, hogy elég egyértelművé tegye azt, hogy Orbán megmenthesse az arcát, de közben annyira egyértelművé is tegye – „bevezetik ” -, hogy szavazatával nem fogja túszul tartani a Tanácsot.”

Daniel Hegedűs a Politico-ban felvázolta az A24 lehetséges értelmezését a jogállamiságról. Habár Hegedűs egy korábbi cikkben első osztályú pesszimistaként mutatta be magát, ebben az mostani véleményben helyesbíti a lengyel-magyar teljes győzelemre vonatkozó állításait, mivel „bármi is lenne Budapest és Varsó értelmezése,

az Európai Tanács következtetései egyértelmű nyelvezetben megkötést tartalmaznak az EU forrásainak elosztása a jogállamiság tiszteletben tartása érdekében.

”Hegedüs, mint mások, meg van győződve arról, hogy a megfogalmazás valószínűleg szándékosan „rejtélyes és homályos – annyira, hogy lehetővé teszi a feltétel végrehajtásának nagyon eltérő értelmezését”.

A miniszterelnökök úgy tesznek, mintha boldogok lennének

Az első értelmezés, Orbán és Morawiecki értelmezése szerint a jogállamiság ügye az Európai Tanácson belül marad, ami valójában „a jogállamiság bármilyen formájának végét jelenti”. Ez az értelmezés egyértelműen téves. Aztán van egy második olvasat a szövegről, amely továbbra is kedvez lenne Lengyelországnak és Magyarországnak. Ebben az esetben a feltételrendszer, az Európai Tanács elnöke, Charles Michel által felvetett ötlet, módosítaná a Bizottság 2018-as javaslatát („Az EU költségvetésének védelme az általános jogállamisági hiányosságokkal szemben”) oly módon, hogy a szankciók kivetése helyett minősített többségre lenne szükség. Végül van egy harmadik értelmezés, amely súlyos csapást jelentene a lengyel és a magyar kormánynak. Ebben az esetben az Európai Tanács „minősített többséggel határoz a Bizottság 2018-os javaslatára vonatkozó egyhangúság helyett”.

Az A24 szöveg három lehetséges értelmezésének áttekintése után a szöveghez legközelebb eső harmadik értelmezésről van szó, amely az Európai Bizottságra utal, amely

„intézkedéseket fog javasolni a jogsértések esetén a Tanács minősített többséggel történő elfogadására.”

Zavaró azonban Hegedűs azon állítása, hogy „a német kancellár egy olyan megállapodást erőltetett Orbánra, amely nemcsak azt engedi, hogy Magyarország kibújhasson a hurokból, hanem gyenge és csak szimbolikus jogállami feltételrendszert eredményezzen.”

Azért szeretnék sokkal többet tudni a német kancellár és a magyar autokratikus uralkodó állítólagos összeesküvéséről.

Hungarian Spectrum, Eva S. Balogh