Önpusztítás rogyásig, vagy csak a hétfői elnökségi ülésig?

1
2342

Látszólag business as usual: az MSZP közleményben oda vág az LMP-nek, majd Tarjányiéknak. Közben a fővárosi politikusuk azt mondja inkább Gyurcsány mint Orbán, pedig Botka szerint egyik se. A közvéleménykutatások viszont figyelmeztetnek: még egy kis üres duma és füstbe megy az egész terv. Azaz az állítólagos kormányváltás.

Miközben a szűrések rendre azt mutatják ki, hogy a (szélső)jobboldal köszöni, ennél jobban még nem volt Magyarországon, addig a balliberális tábor mindinkább hozza a 2014-es formáját. Botka László szocialista miniszterelnök jelölt „összefogási” ajánlata – az MSZP(?) szerint – még mindig érvényes, annak ellenére, hogy nem a tömegességükről elhíresült liberálisokon (mármint Fodorékon) kívül mindenki visszautasította.

Botkáék azt mondják, nem baj, van idő.

A párt sajtóosztálya közben ma délután a következő címmel adott ki közleményt: Botka László kormányváltó szövetsége már 2018-ban le akarja váltani a Fideszt – Reagálás az LMP elnökségi tagjának nyilatkozatára. Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja ugyanis azt nyilatkozta, hogy szerinte 2018-ban a Fidesz fog nyerni.

A „mintha mi sem történt volna” (business as usual) hozzáálláshoz tartozik az is, hogy a párt másik közleménye, miután megállapítja, hogy „Botka László és

a Magyar Szocialista Párt hétfői javaslata az ellenzéki összefogásról összezavarta a Fidesz forgatókönyvét”,

megállapítja azt is, hogy „Tarjányi Péternek, a Magyar Progresszív Mozgalom alapítójának mai nyilatkozata nem a kormányváltást, hanem a Fidesz hatalomban tartását szolgálja.”

Az Index írja: „Az MSZP-közeli Tarjányi Péter új mozgalmat indít azzal a Lattmann Tamással, aki a héten tálalt ki arról, hogy miniszterelnök-jelöltséggel hitegette néhány szocialista. A mozgalom célja elmondásuk szerint, hogy nyomás alá helyezzék a baloldali pártokat: fogjanak össze. Botka szerintük eljátszotta a lehetőségét, új kormányfőjelölt kell.”

Ilyen jelekből már le lehet szűrni, hogy valóban körvonalazódik egy MSZP-n kívüli nyomásgyakorlás, amelynek a célja, hogy a párt álljon el a kudarcos Botka-projekttól. Az még nem világos, hogy ez lenne a végső cél vagy

a baloldal eddigi legnagyobb (habár ez sem jelent sokat) pártját akarják megfosztani egy baloldali királycsinálás szerepétől.

De nemcsak kívülről jön a nyomás:

Az ATV-ben Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője az ellenzéki összefogásról azt mondta, ideje lenne félretenni a hisztit, a demokratikus ellenzéknek fel kellene mérnie, hogy “töketlensége” miatt felmorzsolódik.

Horváth szerint a képlet egyszerű.

Orbán vagy Gyurcsány?

„Én egy egyszerű kérdést tettem fel magamnak: Orbán vagy Gyurcsány. Ha a kormányváltás bárkinek fontos – nekem fontos –, akkor én Orbán vagy Gyurcsány között mindig Gyurcsányt fogom választani, és azt javaslom: mindenki tegye fel magának a kérdést: ön is, én is, a választók, a politikai pártok, a politikusaik. Tegyék fel azt a kérdést, hogy Orbán vagy Gyurcsány. Ha Orbán a válasz, akkor lépjen be a Fideszbe, ha pedig Gyurcsány a válasz, akkor a demokratikus ellenzék tagjaként, ő kormányváltást akar.”

Na már most, ha Horváth nem fejjel megy a pártfalnak és „a pártban vannak sokan, akik így gondolkodnak”, akkor mi másról lehet szó mint, régi szép kifejezéssel, frakciózásról. A Botka-jelenség a Gyurcsány-ellenességen alapszik, nélküli szinte értelmét veszíti. Ha viszont a pártban sokan másként gondolkodnak, akkor valaminek szakadnia kell.

Minél előbb, annál jobb, mielőtt a (szélső)jobboldali pártok népszerűsége a plafonig ér.

1 hozzászólás

  1. Ezt a Horváth Csabát nem lehetne bezárni valahová, amíg a választásoknak vége? A lényeg, hogy a hangja ne hallatszon ki, és telefonálni se tudjon! Van még néhány hasonló kártékony, egybites, kommunikációra képtelen önpusztító. Őket is össze kéne terelni ugyanoda. Egyébként ezek mindent tönkretesznek, még akkor is, amikor jót akarnak. Na persze ez az állapot csak nagyon ritkán áll fenn, és most sem kell attól tartani, hogy jót akarnának.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .