Így, kávé mellett abban azért megegyezhetünk, hogy a hírben az a legfontosabb: igaz-e vagy sem. Márpedig manapság egyre kevesebb hír igaz, a csapból is szamárságok vagy hazugságok jönnek, nem is csoda, hogy felhorgadt a Facebook vezetősége, és bejelentették: eddig és ne tovább. Jó ez nagyon – vagy mégsem?
Első sorban jó. Hiszen az álhír minden formájában veszélyes, már maga a létezése is erodálja a sajtó hitelességét. Ahhoz időtlen idők óta hozzá van szokva az újságolvasó, hogy minden sajtótermék kicsit elfogult, ezzel nincs mit csinálni, de hazugságokat akkor sem szabad közölni. A hír legyen szent, utána már szabad a vélemény. De mikor az ember azt olvassa, hogy a fél magyar színházi élet nyílt leveleket ír Orbán Viktornak, tele helyesírási hibákkal, és ezeket hat különböző (bár a felszín alatt egymással szoros szimbiózisban élő) orgánum is átveszi és egymásra hivatkoznak, a hitelesség kedvéért, nyilván a sajtóban rendül meg a bizalma. Az egészben. Úgy, ahogy van, pedig a rendes lapok nem érdemlik ezt.
Vegyünk egy példát
Pörög-forog pár napja a közösségi oldalakon egy hír, miszerint a gonosz demokraták New York városában engedélyezték volna az abortuszt egészen a szülés pillanatáig. Szörnyülködik, aki látja. Hát, ez bizony hazugság, onnét tudom, hogy utána jártam. Bárki utána járhatott volna, ha rászán tíz percet: az igazság az, hogy New York államban, tehát nem városban 2006 óta engedélyezett az abortusz a terhesség 24. hetéig, egy perccel sem tovább, a 24. hét után csak akkor, ha a magzat életképtelen vagy az anya szervezete életveszélybe kerül.
„The law also addresses late-term abortions. Under New York’s Reproductive Health Act, they can be performed after 24 weeks if the fetus is not viable or when necessary to protect the life of the mother.” (CNN)
Az ám, csakhogy mikor ezt a rendeletet meghozták, az állam törvényhozásának republikánus többsége nem engedte érvénybe léptetni, most, hogy demokrata lett a többség, hatályos lett. Világos, hogy mi történik: egyes republikánus körök álhírt terjesztenek a politikai ellenfeleikről, aminek Magyarországon az ő szempontjukból a világon semmi fontossága vagy jelentősége nincsen, nálunk már másodlagos felhasználás zajlik. Reciklálták az uraságoktól levetett hazugságot.
Nem egy ilyent tudnék mondani, hanem naponta tízet. És hát az álhír fegyver, propagandaeszköz is: jól láthatjuk, ha olyan országok hazugságait olvassuk, amelyek messze vannak tőlünk. Ki volna képes elhinni, hogy Hillary Clinton egy washingtoni pizzéria alagsorában gyermekeket eszik? Tökéletes szamárság, mivel nem vagyunk érintettek az ügyben, látjuk is – de ez az álhír komoly szerepet játszott Trunp megválasztásában. Ugyanis az amerikaiak közel voltak, érintettek voltak és sokan elhitték. Ha valamelyik magyar politikusról mondanák, nálunk is akadna, aki elhiszi, pedig azok sem zsenge kisdedekkel táplálkoznak.
No, ennek akar véget vetni egyszer s mindenkorra a Facebook,
úgy is, mint a világ legnagyobb közösségi oldala és sajtómegosztó felülete. Lássuk a hírt.
„A jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a hamis híreket közlő oldalak és csoportok egész hálózatának felkutatására a Facebook. A cél, hogy gyökérénél fogva szüntessék meg a problémát, a lelőtt oldalaknak pedig nehezebb legyen feltámadniuk.
A Facebook korábban több változtatást is életbe léptetett annak érdekében, hogy elejét vegye a valótlanságot közlő oldalak, illetve a Facebook szabályzatába ütköző tartalmak terjedésének. Bár az igyekezet dicséretesnek mondható, a problémát teljesen nem sikerült megszüntetni. Ennek leggyakoribb oka az, hogy a szabályszegő oldalak előbb-utóbb visszatérnek, az üzemeltetők ugyanis újabbakat hoznak létre, hogy aztán (némileg más név alatt, de) ugyanúgy folytassák tevékenységüket.
Ezt elégelte meg most a Facebook, ugyanis bejelentették: a jövőben nem csak a hamis információkat terjesztő vagy a szabályokat súlyosan megsértő oldalakat és csoportokat fogják szankcionálni, azokat sem kímélik majd, amelyek kapcsolódnak a szolgáltatás törvényeit megsértő hálózathoz. A Facebook szerint ezzel gyökerestül sikerülhet kiirtani minden olyan oldalt és csoportot, amelyet korábban egy-egy probléma (például gyűlöletbeszéd, vagy erőszakra utaló tartalmak terjesztése) miatt jelentettek a felhasználók.
Azt nem árulták el, milyen új eszközzel vagy elv alapján vizsgálják majd az oldalakat, hogy kapcsolódnak-e valamilyen hálózathoz, de azt ígérték: a művelethez sokkal több tényezőt fognak figyelembe venni, mint korábban. Ennek egyike lehet az adminisztrátorok „szemmel követése”, ugyanis sok problémás oldal azonos kezelőkkel dolgozik. Az ő szankcionálásukkal pedig a szabályszegésre készülő többi csoportot is sikerülhet feltartóztatni, még azelőtt, hogy egy problémás bejegyzést élesítettek volna.” (HVG)
Jó döntés, okos döntés. Veszélyes döntés.
Ugyanis az igaz, hogy – mint fentebb említettem is – az álhírlapok hálózatként működnek, úgy hitelesítik magukat, „egymást eszik”, mint a kannibálok, ha valakit megölnek a minden-egyben.com-on, két perc múlva megölik a nephangján vagy a hungarian timesban is, és senkit sem zavar, hogy él. Csak az a baj, hogy a normális sajtó is hasonlóan működik: egymás információit használjuk fel, hitelességi alapon, ha valami megír teszem azt, a HVG, abban megbízok és idézem, nyilván, ha az Origo írja meg, óvatosabb leszek az információval. De egy lapnak sincs annyi pénze és embere, hogy Kuala Lumpurtól Rhode Islandig mindent kiküldött munkatárssal ellenőriztessen. Soha nem is volt. Erre találták ki például a hírügynökségeket is. Persze, ha egy hírügynökség elkezd hazudozni, annak vége is a piacon, ők abból élnek, hogy igazat kell mondjanak. Cifrázás nélkül. Nehéz is a munkájuk.
Tehát látjuk, hogy a „hálózatként működés” nem az álhír-sajtó, hanem általában a sajtó ismérve. Szoktam is kesernyésen mosolyogni, ha az Origo – vesszőparipájuk nekik ez! – az „ellenzéki Soros-sajtó hálózatáról” ír, azon az alapon, hogy egyik lap hírt vett át a másiktól. Hát hiszen ők is ezt művelik, csak más forrásokkal. Sőt, még csak ők igazán.
A sok helyen azonos adminisztrátorok követése már szerencsésebb ötlet. Ugyanis bukott meg nálunk, Magyarországon is álhírlap-hálózat, és azt bizony egy személyben ugyanaz a tanítónő csinálta… viszont ezt a módszert meg nem egyedül a Facebook találta ki, hanem a magyar, álhírek ellen küzdő FakePalm-csoport is. Ez jó technika, hiszen végső soron az álhírek szerzőjét egy dolog érdekli: a bevétel és annak meg hozzá kell eljutnia, másra nem bízhatja a kényes munkát. Így tényleg el lehet kapni a selymát: más kérdés, hogy maximum a közösségi oldal büntetheti, ha magyar, mert a mi joggyakorlatunkban ugyan vagyon erre paragrafus, csak alkalmazni igen nehéz, majdnem lehetetlen – példa még nem is volt rá.
Az ám, de az sem mindegy, kinek mi az álhír!
Ha Orbán Viktort kérdezem, ő maga nevezte az egyébként hiteles és minőségi újságírást űző Indexet „fake news-gyárnak”, de mit várok attól, akinek a kedvenc lapja a Demokrata, kedvenc rádióműsora a Vasárnapi Újság? Az egy dolog, hogy tévedésből miniszterelnök egy ideje, az megint más, hogy mennyire ért a sajtóhoz. Neki és a híveinek az az álhír, amit nem szeret, de bizony ellenzéki oldalon is sok példát tudnék mondani erre a habitusra. Ha ők elkezdenek jelentgetni mondjuk tízezren egy valódi újságot, annak az új rendszer szerint annyi is, olvashatunk hírek helyett szíriuszi szittyákról a 888-on.
És mi a gyűlöletbeszéd? Kevés olyan magyar politikus van – mindkét oldalon – akit hiteles személynek találnék én magam, személy szerint, talán azért is, mert a legtöbbjüket így vagy úgy, de ismerem. Nehezen tudnék velük egyetérteni fontos kérdésekben, kivéve talán a bableves fűszerezését. De lehet, hogy abban sem. Mármost, ha én valamelyikről egy szokásos fenenagy okossága kapcsán azt írom minden trágárság nélkül, hogy újból elsült a feje, az gyűlöletbeszéd vagy csak egészséges kritika?
Szerintem kritika, a bírói gyakorlat is szabályozza a közszereplők bírálatát, tehát jogilag épp nem lehet bajom belőle, de ha valamelyik fanatikus hívük jelenti az írásomat a Facebooknak, letilthatnak – ugyanis a Facebook nem bíróság és nincs köze a joghoz, csak a saját törvényeit fogadja el. A moderátorok lehet, hogy nem tiltanának, ha elolvasnák a cikket – no, de a moderálást legnagyobb részét végző robotok, algoritmusok már igen. Az ellen meg alig van apelláta.
Akkor hol a megoldás?
Valljuk meg őszintén: nem tudni.
Talán a tények tisztelete felől kéne hozzákezdeni a dologhoz, amint írtam is, az információ, a hír legyen szent, a véleményen már pofozkodhatunk… az már más kérdés.
Talán több emberi moderátorra volna szükség, és több önmérsékletre is a felhasználók részéről, meg egy kis józan paraszti észre.
Hazudni – amint Deák Ferenc mondta vagy nem mondta volt – márpedig nem szabad.
De lassan kezd maga lenni a Pokol, hogy a tényeket látják sokan relatívnak, nem a véleményeket.
A Facebook egyre nagyobb, nehezebb, élesebb pallosokkal szurkálja a ködöt – és csodálkozunk, hogy nem jár sikerrel.
Elfújni kéne, jó urak… nem szurkálni.
Sok a megcsonkított, megvakított áldozat
Íme a francia „nemzeti konzultáció”
