Fontos

Tizenegyes a golfpályán – Déli kávé Szele Tamással

Valami egzotikus, aromás kávét hozzon, kisasszony, Arábia összes fűszereivel… legyen mi élénkítsen, mert látszólag száraz, valójában azonban roppant érdekes dolgozattal foglalkozunk ma, melyet Fricz Tamás követett volt el tegnap a Magyar Nemzet hasábjain. Nem kevesebbről szól, mint a törésvonalak uniós választások utáni elhelyezkedéséről az Európai Parlamentben.

Először is ne feledjük azonban, hogy Fricz Tamás megbízható híve pártunknak és kormányunknak, ritkán ír le olyasmit, ami ne felelne meg száztíz százalékban a hivatalos álláspontnak. De hát akárkiből nem is válhat a Civil Összefogás Fórumának prominens tagja, időnként szóvivője – egyszóval, amit ő mond, az tekinthető félhivatalos kormányprogramnak is. De hát mit mond nekünk ez a nem feltétlenül nagyon okos, de annál ügyesebb ember?

Azt mondja tanulmányában, hogy vége a politikai világunknak, új ég van és új föld, nincs már jobb és bal, ami meg fogja nehezíteni a közlekedést is, a magánéletet is úgy általában, de az európai törésvonalak már nem a jobb- és baloldal között húzódnak, hanem a globalisták és a szuverenisták között. Új Kor, új idők, világeszmék forradalma zajlik szerinte. Az írás itt olvasható, és érdemes elmélázni azon, miről is szól.

Ugyanis a dolgok nem ennyire egyszerűek.

Az európai történelemben rendszeresen megjelennek mindenféle szempontok, melyeknek alapján megoszlik a kontinens népessége és ölni kezdi egymást, volt ilyen megosztó eszme a vallás, ilyen volt a fajelmélet, ilyen volt a társadalmi rang és vagyon egyenlőtlen eloszlása – ez mind sok áldozatot követelt. A baloldaliság – ha így, általában beszélünk róla – természetesen nem azonos a javak teljesen egyenlő elosztásával mindenki között, inkább eszmerendszer, ami ezer és egy dolgot magában foglal, kezdve a társadalmi mobilitás garantálásától, általános lehetőségtől a felemelkedésre mindenki számára (osztály- és csoportszinten is), egészen a szó legtágabb értelmében vett internacionalizmusig. Akár.

De ezek nagy szavak, lassan túlméretes fogalmak, mindenkinek mást jelentenek: a borsodi zsákfaluban például a munkahely jelentené a felemelkedést, a működő iskola és orvosi rendelő, nekem meg itt a nyóckerben az, ha találnék olyan kiadót pár kötetemre, amelyik fizet is értük pénzt, bár a mai Magyarországon a kettőnek körülbelül ugyanakkora a realitása.

Az mindenképpen tény, hogy ha a baloldaliságot leredukáljuk a Nagy Francia Forradalom hármas jelszavára – lusták kedvéért, akik nem szeretnek sokat olvasni – nevezetesen a szabadság, egyenlőség, testvériség alapelveire, az ugyan nem fog valamiféle kommunizmust eredményezni, de még így is sokaknak bántja a szemét. Bántja, mert ha ezeket az eszméket állandóan szem előtt tartjuk, képtelenség annyira zsarnoki és kizsákmányoló társadalmat építeni, amilyen nekik megfelelne (mármint, ha ők vezetnék).

A tizenkilencedik század végén, huszadik elején Európa (és az egész világ) alapvető problémája a javak egyenlőtlen, sőt, nagyon egyenlőtlen eloszlása volt, ezen folyt a közvita, amit azonban megakasztott a korábbi, nevezetesen nemzetállami-nagyhatalmi szempontok alapján kitörő első világháború.

Aztán egyfelől radikalizálódott a javak egyenlőbb elosztására tett kísérlet is, ugyanis a kialakuló Szovjetunióban felfedezték azt a matematikailag helytálló, emberileg elfogadhatatlan tételt, hogy ha senkinek nincs semmije, az is egyfajta egyenlőség,

Európa nyugati felében pedig a meglévő problémákra, továbbra is fennálló feszültségekre új, fasiszta megközelítést kerestek egyes országokban – mintha a nemzeti igazságtalanság kevésbé lenne fájó vagy igazságtalan, nemzeti alapon kevésbé lenne éhes, akinek nincs mit enni.

Ugyebár láttuk az eredményt: ez a kísérlet hatalmas emberáldozat árán bukott meg, a mi szempontunkból itt és most azt kell megjegyeznünk, hogy ha másképpen közelítjük meg ugyanazt a megoldatlan problémát, nem okvetlenül születik megoldás, viszont rengeteg kárt okozunk.

A megoldásokat a béke és a működő nyugat-európai gazdaság hozta el oda, ahova elhozta – és addig lesznek érvényesek, amíg béke van és működik a gazdaság.

Tehát odáig már eljutottunk, hogy a szempontváltás nem oldja meg a társadalmi problémákat, legfeljebb eltereli őket, és sokkal több bajunk lesz belőle.

Ezzel szemben mit mond Fricz? Idézzük:

„Alakul tehát egy nagyon erős pártszövetség Európában; elképzelhető az is, hogy az európai parlamenti választások után a jelenleg három eurokritikus frakció egyesül. Salviniék nagyon várják a Fidesz csatlakozását is, ami azért lenne fontos, mert a magyar kormányzó pártszövetség a néppártból lépne át, s ezzel jelentősen megerősítené az újonnan formálódó eurokritikus irányzatot. Európa új törésvonalának az egyik oldalán azok a néppárt és a szocialisták-szociáldemokraták által összefogott pártok állnak, amelyek elkötelezettek a birodalmi Európai Egyesült Államok létrejötte mellett, hívei a bevándorlásnak, a multikulturalizmusnak, egy új Európának, amelyben különböző vallások és kultúrák élnek egymás mellett – különös tekintettel az iszlám vallásra –, s ahol a keresztény értékrend pusztán egy lesz a sok közül.

Ebben a logikában a törésvonal másik oldalára azok a pártok kerülnek – egyelőre még a néppártot belülről is megosztva –, amelyek a nemzeti identitást és függetlenséget védik, nem a brüsszeli és a globális elit, hanem a választópolgárok oldalán állnak, nem akarnak birodalmi, csúcsföderális uniót és nem kívánnak egy kevert fajú és kultúrájú Európát.” (Magyar Nemzet)

Fricz úr, ha adhatok egy tanácsot, hagyjuk ezt a fajelméletet, ezzel csak magának árt.

Azonban ez a tiráda azt jelenti: a magyar kormány nem adta fel a bizalmat a sosemlesz populista pártszövetség létrejöttében, ami aztán belülről rágná szét a mostani Európai Uniót, mint egy titkos féreg vagy egy alienbébi, hogy aztán teljes fegyverzetben, Nemzetek Európájaként robbanjon ki a mellkasából.

Ajánlott film: A nyolcadik utas a Halál.

Az a pártszövetség a maga módján alakul ugyan, de távolról sem lesz „nagyon erős” – ezért is akarja Fricz (és a neki diktálók) figyelmen kívül hagyni vagy még meg is semmisíteni a mostani európai párteloszlási rendszert. Hogy is mondjam csak,

ha nem csapatban focizunk, hanem huszonketten, huszonkét labdával, úgy csodás eredmények születhetnek, gólkirályok emelkedhetnek ki a játékosok közül, csak éppen nem foci lesz az.

Ha a frakcióbeosztást figyelmen kívül hagynánk vagy megsemmisítenénk és újraosztanánk a csapatokat, átrendeződhetnének ugyan az esélyek, de azért alapvetően más eredmény nem születne. Fricz Új Európájában – de ismerős a kifejezés – nem az eddigi jobb-bal megoszlás érvényesül az unió parlamentjében, hanem saját szempontjaik alapján a szuverenisták harcolnak a globalisták mételye ellen.

Magyarul: verjük szét az eddigi csapatokat, ugyanis Salvini pártszövetsége nem kecsegtet nagy eredményekkel egyelőre, és hozzunk új szabályokat, a meglévő játékosokat meg osszuk szét az új szempontok alapján. De a legjobb az lenne, ha inkább el is kergetnénk őket. Az új szabályok szerint mondjuk lehetne negyvennégy tagú focicsapat is, lenne olyan csatár, akinek minden rúgása automatikusan gólnak, sőt, több gólnak számít, és így tovább.

Ja, és bomoljon fel az áruló Néppárt.

Hát Fricz úr, az eszme érdekes, csak az vele a gond, hogy ha egy játékban állandóan veszítünk, akkor nem biztos, hogy mindenki más csal vagy rosszak a szabályok.

Az is lehet, hogy mi nem vagyunk a legjobbak ebben az „európai demokrácia” nevű sportban, és nem érdemes a szabályok megváltoztatását követelni olyan értelműekre, hogy mindig mi nyerjünk, akkor is, ha ki sem futunk a pályára – lehet, hogy ennek a mi agyondotált de különben harmatgyenge csapatunknak volna szüksége némi edzésmunkára.

Mert ha megváltoznak a szabályok, akkor ugyan van lehetőség némely győzelmekre, csak a játék nem foci lesz, és kétlem, hogy rajtunk kívül bárki más akar ilyent játszani velünk.

Mondjuk ez a friczi átrendeződés egyelőre csak két helyen megfigyelhető: a magyar kormánypárt nedves álmaiban és a Salvini-szövetség vágyaiban, máshol semmi jelét nem tapasztaljuk. Ez nem tömegigény, sőt, a politikai elit egy elhanyagolható részét kivéve senkinek nem is tetszene.

Uraim, nyugodjanak meg, ötletük érdekes volt – körülbelül, mint egy Stephen King-féle rémregény, bár olyan jól azért nem volt megírva, de a realitása annyi, mint a rémregényeknek.

Lássák be, lássuk be:

a valóban létező társadalmi feszültségeknek, politikai problémáknak nem az a megoldása, ha más, főleg saját szempontok alapján ítéljük meg őket, az pláne nem megoldás, ha ezeket a saját szempontjainkat ráerőszakoljuk mindenki másra.

Mert lehet, hogy másokat nem is érdekelnék.

A golfban nincs tizenegyes a sakktáblán nincs szabadrúgás, akkor sem, ha mi focizva akarjuk megnyerni ezt a két bajnokságot.

Minden játéknak megvannak a maga szabályai.

És csak addig számít sportszerűnek, sőt, érvényesnek a mérkőzés, amíg betartjuk azokat.

Jó estét, jó szurkolást, uraim.

Másról beszélünk – Déli kávé Szele Tamással

Komoly, férfias duplát kérek, kisasszony, szembenézés következik. Szembenézés a dolgokkal, tettekkel, a politikusainkkal – akiket bizony magunk választottunk meg – és az ő cselekedeteikkel. És ma félretesszük a pártszimpátiákat: ma arról beszélünk, miért beszél ma Magyarországon mindig mindenki másról, ha valami marhaságot tett és arról kérdezik.

Mert másról beszél. Mindenki, mindig. Hosszú ideig hittem, kicsit még most is hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ez a kultúránk része, mivel állandósult és gyilkos versenyhelyzetben élünk, amiben a legkisebb tévedésnek is komoly következményei vannak, azért nem vagyunk hajlandóak beismerni, ha valamit eltoltunk, mert ösztönösen tiltakozunk a kudarcnak még a gondolata ellen is. De nem csak ennyiről van szó.

Arról is szó van, hogy a magyar ember, de főleg a magyar politikus gyárilag tévedhetetlennek érzi magát, a pozíciójához szükséges mítosz része a tökéletesség legendája, és képtelen bármiféle tévedést beismerni, úgy érzi, ezzel önmaga ellen kampányolna. Ahogy a mögöttük álló pártok is úgy érzik, hogy ha valaki megírja, miszerint a Fényesorcájú Vezetőjük mondjuk megcsúszott az utcán egy kutyagumin és fenékre esett – ami bárkivel előfordulhat – akkor az illető szerző már azonnal az ellenség ügynökévé lépett elő, levette álarcát és minimum le kell hazaárulózni. Nálunk a ceruzát is malomkővel hegyezik, csak fehérek és feketék vannak,  még szerencse, hogy az amerikaiak feltalálták a színes televíziózást, mert mi fel nem találtuk volna – nekünk elég, ha fekete-fehér a világ.

De térjünk a tárgyra, ne kerülgessük, mint macska a forró kását (ha már az állatos hasonlatoknál tartunk). Arról jut eszembe ez a számtalan, szebbnél szebb, hogy tegnap Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője az ATV Start című műsorában szaknyelven szólva „elnyilatkozta” magát. Elnyilatkozás az, amikor – többnyire élő adásban, de néha másként is – az interjúalany olyasmit mond, amit aztán hetvenhétszer megbán, csak éppen mivel van róla felvétel, nem tagadhatja le utólag. Habár a legtöbben azt is meg szokták próbálni, meg a felvétel hamisításával is szokták vádolni a sajtót – ez most elmaradt. De hát mit bírt mondani Bangóné?

„ATV: Ha ennyire tiszta és egyértelmű kommunikáció az, hogy ellopják az uniós pénzeket, és a kormány, a jelenlegi kormány lopja el ugye az uniós pénzeket, hogyan lehetséges az, hogy a Fidesz támogatottsága folyamatosan emelkedik?

Bangóné: Csak hogy egy mondatot mondjak, ha már szókimondó vagyok: sok a patkány Magyarországon. Ha már a patkánytéma felhozódott itt Budapesten. És nem csak Budapesten.

ATV: Jó, ennek mi az áthallása?

Bangóné: Mindenki úgy gondolja, ahogy akarja. Ezt meg kellene állítani, a patkányinváziót is, mert nagyon sok kárt tudnak okozni Magyarországon, és okoztak is az elmúlt időszakban.”

Hát, azért világos, mi hangzott el: a riporter az ellopott uniós támogatások kapcsán kérdezi a politikust arról, hogy ha a lopás tényével mindenki tisztában van, akkor mégis miért növekszik a kormánypárt támogatottsága? (Mondjuk én erre azt válaszoltam volna, hogy nem vagyok olyan nagyon biztos a támogatottság növekedésében, majd akkor hiszem el, ha én számolom a mutatókat és nem a kormánypárt szakemberei, de hála az Égnek nem is vagyok én Bangóné, meg kell mondanom, rosszul válnék be az ő helyén, minden szempontból).

Nos, a megkérdezett erre minden különösebb kontextus nélkül azt válaszolja, hogy Magyarországon sok a patkány. Ami, mint magában álló tény, kétségbevonhatatlan, csak ebben a szövegösszefüggésben nem jelenthet egyebet, mint az, hogy Bangóné szerint azok patkányok, akiknek körében népszerű a kormánypárt. És mivel sok a patkány, a Fidesz is támogatott.

Nyilván nem azok, legfeljebb megtévesztett, megtévedt polgártársaink, meg aztán hogy is mondjam csak, így hirtelen ellenzéki oldalról sem tudnám kiállítani a Kerekasztal ötven gáncs nélküli lovagját, sőt, egy gáncs nélküli lovag előkerítésével is bajban volnék – de hát elvben a politika célja nem is az, hogy legyőzzük vagy megsemmisítsük az ellenfél szavazótáborát, az a háború, ami így működik: a politikában meggyőzni kéne a túloldali szavazókat, semmiképpen sem a betonba döngölni őket. Már csak azért sem, mert ők is az állam polgárai, mi több, emberi lények, az igaz, hogy kissé hiszékenyek, de attól még emberek, nem patkányok.

Nos, nem az első eset a magyar belpolitikában, nem is az utolsó, hogy politikus elnyilatkozza magát. Nyugodtan el tudnánk venni több száz példát, kezdve Kövér akasztós beszédétől Pócs János romaellenes videójáig vagy disznótoráig, ahol Sorosnak nevezte el a sertést (a helyszín és a felvétel időpontja a fotó alapján máig kérdéses, ugyanis én még akkor utánanéztem, és a kérdéses településen aznap méteres hó volt, a fényképen meg ennek nyoma sincs, de felőlem el is takaríthatták, ha valaki nagyon akarja), de visszamennek ezek a spontán és kevésbé spontán gyalázkodások az 1990-es hordó-ügyig, melynek résztvevője voltam (mint a felvétel készítője). No, annak sem lett gazdája a végén. Ahogy a többinek sem:

Pócs sosem kért valójában bocsánatot, szamárságokat zagyvált össze a kazánba dugott cigány ember és az ő régi barátságáról,

arról, hogy csak vicc volt az egész, nem létező törvényekre hivatkozott, böjtben nem nyilatkozott, szóval eget-földet megmozgatott annak érdekében, hogy úgy tessen annak, aki nagyon úgy akarja látni: ő nem tett semmi rosszat. Sőt, mi több: valahogy mintha még jót is tett volna saját maga szerint. Ha sokáig nyüstölik, eljutott volna odáig, hogy köszönet illeti őt ezekért az aljas gesztusokért.

Na jó, mondja erre az ellenzéki olvasó, kormánypárti, ők ilyenek, mást ne is várjunk tőlük. Rendben: de az ellenzéki képviselőtől azért csak várhatok mást, nem? Elvben különbek kéne legyünk.

Várhatok, de nem kaphatok. Lássuk, mit tett Bangóné a történtek után, mikor megindult a közfelháborodás? Először is kiposztolta a Facebookra, miszerint:

„Megelőzve minden további félremagyarázást: meg sem fordult a fejemben, hogy szavazókat összefüggésbe hozzak a patkányinvázióval. Patkányhelyzet persze ettől még van, és ezt a krízist azonnal kezelni kell. Erről beszéltem az ATV-ben is. Ha valaki ennek ellenére is megbántódott, akkor bocsánatot kérek!”

és ezzel elintézettnek is vélte az egészet. Később, az Index kérdésére már sértődötten válaszolt:

„A Fidesz szavazóit én nem bántom, de ha Magyarországon az rendben van, hogy Budapestet elárasztják a patkányok, ha Magyarországon rendben van az, hogy kiforgathatják, a kormánymédia kiforgathatja minden ellenzéki politikusnak így a mondatát, úgy a mondatát, ha Magyarországon rendben van az, hogy az egészségügyet ilyen szinten rombolták le (…) vagy hogy teszik tönkre a gyerekeink jövőjét, akkor hadd legyen véleményem erről a kialakult helyzetről.”

Hölgyem, persze hogy legyen véleménye, azért választották meg. Azonban amint az ATV a korrupciós ügyekről és a népszerűségi listáról kérdezte, úgy most

az Index a patkányozásról kérdezte. Nem a kormánymédiáról, nem az egészségügyről, nem a gyermekeink jövőjéről: a patkányozásról.

Arra nem tetszett válaszolni, illetve a válasz valami olyasmit jelent, hogy ha a túloldal égrekiáltó bűnöket követhet el, akkor az innensőn is elfér egy kis patkányozás – ha ők lehetnek becstelenek, akkor nekünk is szabad.

Izé. Nem szabad. Nem fér bele. Nemtelen eszközzel nemes célt nem lehet elérni. De a Bangóné-féle mentalitást látszik erősíteni az MSZP hivatalos nyilatkozata is, amelyet szintén az Indexnek adott:

„A mondaton nincs mit mentegetni, mert nyilván minden mondat rossz, ami ennyire félreérthető, félremagyarázható. Ezért az MSZP-Párbeszéd szövetségben sem jár kitüntetés. Tisztában vagyunk azzal is, hogy egy kampány kellős közepén valójában nem egy félreérthető mondat miatt támadják az összefogásunkat. (…) Bangóné Borbély Ildikó egy Facebook-posztban világossá tette az álláspontját, és mindenkitől bocsánatot kért, akit akaratlanul is megbántott. (…) Az MSZP az a párt, amelyik még azt a fideszes szavazót sem nevezte patkánynak, amelyik valóban harapott. Ilyet mi soha nem tennénk, azt viszont nagyon furcsának találjuk, hogy egy ilyen rosszul sikerült mondat nagyobbat fut, mint bármelyik gyalázatos fideszes ügy: a Pócs-ügy, a feleségverés, a Simonka-ügy, az Elios-ügy, stb. (…) Ezt a kérdést – egy félreérthető mondat kapcsán – mindaddig értelmezni sem tudjuk, amíg a Fidesz padsoraiban olyan politikusok ülnek, mint a jogerősen elítélt Simonka György, vagy a cigányokat megfenyegető Pócs János.” (Index)

Hm. Ebből csak annyi következik, hogy 1. Bangóné nem fog ezért Signum Laudist kapni, de a sajtó ne támadjon „félreérthető” mondatokat (talán akkor nem kéne kimondani őket) ilyenkor, dologidőben, aratás, jaj, bocsánat, kampány idején. 2. Ha mégis szóba kerül a mondat, ahelyett hogy összehajtogatnánk, ráülnénk egyelőre, majd egy alkalmas időpontban a szőnyeg alá suvasztanánk, amúgy magyarosan, akkor a sajtó részéről ezt „furcsának találják”, mert miért nem a kormánypárti gazemberkekel foglalkozunk. Hát kérem, foglalkozunk azokkal is, jó kedvvel, bőséggel. Kapnak azok tőlünk rendesen – de akkor úgy tetszenek gondolni, hogy a bal szemünk legyen vak, a bal fülünk süket, arrafelé ne is lássunk-halljunk, csak a másik irányba?

Igen, úgy tetszenek gondolni.

Mi meg nem.

A független sajtónak ugyanis nem a pártpropaganda a feladata. A pártsajtónak igen, a függetlennek nem. Az már most körvonalazódik, hogy Bangóné elszólásáról természetesen a sajtó tehet majd, mert foglalkozott az esettel – amint Pócs videójáról is természetesen a sajtó tehet, ugyanezért.

Azok, akik elszólták magukat, akik elkészítették a vérlázító felvételt (megjegyzem: a Pócs-párhuzamot sem én vettem elő, hanem az MSZP), no, azok mind ártatlanok, a gonosz sajtó áldozatai. Mely sajtó nem tudna róluk rosszat írni, ha ők nem cselekednének rosszakat. De ők politikusok, ők tökéletesek, így tévedni sem képesek: a sajtó a rossz, meg a választók, meg mindenki más.

Ez azért az óvodai kiscsoport szintje. Senki sem bűnös, az ablak kitörte saját magát, az a labda magától repült ki rajta, Pistike ártatlan, inkább piros pontot kéne kapjon.

Mindenki szeplőtelen, mindenki másról beszél, csak a gonosz sajtó, az feszegeti a kínos kérdéseket.

Kérem tisztelettel, mi történik a magyar politikában?

Az egyik politikus azt képzeli a másik szavazóiról, miszerint azok patkányok.

Ezzel szemben a másik ugyanezt képzeli az egyik szavazóiról.

Én meg egy nagy, kövér, rojtos fülű, kóbor kandúrnak képzelem magamat. Az a nevem, hogy „Szavazópolgár”.

És csak olyan politikusra fogok szavazni, aki ismeri, sőt, használja a „kérem”, „köszönöm”, „bocsánat” és főleg a „tévedtem” szavakat.

Nem mi vagyunk értük, nem az az életünk célja, hogy rájuk szavazzunk.

Ők vannak értük, a szolgálatunkra, képviseletünkre választjuk őket.

Kérném szem előtt tartani.

Már megtekinthető a Rablópártok második és harmadik része

Gulyás Márton három részes dokumentumfilmje szerint féltucat kamupárt működött maffiaszerűen. Seres Mária és férje, Stekler Ottó eddig kétmilliárd forintnál is több állami támogatást tüntethetett el hat kamupárton keresztül.

A második rész:

A harmadik, befejező rész:

Az első rész itt nézhető meg >>>

Az ügyről itt olvasható a cikkünk >>>

Magyarország 2019

Nem tudunk mit mondani…

Az édesanya:

Oly korban élek én e földön, mikor a gyermek hangja mit sem ér…

Így vitette el gyermekemet otthonunkból – ahol éltünk 10. éve szeretetben, boldogságban, harmóniában, bántalmazástól mentesen – az őt bántalmazó apukája, akivel éppen ezért soha nem éltünk együtt, amíg én elmentem az általa szülői felügyelet megváltoztatása iránt indított perben folyamatban lévő első fokú bírósági tárgyalásra 2019.03.01. napján.

Én az események végére értem haza.

Mentőt hívtak gyermekemhez, hogy benyugtató injekciózzák és úgy viszik el, ha továbbra is sír, zokog, ellenáll és könyörögve kér segítséget mindenkitől, hogy ne tegyék ezt vele, ő nem megy sehova, értsék meg… és arra ítélik, hogy éljen az őt bántalmazójával, azért, amiért látni sem akarta ezért.

Gyermekem kétségbeesetten súgta a fülembe amikor elvitték: „Anya, kérlek harcolj értem! Azt hittem már minden jóra fordul.”

Elkérte a sálamat a nyakamból és azt szorongatta, hogy legalább az legyen vele, ha én már nem lehetek vele.

Nem kaptunk jogvédelmet a minket bántalmazóval szemben.

Az erőszak győzedelmeskedik.

A gyermek jogait, kívánságát, akaratát, véleményét sárba tiporják, figyelmen kívül hagyják, miközben mindenki a gyermekek jogairól beszél.

Közzétette: Sarolta Süveges – 2019. április 18., csütörtök

Közzétette: Sarolta Süveges – 2019. április 18., csütörtök

Közzétette: Sarolta Süveges – 2019. április 18., csütörtök

Közzétette: Sarolta Süveges – 2019. április 18., csütörtök

A Budapest-Belgrád vasútvonalat is Mészáros Lőrinc építi

A legalább 750 milliárdos, belátható időn belül nem megtérülő Budapest-Belgrád vasútvonalat is Mészáros Lőrinc érdekeltsége építheti. A kínai kölcsönből végzendő beruházásban még két kínai cég vesz részt.

A leggazdagabb magyarként nyilvántartott Mészáros Lőrinc cége, az RM International Zrt. két kínai céggel konzorciumban nyerte el a vasútvonal építésének lehetőségét – tudta meg az Index.

A tender lezárultát egy nappal korábban Szijjártó Péter jelentette be Pekingben, éppen csak a nyertesek nevét nem mondta el. Az Index úgy tudja, hogy az RM International Zrt.-ből, a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.-ből és a China Railway Electrification Engineering Group Kft.-ből álló konzorcium a titokzatos nyertes.

Az RM International  Zrt. Mészáros Lőrinc érdekeltsége. A most alapított társaság fő profilja a vasútépítés, tulajdonosai a Mészáros és Mészáros Kft., valamint az R-KORD Kft. (melynek tulajdonosa szintén a Mészáros család a Mészáros Építőipari Holding Zrt.-n keresztül).

A vasútvonal része a kínai Egy út, egy övezet, vagyis az Új selyemút beruházásainak (amelyek értéke akár 3000 milliárd euró is lehet, nagy aggodalmat keltve sok nyugati országban).

Célja, hogy a kínaiak által megvett pireuszi kikötőhöz közvetlen vasút vezessen.

Az építést kínai hitelből végzik, amit a magyar állam vesz fel. Az eddigi számítások szerint legalább 750 milliárd forintba fog kerülni, és lényegében sose térül meg. A legalább 130 év ugyanis nehezen tervezhető gazdaságilag. A vasútvonal szinte kizárólagos kínai érdekéről, tehát magyar szempontból értelmetlenségéről bőven írtunk itt.

A tervek szerint az év végén, 2020 elején kezdődhet a kivitelezési munka. A hatálybalépéstől számított öt éven belül pedig a teljes beruházás lezárulhat.

DK – Állami támogatást minden védőoltásnak!

0

Demokratikus Koalíció arra szólította fel a magyar államot, hogy ne csak a kisgyermekek kötelező védőoltásait fizesse ki, hanem az ajánlottakat is.

Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy a védőoltások jelentős részét az állam nem támogatja. Olyan ajánlott oltások maradnak ki a támogatotti körből, amelyek nagyon komoly betegségekkel szemben nyújtanak védettséget, mint például az agyhártyagyulladás, a rotavírus vagy a hepatitisz – hívta fel a figyelmet.
Ezeknek az oltásoknak az állami támogatása összesen tízmilliárd forintba kerülne, pontosan annyiba, amennyit a magyar állam negyedév alatt elkölt propagandára – emelte ki.

A politikus kijelentette, hogy amelyik kormány nem képes kifizetni ezeket az oltásokat, az nem alkalmas a munkájára.

Más témában feltett kérdésre azt felelte, hogy az Európai Parlamentben senki nem támogatja az illegális bevándorlást.

https://www.facebook.com/dk365/videos/278270939716727/

Arra is megkérték a DK-s politikust, hogy véleményezze a szocialista Bangóné Borbély Ildikó szavait, aki, miután az ATV-ben a Fidesz támogatottságának növekedéséről kérdezték, azt felelte, hogy sok a patkány Magyarországon. Dobrev Klára a többször is feltett kérdésre mindig azt válaszolta, hogy nem látta a riportot. Egyúttal azt kérte, ne őt, hanem Bangóné Borbély Ildikót kérdezzék arról, hogyan értette a szavait.

Kurucok a napfényben – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, duplát, tejszínnel, cukorral, ma érdekes esetről számolok be, nem mentesen némi kárörömtől sem. Mondjuk most még nincs minek kárörvendeni, de lesz, kérem, lesz, legalábbis remélem. Arról van szó, hogy a Kurucinfó, mely eddig rejtőzködött, hogy a Bakony erdejében bujdostak vagy katakombákban, mindenki döntse el magának, kilépett a nyilvánosság elé, és három szerzője vállalta a nevét.

Ráadásul egy úgynevezett sajtóklub keretében, melyet a Mi Hazánk rendezett, tulajdon székházában, Novák Előd vezetésével. Novák ugyan azt most sem vállalta, hogy ő lenne az orgánum (képtelen vagyok lapnak nevezni) főszerkesztője, de hát épp elég annyi is, hogy a munkatársak bemutatkoztak. Mondjuk ennek a rendezvénynek a megszervezésével bemutatkozott a Mi Hazánk is, vállalván a magyar szélsőjobb sötétebbik oldalához kötődését, de ez már legyen a Mi Hazánk baja.

Akkor lássuk, kik azok a titokzatos munkatársak, akiket körülleng a betyár- és partizánromantika, akik 2006-tól kollégák nevét, címét, telefonszámát hozták nyilvánosságra zaklatás és/vagy remélhetőleg lincselés céljából (arról már nem ők tehetnek, hogy lincselés nem volt, csak zaklatás, de az bőven). Kik ezek a legendák övezte láthatatlanok, akik nélkül a magyar belpolitika és közbeszéd még mindig európainak tűnne – ők kezdték meg ugyanis mindkettőnek a bányabéka alfertálya alá süllyesztését, és ebben számos komoly sikert könyvelhettek el?

Név szerint Hering József, a Pesti Hírlap, a Chrudinák-féle Panoráma és a Magyar Fórum volt újságírója, jelenleg a Kurucinfó főmunkatársa, Esze Tamás ex-MIÉP-es politikus, és Lantos János, a lap „fiatal” publicistája.

Na, az ő bőrükben nem lennék ezentúl, jó hosszú ideig, ugyanis ezzel a coming outtal nagyobb hibát követtek el, mintha rágyújtottak volna egy lőszerraktárban. De ezzel foglalkozzunk később – egyelőre az már szemet szúrt, hogy Lantos régi ismerős, éspedig a Pax Hungarica nevű, már megszűnt hungarista szervezetből.

Azok, kérem, a kortárs hungaristák voltak. Szálasi Ferenc ideológiáját vallották magukénak, 2008. január 26-án alakultak és tavaly nyárig léteztek – bár tény, hogy soha, sehol, semmilyen szerv nem jegyezte be őket. A magyar szélsőjobboldalon belül ideológiai vezető szerepre törtek, bár mondjuk pont ideológiára nem volt túl nagy igény arrafelé, de azért majd’ tíz éven keresztül terjesztették a nyilas eszméket. Mármost elég ismert volt Lantos ezek miatt, annyira, hogy a jó múltkorában az ATV egyik műsorában a Mi Hazánk elnökét szembesítették is a ténnyel: ilyen ember az egyik ifjúsági vezetőjük. Toroczkai azzal vágta ki magát, hogy nem ismerte Lantos korábbi nézeteit (nem a csodát…) és azóta az illető tényleg nem elnökségi tanácsos már – de az adásban bemutatták egy fényképét, amin a Pax Hungarica formaruhájában szónokolt. Ez a formaruha – minő meglepetés – roppantul hasonlít a nyilaskeresztes párt egyenruhájához.

Különben a Pax Hungarica volt az a magyar szélsőjobboldali szervezet, ami a legérdekesebb indokkal szűnt meg: az érdeklődés hiánya miatt! Mint vezetőjük, Domokos Endre János nyilatkozta annak idején: elfogyott a tagság.
„A tagok egy része radikálisabb mozgalomra készült, mint amit valójában kaptak, míg mások abban reménykedtek, hogy a hungarista mozgalom fogja felváltani a sokak szerint néppártosodás útjára lévő Jobbikot, de mindhiába.”

Hát, akkor ezek szerint Lantos a Mi Hazánk elnökségi tanácsából majd ifjúsági szervezetétől a sajtóvonalra került: nem mondom, publicistának tényleg fiatal, de hungaristának már bizony meglett veterán.

Eszéről és Heringről sokat nem lehet mondani, ha csak annyit nem, hogy Hering mester megtette azt a szívességet, miszerint a teljes sajtóklubot végigzsidózta, így más kisebbségek gyűlöletére már nem maradt idő (bár igény és kapacitás lett volna), Esze pedig arra a kérdésre, hogy náci-e, azt válaszolta: Magyarországon nincsenek nácik. Sőt, soha nem is voltak. Hozzátette, őt nem érdekli a holokauszt, ő egy meghurcolt, bebörtönzött magyar katonatiszt fia, őt a saját sérelmei érdeklik. Sőt eredetileg nem is akart politikával foglalkozni, a pénz érdekelte. A rendszerváltás után egy német – magyar vállalkozást indított, ami ipari kazánokat forgalmazott volna, csak hát… de itt Novák Előd a szavába vágott egy ízetlen antiszemita viccel, amit engedelmükkel nem reprodukálnék.

Na ja, persze, hogy nincsenek, hogy is lennének, bár ez esetben nem értem, kik voltak ennek a sajtóklubnak a résztvevői és kikből állt a közönség? Kiscserkészekből, és kivezényelték az Üdvhadsereg egyik alakulatát is, rezesbandával?

Hát jó: akkor megvannak név szerint a delikvensek, rendben. Nem változtak, a világ változott körülöttük. Hogy úgy mondjam, ők voltak a mélyfúrás, ők jutottak le először a sosem látott mélységekbe, de aztán jöttek az utódaik is, és

míg pár éve még meg lehetett mondani egy idézet hangvételéről, hogy az csak a káinfóról származhat, ma már nehezebben eldönthető, hogy náluk jelent meg vagy a 888-ban, Origón, Mindenszón, Vadhajtásokon – nagy a konkurencia, kérem, utolérték őket sokan.

És ez nagy baj. Ne hivatkozzon senki a sajtószabadságra, az ugyanis a sajtóra vonatkozik, az előbb említett termékek pedig nem azok: és ne tessenek sem a szólás- sem a lelkiismereti szabadságra sem apellálni. Azért ne, mert egyfelől ennek a háromnak semmi köze egymáshoz másfelől semmi közük a szélsőjobboldali propagandához. Az már harmadik szempont, hogy az említett három szabadságjog egyike sem biztosít az egyén számára mentességet a következmények alól: gondoljunk bele, ha így volna, bármit szabad volna hazudni, rágalmazni bárkiről. A sajtó és a szólás szabadsága épp arról szól, hogy az ember felelős a kimondott vagy leírt szóért – bármit ki lehet mondani, le lehet írni, de onnantól kezdve tessék vállalni a következményeket is érte. Ha kell, tessék bizonyítani az állításokat. A szélsőjobboldali propaganda a bizonyítást végtelen ciklusba tett ismétléssel próbálja pótolni, indulatokkal, fenyegetésekkel, érzelmi ráhatással – nem érvekkel. Vagy hazudik egy orbitálisat, az ember vért izzad, hogy bebizonyítsa, az állítás nem igaz, a végén sikerül, erre röhögnek egyet és hazudnak egy még nagyobbat másról. Lehetne ezt szabályozni persze – csak nem Magyarországon, ahol a sajtó minden szabályozása azonnal csodafegyverré változik a mindenkori kormány kezében.

No, de ha már így kibújtak a fényre ezek a szép magyar vitézek, aranyos leventék, lesz ennek valami következménye?

Remélem, hogy lesz. Nagyon remélem.

Az ugyanis a helyzet, hogy a káinfó ellen – az uszításai miatt – számos, vagy inkább számtalan feljelentés született, de minden vizsgálat és eljárás leállt azon a ponton, amikor kiderült, hogy hivatalosan a szerkesztőség egyetlen tagjának sem ismert a neve. Amerikai szerveren van, amit még a magyar kormány is csak átmenetileg tudott leállítani évekkel ezelőtt – a honi kezdeményezések pedig rendre elcsúsztak, zátonyra futottak azon, hogy a cégtől senki sem volt azonosítható.

Hát most már azonosíthatóak.

Ilyenformán a három szerző egyike se csodálkozzon, ha szükség és igény esetén a megfelelő szervek előveszik a naftalinból a sok-sok feljelentés, félbemaradt vizsgálat, nyomozás valamelyikét, és szépen beidézik őket – tanúnak. Ugyanis sajtóper esetében elsőként mindig a cég ellen indul eljárás, és azt a felelős szerkesztő, a főszerkesztő vagy a tulajdonos, egyesületi tulajdon esetében pedig az elnök képviseli. Tehát azt az egyet fogják tőlük megkérdezni, de azt nagyon sokszor és nyomatékosan, miszerint ki az eljárás alá vonható felelős személy?

Tizenhárom éve tudja egész Pest, hogy ez a személy Novák Előd, csak éppen ugyanennyi ideje nem tudjuk bebizonyítani.

Márpedig a régi ügyek elő fognak kerülni, ha nem veszik elő őket az illetékes hatóságok, szervek, előveszik a sértettek maguk, hiszen nem kaptak jogorvoslatot a sérelmükre máig, és most erre mutatkozik egy lehetőség.

Aztán van nekik még egy gyenge pontjuk, egy Achilles-sarkuk. Az adózás.

Egyszer volt, hol nem volt, 2013-ban, miszerint a káinfó elkezdte óriásplakátokon hirdetni saját magát. Erre figyelmes lett az Index, elkezdtek kérdezősködni az ügyben, kiderült, hogy a Hungaroplakát nevű cég helyezte el a hirdetéseket, rendes, írásos szerződés alapján. Melynek részleteit – tehát például a megrendelő személyét – nem adták ki, üzleti és egyéb titoktartásra hivatkozva. Az már más kérdés, hogy az Indexben az üggyel foglalkozó Dezső kolléga telefonszámát viszont kiadták a káinfónak, amely közzé is tette azt szokása szerint, és pár hétig folyamatosan fenyegették a szerzőt távbeszélőn – sajnos ehhez a mi szakmánkhoz nem csak érzékenység kell, de idegrendszer is, szerencsére Dezső Andrásnak egyikkel sincs problémája.

Azonban akkor itt pénz cserélt gazdát, jövedelem keletkezett, ami adóköteles – ezen a szálon már meg lehetett volna találni a káinfó tulajdonosi körét, csak valahogy mintha senki sem akarta volna. Továbblépve: az oldal most is tele van hirdetésekkel, melyekért bizonyára fizetnek a megrendelők. De ők is csak akkor mondják el, kinek fizettek, ha akarják: ellenben a hirdetés bevétele bizony adóköteles.

Az már a NAV hatásköre – innentől két lehetőség van. Vagy adóztak eddig ezek után a bevételek után, és így a NAV pontosan tudja, kiket nem képesek a nyomozó hatóságok megtalálni, vagy nem adóztak, és akkor egy tizenhárom évig tartó, folytatólagos adócsalás ügyében kell eljárást indítaniuk, melyhez most már vannak tanúk.

De hogy a nyilvánosság elé lépésnek kell legyenek jogkövetkezményei, az bizonyos.

Ha meg nem lesznek, annak ellenére, hogy most már ismert a munkatársak neve, az is sokat fog mondani.

Igen, a káinfó a magyar sajtó legbüdösebb pöcegödre volt – az, hogy manapság csökkent a forgalma és befolyása, nem azt jelenti, hogy kicsit is szelídültek volna.

Azt jelenti, hogy az ország züllött hozzájuk.

Hát, meglátjuk, mi történik az ügyben.

Csak attól tartok: semmi sem fog.

De az is jelent majd valamit.

Kövér László, a bíróságok és a hatalom bolsevik egysége

A bírói függetlenség nem abszolút és öncélú – mondta Kövér László. Ez erősen hajaz a lenini-sztálini felfogásra, a hatalom egységének elvére, amely tagadja a hatalom megosztásának az orbáni alaptörvényben is előírt modelljét.

Az Országgyűlés elnöke a magyar bírói függetlenséget garantáló törvény elfogadásának 150. évfordulója alkalmából tartott konferencián, a Parlamentben bírók előtt tartotta szükségesnek új (?) modell iránti igényt bejelenteni szerdán.

Döntsenek: ki mellé állnak?

Az állami hírügynökség tudósítása szerint arról beszélt, hogy

„…mindenféle kificamított államelméletekkel szemben a bírói kar nem külső tartozéka, hanem belső alkotóeleme az államnak, a bírói hatalom maga az államhatalom egyik megnyilvánulása, amelynek sorsában mindig osztozik”.

Továbbá: nincs veszélyesebb döntés egy államra nézve, mint egy megmásíthatatlan rossz ítélet, nincs veszélyesebb ellensége egy társadalomnak, mint egy alkalmatlan bíró: ez a felelősség teszi a bírói hivatást magasztossá.

Szerencsés az a nemzedék, amely újjászervezheti az államot,

1990-ben a kommunizmust, 2010-ben a posztkommunizmust sikerült lezárni, és a 21. századra újjáépülhetett a magyar állam – mondta Kövér. És mindjárt ki is fejtette, hogy jogalkotói mulasztást történt, amikor nem szabályozták pontosan, hogy a bíróságok kinek vagy minek a nevében hirdetnek ítéletet. Szerinte az eljáró bíróságok csakis a magyar állam vagy az alaptörvény szerint a „Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét” megtestesítő Szent Korona nevében hozhatják meg ítéleteiket.

És morális zsinórmértéket is kifeszített, amennyiben „korunk jogászainak és politikusainak változatlanul maguknak kell eldönteniük, milyen értékek védelmére kelnek, kinek az oldalára állnak: az államot védők és építők vagy az államot támadók és rombolók oldalára?”

Nos, nézzük, hányadán állunk ezekkel a kitételekkel, milyen mintákat követnek, és melyek azok a „kifacamított államelméletek”.

A hatalomkoncentráció megakadályozásának elve

Az alkotmányjogász, egykori igazságügyminiszter, Petrétei József egy korábbi dolgozatában idézi az orbáni alaptörvényt, amely szerint az állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik. Mivel a hatalommegosztás az állam önmérséklésének legfontosabb eszköze, ezért a hatalommegosztás elvének alapvetően szintén az alkotmányellenes hatalomkoncentrációt – a kizárólagos hatalom kialakulását – szükséges megakadályoznia, és a hatalom ellenőrizhetőségét – a hatalommal való visszaéléssel szemben –, a polgárok szabadságát kell biztosítania.

A demokratikus jogállamban ugyanis nem lehet korlátlan és korlátozhatatlan hatalom

– sorolja Petrétei az alkotmányos előírás értelmét.

Ebből következően az államhatalmi ágak klasszikus hármasát figyelembe véve – az Országgyűlés törvényhozó hatalomként, a kormány a végrehajtó hatalom általános – de nem kizárólagos – szerveként, a bíróságok pedig bírói igazságszolgáltató hatalomként jelölhetők meg.

Ebben a felfogásban a bírói-igazságszolgáltató hatalom sajátossága az, hogy a másik két, politikai jellegű hatalmi ággal szemben állandó és semleges, vagyis az alkotmányos biztosítékoknak alapvetően arra kell vonatkozniuk, hogy a bíróságok és a másik két hatalmi ág között ne jöjjön létre olyan politikailag meghatározott függés, mint a parlament és a kormány között.

Ez világos beszéd, és éppenséggel nem új. Alig kétszáz éves. Az angol John Locke és a francia Charles de Montesquieu, e két nagy gondolkodó fektette le a hatalommegosztás elvét. Ebben elválik egymástól a törvényhozói, a végrehajtó (kormányzati) és a bírói ág. A ma oly gyakran idézett fékek és ellensúlyok rendszere is ezen alapszik.

Ahogyan Petrétei kifejti, a bíróságok és a bírák függetlensége garancia arra, hogy tevékenységük mércéje kizárólag a jog legyen.

A bírák csak a jognak – mint a jogállam központi zsinórmértékének – vannak alárendelve.

Ha ugyanis egyazon testület vagy személy gyakorolja mind a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalmat, attól lehet tartani, hogy a testület vagy személy zsarnoki törvényeket hoz és zsarnoki módon hajtja azokat végre. Nincsen szabadság akkor sem, ha a bírói hatalom nincs elválasztva a törvényhozástól és a végrehajtástól – ezt már egy másik munkában fejti ki egy sor alkotmányjogász, köztük Kukorelli István egykori alkotmánybíró.

A hatalomkoncentráció elve

Ennek a felfogásnak radikális ellentéte a bolsevik államfelfogás, amely a hatalom egységét hirdette. Ahogyan Kukorelliék írják, ezen elv az államhatalom egészét úgy fogja fel, mint amelyet az uralkodó osztály a saját érdekében, uralma biztosítására használ fel. Ehhez nincs szükség a hatalom megosztására, éppen ellenkezőleg:

a hatalom egysége és oszthatatlansága az osztályérdekek érvényesülésének alapvető biztosítéka.

Egyesíteni kell tehát a hatalmakat, mégpedig a törvényhozás keretei között.

Erre a különbségre hívja fel a figyelmet Polt Péter éveken át hű fegyverhordozója, a főügyész-helyettesből alkotmánybíróvá emelkedett Varga Zs. András is. Mint hat éve egyetemi jegyzetben írta, a hatalommegosztással szemben született a kétféle szocializmus válasza, amelyek a hatalom egységére épültek. A fasizmus, illetve nemzetiszocializmus a korporációk útján koncentrált hatalom gyakorlását rendelte alá a központi akaratnak. A bolsevik szocializmus pedig a munkás önigazgatás tévedhetetlensége folytán deklarálta is szembenállását a hatalommegosztás gondolatával.

Az államszocialista gyakorlatban a bíróságok deklaráltan ugyan függetlenek, de mindig az uralkodó osztály (a párt) érdekeit kell védeniük, népi ülnöki rendszerben működnek, ezeket és a hivatásos bírákat is a párt nevezte ki. (Rövidesen a legkényesebb – az állammal szembeni – ügyekben, például közadat-igénylések, választási eljárási perek lefolytatására az igazságügyminiszter, tehát az elvileg független végrehajtó hatalom által kinevezett közigazgatási bíróság fog eljárni egy új törvény értelmében.)

A hatalomegyesítő teóriának a centralizált és hierarchizált állami intézményi rendszer felel meg, amelyben tehát

a különböző állami szervek egymásnak alá vannak rendelve, s nem egymás ellensúlyaiként működnek

– értékelik a különbséget Kukorelliék.

Amoralitás és eredendő erkölcsiség akkor és most

És ha már lendületben vagyunk, nézzünk néhány olyan jellegzetességet ebben a témában, amelyek esetében legfeljebb jelzők elhagyásával-kicserélésével ráismerhetünk néhány napjainkbéli megnyilatkozásra. Az államszocialista rendszert leíró fenti értekezésben olvasható, hogy a pártállami bürokrácia összetartó erői: a pártállami ideológia, a meggyőződés, hit, a hatalom megtartásának szándéka, a presztízs és privilégiumok, valamint a pártfegyelem, illetve szükség esetén a kényszer.

Kukorelliék tankönyvének leírásában pedig a „kizsákmányoló osztályok államhatalma” eredendően amorális; a másik oldalról „a proletariátus, a munkásosztály hatalomgyakorlása” ab ovo a legmagasabb szintű erkölcsiséget képviseli. Sok egyéb következményen túl ez azt jelentette, hogy

a szocialista hatalomelmélet fő figyelmét nem a hatalomgyakorlás demokratikus biztosítékaira fordítja,

minthogy ezt eleve adottnak – vagy hiányzónak – tekinti az államhatalom osztálymeghatározottsága következtében. Szemben az elsősorban liberális államelméletekkel, amelyek szinte kizárólag azokra az eljárásokra, biztosítékokra összpontosítják figyelmüket, amelyek a demokratikus hatalomgyakorlás szolgálatában állnak.

A kétharmad szélhámosai – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, valami bivalyerős kávét hozzon – és konyakot is. Röviden: Gulyás Mártonnak és a Partizán csatorna csapatának köszönhetően a magyar belpolitika túlzás nélkül legnagyobb botrányáról számolhatok be, ami végre magyarázatot ad arra, honnét került elő a kétharmad, hogyan jött létre és kinek köszönhetjük. Nem kiknek: kinek. Van egyszemélyi felelőse.

És nem Orbán Viktor az. A botrány egyelőre még csak alakul, ugyanis a Rablópártok című videónak egyelőre az első része került nyilvánosságra a háromból (lapunk más részén megtekinthető), de már ennyi is bőven elég ahhoz, hogy felforgassa a magyar közéletet. Sokkal nagyobb, jelentősebb ez az ügy annál, amekkorának látszik: a rendszerszintű, alapvető hibákba, csalásokba nyertünk betekintést. És abba, hogy kik használták ki őket, mennyi hasznuk lett belőle.

Azt előrebocsátom, hogy ugyan nekem magamnak volt már vitám Gulyás Mártonnal, egyszóval nem mondanám, hogy hibátlan, tökéletes ember volna, de ezzel a videóval – úgy látom – többet használt a magyar közéletnek, mintha egy alacsonyan repülő szállítógépből megszórta volna pénzzel az országot. Eddig ugyanis a legtöbben – a lakosság 99%-a – halálosan biztosak voltak abban, hogy a kétharmadot valaki mások szavazták meg helyette, és minden társadalmi réteg egy másikat hibáztatott. Nem sorolom fel, de ez a gyűlölködés közöttünk talán száz évig is sajgó, emlékezetes sebeket ejtett.

Akadtunk páran, főleg újságírók, akik átláttuk, írtuk is, hogy rétegek, csoportok nem hibáztathatóak, maga a törvény és a választási matematika rossz, ezt a közönség elolvasta, öt percig talán emlékezett is rá, aztán folytatta a gyűlölködést, ahol abbahagyta – főleg, mivel pártszinten is az tűnt hasznosnak, hogy a vesztes ellenzéki pártok ne a saját politikájukat vagy vezetőiket hibáztassák, hanem egy célcsoportot „a túloldalról”, mármint, akiket ők kineveztek túloldalinak. És miután a gyűlölködés elindult, jöhettünk mi akármilyen pontos, hiteles adatokkal, számokkal, a közvélekedés úgyis tudni vélte hogy „azok a mocskos, büdös ezek vagy azok” felelnek mindenért. Mi nem, mi soha.

No, ennek vet véget ez a dokumentumfilm, ha minden igaz.

Döntően a kamupártok hozták el nekünk háromszor is a kétharmadot

Ugyanis kiderül belőle, hogy az egészet részint a választási matematika kifinomult alkalmazásának, részint a választókerületek átrajzolásának (angolul: gerrymandering) köszönhettük – jó, ezt eddig is mondtuk, csak senkit sem érdekelt – azonban döntően a kamupártok hozták el nekünk háromszor is a kétharmadot.

Nem ez vagy az a társadalmi, nemzeti, felekezeti, területi, akármilyen közösség, hanem a kamupártok.

Akkor kezdjük a történetet

Kössék be magukat a székeikbe, mert nagyon fog rázni, jobban, mint a hullámvasút.

Egyszer volt, kár, hogy volt, még az 1994-es választásokon egy érdekes kis párt, az volt a neve, hogy Magyarországi Zöld Párt. Ne tévesszük őket össze a valódi környezetvédőkkel, olyanok voltak ők, mint a kivi: belül lehet, hogy zöldek, de kívül bizony barnák, nagyon barnák. Így lehet, hogy nem tetszenek rájuk emlékezni, de úgy, hogy az volt a választási jelszavuk, miszerint „Magyar nőbe magyar magot!” vagy „Rendezd le az asszonyt, és menj el szavazni!” már ismerősebb lehet. Jelképül a birodalmi sast választották, egyik célkitűzésük „a zsidókérdés megoldása” volt Magyarországon – annyira voltak ezek környezetvédők, amennyire a Hermann Göring. Sokat is ártottak a valódi környezetvédőknek, főleg, miután az 1994-es választásokon hatalmasat buktak, ám csatlakozott hozzájuk Tomcat mester is, bár akkor már Magyar Szociális Zöld Pártnak nevezték magukat.

No, ennek a díszes rohamcsapatnak volt az elnöke és listavezetője a választásokon Stekler Ottó. A szóvivőjük pedig a később elhíresült Seres Mária volt – sőt a választási listájuk ötödik helyén is szerepelt. Ők később – vagy tán már akkor – egy pár lettek, és próbálkoztak mindenféle úton-módon a Parlamentbe jutással, befolyás szerzésével, egyszóval mindazzal a sok kis aljassággal, amit magyar belpolitikának nevezünk. Nem sok sikerrel – legalábbis 2009-ig. Itt nincs megfelelő terjedelem arra, hogy ismertessem az összes kacskaringós utat, amit addig bejártak, legyen elég annyi, hogy nem sok babér termett nekik, bogáncs is alig, az is inkább a szélsőjobboldalon – de épp az volt a szerencséjük, hogy nem volt országosan ismert a nevük, az hozta meg a 2009-es sikert.

Akkor ugyanis Seres Mária népszavazási kezdeményezést indított az országgyűlési képviselők számla nélküli költségtérítésének megszüntetéséről. Az aláírásgyűjtés példátlan sikerrel zárult, civilként máig megdönthetetlen számú, 605 885 aláírást gyűjtöttek össze. A film szerint ezeknek az összegyűjtött aláírásoknak fontos szerepe lehetett a házaspár további politikai működésében. Ugyanis, ahhoz, hogy valaki elindulhasson egy választáson, leginkább adatokra, címekre, aláírásokra van szüksége.

A kamupártok üzemeltetését iparággá fejlesztették

Ez hát az az alaptőke, ez a Nibelungok ősi kincse, amiből a kamupártok élnek – máig. Aki akkor aláírta ezt a kezdeményezést, biztos lehet benne, hogy minden későbbi álpárt ajánlói között ott szerepel a neve – ha él, ha nem, ugyanis ennyi év alatt azért történhetett az aláírókkal egy és más. De az adatbázis most is Seres Mária és Stekler Ottó kezében van (habár jog és törvény szerint meg kellett volna semmisíteniük), ma is használják, sőt, a kamupártok alapítását, üzemeltetését iparággá fejlesztették.

Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a 2013-ban elfogadott, most is hatályos LXXXVII. törvény lehetővé teszi. A központi költségvetés ennek értelmében támogatja a választási kampányt, komoly pénzekkel, az igaz, el kell velük számolni, de ez Hunniában, a „lepapírozás” hazájában nem lehet probléma. Egy régebbi írásomban elemeztem is, hogy a mindenféle kamupártok átlagosan százötven milliós tartozásokkal szoktak felszívódni – lássuk csak a táblázatot!

MAGYARORSZÁGI CIGÁNYPÁRT – 154 167 773 forint tartozás
SZEGÉNY EMBEREK MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT – 154 167 773 forint tartozás
TENNI AKARÁS MOZGALOM – 154 114 962 forint tartozás
KELL AZ ÖSSZEFOGÁS PÁRT – 154 167 773 forint tartozás
SPORTOS ÉS EGÉSZSÉGES MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT – 154 160 229 forint tartozás
IRÁNYTŰ PÁRT – 154 160 229 forint tartozás
EURÓPAI ROMA KERESZTÉNYEK JOBBLÉTÉÉRT DEMOKRATIKUS PÁRT – 154 160 229 forint tartozás
NET PÁRT – 154 107 418 forint tartozás
REND ÉS ELSZÁMOLTATÁS PÁRT – 154 107 418 forint tartozás
MAGYARORSZÁGON ÉLŐ DOLGOZÓ ÉS TANULÓ EMBEREK PÁRTJA – 154 114 962 forint tartozás
CSALÁDOK PÁRTJA – 154 107 418 forint tartozás
KÖZÖS NEVEZŐ 2018 – 154 152 684 forint tartozás
ÖSSZEFOGÁS PÁRT – 308 214 836 forint tartozás

Az Összefogás Párttal még külön fogunk foglalkozni, mert megérdemli, de most térjünk vissza a törvényhez. Mi kell a támogatás felvételéhez? Első sorban az, hogy minél több képviselőjelöltet indítson a párt.

Ahhoz meg mi kell?

Ajánló kell.

Senki sem értette, honnét van elég ajánlója ezeknek a kis, lehetetlen nevű pártocskáknak

Csak most derült ki: Seres Máriáék hatszázezres adatbázisából. És ez magyarázza azt is, hogy a hamvába hót népszavazás után előbb Civil Mozgalom, majd Seres Mária Szövetségesei néven párttá szerveződő gittegylet mitől lett egy pillanat erejéig döntő tényező a magyar belpolitikában. Seres Mária időközben egy kis mátrai falu polgármesterévé avanzsált, párja, Stekler úr alpolgármesterként szolgálta a közösséget, míg ott is ki nem kopott a becsület. A mozgalmait egy időben divat volt ájultan csodálni a kommerszebb ellenzéki sajtóorgánumokban, ahol nem néztek utána sem Seres Mária, sem például az esztergomi „független” polgármester Tétényi Éva erősen jobbszélre húzó előéletének.

A 2014-es választásokon már fellebbenhetett volna a fátyol, ugyanis akkor bizony Seres Mária Szövetségeseinek köszönhette a Fidesz a kétharmadot. Ugye, egy képviselői helyen múlott. Legyenek erősek:

„2014-ben Kunhalmi Ágnes a budapesti 15-ös választókörzetben 20592 szavazatot kapott. Ezzel szemben fideszes ellenfele 20648-at. A különbség csupán 56 szavazat volt. Ugyanitt egy bizonyos Mészáros Norbert, az SMS nevű párt jelöltje 316 voksot vitt el. Mészáros Norbert is megszólal a filmben és az interjú során szembesül azzal, hogy talán pont rajta, az ő indulásán múlt 2014-ben a Fidesz kétharmada.” (444)

Nem talán, teszem hozzá én. Hanem biztosan.

És 2014-hez köthető az Összefogás Párt kapcsolata is a Seres-Stekler Művekkel, hiszen náluk volt az aranykulcs a támogatás felvételéhez – az adatbázis! 2014-től már a Szepesi, másként Szepessy Zsolt vezette Összefogás Párt (és nem a pártok összefogása!) csatornázta be, használta fel a terülj-terülj listácskát.

Csakhogy az Összefogás Párt sem egy párt volt, hanem több

Mint írtam is korábban: az úgy volt, hogy indult a 2018-as választásokon a Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja. Ami egy ferencvárosi kerékpárgumi-üzletbe volt bejegyezve, mert hova máshova jegyezzenek be egy kormányzásra hivatott pártot? Ők a Családok Pártjával működtek együtt, mondhatni koalícióban, mely viszont egy kisboltban funkcionált az iratok szerint, majd a szép közreműködésbe belépett harmadiknak az Összefogás Párt is, így aztán együtt több, mint hatszáz milliót markolhattak fel – a botrány akkor tört ki, mikor kiderült, hogy nem pártcsaládról, hanem teljesen valódi családról van szó, a család különböző tagjai nevén futottak a különböző mozgalmak.

Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet – és hatszáz milla a zsebben.

És ezeket mind-mind a valamikori népszavazási kezdeményezést aláírók adatainak felhasználásával, az ő adataikkal való visszaéléssel sikerült eljuttatni abba a fázisba, hogy felvehessék a támogatást.

Pillanatnyilag itt tart a videó, de ez még csak az első része, hátra van még kettő: azonban már ennyi is elég ahhoz, hogy alapjaiban rengesse meg a választási rendszert. Azt a választási rendszert, ahol ezek szerint nem vetik egybe egyik párt ajánlóinak listáját a másikéval, ahol nem tűnik fel, hogy halottak térnek vissza a síron túlról ajánlani, aláírni, ahol az amúgy is kényes egyensúly egy kamupárt miatt borult fel – és ahol mindenki mást hibáztat máig a politikai helyzetért, holott csak annyi történt, hogy ügyes szélhámosok egy egyszerű trükkel mindenkiből hülyét csináltak.

Kíváncsian várom a folytatásokat, de azért tartok egy dologtól.

Egy nagyon magyar dologtól.

Tegyük fel, mindenki megismeri majd az igazságot, a valós tényeket ebből a filmből, hisz az eléje tárt bizonyítékoknak, elfogadja őket és tiszta fejjel átlátja a helyzetet.

És utána jó magyar szokás szerint nem történik majd semmi.

Folytatódik az egymásra mutogatás, a sárdobálás, a gyűlölködés.

Mert azt szoktuk meg, az vált a viselkedésünk részévé.

Erre is van egy esély.

Remélem, arra több, hogy végre a fejünkhöz kapunk és rájövünk: minket becsaptak.

Mert becsaptak.

Ezek csalók, sikkasztók és szélhámosok, akik sok pénzt kerestek a rossz törvényeken.

Nekik köszönhető a helyzet.

Vegyük tudomásul – és várjuk ki, mi minden derül ki még.

Maffiaszerűen működtek egyes kamupártok

Gulyás Márton dokumentumfilmje szerint féltucat kamupárt működött maffiaszerűen. A Magyarországi Zöld Párthoz, Seres Máriához, és egy nyíregyházi körhöz kötődnek.

Seres Mária és férje, Stekler Ottó eddig kétmilliárd forintnál is több állami támogatást tüntethetett el hat kamupárton keresztül. A film első része már most, a következő kettő pedig rövidesen elérhető.

FRISS HÍREK

Soros nyitot...

Vereséggel a...

tévhitek fogságában

Utat keres a...

Orosz támasz...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK