Featured

A bevándorlás 7000 milliárd dollárral növelheti a GDP-t az USA-ban

Jerome Powell, a Federal Reserve Board elnöke említette CBS interjújában, amelyben a riporter elsősorban arra volt kíváncsi: miképp kerülte el a megjósolt visszaesést az amerikai gazdaság?

Az egyik ok a bevándorlás volt, és ha ez folytatódik a következő tíz évben, akkor 7000 milliárd dollárral produkálhat többet az amerikai gazdaság!

“Több munkás, nagyobb termelés, magasabb adóbevétel” – így összegezte a bevándorlási mutatókat a kongresszusi költségvetési hivatal elnöke. Phillipe Swagel, akinek hivatala jelentést tett közzé a bevándorlás gazdasági hatásairól, természetesen elismerte, hogy nem minden bevándorló növeli a munkaerő piacot hiszen vannak közöttük gyerekek, öregek és munkaképtelenek is, de a döntő többség amint teheti munkát vállal az Egyesült Államokban. Ahol a választási kampányban óriási vita folyik az illegális bevándorlásról: a hatalmon levő demokraták és az ellenzéki republikánusok álláspontja homlokegyenest ellenkező:

Biden elnök azt szeretné, hogy az illegális bevándorlók mielőbb amerikai polgárrá váljanak míg Trump hívei amellett állnak, hogy határkerítéssel kell megakadályozni a migránsok beáramlását Mexikóból.

Az amerikai hatóságok szerint körülbelül 2,5 millió illegális bevándorló érkezett tavaly Mexikóból az Egyesült Államokba. Döntő többségük életkora 25 és 45 év között volt vagyis azonnal beléphettek a munkaerő piacra. A legális bevándorlókkal együtt összesen 3,3 millióan érkeztek az USA-ba 2023-ban. A tízes években ennél jóval kevesebben, évente 900 ezren vándoroltak be az Egyesült Államokba.

Mit jelent ez az amerikai munkaerő piac számára?

1,7 millióval több munkavállalót 2024-ben mint amennyivel eredetileg számoltak. 2033- ban 5,2 millió munkavállalóval lehet több mint amennyire a tavalyi hivatalos becslés alapján eddig számítottak.

7000 milliárd dollárral magasabb GDP

Ennyit jelentene a bevándorlás a következő évtizedben természetesen akkor, hogyha a jelenlegi trend folytatódik. Az amerikai állam adóbevételei 1000 milliárd dollárral lennének magasabbak, és ez egyáltalán nem elhanyagolható hiszen az államadósság rohamosan növekszik, és meghaladja az éves GDP 100%-át.

Az illegális bevándorlók nem jogosultak szociális támogatásra vagy munkanélküli segélyre, a legális bevándorlók bizonyos feltételek teljesítése alapján igen, de ők cserébe fizetik is a járulékokat, melyeket levonnak a fizetésükből.

De mi van a közoktatással? A gyerekeknek nem kell igazolniuk, hogy legálisan élnek az USA-ban, ezért ők élvezik az ingyenes szolgáltatás előnyeit.

2005 és 2019 között 37,5 milliárd dollárt fizettek be az amerikai államkasszába a menekültek és családtagjaik.

Az USA-nak illetve a tagállamoknak a menekültek és a családtagjaik 21,4 milliárd dollárba kerültek ebben az időszakban.

Nincs komoly munkanélküliség

Több mint kétmillióval magasabb a betöltetlen állások száma az USA hatalmas munkaerő piacán mint azoké, akik munkanélkülinek vallják magukat. A pandémia után munkaerőhiány alakult ki, emiatt a munkaadók emelték a béreket. Ily módon bérinfláció alakult ki az USA-ban.

“A bevándorlásnak meghatározó szerepe volt abban, hogy nem vált jelentőssé a  munkaerőhiány és a bérek inflációját sikerült megfogni”

– nyilatkozta a CNN gazdasági rovatának Tara Watson, a Brookings Institution Munkaügyi központjának igazgatója. Aki hozzátette:

“A jövőben még nagyobb szükség lesz a bevándorlásra, mert nyugdíjba megy a baby boom nemzedék, és a családok gyerekvállalási kedve csökken az Egyesült Államokban.”

Tara Watson társszerzője egy könyvnek, melynek címe: The Economics of Immigration in an Age of Fear – A belső határ: a bevándorlás gazdasági következményei a félelem korában.

A washingtoni Kongresszus költségvetési hivatalának jelentése megállapítja, hogy a bevándorlás fékezi a reálbérek növekedését a közeljövőben. Ez a trend változhat, ha a migránsok jobban fizetett munkahelyeket találnak majd, de 2034-ben mindenképp alacsonyabb lesz a bérszínvonal, ha folytatódik a bevándorlás mint hogyha azt leállítanák – írja a CNN gazdasági rovata.

Putyin és az idegen zászló hadművelet

0

Az orosz titkosszolgálat kedvenc húzása, hogy más zászló alatt hajt végre olyan akciókat, melynek célja a moszkvai hatalom megerősítése nehéz helyzetekben.

A II. János Pál pápa elleni gyilkos merénylet, melyet a már agyhalott Brezsnyev helyett Andropov rendelt el Moszkvában, és a török szürke farkasok mesterlövésze hajtott végre a Szent Péter téren Rómában a lengyelországi válság kellős közepén. A mostani idegen zászló terrorista művelet az ukrajnai háború kellős közepén történt, és bár az Iszlám Állam vállalta magára a merényletet, de Putyin joggal tehette fel a kérdést: ki a megrendelő?

Belenézett a tükörbe, majd vígan megvádolta Ukrajnát.

Holott a CIA azért figyelmeztette még időben Moszkvát a készülő merényletről, hogy hozzáfűzhesse: Ukrajnának az ég világán kívül semmi köze sincsen hozzá!

Érdemes megemlíteni, hogy Horváth József tábornok, a nemzeti együttműködés rendszerének a kommunista titkosszolgálattól örökölt hőse, a Hír Televízióban átvette Putyin meséjét, és majdnem nyíltan Budanov tábornokot, az ukrán titkosszolgálat fejét állította be megrendelőnek.

A terrorakció forgatókönyvét Moszkvában írhatták

Az Iszlám Állam terroristái öngyilkos merénylők, akik meghalni mennek a helyszínre. A szent dzsihád harcosai nem pénzért gyilkoló terroristák. Márpedig épp az orosz terrorelhárítás állapította meg, hogy a tadzsik terroristák csinos összeget kaptak ezért “a különleges műveletért.” Nem is áldozták életüket a helyszínen hanem Ukrajna felé menekültek. Miért nem állították meg őket még a helyszínen? Hol voltak a különleges terror elhárító osztagok? 90 perccel a vészjelzést követően érkeztek a helyszínre holott Moszkva környékén számtalan fegyveres alakulat biztosítja a rendet. Ennek ellenére hagyták, hogy a terroristák elmeneküljenek méghozzá Ukrajna felé.

Zelenszkij elnök azonnal közölte is:

“Putyin számára a saját népe is feláldozható a hatalom megtartása érdekében.”

Az idegen zászló hadművelet Putyin számára sem ismeretlen: 1999-ben Rjazanyban és másutt iszlamista merényleteket hajtottak végre. Ezeket az FSZB vagy maga szervezte vagy tudatosan elnézte. A cél az volt, hogy szentesítse a második csecsenföldi háborút, mely az elsőnél is brutálisabb volt. Putyin végülis célt ért, mert Csecsenföldön egy olyan iszlamista terrorista vezér az úr, aki neki esküdött hűséget.

Az iszlamista terror a nagyhatalmak szolgálatában

Az Iszlám Állam elnevezésű szunnita terrorista szervezet azt követően jött létre a CIA támogatásával Irakban, hogy az amerikai hadseregnek sikerült ugyan elfoglalnia az arab országot, de az permanens polgárháborúba zuhant a síita többség és a szunnita kisebbség között. Az Iszlám Állam tisztikarát jelentős részben Szaddám Huszein egykori titkosszolgálati embereivel töltötték föl. Ők szervezték meg katonai precizitással a párizsi merénylet sorozatot amikor egyszerre nyolc helyszínen indítottak támadást polgári célpontok ellen.

Miért került szembe Oroszországgal az Iszlám Állam?

Mert Szíriában a kisebbséget képviselő alavita Asszad rendszert támogatta a szunnita többséggel szemben. Az orosz hírszerzés ott likvidálta az Iszlám Állam tadzsik főtisztjét, aki korábban Putyin mellett harcolt mint Tadzsikisztán titkosszolgálati főnöke a polgárháborúban, mely végképp csődbe taszította az egykori Szovjetunió legszegényebb tagállamát.

Ezek után egymás után következtek az Iszlám Állam merényletei Oroszország ellen:

Az Iszlám Állam Khorasszan szárnya sem először támadt Oroszországra: 2015-ben ők robbantottak fel egy orosz utasszállító gépet Egyiptom fölött. Több mint kétszáz ember meghalt.

2017-ben ők hajtották végre a metró merényletet Szentpéterváron, 2022-ben pedig öngyilkos merényletet követtek el Oroszország kabuli nagykövetsége ellen. Az ok: Szíria. A polgárháború, melyben szembeállnak ma is, de Asszad elnök – orosz támogatással győzött. Az Iszlám Állam viszont veszített.

Putyin előszeretettel működik együtt terrorszervezetekkel a Közel Keleten. A Hamász, mely brutális terror támadást hajtott végre Izrael ellen múlt októberben, kiváló kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Moszkvában gyakran vendégeskedik a Hamász vezérkara. Sőt legutóbb már egyeztető tárgyalást is tartottak az orosz fővárosban a különböző palesztin terrorista szervezetek. Az Iszlám Állam a palesztin szélsőségesek között is igen aktív. Jelen van a gázai övezetben, melyet az izraeli hadsereg hónapok óta próbál megtisztítani az iszlamista terroristáktól.

Putyin állítólag tudott a Hamász terrortámadásról Izrael ellen, de nem figyelmeztette Benjamin Netanjahut. A titkosszolgálat és a terror Putyin fejében rokon fogalmak lehetnek. A kérdés most az, hogy ez az idegen zászlós művelet milyen célt szolgál: mozgósítást Oroszországban?

Bár már szankciók sújtják az orosz olajat Indiában is, de a finomítók nem állnak le a vásárlással

Az Egyesült Államok ösztönzésére India olajfinomítói nem fogadják az olyan orosz olajat, mely a Sovcomflot tankhajókon érkezik az indiai kikötőkbe. Az indiai vevők leleményesek: olyan tankhajókon importálják az orosz olajat, melyek megfelelnek a G7 államok szankcióinak.

Az oroszok egyre drágábban szállítják az olajat Indiába, ahova tavaly rekord mennyiségű nyersanyag érkezett a háborúban álló Oroszországból. A több mint két éve tartó ukrajnai háború alatt még soha nem volt ilyen kicsi a diszkont, amellyel az oroszok az olajat kínálják, de mégiscsak vásárolják azt Indiában.

Miért ilyen kicsi a diszkont?

Mert az ukránok drónokkal támadják az orosz olajlétesítményeket. Oroszország olajlétesítményeinek 12%-át rongálták meg az ukrán drón támadások márciusban – írja a business-standard.com portál.

Ilyen körülmények között miért folytatják az orosz olaj vásárlását Indiában? Mert még így is nagy üzlet van benne: “rácuppantak a nagy olajfinomítók az orosz olajra, és az étvágyuk nem csökken a szankciók ellenére sem. Legalábbis júliusig ez a helyzet. Akkor jöhet az új szabályozás” – nyilatkozta egy nagy indiai olajfinomító egyik vezetője.

Mit jelent a szállítási szankció az orosz olaj indiai importjára nézve?

“Az orosz olajexportnak csak az egyharmada, napi 1,1 millió hordó érkezik olyan olajszállító hajókon, melyek a G7 által elfogadott zászlók alatt közlekednek” – közölte az S&P Global Commodities at Sea and Maritime Intelligence Risk.

Ez a 33% emelkedést jelez a januári 31%-ról. A szakértő cég szerint ez azt jelenti, hogy a G7 által elfogadott olajszállító-hajók visszatérnek az orosz kikötőkbe, ahol vállalják a szankciók miatt megnövekedett várakozást és papírmunkát, mert még így is nyereséggel szállíthatnak orosz olajat Indiába és máshova, ahol azután finomítják, és reexportálják azt olyan államokba, melyek szankciókat alkalmaznak az orosz olaj ellen, de Indiából szívesen vásárolnak.

Csak egyetlen példa a CNN gazdasági rovatából: Oroszország 37 milliárd dollár értékben adott el olajat Indiának a tavalyi évben. Indiából több mint egymilliárd dollár értékben érkezett finomított kőolaj az Egyesült Államokba 2023-ban.

Ezekután nem csoda, ha Oroszország megmaradt a világ legnagyobb olaj exportőrének a szankciók ellenére is. 17 hónapja ez a helyzet, és a szakértők nem várnak változást hiszen Oroszországnak az olajbevétel a legfőbb bevételi forrása.

India olajimportjában Oroszország részesedése 32%, tavaly májusban még 44% volt vagyis a szankcióknak van bizonyos hatása.

Nemcsak a szállítás okoz gondot, de a fizetés is

Az orosz olaj szállítást a nyugati szankciók fogják vissza, a fizetést viszont az indiai kormánynak az a jó szokása, hogy nem szívesen engedélyez dollár kifizetést, ha rúpiában is megoldható az ügylet. Márpedig a kényszerhelyzetben levő orosz fél el kell, hogy fogadja a helyzetet: nem kap dollárt az olajért!

Egyelőre egyre több olaj érkezik Oroszországból Indiába: januárban 1,2 millió hordó naponta, februárban 1,41 millió hordó. Februárban hirdették ki az új szankciót, mely szerint a Sovcomflot flotta nem szállíthat orosz olajat az indiai kikötőkbe, mert nem tartja be a G7 60 dolláros olaj ársapkáját. Ez előidézheti az orosz olajvásárlás csökkenését Indiában, de legalább ennyire jelentős tényező az orosz diszkont csökkenése hordónként 4 dollárról 3 dollárra. Emiatt India növekvő mértékben vásárol nyersolajat Szaúd Arábiából és Irakból Oroszország helyett – írja a business-standard.com.

Melyik út vezet békéhez

Az orosz-ukrán háború külföldi megfigyelői egyöntetűen egyetértenek abban, hogy annak mielőbb véget kell vetni.  Az ukránok többsége nem ért egyet ezzel. Ma valószínűleg sok orosz nem bánná, ha leállítaná a mészárlást. 

Miért nincs még mindig, és nagy valószínűséggel nem is lesz tárgyalásos vége a háborúnak a közeljövőben?

Legalább hat ok akadályozza meg Kijev és Moszkva közötti kompromisszumot. Ezek a jelenlegi ukrán és orosz alkotmányok, Ukrajna és Oroszország belpolitikai tájképe, a Krím szükségletei és a félsziget Oroszország számára betöltött szerepe, valamint Kelet-Közép-Európa népeinek történelmi emlékezete.

A gyors fegyverszünetet megakadályozó hat tényező mindegyike önmagában is jelentős. Kombinált befolyásuk a Moszkvában és Kijevben döntéshozókra jelentős. Ezért felesleges ragaszkodni ahhoz, hogy Ukrajna és Oroszország tárgyalásokon alapuló tűzszünetet kössön, nem beszélve az állandó békemegállapodásról, ahogy azt egyes nem ukrán politológusok teszik.  Ennek a stratégiának a követése nemcsak kudarcot vall. Elterelheti azt a figyelmet, energiát és erőfeszítéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy ígéretesebb módszereket találjanak Európa második világháború óta fennálló legnagyobb államközi katonai konfliktusának megoldására.

Ukrajna és Oroszország alkotmánya

A nemzetközi jog alapvető normáit – vagyis a határok sérthetetlenségét és az államok területi integritását – gyakran emlegetik a Kijev és Moszkva közötti kompromisszum akadályaként. Bár ez kétségtelenül helyes, nem a világrend alapvető jogi elvei jelentik
a legfőbb jogi akadályokat a sikeres orosz-ukrán tárgyalásoknak és kompromisszumnak.

A posztszovjet Oroszország korábban szeparatista mozgalmak elindításával vagy támogatásával, (ál)polgárháborúk szításával, valamint a szomszédos államok területén úgynevezett „köztársaságok” létrehozásával foglalkozott. Tíz évvel ezelőtt azonban Moszkva túllépett ezen az informális stratégián, amely az egykori birodalmából kivált független államok aláásását célozta.

2014 márciusában Oroszország formálisan – a Kreml szempontjából – annektálta a Krímet, és álföderációjának hivatalos részévé tette. 2022 szeptemberében Moszkva megismételte ezt a rendkívüli lépést, és Ukrajna négy délkeleti szárazföldi régióját az Orosz Föderáció
részévé nyilvánította. A belső jogszabályokat megváltoztatták annak érdekében, hogy Oroszországban teljes körűen bekerüljenek.

Ennek eredményeként jelenleg Ukrajnának öt közigazgatási egysége van, amelyekre az orosz alkotmány és több tucat alacsonyabb szintű orosz jogi aktus – törvények, rendeletek, határozatok stb.

Nyilvánvaló, hogy Moszkva követeléseinek az ukrán és a nemzetközi jog szerint nincs jogi ereje.

Ellentétben az oroszországi közhiedelemmel és néhány félrevezetett külső megfigyelővel, Oroszország önjelölt joga az öt megszállt ukrán régióhoz történelmileg is kétséges.

Ezeket a területeket a modern cári és szovjet birodalom gyarmatosította, és nem tartoztak valamelyik ősi moszkovita államhoz.  Moszkva öt ukrán régióba irányuló illegális és történelemellenes beavatkozásait azonban mára teljes mértékben rögzíti a fő törvény, a „szövetségi” jogszabályok és az Orosz Föderáció államrendszere. Főleg a Krím-félszigeten ennek már komoly anyagi és pszichológiai következményei vannak az elfogott helyi lakosság mindennapi gazdasági, társadalmi, kulturális és magánéletére nézve.

Sem az ukrán, sem az orosz alkotmányt nem lehet könnyen megváltoztatni. Elméletileg az ukrán alkotmány gyorsan megváltoztatható Ukrajna egykamarás parlamentjének – a Verhovna Radának – kétharmados többségével. Ilyen alkotmányos reform azonban
nem történni meg.

Berlin és Párizs nyomására Petro Porosenko volt elnök 2015 augusztusában megpróbálta kismértékben és átmenetileg megváltoztatni Ukrajna alkotmányát, hogy teljesítse a hírhedt minszki megállapodásokat. Az erről a jelentéktelen alkotmányos reformról szóló parlamenti szavazás kijelölése azonban heves összecsapásokhoz vezetett a Verhovna Rada épülete előtt. Többen meghaltak, több tucatnyian megsérültek Kijev központjában. Nem ment át a parlamenten Donbász Oroszország által megszállt régióinak ideigleneskülönleges státuszáról szóló javaslat sem.

Ennek fényében és más tényezőket is figyelembe véve

Ukrajna soha nem adja fel legális államterületét.

Ellenkezőleg, az a kilátás, hogy Oroszország visszavonja a 2014-es és 2022-es, az annektálás miatt végrehajtott alkotmányos reformokat, politikai szempontból kevésbé fantasztikus, mint az, hogy Ukrajna lemond az ideiglenesen megszállt területekről.

Oroszországnak azonban nem lesz könnyű eleget tennie a nemzetközi jogi kötelezettségeinek – ha és amikor ilyen szándék megjelenik. Nemcsak politikailag könnyebb a területek annektálása, mint átengedése.

Az alkotmány felülvizsgálatának eljárása Oroszországban bonyolultabb, mint Ukrajnában. Az orosz parlament hipotetikus szavazása az annektálás kérdéséről csak az első lépés lesz az új alkotmányos reform végrehajtásában.

Ráadásul ahhoz, hogy egy ilyen felülvizsgálat valósággá váljon, mind a moszkvai rezsimnek, mind az ukrajnai front helyzetének alapvetően meg kell változnia. Más szóval, Putyin terjeszkedési kalandjának orosz formális és jogi megfordítása csak azután és nem az anyagi befejezése előtt fog megtörténni. Irreális az a remény, hogy a diplomáciai folyamat eredményeként Ukrajna és/vagy Oroszország el tudja érni jelenlegi alkotmányának legalább ideiglenes hatályon kívül helyezését.

Két sólyomtábor

Mind Ukrajnában, mind Oroszországban jelentős társadalmi és politikai csoportok működnek, amelyek kategorikusan elleneznek minden területi és politikai kompromisszumot az ellenséggel. A háború mindkét országot érintő súlyos következményei miatt a másik félnek tett szimbolikus engedmények is belpolitikai kihívásokat jelentenek kormányaiknak. A hipotetikus tárgyalások eredményeként a másik oldal felé tett kisebb békítő lépések is nemzetárulásnak minősülnek. Az állampolgárok többé-kevésbé jelentős csoportjai és egész pártok fognak szembeszállni velük. Kijelentik magukat, politikailag aktívak lesznek. Természetesen Ukrajna és Oroszország „sólyom” táborát sem normatívan, sem politikailag nem lehet összehasonlítani. A két alkotmány területi követeléseihez hasonlóan számos paraméterben alapvetően különböznek egymástól: erkölcsileg, történelmileg, kulturálisan stb.

Egyrészt az ukrán „sólyom” tábor egyszerűen a jog, a rend és az igazság helyreállítását követeli. Ukrajna lakosságának nagy része ebbe a polgári csoportba tartozik, bár 2023 folyamán az ukrán sólymok aránya valamelyest csökkent. A másik oldalon különböző típusú orosz sólymok állnak, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy az Ukrajna elleni 2014 óta tartó katonai támadásból származó területi és politikai előnyök legalább egy része örökre megmaradjon. Így az orosz „sólyom” tábor radikális szárnya, köztük maga Putyin is úgy véli, hogy az eddig elért területi bővítés nem elégséges. Egyes Oroszország által még nem illegálisan annektált régiók, mint például Odessza és Mikolajiv, állítólag szintén oroszok. Sőt, Ukrajna jelenlegi EU- és NATO-tagságának hiánya ebből a szempontból állandósuljon. Ukrajna szuverenitását számos más vonatkozásban is korlátozni kell, a nyelvtől a védelmi politikáig. A kibékíthetetlen érzelmek mélysége és szélessége az orosz lakosság körében kisebb, mint az ukrán állampolgárok körében. Az, hogy a jövőben az orosz lakosság elfogadja az orosz hódítások háború miatti elvesztését, valószínűbb és gyakoribbá válhat, mint az, hogy az ukrán lakosság hipotetikusan elfogadja a terület és/vagy szuverenitás
elvesztését. Másrészt a Krím Moszkva általi 2014-es annektálása továbbra is az orosz lakosság túlnyomó többségének támogatását élvezi. Ezek az érzelmek messze túlmutatnak az orosz sólyomtábor nyíltan imperialista részén.

Ez a perspektíva egyfajta stratégiai rejtvényt hoz létre a Kreml, az orosz lakosság és a külső szereplők számára. Igen, földrajzi okokból a Krím a legsebezhetőbb Oroszország számára a 2014 óta annektált öt ukrán régió közül. A Fekete-tengeri félsziget, mint az Oroszország által megszállt legtávolabbi és legelérhetetlenebb terület, háborús zsákmány, amely rövid ideig Oroszország kezében marad. Márpedig a Krím, mint korábban, most is és valószínűleg az is marad Putyin háborús területi vívmányai közül a legnépszerűbb. Kétségtelen, hogy a közvélemény-kutatások szerint az egyszerű ukránok és oroszok háborúval kapcsolatos céljai, hangulatai és elképzelései tartalmilag és intenzitásukban változtak 2014 óta.  Az elmúlt két évben ezek az egyik vagy másik irányú eltolódások mindkét országban hangsúlyosabbak voltak. Ukrajnában azonban egyértelmű többség van a területi integritás teljes helyreállítása mellett, Oroszországban pedig a Krím annektálásának visszafordíthatatlansága mellett.

Ráadásul mindkét országban vannak lelkes maximalista sólymok, akik kategorikusan ellenzik a kisebb engedményeket is. A társadalom e hajthatatlan rétegei között, mind Oroszországban, mind Ukrajnában vannak olyan emberek, akiknek van tapasztalatuk a fegyverekkel kapcsolatban, és hozzáférhetnek azokhoz. Még ha hipotetikusan módosítják is Oroszország vagy Ukrajna, vagy mindkét ország alkotmányát, kettős belpolitikai probléma maradna a sikeres tárgyalások szempontjából. Az orosz és/vagy ukrán kormány elméletileg hajlamos lehet a háború tárgyalásos lezárására. Továbbra sem világos azonban, hogy milyen kompromisszumot tudnak majd kínálni hazai közönségük kevésbé dögös részének.

Tekintettel a kibékíthetetlen érzelmek többé-kevésbé széles körben elterjedtére az ukrán és orosz lakosság körében, Moszkva és Kijev is polgárháborúnak fenyeget otthon. Valójában 2014 óta Moszkva szándékosan próbálja Oroszország első delegált, majd nyílt államközi háborúját Ukrajna ellen polgárháborúvá változtatni az ukrán politikai nemzeten belül. A Nyugat furcsa módon nyolc éven át támogatta a Kreml e stratégiáját, mert nyomást gyakorolt ​​Kijevre, hogy teljesítse a hírhedt minszki megállapodásokat. Berlin és Párizs e szégyenletes politikája csak 2022 februárjában ért véget. Amint Prigozhin 2023 nyarán történt lázadása megmutatta, a belső polgári zavargások kilátása mára valódi problémává vált az orosz vezetés számára. Emlékeztetni kell arra, hogy Prigozhin fegyveres felkelését Moszkva elégtelen harciasságának bírálata motiválta, nem pedig pacifista célok.

Mivel mind az orosz, mind az ukrán hátországban fenyeget a belső destabilizáció, nem valószínű, hogy Kijev vagy Moszkva elegendő engedményt tudna tenni a stabil tűzszünet, nemhogy a békemegállapodás eléréséhez.

Krími rejtvény

A háború tárgyalásos befejezésének ötödik akadálya a Krímnek az orosz nemzettudatban és a katonai terjeszkedésben 2014 óta betöltött különleges szerepe.

A Krím volt és az a legnépszerűbb területi zsákmány, amelyet Putyin a háború kezdete óta ajándékozott az orosz nemzetnek. A félsziget sokkal értékesebb vagyon az oroszok számára, mint Transznisztria, Abházia, Dél-Oszétia, Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsija vagy Herszon. És mindez annak ellenére, hogy a 2014-es annektálás mélyen elhibázott történelmi narratívákon alapult az állítólagos orosz Krímről.

A Krím egész korábbi történelme során mindössze 32 évig – 1922-től 1954-ig – állt közvetlenül adminisztratív kapcsolatban a jelenlegi Orosz Föderáció területével.

Ezt megelőzően a Krími Kánságon (1783-ig) és a Romanov Birodalom Tauria Tartományán (1802–1917) keresztül kapcsolódott a mai Dél-Ukrajna területéhez. Az RSFSR részeként való rövid tartózkodás után a félsziget az Ukrán Tanácsköztársaság (1954–1991) és a független Ukrajna (1991 óta) révén a jelenlegi ukrán állam területéhez tartozott.

A Krím orosz természete részben történelmi fikció, részben pedig az egykori birodalom szovjet időszak előtti, szovjet és posztszovjet kormányainak könyörtelen demográfiai tervezésének eredménye.

Az elmúlt 240 év során Szentpétervár/Moszkva a hivatalos orosz statisztikák szerint az 1785-ös több mint 84%-ról mára 12%-ra csökkentette az őslakos krími tatárok arányát a Krím lakosságában. A cárok, a főtitkárok és Putyin brutális elnyomást, deportálást és kiutasítást hajtottak végre, hogy több százezer krími tatárt elűzzenek szülőföldjükről örökre. Szentpétervár/Moszkva gyarmati politikája a Fekete-tengeri félszigeten egyben az őslakos lakosság keleti szlávokkal való felváltását is jelentette. Ez 1991-ig az ukránokra is vonatkozott, akik akkoriban a Krím lakosságának mintegy negyedét tették ki. Az 1940-es évek óta a Krím lakosságának többsége orosz nemzetiségű. Az oroszok aránya csak azt követően haladta meg az 50%-ot, hogy Sztálin 1944-ben a Krím-félsziget szinte teljes őslakos lakosságát tömegesen deportálta a Szovjetunió ázsiai részébe. Közülük sokan meghaltak útközben a kényszerű száműzetésben. Nem egészen 80 éves a Krím-félszigeten az orosz etnikai demográfiai dominancia, amelyet egy szörnyű tömegbűnözés eredményeként értek el. Ennek ellenére ma az oroszok többsége és néhány külső megfigyelő úgy véli, hogy a Krím eredetileg orosz. Ennek a mitológiának az alapja az oroszok körében inkább a félsziget szépségében, hosszú fekete-tengeri strandjaiban és részben szubtrópusi éghajlatában rejlik, mint a Krím nagyrészt nem oroszországi történelmében. Amikor Putyin 2014-ben annektálta a Krímet, sok orosz annyira lenyűgözött, hogy a Transparency International által mért orosz korrupciós észlelési index átmenetileg lecsökkent. A 2014-es annektálás évében a legtöbb orosz számára kékebb volt az ég és zöldebb a fű.

Ez nemcsak a Krím visszaadását teszi Ukrajnának valószínűtlenné ez egyfajta stratégiai dilemmát is teremt a Kreml számára. Egy ponton Moszkva érdekelt lehet a háború befejezésében. Egy új orosz vezetés akár a 2022-ben annektált szárazföldi orosz területek „feláldozására” is kész lehetett volna.

A Krímnek azonban mindig szüksége volt ezekre a szárazföldi ukrán területekre északon a fejlődéséhez. A Krím és a szárazföldi Ukrajna közötti szoros földrajzi és történelmi kapcsolat volt a fő oka annak, hogy 1954-ben a szovjet kormány együttesen (és nem személyesen Nyikita Hruscsov, ahogy az orosz propaganda állítja) úgy döntött, hogy a Krímet az RSFSR-től az Ukrán Tanácsköztársasághoz adja át. 2022-ben hasonló megfontolások kényszerítették Putyint, hogy teljes körű támadást indítson Ukrajna ellen.

Miután 2014-ben elfoglalta a félszigetet, rájött, hogy a Fekete-tengeri gyöngyszem fenntartható gazdasági fejlődéséhez Oroszországnak el kell foglalnia Ukrajna szárazföldi területeit is a Krímtől északra. A 2014-től 2021-ig tartó időszakban az annektált Krím nem csak az Orosz Föderáció legillegálisabb, de leginkább támogatott régiója is volt.

A Krím egy nagy geogazdasági övezet szerves része, amely Ukrajna szárazföldi részének jelentős részét is lefedi. A megszállt területek jövőjéről folyó hipotetikus orosz-ukrán tárgyalásokon a „mindent vagy semmit” nemcsak Kijev, hanem Moszkva számára is kérdés. Ez különösen akkor válik aktuálissá, miután 2019-ben az ukrán fegyveres erők lerombolják a Kercsi hidat, ami valószínűleg előbb-utóbb ismét megtörténik.

Egyes külföldi elemzők körében népszerű az az elképzelés, hogy Oroszország részlegesen beleegyezik, hogy visszaadja szárazföldi területeit Ukrajnának, de vigaszdíjként Moszkvának hagyja a Krímet. Ez azonban nem csak Kijev számára elfogadhatatlan. Egy ilyen döntés a Kreml számára sem lenne kielégítő.

Moszkva számára sem gazdasági, sem stratégiai értelmetlen lenne, ha a Krím egy elszigetelt exklávé maradna Oroszországtól.

Sok nem ukrán megfigyelő azonban a Krím-félszigetet a tárgyalások tárgyának és a kompromisszum lehetséges eszközének tekinti. Valójában a félsziget egyik sem.

Egy egyszerű pillantás a térképre és a Krím történetének megismerése a Wikipédián világossá teszi, hogy

a jövőbeni tárgyalások során a félsziget a probléma része lesz, nem pedig megoldása.

A Krím és Ukrajna északi része közötti szoros kapcsolat szükségessége csökkenti a Kijev és Moszkva közötti kompromisszum valószínűségét.

Közép-európai szkepticizmus Moszkvával szemben

  • Talán a legfontosabb tényező, amely megakadályozza Kijevet a Moszkvával való korai tárgyalásoktól, az Oroszországgal kapcsolatos történelmi tapasztalata, valamint a jelenlegi dilemma összehasonlító értelmezése.
  • Az ukrán nemzeti történelem és más kelet-közép-európai országok múltja azt jelzi, hogy Oroszország nem fogja betartani a diplomáciai kompromisszum, nem pedig a katonai győzelem útján létrejött megállapodást. Az elmúlt 30 évben a független Ukrajna több száz megállapodást írt alá Oroszországgal, amelyek többsége ma már érvénytelen.

Ezek közé tartoztak mind a politikai memorandumok vagy megállapodások, mint az 1994-es budapesti memorandum vagy a 2014–2015-ös minszki megállapodások, mind pedig a teljesen ratifikált szerződések, mint például a Borisz Jelcin által aláírt 1991-es háromoldalú białowieżai megállapodás vagy a kétoldalú orosz-ukrán szerződés. 2003 határán, Vlagyimir Putyin aláírta. E dokumentumok némelyike ​​közvetlenül elismeri Ukrajna határait, integritását és szuverenitását. 2014-ben és 2022-ben azonban még azokat is érvénytelenítették, amelyeket az orosz parlament ratifikált.

Moszkva korábbi gyarmataival szembeni magatartásának egyik korai posztszovjet példája a moldovai beavatkozás volt a kilencvenes évek elejétől, amikor Putyin még kisebb bürokrata volt Szentpéterváron. 1992-ben a 14. orosz hadsereg parancsnoka, a már elhunyt Olekszandr Lebed azzal indokolta csapatai beavatkozását a moldovai belső konfliktusba, hogy az új moldovai kormány 50 évvel korábban rosszabbul viselkedett, mint az SS.

Így Lebed magyarázatot adott arra, hogy Putyin később újra jelentkezni fog 2014-ben és 2022-ben Ukrajna inváziójára. A moldovai oroszbarát szakadároknak nyújtott orosz katonai támogatás egy pszeudo-műhold állam, az úgynevezett Dnyeszteren túli Moldáv Köztársaság megerősödéséhez vezetett. Ez a képződmény különös alakban több száz kilométeren át húzódik a Dnyeszter keleti partja és Moldova ukrajnai határa között.

A probléma megoldása érdekében az 1990-es években Moldova és a Nyugat megtette azt, amit sok nem ukrán megfigyelő ma Kijevnek, Washingtonnak és Brüsszelnek tanácsol. Chisinau tárgyalásokat kezdett Moszkvával, és bevonta a konfliktus megoldásába olyan nemzetközi szervezeteket, mint az EBESZ. A Nyugat nem alkalmazott gazdasági szankciókat Oroszországgal szemben, és nem támogatta Moldovát fegyverekkel. 1994-ben Kisinyov megállapodást írt alá Moszkvával az orosz csapatok Moldovából való kivonásáról.

Ráadásul az 1994-ben ugyanabban az évben elfogadott új, továbbra is érvényes alkotmányában Moldova el nem kötelezett országként határozta meg magát. Így lehetetlenné vált az ország jövőbeni NATO-csatlakozása.

A következő három évtizedben számos tárgyalás folyt Kisinyov és Tiraszpol között, a Nyugat részvételével és anélkül is. Tankönyvszerűen alkalmazták a gazdasági cserét, az emberek közötti kapcsolatokat és egyéb bizalomépítő intézkedéseket, a nemzetközi szervezeteket és a közvetítés és a konfliktusmegoldás egyéb eszközeit.

Lebed 14. hadseregének, ma orosz munkacsoportnak nevezett hadseregének maradványai azonban még mindig Dnyeszteren túl vannak. Továbbra is támogatják a szeparatista kvázi rezsimet.

Három évtizeddel később a Moszkva által támogatott álállam él és virágzik Moldova nemzetközileg elismert területén. A Dnyeszteren túli „köztársaság” 2014 óta további funkciót tölt be a Kreml számára, mivel nyugatról fenyegeti Ukrajna biztonságát.

Moldova harminc éve Európa egyik legszegényebb országa és egy bukott állam. Moldova sorsa, Moszkva Dnyeszteren túli kísérletének sikere és a Nyugat magatartása tanulságos tapasztalattá vált a Kreml számára. Ezek képezték Oroszország magatartásának és stratégiájának alapját 2008-ban Grúziában, 2014-ben Ukrajnában.

A Dnyeszteren túli modell mintafunkciója odáig fajult, hogy 2014 tavaszán a Moszkva által Tiraszpolban megvalósított kvázi kormányzat egyes funkcionáriusa Donbászba került. Ott segítettek létrehozni az úgynevezett „népköztársaságot”, Donyecket és Luhanszkot, amelyeket 2022 szeptemberében Oroszország annektált.

Moszkvának ez és hasonló kalandjai a posztszovjet térben ukrán szemszögből nem sok jót ígérnek a Kreml-lel folytatott tárgyalásoknak. Az ukránok az egykori cári és szovjet birodalom más népeihez hasonlóan az évszázadok során sok keserű tapasztalatot halmoztak fel az orosz imperializmussal való konfliktusokról, amely ma ismét Moszkva alig álcázott ideológiája.

Ezek a történelmi tanulságok nemcsak Kijevnek, hanem Helsinkinek, Tallinnnak, Rigának, Vilniusznak, Varsónak, Prágának vagy Bukarestnek is azt sugallják, hogy Ukrajnának – legalább részleges – győzelmet kell elérnie, mielőtt konstruktív tárgyalásokat kezdene Oroszországgal.

Csak amikor katonai katasztrófával szembesül, Moszkva akkor majd kezd valódi kompromisszumot keresni, amely elfogadható Kijev számára is.

Következtetések

A tárgyalások valamikor életbe lépnek. Meg kell azonban várniuk, amíg a helyszínen és Moszkvában annyira megváltozik a helyzet, hogy Kijev számára értelmet nyerjenek.

Egy Ukrajna által idő előtt aláírt megállapodásnak legjobb esetben a fegyveres konfliktus elhalasztásához vezethetne, nem pedig a végéhez vezet.

A mai gyors tűzszüneti megállapodás megnövelné a nagy intenzitású háború teljes időtartamát. Ez ellentétes lenne azokkal a biztonsági megfontolásokkal, amelyek a tárgyalásokat kezdettől fogva vezették.

Összehasonlításképpen: a minszki megállapodások valóban elcsendesítették a 2014-ben és 2015-ben folyó fegyveres konfliktust. A 2022-es nagyszabású eszkalációt azonban nem akadályozták meg, hanem inkább előkészítették.

Miután Moszkvával aláírták a Kijev számára elfogadható megállapodást, biztosítani kell annak működését. Figyelembe véve Oroszországnak a posztszovjet térben az elmúlt 30 évben tanúsított magatartását, csak akkor lehet megőrizni a jövőbeli békét, ha megbízható katonai elrettentés áll rendelkezésre az ismételt eszkalációval szemben.

Így Kijev jelentős katonai támogatása három szempontból is helyes stratégia. Először is, ez segít az értelmes tárgyalások előkészítésében; másodsorban – a minszki megállapodásokkal ellentétben – egy fenntartható megállapodást biztosít majd Kijev és Moszkva között valamikor a jövőben; harmadszor pedig támogatni fogja a békét a jövőben.

2014 tavaszán Kijev megpróbálta alkalmazni a népszerű pacifista formulákat a Krím-félszigeten: „Képzeld el, hogy háború van, de nem jön senki” (németül: „Stell Dir vor, es ist Krieg und keiner geht hin”) vagy „Mi fegyverek nélkül építik a békét” (németül: „Frieden schaffen ohne Waffen”). Ukrajnának ez a magatartása tíz évvel ezelőtt a Nyugat egyértelmű jóváhagyásával, ha nem is aktív bátorításával és nyomásával történt. Az eredmény a legnagyobb európai vérengzés volt a második világháború óta.

Ebből a stratégiai katasztrófából triviális következtetés vonható le: a Nyugat magatartásának a valós helyzet empirikus elemzésén kell alapulnia, nem pedig a jó, de reflektálatlan szándékokon és a nem megfelelő történelmi hivatkozásokon.

Andreas Umland a Svéd Nemzetközi Kapcsolatok Intézete (UI) Stockholm Center for East European Studies (SCEEUS) elemzője. A cikk a 2023-ban négy SCEEUS-jelentés keretében megvalósult projekt eredményeit foglalja össze – olvasható .

Főpolgármester – Hajh, a NER oldalon nagy a zsivaj, lárma!

Vitézy ugyanis azt mondta, hogy kihívja vitára a főpolgármester jelölteket, Karácsony meg azzal utasította vissza, hogy ameddig nem tiszta, ki a FIDESZ főpolgármester jelöltje, Szentkirályi vagy Vitézy, addig ő feleslegesnek tart minden vitát.

Azt is mondta, ha tényleg mindketten indulnak ellene, tartsanak előválasztást, hogy kiderüljön, ki az ő igazi kihívója (szerinte ugyanis Vitézy is fideszes jelölt), amitől viszont Vitézy döbbent meg, mert kb. 147,2 százalékos valószínűséggel tartja méltóságán alulinak egy pimf, bábuként mozgatható alárendelttel való szavazati versengést. Hogy ő? Vele? Hát még csak az kéne! Hívják vissza az asszonyságot, ha ő kell a FIDESZ-nek, de hogy kiálljon itt a placcra mint nagynevű szakértő egy jogásszal szemben, aki azt sem tudja, hogy egy villamosnak melyik az eleje? Na, ne röhögtessük magunkat, kérem! Főleg ki ne.

Így aztán nem is lesz se előválasztás, se vita.

Fideszéknek persze jól jött volna egy kamerák előtti összecsapás, mert ebben az esetben a terv szerint a hajdani szóvivő mosolyogva végignézi, ahogy Karácsony meg Vitézy a porba tiporja egymást, hogy ő majd a végén a két tetem fölött gyurcsányozzon egy jóízűt, és már nyert is. Fölényesen.

Valószínűleg ez volt a terv. Nem akarják ők Vitézyt, dehogy akarják, Orbánnak sokkal jobb Szentkirályi, mert a Főnök utál a beosztottakkal vitatkozni, pláne ha önjáró az a beosztott, ahogy a szakértő úr is az. Összevissza nyilatkozgatna, meg fejlesztgetne, pénzt követelne tőle, még tán az olimpiai tervekbe is beleugatna, ami már tényleg túlmegy minden határon, ezért találták ki Szentkirályit. Ha a hadügyminiszter felesége nevető harmadikként főpolgármester lesz, akkor Budapest ismét Orbánék játszóterévé degradálódik mint Tarlós idején, ami jó is nekik meg rossz is. Jó, mert kidüllesztett mellel mondhatják, hogy megint épült valami a kormány dicsőségére a Várban, a Ligetben vagy a Rákosrendezőn, rossz pedig azért, mert pénz kell hozzá, ami jelenleg nincs.

Hogy csak jó legyen, arra találták ki a befektetőt, az ugyanis hozza a pénzt, mert van neki, így aztán Szijjártó Lázár megbízásából végigjárva a Közel-Keletet, meg is szerezte a megfelelő pénzes embert, hogy valami ide nem illő, egyébként is randa, célszerűtlen és Budapest számára használhatatlan akármit építsen a pályaudvar helyén, amely akárminek Lázártorony lesz a neve. Esetleg Szijjártóváros. Vagy mindkettő. Érdektelen. Szijjártót és Lázárt kivéve mindenkinek, viszont az ő nevük így fönnmarad majd, örökkön örökké, ámen. Érdekesség, hogy például a tramtrain is Lázár műve, de ahhoz nem adta a nevét – amennyi esze van.

Na, ezért szidja most a főpolgármestert a komplett NER média meg a NER nomenklatúra, hátha mégis lehet addig piszkálni, hogy nem bírja már tovább, és akkor a forszírozott vita létrejön. Másutt Karácsony nem tud se cáfolni, se visszavágni, erre a független lapok alkalmatlanok. A főpolgármester egyébként is fideszék kedvenc célpontja, a „vádak” leginkább általánosságok, a város szemetes, az utak kátyúsak, a dugók nagyok, amely problémákat, mivel korábban is voltak, Karácsonynak kellett volna öt év alatt megoldani. Mindenesetre az utca embere szívesen nyilatkozik erről, és a NER sajtó szívesen is kérdezi, az utca embere ugyanis azt tartaná normálisnak, ha tükörsima, tisztára söpört úton, folyamatos zöldhullámban egyedül autózva tudna céljához érni, amint jelen sorok írója is úgy tartja, a többi autós csak azért ül kocsiba, hogy őt akadályozza a haladásban.

A szubjektív ostobaságoktól a racionalitáshoz visszatérve lássuk a konkrétumokat.

A Szentkirályinak írt anyag a Karácsony féle kamuzásra koncentrál. Nyilván nem ő írta, hanem a propagandaminisztériumban készül, ott van erre jól fizetett alkalmazott bőven, így aztán elég, ha a volt szóvivő csak bemagolja, hogy folyamatosan tudja elmondani. Az anyag azt hívja kamuzásnak, amit Karácsony ígért, de nem teljesített. Ilyennek tartja például, hogy a programjában 2019-ben azt írta a főpolgármester:

A villamoshálózat hiányzó elemeinek megépítésével összefüggő rendszert alakítunk ki. Pesten is a budai fonódó villamoshálózat mintájára: összekötjük a 14-es és 47/49-es villamosokat a Bajcsy-Zsilinszky úton, összekötjük Zuglót és Angyalföldet, belvárosi kapcsolatot adunk Pesterzsébetnek.

ám ebből Szentkirályi szövege szerint az „összekötjük 14-es és 47/49-es villamosokat a Bajcsy-Zsilinszky úton” nem teljesült. A másik kettő sem, de nyilván az a jól kifundált fideszes taktika, hogy darabonként olvassák Karácsony fejére a bűnöket, ahogy a vitában is tették volna (úgy többnek látszik), azaz előbb-utóbb jönni fog a többi is.

Karácsony persze gondosan nem írt időpontot a megvalósítás céldátumaként, így aztán nem is olvasható a fejére semmi, pláne, hogy Orbán Budapest elvesztése miatt érzett nemes bosszúja következtében a város pénzügyileg úgy ki lett véreztetve, hogy csak na, amire még szuperponálódik az energia drágulás meg a COVID járvány is. Budapest a kormánnyal szemben teljesen tehetetlen, minden adu Orbánék kezében van, így aztán akkor söprik le a pályáról Karácsonyt, amikor akarják. És sajnos akarták, sőt akarják is. Ez ugyan morálisan hányingert keltő viselkedés, a saját, ráadásul magyarok lakta főváros permanens büntetése, na de mikor érdekelte az ilyesmi Orbánt a nemes bosszúállás közepette? Azt tetszik mondani, hogy soha? Na, ugye.

A fentiek miatt ez a kamuméterezés  az ügybe belerángatott Szentkirályi részéről inkább az erőltetett viccelődés kategóriája, mint a számonkérésé, mert a projekt nem lett adott időpontra megígérve, és a pénzügyi helyzet miatt amúgy is képtelenség lett volna megvalósítani.

Karácsony programját látva persze egyértelmű, hogy akkor még valami szerencsétlen „szakértőre” vagy „szakértőkre” hallgathatott (remélem, hogy ma már nem tesz így), ebből következően nagy szerencse, hogy pénzhiány miatt mindegyik terv elhalálozott.

Az ígéret szerinti tervek:

  • A Bajcsyn járó villamost tekintve a Budapest „szakértők” pár ezer amúgy is tömegközlekedő ember két átszállásának megspórolását (Deák tér, Lehel tér) akarják sok pénzből megvalósítani. Előny lehet még, hogy azok, akik eddig kizárólag csakis azért jártak autóval a Bajcsyn, mert tömegközlekedve át kellett volna szállni villamosról a metróra, majd viszont, a megvalósítás után le fogják tenni az autót, és attól kezdve villamossal járnak. Becslésem szerint (bőven számolva) lehetnek vagy hatvanan. A város kötöttpályás hálózata egy méterrel se nő (ahol a metró jár, ugyanott járna majd a villamos, mégpedig ugyanazon megállóhelyekkell kiépítve), így aztán a projekt költői címmel jellemezve: sok hűhó semmiért
  • Zugló és Angyalföld összekötése nyilván a 3. villamos eltérítését jelenti, amely majd a jelenlegi 1. villamoshoz és az 1. metróhoz való csatlakozás helyett az új felüljárókon (ezek megépítése tényleg fontos feladat) megy át a Rákosrendezőnél a vasút felett, majd a Szegedi úton Angyalföld felé.

Ez a projekt is elkönyvelhető a látványos, drága és fölösleges tervek közé, mert a felüljárók megépítése után az ugyanezen az útvonalon járó 32. busz tökéletesen alkalmas a feladatra már ma is. De lehet sűríteni, ha kell.

  • A „…belvárosi kapcsolatot adunk Pesterzsébetnek.” szöveg nyilván az 5. metrót takarja.

Itt már nem is írnék róla semmit.

A fentiek alapján mondható, hogy egészen jól állunk, mert még nem költöttünk el egy vasat sem a tényleg fontos projektekhez szükséges pénzből. Az egy másik kérdés, hogy a pénzt Orbán még haza sem hozta, majd ha egyszer itt lesz (ha ugyan egyáltalán), csak azután jön a fővárostól való megtagadása. Már ha, ne adj isten, megint Karácsony nyerne, mert tőle Orbán kizárólag elvesz és egy vasat sem ad. Megelőlegezve, hogy Karácsonyt a Lánchíd felújításával kapcsolatban is támadni fogják (ahogy szép sorban majd mindennel), az erről szóló írás is fontos lehet.

Mivel Karácsony győzelmének van a legnagyobb valószínűsége, Budapest csak az EU-tól közvetlenül a városhoz érkező, címkézett pénzekre számíthat, ezért olyan EP képviselőket kell választani, akik ezt tekintik célnak, és ennek megfelelően dolgoznak Brüsszelben. Jelenleg a városvezetés színtiszta politika, azaz a városról vitázni hülyeség.

Csak ismételni tudom, hogy ha Szentkirályi nyer, akkor Orbán lesz a főpolgármester, és azt nem javaslom senkinek.

És hogy mi van Vitézyvel? Az ő félelmetes szakértelmét már prezentáltam a  korábbi írásaimban. Tisztelt Választók! Inkább ne, ha kérhetem. Fontosabb dolgokra kell a pénz, mint amelyekre ő költené.

Zsákutcában a magyar mezőgazdaság

0

Az ukrán gabonaimport kapcsán derült ki a magyar mezőgazdaság sok problémája, de alapjában strukturális gondok miatt került zsákutcába az agrárszektor, amelyben körülbelül 200 ezer ember dolgozik jelenleg Magyarországon – mondta Juhász Pál, a Pénzügykutató agrár szakértője a Hetényi körben.

Az Európai Unió is versenyképességi gondokkal küszködik a világpiacon, és ez sokszorosan sújtja a magyar mezőgazdaságot, mely csak késve és részlegesen tért át az ipari agrár termelésre, melyet az USA, Kanada és Ausztrália már évtizedek óta űz eredményesen.
Az Európai Unió elődei védővámokkal oldják meg a versenyképességi problémát vagyis kizárják az olcsóbb agrár árukat a piacról. Az ukrán gabona beáramlása ezért okozott sokkot a közép és kelet-európai államokban, ahol jelentősen mérsékelte az árakat. Sok magyar és más kelet-európai gazda bespájzolt gabonából, mert azt gondolta, hogy az elhúzódó orosz-ukrán háború magasan tartja a gabona árakat, de tévedtek. Az ukrán gabona az európai piacokon, az orosz pedig a világpiacon verte le az árakat.

A jövőben a magyar mezőgazdaságnak valószínűleg le kellene mondania a nagyüzemi gabonatermelésről, és átállni az intenzív mezőgazdaságra mint Dániában vagy Hollandiában.

Ehhez az Európai Unió adna is támogatást, de a gazdák többsége eddig nem érezte az átállás szükségességét. Annál is kevésbé, mert az Európai Unió átállt a földalapú támogatásra vagyis a tulaj mindenképp pénzénél volt miközben a bérlő gondjává vált az agrárgazdaság modernizálása. A magyar jog ugyanakkor kizárja azt, hogy jogi személy is birtokolhasson földet miközben Ukrajnában ez lehetséges. Ott az amerikaiak, nyugat-európaiak sőt a kínaiak is hatalmas gazdaságokban állítják elő a gabonát, ezzel a magyar mezőgazdaság nem tud versenyezni. Az európai fogyasztók viszont örülnek az olcsó ukrán gabonának. Annál inkább, mert azt nem emberek számára hasznosítják hanem az állattenyésztésben. Az orosz és az ukrán gabona a kétes minősége és a magas vegyszertartalma miatt takarmánynak minősül az Európai Unió fejlettebb államaiban. Brüsszel most szankcióval akadályozza az orosz gabona bejutását az Európai Unióba, de ez nem befolyásolja a világpiaci árakat, melyeket letör a hatalmas orosz export.

Miért volt oly magas az élelmiszer infláció Magyarországon?

A kérdésre Juhász Pál kérdéssel válaszolt:

”Ki az a marhatenyésztő Magyarországon, aki itthon értékesíti a marhahúst? Mindenki exportra termel a magyar mezőgazdaságban. A kormány ezért visszaterelte az exportot, és ennek kellett megfizetni az árát”

– mondta az agrárszakértő, akinek válaszából kitűnt, hogy a magyar élelmiszer inflációs rekordot jelentős részben a magyar gazdák számítása okozta. Persze az sem segített, hogy a gazdák is kaptak különadót a magyar kormánytól, amelyik így akarta visszaszedni azt az 1500 milliárd forintot, melyet a 2022-es választásokra elköltött annak érdekében, hogy meghosszabbítsa Orbán Viktor sírig tartó uralmát.

Nem jön ki a matek – észrevételezte Katona Tamás. A Statisztikai Hivatal ex elnöke elemezte a számokat, és olyan kilengést észlelt a magyar mezőgazdaság termelési adataiban, melyet még a Rákosi korszak mélypontján sem jelentett a Statisztikai Hivatal, ahol a tények akkor sem zavarták különösebben a jelentések készítőit, akik tudták, hogy a számok a hatalomnak készülnek, melyet kizárólag a propaganda hatás érdekelt, a valóság sokkal kevésbé. Ez szovjet hagyomány a statisztikában: Gorbacsov, aki fiatal korában mezőgazdasági titkár volt a Szovjetunió kommunista pártjának központi bizottságában vagyis ő volt az első számú felelőse a csődtömegnek, melyet Sztálin állított elő a kényszer kollektivizálással. Miközben az emberek kenyérért álltak sorba a Szovjetunióban, Gorbacsov arra kérte a Szovjetunió első emberét, hogy

“szeretném látni az igazi számokat a szovjet mezőgazdaságról, kedves Jurij Vlagyimirovics”.

A válasz:

“túlságosan is sokat kérsz tőlem”

– mondta Andropov Gorbacsovnak, aki erről azután az emlékirataiban számolt be.

“A magyar kormányzat agrárpolitikájának az a baja, hogy 200 ezer mezőgazdasági dolgozó érdekében figyelmen kívül hagyja a többi magyar polgár érdekeit hiszen éppúgy mint az Európai Unió elárasztja pénzzel ezt a drágán és nem hatékonyan termelő ágazatot“

– fejtegette Surányi György, egykori jegybank elnök, aki szerint évente több mint 1000 milliárd forintot kap az agrárágazat, amely ebből nem gazdálkodik hatékonyan. Ez az egész Európai Unióban probléma:

a gazdasági észszerűség és a politikai népszerűség keresztezi egymást.

A nemzeti döntéshozók és a brüsszeli bizottság pedig sorra meghajol a gazdák érdekérvényesítő akarata előtt miközben mindenki tudja, hogy az agrárszektornak nyújtott támogatás nem hatékony. Ehelyett a kutatást és a fejlesztést kellene támogatni az Európai Unióban, de annak lobbi erejét mindenütt lenyomja az agrár ágazat, amely saját versenyképtelenségével hozzájárul ahhoz, hogy Európa mindjobban elmaradjon vetélytársai: az Egyesült Államok, Kína, Japán vagy épp India mögött.

Miért gyűlöli az Iszlám állam Oroszországot?

A szunnita dzsihád szervezetnek az idei második nagy terrorakciója a moszkvai, az első Iránban volt januárban  – írja a Libération Párizsban.

Csaknem 100 halott és több mint 300 sebesült volt Kermanban, ahol Szulejmani tábornok síremlékénél hajtottak végre merényletet. Szulejmani tábornok vezette az iráni forradalmi gárda külföldi akcióit, egy amerikai drón végzett vele Irakban.

Az Iszlám Államot a CIA hozta létre Irakban – emlékeztetett Zaharova külügyi szóvivő Moszkvában. Mi volt az Iszlám  Állam terrorista szervezet eredeti célja? Az orosz-török – iráni együttműködés szétverése a Közel Keleten. Az oroszok Szíriában Asszad elnök alavita rendszerét támogatták, velük szemben a CIA az Iszlám államot használta föl. Az Iszlám Állam nagyra is nőtt: elfoglalta Irak és Szíria jelentős részét. Megszerezte Erdogan török elnök támogatását. Erdogan fia árulta a világpiacon az Iszlám Állam olaját és azokat a műkincseket, melyeket a múzeumok kirablásával az Iszlám Állam szerzett. Az Iszlám Állam vállalta magára azt a terrorista merénylet sorozatot, mely Párizsban történt. Most ismét megfenyegették Franciaországot. A párizsi merénylet sorozatot a török titkosszolgálat még támogatta, annál is inkább, mert a nagy Törökország koncepció keretében az Iszlám Állam megkezdte a toborzást az egykori szovjet Közép Ázsiában sőt Kína muzulmán területein is mindenekelőtt a Hszincsiang-Ujgur tartományban.

Erdogan elnök egymilliárd dollárja

A sikertelen puccskísérlet után Erdogan elnök szembefordult az Egyesült Államokkal, és a korábban sikeres török gazdaság megindult a lejtőn lefelé. A török líra értékének jelentős részét elveszítette, a fizetésképtelenség réme kísértette Orbán Viktor nagy török barátját, Erdogant. Váratlan mentőangyal kopogtatott a kapun: Kína jelezte, hogy hajlandó lenne egymilliárd dollárral kisegíteni Törökországot, ha Erdogan elnök felhagy az ujgur iszlamista erők támogatásával. Pénz beszélt, Erdogan kapitulált. A kínaiak kívánságára elrepült Urumcsiba, a Hszincsiang-Ujgur tartomány fővárosába, ahol a kissé talán meglepett muzulmán hallgatósággal közölte: soha olyan jó dolguk nem lehet mint Hszi Csin-ping elnök kommunista rendszerében, ahol példásan respektálják a nemzeti és vallási kisebbségek jogait. A 10 millió muzulmán ujgur, aki kisebbséggé vált a saját hazájában, ezt nem így tudta addíg, de kénytelen volt tudomásul venni: Erdogan, aki addig Kelet Turkesztánnak nevezte az ujgurok földjét immár lemondott a nagy török álomról – némi készpénz reményében.

A moszkvai merénylet után a török belügyminiszter sietve közölte, hogy több tucat Iszlám Államhoz tartozó terroristát vettek őrizetbe.

Putyin meztelen

Egy háborúban álló rendőrállamban, hogy követhet el terrorakciót a fővárosban egy jelentéktelen külföldi terrorszervezet? Ez az FSZB teljes alkalmatlanságát mutatja: a titkosszolgálat, melyet Putyin szervezett újra a KGB romjain, képtelen volt megakadályozni a merényletet annak ellenére, hogy az USA figyelmeztetést küldött: iszlamista terrorakció készül. Az amerikai nagykövetség minden amerikai állampolgárt óvott attól, hogy színházba vagy koncertre menjen. Miért osztotta meg az USA ezt az információt az oroszokkal noha Washington már 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánította Oroszországot, és Ukrajna legelszántabb támogatói közé tartozik Putyin agressziója óta – 2022 február 24 – ? A CIA azt gyanítja, hogy az FSZB tudatosan nem akadályozta meg a terrorakciót Moszkva kellős közepén, hogy a gyanút Ukrajnára terelje, és felszítsa a gyűlöletet Zelenszkij elnök rendszere ellen. Maga az ukrán elnök ezt nyíltan ki is mondta:

”Putyin elnök számára a saját népe feláldozhatónak számít hatalma megőrzése érdekében.”

Putyint nemrég választották meg nagy többséggel Oroszország elnökének, de most presztízse súlyosan csorbult: ha tudott a merényletről, és azt nem akadályozta meg, akkor azért. Ha pedig nem tudta megakadályozni a merényletet, akkor mit ér az a majd mindenható titkosszolgálat, mely őt hatalmon tartja már több mint húsz éve?

Oroszországban a titkosszolgálat állam az államban vagy ahogy Jurij Vlagyimirovics Andropov, egykori KGB főnök  mondotta volt: nálunk a titkosszolgálat az állam! Vagyis nem Oroszországnak van titkosszolgálat hanem a titkosszolgálatnak van egy hatalmas állama.

Amit az ókori görögök megértettek a demokráciáról, amit Trump nem

Trump elnök a közelmúltban győzelmet aratott a Legfelsőbb Bíróságon: a bírók beleegyeztek, hogy megvizsgálják az ügyét, miszerint korábbi elnöki szerepe mentelmi jogot biztosít számára a szövetségi vádak ellen. Ennek a büntetőügynek a központi kérdései között szerepel: Mit jelent az államfőnek, hogy „gondoskodik a törvények hűséges végrehajtásáról”, ahogy azt az Alkotmány előírja?

Trump és ügyvédei azzal érveltek, hogy ez az alkotmányos záradék szinte teljes mentességet biztosít számára a bírói felügyelet alól, nem pedig egy elszámoltathatósági intézkedés, amelynek célja az elnök felelőssége a törvények betartatásáért. Míg a kommentátorok mindkét oldalon arra összpontosítottak, hogy mit jelent a törvények „hűséges végrehajtása”, kevesen veszik olyan szorosan figyelembe a záradék másik kifejezését: a „vigyázz” buzdítást.

A jogtudósok ezt a kifejezést általánosan úgy értelmezik, hogy ez egyszerűen azt jelenti, hogy „biztosítani”, mint „biztosítani, hogy a törvényeket hűségesen hajtsák végre”. De ez az olvasat megváltoztatja a több évszázados politikai gondolkodást egy Trump vádemelése feletti kérdésről és az idei választás eredményéről:

Mit jelent az állami tisztviselők számára, hogy gondoskodási kötelezettségük van?

Ezt a kérdést komolyan vették az ókori Athénban, ahol egy Kr.e. 403-ban született rendelet utasította az egyik hagyományos kormányzótanácsot, az Areopágus Tanácsát, hogy „Gondoskodjon a törvényekről, hogy a tisztségviselők alkalmazhassák azokat a törvényeket, amelyek átment.” Feltűnő a hasonlóság az Alkotmányban foglaltakkal: mindkettő a törődésről beszél, és a törvények végrehajtásához köti.

Az athéni utasítás azonban kifejezettebben utal a „gondoskodásra” abban az értelemben, hogy gondnok vagy gyám. Ez azt sugallja, hogy a tisztviselők kötelessége nem egyszerűen a törvények végrehajtásának biztosítása, hanem szellemiségük védelme is. Törődés nélkül, az általános demokratikus rendszer sorsa iránt közömbösen végrehajtani azt jelenti, hogy egyáltalán nem hajtjuk végre megfelelően.

A 18. századi amerikai kontextusban ezeknek az elképzeléseknek is volt visszhangja, amint azt az alkotmány ratifikálásáról szóló viták is megmutatták. A kormány és a média kommentelői a szövetségi tisztviselők „közbizalmáról”, a nép „szolgáiként” vagy „bizalmas őrzőiként” betöltött szerepükről, valamint az elnökről, mint a „törvények legfőbb őrzőjéről” beszéltek. Még az elnök alkotmányos esküje is, miszerint „megőrzi, védi és megvédi az Alkotmányt, a gyámság fogalmára hivatkozik, egy olyan uralkodási eszmére, amely jóval túlmutat azon az elképzelésen, hogy az elnök csupán a nemzet vezérigazgatója (vagy hű végrehajtója).

A törvények szellemének védelme érdekében ismerni kell a törvények célját (görögül a telosz ). Az ókori görög szövegek a teloszt széles körben úgy értelmezik, mint az emberek javát. Ennek megfelelően a tisztviselőket sáfárként és őrzőként írták le – Pindar költészetében, Arisztophanész komédiáiban és Isokratész oratóriumában, más szerzők művei között. Ezek az ábrázolások a háztartási gondnokok és a gyermekek törvényes gyámjai szerepére vonatkoztak. Akárcsak manapság a törvényes gyámok esetében, a tisztviselők kötelessége az volt, hogy gyakorolják hatalmukat mások javára.

Az ókori athéni filozófus, Platón „Államférfi” című könyvében a törődést az állammesterség alapvető dimenziójaként azonosította. A „Törvényekben” azzal érvelt, hogy a jó alkotmányhoz az Areopágus Tanácsához hasonló testületre van szükség, amely képes „őrködni a törvények felett”. Még a „Köztársaság” című párbeszédében is ahelyett, hogy a filozófusok korlátlan uralma mellett érvelt volna, mint ahogy azt sokan gondolták, azt javasolta, hogy a vezető gyámok egy csoportja nevelje, válassza ki és felügyelje a tisztségviselőket (és hogy a gyámokat magát teszteljék és válasszanak ki elődeik).).

Ez alkotmányos szabály, amint azt a párbeszéd görög nyelvű címe is sugallja (Politeia, szó szerint „Alkotmány”), amelyben egyetlen tisztviselő sem mentes az ellenőrzéstől, hogy megfelelően gondoskodik-e.

Mit tanulhat az Egyesült Államok ezekből az ősi elképzelésekből? Kezdetnek talán felismerjük, hogy saját alapító okirataink azt sugallják, hogy demokráciánk telója – akárcsak a görögöknél – a nép javát szolgálja.

Képzeljük el tehát, ha létrehoznánk saját vezető gyámcsoportunkat, hogy mérlegeljük az elnökjelöltek alkalmasságát a szerep alapvető gondoskodó funkciójának ellátására. A csoportba tartozhatnának még élő korábbi elnökök, akik tapasztalatból tudják, mit igényel a szerep, és ha szükséges a határozatképességhez, más képzett nyugdíjas köztisztviselők is.

Akárcsak az amerikai Bar Assn. a szövetségi bírójelölteket „jól képzettnek”, „képzettnek” vagy „nem minősítettnek” minősíti, ez a testület átlátható, előre kiválasztott és pártoktól független kritériumok alapján minősíthetné a főbb pártelnök-jelölteket. Bár egy ilyen tanácsnak nem lenne hivatalos szerepe a választási folyamatban, minősítése egy egyedülálló szakértői csoport mérlegelő megítélését jelezné.

Sőt, a potenciális tagok saját soraiba való szűrése során a volt elnökök tanácsa további üzeneteket küldhet a korábbi vezetők magatartásáról. Ahogyan Platón gyámjait más gyámok tesztelték és választották ki, úgy ez a csoport is önrendőrködhetett, és a tagságot olyan tényezők alapján határozta meg, mint a hivatal előtti, a hivatalban és az utáni teljesítmény, a megfelelő gondoskodás – vagy annak hiánya – tanúsítása tekintetében. a demokratikus folyamat és az alkotmányos rendszer. A tagságból való kizárás hatással lehet arra, hogy az Országos Levéltár támogatta az elnöki könyvtárat és a korábbi elnököknek hagyományosan adományozott egyéb kitüntetéseket.

Az biztos, hogy egy ilyen tanács ki van téve az emberi hibák és erkölcsi kudarcok teljes skálájának – elvégre legalább egy tucat amerikai elnök volt vagy volt rabszolgatartó –, és a választók figyelmen kívül hagyhatják ítéleteiket. És talán csak úgy hangzik, mint egy új működő szövetkezeti testületet javasolni az amerikai kormányzásnak ebben a törékeny korszakában.

Másrészt a korábbi tisztségviselők kollektív tapasztalata lehet pontosan az, amire szükségünk van ahhoz, hogy megőrizzük az elnök alkotmányos kötelességét a kellő körültekintéssel. Minősítésük minden amerikait emlékeztetne arra a leckére, amelyet az ókori görögök is felismertek: hogy a gondoskodás az uralkodás alapvető eleme.

JANE MANNERS ÉS MELISSA LANE

*Jane Manners a Temple Egyetem Beasley School of Law adjunktusa. Melissa Lane a politika professzora a Princetonban, és a „ Rule and Office: Platon’s Ideas of the Political ” című könyv szerzője.

Sirám

Mint az köztudott, a magyar sírós fajta. Szegény minket annyit bántottak már, például az a Szvatopluk is hogy kibarmolt velünk, mikor rendkívül pofátlan módon, csak úgy hipp-hopp elcsaklizta tőlünk az országunkat valami lóért cserébe… illetve bocs, az fordítva volt, mi vettük el tőle az övét, de ennek úgysincs jelentősége már, a lényeg az, hogy annyi csapás ért minket, amennyi miatt innentől számítva, ha semmi egyéb nem történne már, akkor is vagy kétszáz évre maradt siránkozni valónk.

Mi, magyarok még a vigadást is zokogva abszolváljuk, és miután letudtuk a keserűen vidám órákat, visszatérünk eredeti tevékenységünkhöz, a csak síráshoz vigadás nélkül. Szörnyű helyzetünkre jellemző a régi mondás, hogy míg az angolszászok csinálják a pénzt, a németek megszolgálják, az olaszok elnyerik, a franciák meg a győzelemért kapják, mi keressük. Keresni valamit akkor kell, ha nincs, nem csoda hát, hogy mi, „mimagyarok” roppant szomorú egy népség vagyunk – kivéve a gyevi bírót természetesen.

A gyevi bírónak ugyanis láthatóan jókedve van. Hogy miért, az a foglalkozását tekintve rejtély, mert abban az országban, ahol ő miniszterelnök, a gazdaság pocsékul muzsikál, a többi népet az ő nagyszerű közreműködése révén nagyrészt magunkra haragítottuk, főleg azokat, akik elvileg a szövetségeseink, az oktatás csak vergődik, az egészségügy szintén, ha nem lennének szigorú rendőri felügyelet alatt, már rég összeomlottak volna, és így tovább, és így tovább, satöbbi. Egyedül a brancsbeli gazdagoknak fut a szekere, mert a néptől begyűjtött adókból (közpénz) ők kapják a legtöbb támogatást. Néha zsíros üzlet, máskor zsíros állás, olykor meg rezsicsökkentés formájában, mely utóbbi egy pénzátirányító rendszer az adófizetőktől a nagyfogyasztók felé. Érdekessége, hogy a regnálók az éjjel-nappal hangoztatott megtakarítást gigantikusra hazudják, hogy a kispénzű és ezért kisfogyasztó nép is úgy érezze, kapott valamit. Holott dehogy. Illetve nem sokat.

Akik még a gazdagokon kívül a pénzünkből részesülnek: a klérus, a sport meg a NER sajtóbirodalma (a 150 milliárd/év összeggel lefizetett MTVA inkluzíve), így a pénzjuttatások nagyságát tekintve ők hárman megosztva másodikok, viszont magát a népet sajnos diszkvalifikálta valaki, ezért a dobogó harmadik foka üres. Mindezért a gyevi bíró a felelős, mégis vidám. Nyilván tetszik neki, mivel saját műve a rendszer, mindezt ő hozta létre, és a kijelöltek gyors ütemű gazdagodását meg az ő korlátlan hatalmát tekintve kiválóan működik.

Valószínűleg emiatt választjuk meg újra és újra kétharmaddal gyevi bírónak, mert az általa elintézett országos szegénységhez, betegséghez, versenyképtelenséghez, európai kitaszítottsághoz meg ilyenekhez jól illik a „mimagyaros” világvége hangulat. Egyedül az érthetetlen, hogy akkor miért beszél állandóan többes szám első személyben, mintha ő is ehhez a sírós néphez tartozna, holott elképesztően gazdag, övé a korlátlan hatalom, ráadásul még jókedve is van, melyek közül egyik tulajdonság sem passzol hozzánk, derék „mimagyarokhoz”.

Miniszterelnök úr két legfőbb tulajdonsága azonban más. Ő egyrészt harcol értünk, „mimagyarokért” (éjt nappallá téve, időt és fáradságot nem kímélve), másrészt megmondja nekünk, milyenek is a „mimagyarok”. Azaz mi.

Aki hazaáruló, tehát nem „mimagyar”, azokért nem harcol. Inkább rájuk uszítja az ügyészséget, a NAV-ot, az ÁSZ-t és/vagy a NER sajtót (a 150 milliárd/év összeggel lefizetett MTVA inkluzíve – epitethon ornans by Szerző), hogy káros tevékenységükkel ne akadályozhassák meg a miniszterelnök úr jótéteményeit, napéldául a tanárok fizetésemelését, amelyet már régen megtett volna, ha a hazaárulók nem áskálódnának Brüsszelben. A hazaárulók persze azt kérdik, miért nem az itthon beszedett adóból finanszírozzák miniszterelnök úrék a tanári fizetésemelést, de ez csalárd szöveg, mert annál azért vannak a magyarság számára sokkal fontosabb dolgok is, úgymint stadion, templom, várnegyed, és az MNB veszteség is 1000 milliárd per év. Illetve, bocs: per félév.

Miniszterelnök úrtól tudjuk, hogy a mi észjárásunk mások számára követhetetlen (főleg az övé, mint legfőbb „mimagyarnak”, természetesen), a mi gondolkodásunk higgadt, és a józan észen alapul, nem holmi tudományos tohuvabohun, mint például a közgazdászoké (lásd). Mi békepártiak vagyunk, miközben a szövetségeseinket illetően mindenki háborúpárti, és létezésünk, vagyis a létezés magyar minősége az emberi élet különleges, semmihez nem fogható, magas rendű formája. A legnagyobb dolog, ami megtörténhet velünk, hogy magyarnak születünk. Mikor az ember rádöbben, hogy ez már meg is történt, hamar rájöhet arra is, hogy ennél jobb szöveg azon választóknak, akiknek a magyarságukon kívül semmilyen más jótulajdonságuk nincsen, el sem képzelhető. Követik is a miniszterelnök urat, akinek a magyarok a legfontosabbak, gondolkodás nélkül, akárhová!

Arról is értesültünk tőle, mi tudjuk, honnan jöttünk, hová megyünk, a nyugatiak meg csak élnek bele a vakvilágba. Ahhülyék. Történelmi tanulmányaim alapján a honnan jövésünk nem valami nagy etvasz, más népekkel is hasonló dolgok történtek (Ausztria területvesztesége például az I. világháború után nagyobb volt, mint Magyarországé), a hová megyünk meg nem kérdés, ugyanezt folytatjuk, ami most van, csak még hatványozottabban. Ilyenkor elgondolkodik az ember, nem lenne jobb mégis a vakvilágba élni, ahogy a bécsiek?

A fentiek alapján teljesen érthetetlen, hogy léteznek olyanok kies hazánkban, akiknek ennyi jó kevés, és mindenféle kifogásaik vannak a miniszterelnök úr regnálását illetően. A nagy részük persze ezt csak kis körben tudja szóvá tenni, ott is félve, hogy a fideszrajongók esetleg megharagszanak, és szóbeli vagy akár fizikai atrocitásokra is sort kerítenek, viszont a magyar értelmiség nem lefizetett, azaz nem NER-es nagyágyúi médiafelülettel is bírnak, ezek az ún. független lapok, ahol közzé tehetik a véleményüket (persze ez is egy zárt, brancs jellegű társaság, amelybe kívülről bekerülni nem lehet). Akik tehát tudják, közzé is teszik. De még mennyire!

Ha úgy számolunk, hogy a magyar média 80 százaléka a 150 milliárd/év összeggel lefizetett MTVA-val együtt közpénzből fenntartott Fidesz tulajdon, az ellenzékhez feltétlen hű kislapok részesedése meg 2%, akkor a függetleneknek kb. 18% marad. A függetlenek működéséből viszont úgy tűnik, hiába nem tetszik nekik, nem nagyon akarják Orbánt leváltani.

Jó, persze szóvá teszik, amiről úgy érzik, hogy kellene (a nagyközönségnek tesznek panaszt), megírják, hogy Orbán ilyen rossz, meg olyan, sőt még annál is rosszabb, ha ez egyáltalán fokozható, és akár naponta megteszik, ám miután immár 13 éve ez megy, és semmi eredménye sincs, sok, velük elégedetlen ember kezd rosszra gondolni. Lehet ugyan régiekre hivatkozva azt mondani, hogy „Honi soit qui mal y pense”, de ez nem igaz, az viszont annál inkább, hogy amire van vevő, abból meg lehet élni. Magyarán a független lapoknak olyan nagyon nem érdekük, hogy Orbán tűnjön el, éspedig minél hamarabb, mert annyi jó témát szolgáltat a „nemfideszes” olvasóknak, mégpedig naponta, amennyit Dobrev sohasem fog, még ha megfeszülne se. És ezekre a témákra van vevő. És nem kevés.

A kormány leváltásához más kell, mint annak megírása, hogy Orbán rossz. Egyrészt a naponta való ismertetése annak, hogy az ellenzék mit csinálna Orbán helyében, és hogy az mennyivel lenne jobb. Ehhez az árnyékkormány programja rendelkezésre áll. Másrészt be kellene mutatni az árnyékkormány minisztereit, mintegy illusztrálva, hogy a megfelelő emberanyag adott, akik már első ránézésre jobbak, mint a NER miniszterek, még ha nem is akadémikusok. Emellett még cáfolni kell a NER sajtó ellenzékről terjesztett hazugságait, nem pedig ismertetni, mert akkor a bizonytalanok (akik olvassák a NER lapokat is meg a függetleneket is) két helyről kapnak információt, hogy a dolog úgy áll, ahogyan azt a FIDESZ mondja.

De nem. Ehelyett megy a „mimagyarok” féle viselkedés. Panasz, kétségbeesés, sirám minden vonalon, valamint annak állandó megerősítése, hogy az ellenzék képtelen. Hogy mire? Mindenre, kérem, de legfőképp a kormányzásra az:

Itt azonban nem bukik (a kormány). Persze tudom, ha mégis bekövetkezne, hatalmas káosz keletkezne az országban. Az keletkezne, mert nincs hatalomra érett új csapat, nincsenek valódi elképzelések arról, hogy mit is lehetne kezdeni a ránk szakadó romhalmazzal.,,,

Szegény Magyar Péter, szegény mi…”

(nincsenek, jajjaj, nincsenek – a háttérből halk zokogás, az előtérben sárgult leveleket sodor a bús őszi szél)

Hogy ez a jogtalan ledegradálás mennyire tesz jót a programmal és szakértőkkel bíró ellenzéknek, azt mindenki állapítsa meg maga. Ahogy már ötszázhatvannyolcszor írtam a független lapok szerkesztőinek és újságíróinak: csak gratulálni tudok.

Nem is olyan rossz az Orbán, ugye? Van téma dögivel, és az mindent megér.

 

Utólagos megjegyzés: korábban úgy gondoltam, amit Orbán mond, az csak és kizárólag néphülyítésre szolgál, maga a miniszterelnök egyik hülyeséget sem hiszi. Ma már másképpen gondolom.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK