Blogolda

A belső hang esete a védelmező combozókéssel

Nemrég írtam itt azokról a bizonyos „belső hangokról”, amelyre a legelvetemültebb gyilkosok, gazemberek szeretnek hivatkozni. A démonról, a bentről megszólaló, felbujtó, sötét hangról, amely gyilkossá tette Macbeth-et, Raszkolnyikovot, s a történelem során megannyi mást.

Csakhogy ezek a hangok a mi hangjaink. Az a késsel támadó aljas gazember, aki egy autóbuszon megtámadott egy nőt annak SZFE-s szájmaszkja miatt, ugyanazokat a szavakat és indokokat mondta vissza a támadás okaként, amelyeket néhány nappal a támadást megelőzően hallott hozzá hasonló alakoktól, akik a keresztény-nemzeti-kormánypárti televízió keresztény-nemzeti-kormánypárti műsorában az eligazító belső hang szerepét töltötték be a történetben: a késes támadó „ótvar közösséget” emlegetett és a hatalom külső hangjaként megfizetett és jól tartott beszélgető partnerek is „ótvar szektaként” nevezték meg azt a közösséget, amellyel szemben

„nekünk itt könyörtelennek kell lennünk és azt kell mondani ennek a szektának, hogy takarodjatok.

Elég volt belőletek”, mondta a tévédaimón, s a „combozó kés” „külsővé tette”, „vita activá”-ba fordította a tévés belső hangok „vita contemplativá”-ját.

A minap pedig Kálmán Olga lefejezéséről, családjának kiirtásáról és felgyújtásáról imagináló, nyilvánvalóan keresztény-nemzeti-kormányhű honpolgár arról számolt be, hogy – feltételezhetően ő is megannyi belső hang következtében – „iszonyatosan, minden elképzelést felülmúlóan gyűlölöm a baloldalt”, s hogy most mégsem nyúlt a maga „combozó kése” után, annak nem az volt az oka, hogy kicsorbult az éle, hanem az, hogy legutóbb akkor kezdett el dünnyögni benne a belső hang, amikor odakint épp rendőrök tartózkodtak. Amúgy, ha épp nincs „combozó kés” olyankor fejsze is megteszi, s ha információ szükségeltetik annak szakszerű, gyors és pontos használatáról, Orbánon vagy Szijjártón keresztül könnyen elvezet az út az azeri baltás szakemberig, de ugyancsak Orbán és Szijjártó segítségével juthatunk el a kínai keresztény- és ujgur-üldözők módszereinek feltérképezéséig és házilagos használatáig.

Egy évvel a választás előtt fortissimo ordít a belső hang.

Az egyik keresztény csatorna rádióstévésmindenese „nyilvános hisztit csapó”, „hisztiző úrinőként” emleget egy politikust,

s bőrét és dekoltázsát felemlegetve egycsapásra hangot ad az önmagát bizsergető hímlöttyös hormonjainak, s még a politikus fizetését is szóba hozva felvonultatja, milyen a frusztrált és pitiáner irigységgé és a szomszéd tehenének pusztulását kívánó ismert hazai bölcsesség belső hangjává tett zúgolódás, a másik, ugyancsak a fenti keresztény csatornát szolgáló tévésrádiósmindenes pedig Arisztotelész és Linné után új állatrendszertant állít fel, a neki nem tetsző vitapartnerét a „gyáva féreg” és a „hazug disznó” rendszertani csoportba belebensőhangozva.

Igen kifejező volt a Kálmán Olga ellen felvonulni és hadba állni kész honfiú, aki elmondta, hogy

Kálmán Olga annyit támadta Orbán Viktort, hogy ezért szándékozott ő a bárddal vagy a pallossal történő lefejezés hagyományos, avagy a nyaktiló (guillotine) modernebb eszköztárával fellépni ellene.

Miután nem tudni arról, hogy Kálmán Olga szintén készült-e Orbán Viktor és családja lefejezésére, okkal feltételezhető, hogy az illető honpolgár mind szemantikailag, mind szintaktikailag alaposan félreértette a vita, a diszkusszió vagy a kritika valóságos súlyát és elengedhetetlen szerepét.

Nem tetsző politikai véleménynyilvánítás, s a munkában edzett szorgos kéz máris a combozó kés, a pallos vagy a nyaktiló után kap, avagy a vita a nagy lópikula nevű semmiről esetén gőgöske pökhendiséggel (pedig számtalan ok lenne a szerénységre) frusztrált, irigy, vagy a pianissimo állapotába került hormonháztartása okán a fogak léckerítésén át azonmód nyilvánosan hisztiző, nagypofájú úrinőt, továbbá férget és disznót böffent fel.

Pedig a vita, a polémia, a diszkusszió a zsidó-keresztény kultúrkörön belül (s tegyük hozzá: kifejezetten ott!) tradicionálisnak, s intellektuális tevékenységnek volt mondható (már akinek futotta erre), hasonlóképp a görögök óta az irónia és az önirónia (már ha egyáltalán akadt erre képesség), csakhogy az ország mentális állapota, szellemi és morális nihilje mára riasztóvá vált.

Van még egy év a választásig.

Nem kellene ezt az őrjöngést csendben befejezni? A nagy önmegvalósításokat más közegbe áthelyezni?

De ha nem, akkor viszont aligha kifizetődő erre a célra kiválasztott egyes személyek meggyalázásával és lemészárlásával vacakolni. Ma már egészen biztosan elő lehet állítani házilagosan készített atombombát vagy kiskertből indítható ballisztikus rakétát.

Minek elaprózni mindent? Ennek az országnak már úgyis mindegy.

Reménykedjünk a dédunokáinkban!

Gábor György

Gerinc nélküli sikerek

Nagyok az erőfeszítések, hogy a sikert sikerre halmozó Orbán-rendszer a kultúra felülről irányított, szelíden agresszív, szisztematikus átfarigcsálásával végre Orbán-korszakká magasztosuljon. Ennek két kötelező lépcsejét köszönthettük az elmúlt egy-két nap híreire bukkanva.

Mindjárt az első hír hallatán meg kell állapítanunk, hogy Marlon Brandónak viszonylag könnyű dolga volt, amikor a Keresztapa forgatásához kapott egy speciális protézist, hogy buldogszerű kinézete legyen.

De Rudolf Péternek már tíz kilót kellett magára szednie Török Ferenc 1945 c. filmjéhez. És ez még semmi! Hegedűs D. Géza húsz kilót volt kénytelen hízni Szász János A hentes, a kurva és a félszemű c. filmjének szerepéért.

Mindez azért jutott most az eszembe, mert olvasom, hogy Gyurcsány Ferencről és a 2006-os eseményekről készül egy film, hála az egészen kiváló Kálomista Gábor producernek, állítólag 800 milliós büdzséből.

Biztos vagyok abban, hogy remek produkció lesz: a méltán világhírű magyar dokumentarista hagyományhoz hűen történetileg hiteles, finoman árnyalt, ízléses és elegáns, megvilágosító erejű, differenciált látásmódról tanúskodó, minden ócska propagandisztikus eszköz elől megvetéssel elzárkózó, s az aktuálpolitikai elvárásokat méltósággal kizáró, magasan kvalifikált alkotás.

A hozzáadott értékből – reményeim szerint – tán még a Magyarságkutató Intézet neves szakértői is kiveszik a részüket.

Alig várom már!

Mint ahogy már most várom izgatottan a tizenöt év múlva leforgatandó filmet Orbán Viktor tizenkét esztendejéről, amelynek persze az addigra kisnyugdíjas Kálomista Gábor bácsi helyett minden bizonnyal már más lesz a producere.

A fenti példák nyomán egészen biztosan lehet majd találni színészt, aki Orbán Viktor alakításáért akár plusz harminc kilót is képes lesz magára venni.

De azt még nehezen tudom elképzelni, ki lesz az a színész, aki a hiteles megjelenítésért hajlandó lesz a forgatásra kioperáltatni a gerincét.

A mai kulturális hír szerint újabb mérföldkő szülésén vajúdik a NER tündökletes fényességességgel ragyogó csillagösvényes égboltján a pogánysággal egyesített nemzeti kereszténység (továbbiakban Christopaganos) sumér-szittya csodaszarvassal hímzett, s pártus herceggel ékített, bálványfaragó, táltos, sámándobos, transzpszichedelikus, halottlátó, a hőn áhított Orbán-korszakot megképző falvédő civilizáció: tudniillik, mint olvasom, a nyáron megnyitja kapuit a Szőcs Géza Magyar Történelmi Színház, amely a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ online tartalmaival a magyar kultúrát és a tradíciókat kívánja népszerűsíteni, valamint a Simonpusztai Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesülettel vállvetve változatos programokkal készül az év hátralevő részére.

A hír értelmezésében némileg zavart okozott bennem, hogy jóllehet színházról van szó, ráadásul új színházról, továbbá egy Lovas Hagyományőrző Egyesületről, mégsem látom sehol Vidnyánszky nevét, de még egy szimpla tüzér ezredest sem sodor felénk a szeszélyes tavaszi széljárás,

aki – für alle Fälle – jól beijeszthetné a világ összes Hagyományőrző Egyesületét, hogy ők majd csak akkor hagyományőrízhetnek, ha erre megkapják a Magyar Nemzeti Hagyományőrző Egyesület akkreditációját és licencét, mellé Szarvas József méltán elhíresült dákóját, valamint azt, hogy az SZFE korábbi rektora által egy kissé használtnak ítélt WC-papírra lefektetett, s a hivatalos teendőket tartalmazó jegyzőkönyvet mielőbb vezessék át a Nílus deltájánál termő papiruszsásból előállított papiruszra, hogy Szarka kancellárnak is módjában álljon úgy tisztálkodnia, ahogy neki tetszik.

De feltétlen jó hír, hogy a tervezett „történelmi témájú családi darabok” mellett felbukkan a Lovas Mikulás-ünnepség sokat sejtető és bizsergetően kecsegtető tematikája. Lovas Mikulás-ünnepség! Ilyen állat nincs is, mondhatnánk, s ezt látszik igazolni Jorge Luis Borges Képzelt lények könyve, amelynek bevezetőjében Borges azt írja, hogy a gyerekek szeretik látogatni az állatkerteket, ahol a gyerek „olyan élő állatokat lát, mint még soha: jaguárt, keselyűt, bölényt, és – ami a legkülönösebb – zsiráfot is. Először találkozik az állatvilág elképesztő gazdagságával, és lenyűgözi a látvány, holott meg is riaszthatná vagy rettenthetné…

Természetesen tagadhatjuk a valóságot.

Azt is állíthatjuk, hogy azok a gyerekek, akiket egyszer váratlanul elvittek az állatkertbe, húsz év múlva neurotikusok lesznek…” (Borges: Képzelt lények könyve, Bp. Helikon Kiadó, 1988. 5. Fordította: Scholz László)

Miután a Legenda aurea egyetlen helyen sem számol be arról, hogy a Mikulás, azaz Myrai Szent Miklós lóháton közlekedett volna, vagy a csodáit vágtatás közben abszolválta volna, föl a háztetőn, egészen a kéménynyílásig, zabla nélkül, esetleg hátrafelé nyilazva az ablakok felé, s ha netán a megjelenített lovak

A pozsonyi csata c. filmben megcsodált, jókora szarvakkal ellátott szkíta tér- és időutazásból elevenednének meg, mindjárt lenne remény arra, amit Borges méltán hiányolt: NER-neurózisban szenvedő gyerekek nagyszámú előállítására.

És a rénszarvashoz szokott gyerekek az Orbán-korszaknak köszönhetően máris eszükbe véshetik egy életre, hogy igenis, a világ eme táján minden állat létezik: a magyar lovasnomád múlttal összevegyült Szent Miklós, a barommal szimbiózisba lépett majom, s a sok marha, aki saját idiotizmusának kielégítésére szarkaként lopja a köz vagyonát.

Gábor György

Hullarablás ATV módra

Akkor most képzeljük el azt a helyzetet, hogy kétszer szabálytalanul, a startpisztoly eldördülése előtt kiugrom a startvonalról a 100 m-es síkfutás olimpiai döntőjében, amiért – a szabályok szellemében teljes joggal – kizárnak a további versenyből, ám én ezt követően azt kérvényezem, hogy ideiglenesen, mondjuk fél évre viszont adják nekem az olimpiai aranyérmet, s mindazt, ami vele jár. És bár „ideiglenesen”, de megkapom.

Szóval: elképzelhető?

Súlyos kényszerképzet fennállása esetén minden további nélkül, továbbá akkor, ha az olimpiai játékokat Magyarország rendezi, s a 100 m-es síkfutás döntőjének lebonyolítója a Médiatanács.

Történt ugyanis, hogy a Klubrádiótól (meggyőződésem szerint törvénytelenül) elvett frekvenciát, vagyis az aranyérmet „ideiglenesen” az a Spirit FM kapja meg, amelyet szabálytalanságért?, formailag vagy tartalmilag hibás pályázatáért?, a pályázat szakszerűtlenségéért, nívótlanságáért?, valamilyen összeférhetetlenségért?, ki tudja, miért, mindenesetre a nagyérdemű Médiatanács kizárt a pályázatból.

Most viszont a Médiatanács bejelentette, hogy a Spirit FM kérésére május 3. és október 29. között, nincs akadálya annak, hogy „ideiglenesen”, azaz „átmeneti időre” birtokba vehessék a frekvenciát”, s azt megkaphassa az ATV-csoporthoz tartozó Spirit FM.

Két eset lehetséges: az egyik az, hogy az ATV-csoport törvényesnek tartja a Médiatanács Klubrádióval szembeni eljárását, s ezért ül be minden skrupulus nélkül a helyébe. Ha így van, azt az ATV-csoportnak – félreértéseket elkerülendő – érdemes és szükséges lenne nyíltan deklarálnia, mondjuk az ATV legnézettebb műsorában.

A másik lehetőség, hogy az ATV-csoport nem tesz eleget ama – minimális – elvárásnak, amit jobb helyeken erkölcsi kötelességként szokás emlegetni. Ugyanis az adott helyzetben, amikor ráadásul még perek folynak a Médiatanács döntésével szemben annak jogszerűségét eldöntendő, vagyis amikor még – alaphangon fogalmazva – nem derült ki megnyugtatóan, hogy törvényes vagy törvénytelen volt-e az eljárás (szerintem az utóbbi, de nem vagyok én bíróság), nem ülök be másnak a helyébe, kiváltképp, hogy maradtak még súlyosnak tűnő kérdések.

Ez így semmi más, mint vagy hullarablás, ám úgy, hogy közben még a tiszteletre méltó megboldogult, azaz a Klubrádió teljes testi mivoltában itt jár-kel közöttünk; vagy azokra az időkre emlékeztető eljárás, amikor az elhurcoltak vagyonára lehetett pályázni (és persze pályáztak is, lakásra, eszcájgra, képekre, szőnyegekre, télikabátra, mindenre, ami csak vihető volt); vagy markecolás (az ellehetetlenített állapotba juttatott alany kifosztása), de akár így, akár úgy, nagyvonalú alibi biztosítása részben a Fidesz, részben a Médiatanács számára, amely utóbbinak legfőbb célja (kár itt minden mellébeszélés, csűrés-csavarás), hogy

a Klubrádió legyen minél inkább visszaszorítva a választások előtt.

Nem a politikusoknak üzenem, nekik szakmai kötelességük, hanem az ATV-be még mindig bejáró megmondó embereknek: ha nem volna meg Julien Benda Az írástudók árulása c. könyve Babits Mihály kiváló esszéjével egy kötetbe rendezve, antikváriumban beszerezhető.

Gábor György

Orbán, a tahó

Ami a rezidensek leinasozását illeti, azért szép lassan mondjuk már ki, hogy Orbán egy félművelt tahó. Süvít a paliról: ahhoz szokott hozzá, hogy bábuként tologathatja az embereit, s önmagán, családján és strómanjain kívül szarba sem vesz senkit.

Ezek a rezidensek – a szolgák – ötszázszor többet tanultak és dolgoztak életükben, mint a Dubajba röpködő, Zuckerbergnél okosabb, amúgy megszólalásai alapján enyhén retardáltnak tűnő gázszerelő, Orbán vagyonának tartótisztje. Ha az ország Döbrögije azt hiszi, hogy ezzel az inasozással megint mondott valami nagyon vicceset, szotyolaköpködősen-pálinkázósan-sok kislányt meglövő fehérvári huszárosan-hellóröfisen-kolbásztöltősen-asszonyságosan népszerűt, akkor ezzel már csak saját, legkitartóbb és leghűségesebb szektatagjait tudja lázba hozni és elszórakoztatni, azokat, akik ab ovo gyűlölik az egyetemet végzett értelmiségieket, frusztráltakká válnak tőlük, s annak örülnek, ha a hülye, szemüveges, romkocsmákban mélázó könyvmolyokat időnként a Döbrögi, sunyin, gyáván, aljas módon, hátulról jól seggbe rúgja, aztán röhögve körülnéz, és várja az elismerést.

Mert ő a főnök, neki szabad.

Szeretném elhessenteni a jókedvét: ezek az inasnak nevezett rezidensek (ez az ő nevük, még akkor is, ha nem áll a szájára ennek a tahónak), szóval ezek az inasok Munkácsy Ásító inasához hasonlóan ásítoznak és röhögnek rajta, épp úgy, ahogy mi röhögtünk az akkori Döbrögiken. És ne gondolja senki, hogy egy Komócsin-Döbrögi vagy egy Orbán-Döbrögi között oly nagy lenne a különbség.

A francokat!

Az imént felhívott tanszékünk legifjabb oktatója, aki tanít, s közben tehetséges doktorandaként végzi a doktori iskolát. Azt kérdezte tőlem, hogy mondd, Gyuri, ha én tanársegéd vagyok, akkor Orbán észjárása szerint szolga lennék?
Szélesen vett családomban épp akad egy rezidens, aki ezekben a percekben egy kórházban küzd az emberek életéért.
Két tehetséges, képzett, okos és becsületes fiatalember. Nem szolgák, nem inasok, nem az alpári gúny tárgyai: nem lopnak, nem tagjai semmilyen bűnszövetkezetnek, nincs jachtkikötőjük a Balatonnál, sem 20 milliós órájuk a kis kacsójukon, s nem tudom, hogy mennyire képesek saját lábukon megállni, de ha az ország miniszterelnöke a minimális tiszteletet nem képes megadni, mert erre ő ab ovo, eredendő tahóságából fakadóan képtelen, akkor ne csodálkozzon azon, hogy ezek az inasok és szolgák, ezek a romkocsmákban merengők szépen, annak rendje és módja szerint mielőbb elhúznak innen valahová.
Például angol nyelvterületre, ahol a miniszterelnököt prime ministernek, legelső miniszternek nevezik, vagyis a nép legelső szolgájának.
Döbrögi meg maradhat egyedül, a saját szektájával.
Gábor György

Herczeg Ferenc és Wass Albert igen, Ottlik Géza és Kertész Imre nem

Nézem az új magyar érettségi témák tervezetét. Annyi mindenesetre kiderülni látszik, hogy Herczeg Ferenc vagy Wass Albert bekerült az irodalmi tételek közé, Ottlik Géza és Kertész Imre azonban kimaradt.

Én most nem mennék bele esztétikai-irodalomelméleti eszmefuttatásba, jóllehet van véleményem, de a fenti szempontokat képviseljék a szakemberek, irodalom- és eszmetörténészek, valamint a Magyartanárok Egyesülete, amelynek – bizonyára véletlenül – nem küldték el a tervezetet.
Bennem csak az a historikus múltkép jelenik meg, amikor Wass Albert 1944-ben közzéteszi a minősíthetetlen (vagy inkább minősíthető) antiszemita irományát, a Patkányok honfoglalását, ugyanabban az évben, amikor Kertész Imre Auschwitz felé zötykölődik a marhavagonban.

Meg eszembe jut, hogy míg Wass Albert kétszer is megkapta a németektől a vaskeresztet, addig Kertész Imre – igaz, csak egyszer, de azt tartós használatra szánva – a sárga csillagot.

És ha már Herczeg Ferenc, eszembe jut a Kék róka című legnagyobb színpadi sikere, amelynek elhíresült alapkérdése: „Járt-e Cecile a Török utcában?”
A rejtélyt ne fedjük fel, ám az biztos, hogy Kertész Imre járt Auschwitzban és a szélsőségesen judeofób Wass Albert 1945-öt követően számtalan újnyilas-hungarista szerkesztőségben és bajtársi-baráti társaságban.

Mindenesetre Takaró Mihály korszakos jelentőségű irodalomtörténeti eszmefuttatását látszik visszaigazolni az Orbán-rezsim, hogy tudniillik Kertész Imre nem volt magyar, Spiró György nehezen nevezhető embernek, Petri György valószínűleg – így a tudós irodalmár – a pokolra kerül, s a Nyugat nem más, mint egy kis zsidó lapocska.

Fogalmam sincs, hogy az Orbán-kabinet hogyan teljesítene a magyar irodalmi érettségin, de hogy történelemből miként, azt már mindannyian láthatjuk.
Gábor György

Nem olyan buta, mint amilyen gonosz

Nem oly rég egy önmagáról nem megfeledkező, hanem önmagára teljes mértékben ráeszmélő figura (Bencsik András az ő neve) a tőle telhető legeslegintellektuálisabb érvként, hosszas gondolkodás után azt hozta fel egy ellenzéki parlamenti képviselőnő ellenében, hogy az illető amilyen ronda, olyan gonosz is.

A vita tehát az ezekben a körökben megszokott módon intellektuálisan szublimálódott és a tiszta libidó elfojtódott, épp olyan módon, ahogy az ilyen árulkodó mondatokat az a bizonyos bécsi doktor rendre analizálta. Vagyis ne tekintsük ezt a Bencsiket elhamarkodottan leépült agyú gonosz alaknak (helyesebben ne ezért tekintsük annak), tekintsük ezt az önmagából kirázott mondatot nemi vágya elfojtásának szexuális gátlásokhoz és neurózishoz vezető manifesztációjának, nárcisztikus énlibidónak, regressziónak, a gyermek „polimorf perverziójának”, amelynek még nem célja a genitális kapcsolat, csak a kényszeres kimondás szükséglete, vesd össze: kaki, pisi etc.
Ám sokkal érdekesebb, hogy ez a Bencsik, mint főszerkesztő-Superego a tudattalanjának sötétségéből megrendelt egy cikket egyik beosztottjától, ami el is készült, bizonyítandó a főszerkesztő-Superego igazát. Az internet legsötétebb bugyraiból előhalászott irományok nyomán és azokra hivatkozva aztán a beosztott elkészítette a cikket, amely szellemi gazdagságában és színvonalában alig múlja alul az eugenika egykori tudományos eredményeit. A cikkben olvasható például, hogy a „tipikus női arcvonású” női politikusok inkább republikánusok, mint a nemileg kétes vagy férfias arcvonású nőtársaik. Minél kevésbé nőies egy nő, annál valószínűbb, hogy demokrata párti szavazó.” Aztán az is, hogy „Minél jobban néz ki valaki, annál nagyobb a valószínűsége, hogy önmagát konzervatívnak tekinti. Tehát mind a jobboldali politikusok, mind a követőik „hajlamosak fizikailag vonzóbbak” lenni.
S ha ennyi jó kevés, még megtudható a publintásból, hogy „a konzervatívok azért boldogabbak a liberálisoknál, mert „racionalizálják (vagyis észszerű érvekkel magyarázzák) a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket”. Továbbá:

„A konzervatívok egyértelműen boldogabbak, mint a liberálisok, de mindnyájuk közül legboldogabbak a legszélsőségesebb politikai nézeteket vallók.”

Továbbá: „a jobboldaliak nagyobb valószínűséggel elégedettek a szexuális életükkel.” (Speciel nekem nincs okom panaszra – G.Gy.) Továbbá: „Egyáltalán nem meglepő módon a fizikailag erősebb férfiak inkább jobboldaliak, míg a gyöngébbek hajlamosabbak a gondviselő állam és a vagyon-újraelosztás, vagyis a fiskális fosztogatás támogatására – akárcsak a nők.” Továbbá: „A konzervatívok nagyobb önuralmat képesek tanúsítani a liberálisoknál, ezért sikeresebbek például a fogyókúrázásban is.”
Végül az alábbiakkal záródik a sumero-hun-magyar-kontinuitás-historológico-szexuálpolitológico-Jézusnemvoltzsidó-eugenikai alapvetés:
„Összegzésül, tudományos tényszerűséggel leszögezhető, hogy a balliberális oldal nő politikusai és női szavazói – finoman szólva – kevésbé nőiesek politikai riválisaiknál, férfi társaik pedig rosszabb megjelenésűek, férfi szavazóik alacsonyabbak, gyöngébb fizikumúak és fiatal nő társaikhoz hasonlóan potyalesőbbek, általánosságban is kevésbé boldogok és kevésbé elégedettek a szexuális életükkel, sikertelenebbek a párkeresésben, kevésbé egészségesek, kevésbé intelligensek, viszont kövérebbek és hisztérikusabbak, ráadásul a pszichéjük sincs teljesen rendben. Így minden okuk megvan rá, hogy gonoszak is legyenek. Az ellenkezője lenne meglepő. Bencsik András tehát fején találta a szöget, amint azt a tudomány egyértelműen bebizonyította.”
Írja mindezt egy Gazdag István nevű elnyomott tudattalan.
Megint sokat tanultunk. Bennem például megszólalt az a régi bon mot, ami a maga módján igyekezett kiröhögni az eugenika gigászi eredményeit. Így szólt:

Az igazi náci délceg, mint Goebbels, szőke, mint Hitler és snájdig, mint Göring.

Nekem már csak két megjegyzésem volna: az egyik az, hogy mikor jön létre az Orrvizsgáló Operatív Törzs, s milyen felületen kell orrméricskélésre regisztrálnunk?
Másrészt biztosan jól meggondolta a tudós szerző és a Superego főszerkesztő a cikk azon állítását, miszerint „szignifikáns genetikai kapcsolat van a testmagasság és az IQ-szint között, minél magasabb valaki, általában annál intelligensebb is.” Nem lesz ebből bajuk jó egy évvel a 2022-es választások előtt? Muszáj nekik ennyire határozottan és a tudomány legújabb vívmányaira támaszkodva állást foglalniuk már a választási kampány legelején?
Gábor György

Meghalt Ion Mihai Pacepa (1928-2021), a hírszerző

Meghalt Ion Mihai Pacepa (1928-2021), a román hírszerezés (DIE) egykori igazgató-helyettese. A halál oka a koronavírus. Rendkívül sokrétű és ellentmondásos személyiség volt, s már ez is indokolja, hogy foglalkozzunk vele. Engem különösen inspirált a ’89-es rendszerváltás előtti évtizedben, főként azért, mert sokban elősegítette a Ceaşescu-rendszer bukását.

Pacepa 1978-ban – egyáltalán nem veszélytelen körülmények között – az Egyesült Államokba menekült, ahol azonnal menedékjogot kapott. Bár erről sohasem beszélt, szinte biztosra vehető, hogy a román hírszerzés vezetőjeként már korábban beszervezte a CIA.

1987-ben megjelent könyve, a Red Horizons (Vörös horizontok), ami a Ceauşescu-rendszer titkairól rántotta le a leplet. Három fontos dolgot elemzett mélyebben könyvében Pacepa. Mind a három főbenjáró bűnnek számított Nyugaton; ez győzte meg Washingtont és a nyugat-európai fővárosokat, hogy nincs más alternatíva: szembe kell fordulni Ceauşescuval.

(Amikor az Orbán körüli nyugati érzelmek megfordulását, Orbán személyének és rendszerének egyre egyetemesebb elutasítását látom manapság, akkor mindig Pacepa és az ő leleplezései jutnak eszembe. Pacepa fellépése előtt voltak a román diktátornak bizonyos mentségei a nyugatiak számításaiban. Pacepa könyvének megjelenése után már egy ilyen mentség sem akadt. A párhuzam adja magát: 2021 előtt egyesek még dédelgettek illúziókat Orbánnal szemben, 2021 után már sehol sincs erre példa.)

Pacepa három olyan vádat fogalmazott meg és bizonyította be valóságos voltukat, melyek esetében a nyugati érdekek szempontjából nem volt mentség:

(1) A „vörös horizontok” egy hadművelet kódnevét jelenti, melynek keretében Ceauşescu eljátszotta, hogy együttműködik a Nyugattal, de tulajdonképpen mégiscsak az oroszoknak dolgozott. A román hírszerzés energiát nem kímélve dolgozott a nyugati titkok megszerzésén, melyek aztán az orosz KGB és főként a GRU (katonai hírszerzés) asztalán landoltak.

(2) A román rezsim lényegi eleme volt az antiszemitizmus, az Izraellel fenntartott „jó” viszony álcája, csak a belső, egyre erősödő antiszemitizmust volt hivatva leplezni.

(3) Általában a kisebbségek elképesztő elnyomása, különösen a magyaroké, minthogy a korábban jelentékeny számú németből (szászokból és svábokból) ekkorra már szinte senki sem maradt.

De Pacepának volt egy másik arca is. A kelet-európai rendszerváltásokat követően egymás után adta ki újabb műveit, melyek már egyébbel sem voltak tele, mint álhírekkel, feltételezésekkel, konfabulációkkal és rémhírekkel; nyilvánvalóan képtelen volt arra, hogy Kelet-Európa-szakértőként a felszínen maradhasson, kultúrája és tudása pedig kevés volt ahhoz, hogy tényleges és hasznos geopolitikai következtetésekre jusson.

Mindennek oka főként abból fakadt, hogy Románia és a többi állam aktualitásaival már nem lehetett tisztában. Csak a nyílt információkhoz juthatott hozzá, így a régi receptek alapján próbált azokból következtetésekre jutni – de ezek kiábrándítóan hajmeresztőknek, sőt nevetségeseknek bizonyultak.

Munkált benne a düh is, hogy hazájában, Romániában csak kevesen méltatták korábbi tetteit, s a rendszerváltásban betöltött szerepét. Amikor a ’90-es évek elején egyszer Bukarestben voltam, az akkor még liberális Magyar Hírlapnak interjút készítettem az újonnan létrehozott titkosszolgálat (SRI) igazgatójával, Virgil Măgureanuval. Kérdésemre az igazgató valami olyasmit mondott, hogy Pacepa áruló volt s így fogják megítélni a jövőben is. Nagyjából ez máig igaz.

Ara-Kovács Attila

Borell, a főtárgyaló

Az Európai Unió külügyi főtárgyalója, Josep Borrell a héten Moszkvába látogatott, ahol – személyén keresztül – az orosz rezsim sikeresen megalázta az egész uniót. Meglepő, váratlan fordulat lenne ez? Egyáltalán nem.

Az utazás előtt számosan figyelmeztették Borrellt, hogy egy ilyen látogatást semmi sem indokol közvetlenül azt követően, hogy Alekszej Navalnijt egy moszkvai bíróság, koholt vádak alapján elítélte, a rezsim pedig hihetetlen brutalitással lép fel nap mind nap a tüntető tömegekkel szemben.

Mi több, Borrell moszkvai jelenléte mintegy legitimálja mindazt, ami manapság Oroszországban történik.

Felmerül a kérdés, a főtárgyaló személyes alkalmatlanságáról lenne szó?

Minden bizonnyal, hisz ez már bemutatkozásakor is nyilvánvaló lett, amikor egy lehetséges európai Magnyitszkij-törvényre vonatkozó kérdésre keresetlenül csak annyit válaszolt: fogalmam sincs, mi az a Magnyitszkij-törvény.

De vajon inkompetens lenne az unió egész külügyi adminisztrációja?

Aligha. Viszont közelebb visz az igazság felderítéséhez, ha megnézzük Borrell otthoni – vagyis spanyol – politikai hátterét. A szocialista párt, melynek Borrell is egyik exponense, 2020 óta együtt kormányhoz a szélsőbalos Podemos-szal. Ez a populista pártocska, ahol és amikor csak teheti – Orbánhoz hasonlóan – blamálja, sőt támadja az uniót, valamint abba az irányba próbálja lökdösni a spanyol kormányt, hogy az elnéző legyen olyan diktatórikus és szintén populista rezsimekkel, mint például az orosz, a kínai vagy éppenséggel a venezuelai.

Az eset megint csak azt bizonyítja, hogy a kisstílű, periferiális nemzetállami érdekek mennyit árthatnak az uniónak, s milyen mértékben hátráltathatják az integrációt.

Ha hiszünk az Európai Egyesült Államok eszméjében, márpedig mi másban lenne érdemes hinnünk, akkor nagyon gyorsan és határozottan útját kell álljuk annak, hogy a nemzetállami populizmus aláássa az integrációt.

Ara-Kovács Attila

Morgolódom

Nap, mint nap olvasom a kormány koronavirus.gov.hu oldalon a friss adatokat közlő cikkben a következő mondatot: „Elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 811 főre emelkedett.”

Az még hagyján, hogy a kormány szócsöveként is funkcionáló portálon ezt írják, de minden más, magát többre becsülő orgánum is kontrollkopival átveszi!

Nem keresek kákán is csomót, de vajon mennyivel másabb az az elhunyt aki idős és krónikus beteg, mint aki nem olyan idős és nincsen krónikus betegsége?

Az ő halálukat kevésbé kell veszteségnek tekinteni mint másokét?

Karinthy Frigyes írta az újságírásról:

„A járvány múlóban van, az újságíró diadallal jelenti: ma már csak egy ember halt meg! Szinte látom annak az egynek boldog mosolyát: ihaj, csuhaj, vége a járványnak, ma már csak én haltam meg!”

Neonácik európai törvényjavaslatokkal takargatnák Orbán bűntetteit

Az a megalázó igyekezet, amellyel decemberben a Fidesz mindent elkövetett, hogy benn maradjon a Néppárti frakcióban, két okból is meglepő volt. Ennyire látványos vesztes állapotban Orbán életében korábban egyszer került: a 2006-os választások elbuktakor, az úgynevezett miniszterelnöki vitában. A másik ok, hogy már mintegy egy éve számtalan jel mutatott arra, hogy a Fidesz az Európai Parlament radikálisan konzervatív pártcsaládjában vizionálja a jövőt, vagyis az úgynevezett Európai Konzervatívok és Reformereknél (ECR).

Történt, ami történt a lengyel-magyar kapcsolatokban a decemberi vétó kapcsán, és az is nyilvánvaló lett, hogy az ECR egyik meghatározó pártja, a lengyel PiS – ennek vezetője Jarosław Kaczyński – nem látná a Fideszt szívesen a maga közelében. Hogy miért, arra könnyű válaszolni, ezer ok választja el ugyanis a két pártot (az Oroszországhoz való viszony, a PiS európai és transzatlanti elkötelezettsége stb.). Ráadásul a lengyel pártot közel sem lehet olyan elvetemült korruptsággal vádolni, mint a magyart. Viszont legfeljebb csak abban értenek egyet, hogy hogyan is építsék le a demokráciát saját államukban, s hogyan betonozzák be hatalmukat ezáltal. A jelek szerint viszont ez nem elegendő.
A szakításra utalt december közepén Szijjártó körutazása Európa neonáci vezetőinél, de ebből sem sült ki valami sok; pedig Orbán már eléggé beleélte magát abba, hogy egyesíti az Európai Parlament konzervatívjait (ECR) és az „identitáriusként” magukat megjelölő – többnyire neonáci – populistákat.
Még az óriási parlamenti befolyás sem csábította erre az ECR-t; egyszerűen azért, mert nem akartak egy kupacban ülni egy olyan sereglettel, melynek legtöbb tagját az oroszok tartják a ma olyannyira divatos lélegeztetőgépen. Több jel mutat arra, hogy az „identitáriusok” sem repesnek osztatlanul a Fideszért; Szijjártó körútjának látható kudarca erre enged következtetni. De lehetnek közöttük jó páran, akik számára Orbán mégsem vállalhatatlan. A ma esti Európai Parlamenti szavazás egy-két érdekessége erről
lebbenti fel a fátylat. Egyebek mellett az, hogy jó néhány, a magyar kormány viselt dolgait mentegető törvényjavaslatot adott be az „identitáriusok” között ülő egy-két olasz.
El fogjuk ezeket utasítani…
Ara-Kovács Attila

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK