Blogolda

Hazudni bolondulásig

Félnek az urak, ezért a pökhendi, arrogáns hang. Még akik idáig a többiekhez képest normálisnak tűntek, ők is olyan bizarr mondatokra vetemednek, amelyektől normális üzemmenetben sugárban hánytak volna.

A legújabb mantra, hogy az LMP azért méri fel a budapesti lakásokat, hogy migránsokat telepítsenek oda.

Agyrém, ők is tudják.

Vagy ott van Lázát János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter néhány évvel ezelőtt még azzal dicsekedett, hogy nem bírja az alkoholt. Most meg pálinkát iszik a gazdákkal, hogy megvédje őket. Valószínűleg meg is ártott neki az ital, különben nem mondta volna vendéglátóinak, hogy ha visszajönnek Gyurcsányék és a komcsik, akkor a gazdák elveszítenek mindent.

Ha akarnánk, sem tudnánk másra gondolni, minthogy a hatalom fél.

Pócs János úgy fél, hogy viccelődik. Ő az a képviselő, aki nemrégiben ráírta egy disznóölés áldozatául esett megperzselt malacra, hogy ő volt a SOROS. A fotón látható emberek jót nevettek rajta. Most azzal viccelődött, hogy Jézus jász volt, mert jászolban született.

Kimegyünk röhögni.

Fazekas Sándor miniszter bogárevéssel fenyegeti a magyarokat, hogyha idejönnek a migránsok, mindenki grillezett skorpiót fog enni. Németh Szilárd, a párt egyik ökle rögtön kontrázott erre a baromságra. Hogy ő kóstolt már rovart és nem ízlett neki.

Nem a politikusok találják ki ezeket a mondatokat, hanem egy kommunikációs stáb segíti őket ebben. Összeírnak egy csomó kapitális baromságot, majd meghirdetik, hogy melyik politikus melyiket hajlandó elmondani.

Ha nincs önként jelentkező, akkor találnak.

Fazekas miniszter imázsának már nem sokat ártott a grillezett skorpiózás, Németh Szilárdról pedig bármelyik Erzsébet-utalvánnyal sújtott nyugdíjas el tudja képzelni, hogy nem ízlik neki a rovar.

A hatalom, különösen a vásárhelyi vész óta, fél. Miközben igyekszik magabiztosnak látszani, rémült tekintettel néz bele a világba, és azt mondja nekünk választópolgároknak: ne nézzetek rám ilyen csúnyán! Attól én mindig megijedek. Pedig, nem szeretek megijedni, mert olyankor mindig úgy nézek ki, mintha félnék.

Én nem félni szeretek, hanem félelmetesnek látszani. Nagynak, hatalmasnak, erősnek. Nem olyannak, ami vagyok, hanem olyannak, ami lenni szeretnék.

Ezt mondja nekünk a berezelt hatalom. És közben, mint a sarokba szorult vadállat, fenyeget.

Egyre többen látják, hogy ez már a végjáték. Ami, tudjuk a sakkból és az életből, sokáig elhúzódhat. De ettől a lényeg nem változik: minden hatalom csak addig félelmetes, ameddig sokan félnek tőle.

Czeglédy-ügy: Magyarország, én nem így szeretlek

Nem tisztünk eldönteni igaza van-e Czeglédy Csabának. Ha a vádaknak csak a fele igaz, az gazemberség. Ha a vádaknak csak a fele nem igaz, akkor gazemberség, ami vele történik.

Ijesztő és felháborító egyszerre. Polt Péter kiadja az utasítást és a választási bizottság, mint a gazdinak jutalomfalatért gazsuláló kutya, teljesíti, amit kérnek tőle.

Sokan fognak tiltakozni a Czeglédy Csabát ért jogtalanságok ellen, de illúzióink ne legyenek: mint már annyiszor, most sem leszünk elegen.

Egy olyan országban élünk, ahol az emberek simán tudomásul vették, hogy elvették tőlük a magán-nyugdíjpénztárakban tartott háromezer milliárd forintjukat. Nem vonultak az utcára, nem hirdettek polgári engedetlenséget, amiért attól kezdve csak rájuk vonatkoztak a törvények, a hatalmon lévőkre nem. Az lett volna életszerű, hogy ezt követően nem fizetnek adót, nem fizetik be a sárga csekkeket.

Egy olyan országról beszélünk, ahol évekkel ezelőtt, a médiatörvény parlamenti elfogadása után a nagy újságok szerkesztői, kiadóvállalatok vezetői nem tiltakoztak, nem hirdettek szabadságharcot a kormány ellen. Pedig, már ebből látszott, hogy mi következik. Amikor az első újságírót, az első szerkesztőséget kitiltották a parlamentből, akkor kellett volna felállni és bojkottálni – függetlenül attól, hogy mit gondolunk politikáról, jogállamról, demokráciáról..

Mert ez nem egyszerűen morális kérdés – az újságírás ugyanis egy olyan tevékenység, amelynek szakmai alapvetései is vannak.

Olyan ez az ország, ahol gond nélkül le lehetett nyomni az emberek torkán a vasárnap zárva tartást. Nem vonultak milliók az utcára, és a kormánypárt népszerűsége sem csökkent olyan mértékben, amely egy normális országban elvárható lett volna.

Olyan ez a Magyarország, ahol az orvosi kamara nem szól egy szót sem, amiért olyan állapotok vannak az egészségügyben, amelyeket mindenki ismer. Várólisták, kórházi fertőzések, orvos- és ápolóhiány – a betegnek, ha gyógyulni akar a kórházban és nem meghalni, hovatovább már mindent magának kell bevinnie.

És nem tiltakozott a reklámszövetség sem a Soros és a menekültek ellen uszító plakátok ellen. Pedig, ezek a plakátok, miközben morálisan vállalhatatlanok, a szövetség szakmai és etikai alapértékeit is sértik.

Csak kevesen voltak, akik szóltak a kivágott fák ellen. A környezetért állítólag oly nagyon aggódó köztársasági elnök egyetlen egyszer sem nyilatkozott a Kossuth tér tönkretétele, vagy éppen a Városligetbe és a Római partra tervezett gyalázat ügyében. A magyarországi magyarok, tisztelet a kivételnek, sunyítottak, lapítottak, és ezzel ők is részeseivé váltak mindnyájunk közös szégyenének.

Sajnálom, hogy ezt kell írnom arról az országról, amely a szülőföldem, és amelyet ennél fogva hazámként szeretek.

Amit most Czeglédy Csaba ellen elkövetnek, az velünk, magyarokkal történik.

Magyarország, én nem így szeretlek.

Indulataink csapdájában

Újságírói pályafutásom talán egyik legemlékezetesebb története egy Szolnok környéki kis településen elkövetett gyilkossághoz kötődik. A sokat látott nyomózókat is megdöbbentette, amit a helyszínen láttak: egy közel nyolcvan esztendős asszonyt nyolcvan késszúrással, hihetetlen dühhel gyilkolta meg a tettes. Az elkövetőt nem kellett sokáig keresni, a szomszéd szobában várta a rendőröket. A 86 éves férj támadt az asszonyra, akivel majd hatvan évig éltek együtt. Az ok? Megint hidegen tette elé a krumplis tésztát, pedig annyiszor mondta már neki…

Majd húsz esztendővel ezelőtt az ilyen elszabadult indulatoknak még „hír értéke” volt. Akkor is akadtak, akik a kocsmában néhány pohár után egymásba mártották a kést, a szerelemféltés is gyakran torkollt gyilkosságba, megesett, hogy okkal, ok nélkül hajba kapnak, akikben föltolultak a hormonok. Ám a maihoz hasonló, fékevesztett indulatok nem munkáltak az emberekben.

Most képesek egymásnak esni, akik nem ugyanannak a pártnak a zászlóját lobogtatják. Szó nélkül Molotov-koktélt dobnak a nekik nem tetsző politikai formáció irodájába. Felgyújtják a házát annak, akiket szívesebben látnának a településen kívül.

Megtámadják a Belvárosban is a hazai szemnek szokatlanul öltözött külföldieket. Van akit, azért mert menekültnek néznek, a másikat a vallása diktálta öltözéke miatt.

Nyilvánosan, a családja szeme láttára agyonverik az autóst, aki véletlenül elsodorja a figyelmetlenül elé lépő kislányt. Kiszúrják az autó kerekét, ha olyan helyre parkol, ahol a másikat zavarja, esetleg néhány perces várakozásra készteti. Vannak, akik abban lelik örömüket, hogy éjszakánként járják a város sötétebb utcáit, és fél téglával betörik az arra parkoló drágább kocsik ablakait. Csak azért, mert valakinek van, nekik meg soha nem lesz.

A minap életét vesztette egy nő Szigetszentmiklóson. Halálát bántalmazás okozta. A tettes gyorsan kézre került: a 31 éves férfi azért verhette agyon a takarítónőt, mert szóvá tette neki, hogy ne járkálja össze a frissen felmosott padlót.

Elveszett a bizalom egymásban, a jogrendszerben, a politikában. Fékezhetetlen indulatok, a farkastörvények kezdenek úrrá lenni rajtunk.

Ki nem ugrál, Soros-bérenc, hej, hej!

Miért a Soros?

Mert elszerette a nőmet.

Nem adta meg a csapatomnak a jogos tizenegyest.

Elém állt a sorban, amikor kiflit akartam venni.

Ellopta az autómat, betörte az ablakomat, elrontotta a záramat.

Az óvodában nem engedte, hogy játsszak a csattogós lepkéjével.

Ajánlott egy filmet, amiről kiderült, hogy nézhetetlen.

Mócsingos húst adott, amikor fél kiló combot vásároltam nála.

Föltette a Facebookra a fényképemet.

Vettem tőle egy lottót, de nem nyertem.

A szomszédban hangosan bömböltette a tévét.

Miatta nincs villany egy napja a házban, mert lecsapta a biztosítékot.

Olvastam tőle egy cikket, tele volt baromságokkal.

Megelőzött az autópályán. Bevágott elém, nem adta meg az elsőbbséget.

Rosszul adott vissza a boltban egy tízezresből.

Megbeszéltünk egy találkozót, és fél órát késett.

Kockás nyakkendőhöz csíkos zoknit vett fel.

Csúnyán nézett a kutyámra.

Túltolta a biciklimet.

Mellettem ült a színházban, és hangosan zörgött a negrós zacskóval.

Együtt szerepeltünk a diákszínjátszó körben, és elfelejtette a szövegét.

Kézfogás közben eltörte két ujjamat.

Amikor együtt laktunk albérletben, reggel mindig korán felébresztett.

Azt mondta, hogy kedden szép idő lesz, közben meg esett az eső, és olyan hideg volt, hogy majdnem megfagytam.

Írt a bátyámnak egy dalt.

Az iskolai tornaórán gyorsabban úszott és távolabbra ugrott nálam, nagyobb gólt rúgott, mint én.

Több pénze van, mint nekem. Nagyobb háza, jobb autója, szebb nője.

Róla nevezték el a soros kapcsolást és nem rólam.

Azért a Soros, mert a legijesztőbb emberi tulajdonságok a butaság, a félelem és az irigység.

Zsoltimenet

Kösz, Főnök, így szájkosár nélkül sokkal jobb. Ismersz engem, tudod, mennyire szeretek szabad lenni. Csaholás is lesz, vagy csak szájkarate? Békemenet? Ahogy parancsolod, te vagy a Főnök, a Zsoti meg majd tudni fogja, hogy mi a dolga.

Lengyelek jönnek? Az jó. Kisvasúttal? Micsoda, naggyal? Nebasz!

Hallom, visszaveszünk a Sorosból. Utalt egy kis lóvét? Ne nézz ilyen csúnyán, Főnök, csak vicceltem.

Akkor most mondd meg a Zsotinak, hogy milyen harc van már megint. Egyáltalán, az előzőnek vége lett már? Tudod, amikor Brüsszel ellen mentünk, és térdre kényszerítettük a háttérhatalmat.

Szóval, most idehaza lesz a menés, főnököm? Na azért! Már megijedtem, hogy megint a muszkákra lövünk. Az nincs benne az én zsoldomba’ főnök, meg nem is úgy vagyok szolmizálva. Szocializálódva, ha akarod, a Zsoti úgy is tudja mondani.

Te vagy a Főnök, te mondod meg, mi van. Megcsináljuk okosba Főnök, ne aggódj. Beleverjük a fejüket a pocsolyába. Te mondod, kit kell ütni, mi odavágunk.

Ha megmondod a Zsotinak, hogy mikor lesz az indulás, a Zsoti már kerekedek is. Megfújja a kürtöket. Félreértettél, Főnök, nem lopom el, hanem kürtölök.

Nekem ez tényleg nem téma, Főnök, csak mondjad, hogy mi legyen. Mikor lesz pontosan a következő ütközet? Csak hogy képbe legyek. Be bírjam írni a naptáramba. Mert már kezd betelni, alig van benne üres hely. Bankok, oligarchák, IMF, államadósság. Ápolók, tanárok, diákok. Filozófusok, Soros.

Kit nem győztünk még le?

Március 15? Várjál, Főnök, mindjárt nézem. Nagy mázlista vagy te Főnök, hogy a Zsotinak aznap nincs más dolga, mint békemenetezni.

Alkalmas vagyok én mindenre, hadra fogható, csak mondd meg világosan, mi a cél. És akkor én arra megyek, amerre kell. Vagy arra, amerre mondod, főnököm. Mert amit te mondasz, az nekem olyan, mint a parancs.

Napinarancs, mondanám, ha vicces kedvemben volnék.

Ez a jó itt ebben az országban, hogy mindig más ellen harcolunk. Értem én főnök, nem hülye a Zsolti, harcolni kell. Békében nincs esélyünk, mihez kezdenénk, ha nem lenne mindig háború! Halálra unnánk magunkat, aztán ott feküdnénk, kiterítve.

Megvan már, hogy honnét indulunk?  Úgy lesz minden, ahogyan parancsolod. Csak adjál hozzá dzsípieszt, hogy megtalálják a hadaim a helyszínt.

És a végére egy kérdés: az jó, hogy mindig mindenkit lenyomunk. De az nem lehetne, hogy egyszer már végre ne győzzünk senki ellen?

Kettőzött erővel

Kettőzött erővel kell dolgozni, ez a tanulság. Ezt mondta Orbán Viktor a Fidesz a hódmezővásárhelyi vereség kapcsán.

Lefordítjuk újbeszélről magyarra: kétszer annyit kell helikopterezni, eliosozni, mint eddig.

Még több Habony, Mészáros, Garancsi.

Még, még, még, ennyi nem elég.

Ha tovább támadják a Fideszt, meghosszabbítjuk Bicskéig. Ha még akkor is támadják, akkor Lovasberényig.

Kettőzött erővel kell dolgozni. Merthogy, bizonyos értelemben, és bizonyos körökben, az a munka, hogy elveszik a közösből, ami szerintük nekik jár.

A magyarok lopásnak hívják az ilyet.

2014-ben azt mondták, hogy folytatjuk. És tényleg folytatták: mindent úgy csináltak, mint korábban.

Hazárdnak rendületlenül.

Isten, haza, csalás.

Még ideológia is kerítődött hozzá: inkább mi lopjuk szét az országot, mint holmi jött-ment idegenek. Amúgy meg, méltóztassanak körülnézni, megvan itt minden.

Látszik Pestről a Halászbástya? Budáról az Országház? Magasról nézvést az ország?

Na ugye!

A Gellérthegy is a helyén van, nem vitte el senki.

A Balaton is egyben, igaz, jórészt a vejé, meg a Lölőé.

De inkább náluk legyen, mint másoknál.

Ezért kell a hátralévő időben még a mostaninál is intenzívebben. Amíg még lehet. Kettőzött erővel. Ki tudja, mennyi van még hátra, meddig lehet még venni a közösből. Szorít az idő, kétszer gyorsabban kell törvényeket hozni. Hogy minden törvényes legyen, az is, ami eddig törvénytelen volt.

A lopás például törvénytelen, kivéve, ha közérdeket szolgál. Ha nem mi lopunk, ellopja más. És mi sokkal szebben, stílusosabban lopunk, mint azok, akik csak most kezdik tanulni a fortélyokat.

Ez a tanulság barátaim. Ezért veszítettünk Vásárhelyen.

Vesztünkre esküdtek ádáz hatalmak.

Kétszer annyi stadion kell, háromszor annyi kisvasút, négyszer annyi letelepedési kötvény.

És olyan békemenet lesz március 15-én, hogy a faltól kapjuk a másikat.

Ilyen-olyan politikai performanszok

0

Formálisan, a kijelentések szintjén csak a Fidesz itteni fiókpártjának elnöke áll nyíltan Toader és jelentése mögött, t.i. „partnerei” neki nem szóltak, hogy az már nem aktuális, felejthető.

„Egy valóságosan a feje tetejére állt világban az igaz a hamisság mozzanata.”

Guy Debord

A politikacsinálás posztmodern – de sok más poszt-al kezdődő jelzővel is illethető – populista szakasza, melyben élünk, stílusát tekintve allegorikus diskurzusok sorozata. Vagyis egy dolgot mondanak a politikusok, és más dolgot kell érteni alatta, ha el akarunk igazodni, ha értelmet akarunk tulajdonítani a politikacsinálás folyamatának. Önmagukban sem a diszkurzusok, sem a politikai gyakorlatok nem „állnak meg”, már-már értelmetlenek és értelmezhetetlenek, mankóra „második”, illetve sokadik jelentésre van szükség, hogy értelmet nyerjenek. Ezen kívül pedig a politika célja, sőt öncélja a spektákulum (Guy Debord), úgy is mint egy hiperreális, szimulált világ (Jean Baudrillard) valóságában zajló előadás, illetve folytatásos performansz, amolyan valóság-show, ami a tévéhez köt milliókat.

Márpedig, ha a politika spektákulum, végső soron egy vége nincs forgatókönyv, változó színészekkel való, hullámzó színvonalon előadott, végenincs eljátszása, akkor a két előadás, úgymint a DNA-t vezető Laura Codruta Kövesi, és azután a Tudorel Toader miniszteré, igencsak eltérő színvonalúra sikeredtek. Mielőtt a performanszokat elemezném, hadd jegyezzem meg, az elemzés ezen a szinten nem a forgatókönyv, a szöveg (a scriptum) tartalmáról, hanem az előadás minőségéről szól. És hát, ég és föld. A főügyésznő elegáns visszafogottsága, korrekt nyelvhasználata, egyenes, de nem merev testtartása, (amúgy is jó fél fejjel magasabb a miniszternél), tekintete, mellyel mindig a kérdezőt kereste, és fiatalos állóképessége, amivel minden kérdésre nyugodt és átgondolt válaszokat adott, igazán jó performansz volt. Ezt bizony még utánozni sem tudta a miniszter. Toader lassú, szájbarágós, öreges és színtelen „felolvasása”, másik történelmi korszakot, más retorikai időket idézett. Merevsége és zavarodottsága arra utalt: nem érezte jól magát szerepében, nem rá szabták a szöveget, melyet felolvasott. Silány játékos ő, aki egy elmúlt korszak retorikai elemein kívül más regisztert nem ismer, kérdésekre nem válaszolt, látszott, hogy kínlódott a mikrofonok mögött, izzadt és vörösödött, legszívesebben menekült volna a sajtó és a nyilvánosság elől.

Ha a DNA-vezér sok követőt és népszerűséget szerzett hosszú, de cseppet sem unalmas sajttájával, a miniszter éppen ellenkezőleg, a korlátoltságának lassú előadásával, megújulásra való képtelenségének megannyi jelével, lassú és körülményes stílusával pedig, egy igazi kuka (olyan Iordache-szerű) képzetét ébresztette, ellenszenvet. A főügyésznő ezen a szinten minden bizonnyal kiütéses győzelmet aratott, ezt már nem is lehet visszacsinálni, főként a nyilvánosság utólagos értékelését követően, mely kiemelte és megerősítette a performanszok közötti minőségi különbséget. Ha a főügyészasszony imázsában van valami, ami a jótanuló diákra (geek) emlékeztet, aki flottul megvédi álláspontját, megmagyarázza bizonyítványát, a miniszter a vaskalapos és fölöslegesen tudálékoskodó (a diákok körében rendszerint közutálatnak örvendő) régimódi tanárt adta.

Másfelől viszont, a textusok szintjén, a főügyészasszony volt a hagyományosabb, azaz szakszerűbb, igyekezett a jogi nyelvezet keretein belül maradni, (kivétel talán, az a kijelentés, hogy: ”a megvádoltak, elkeseredett fesztiválja folyik”) még akkor is, amikor személyesebb hangnemben, vagy a céhszerűség nevében szólt. Ez érdekes módon kapcsolódott egyfajta (későmodern?)  jogi tudatossághoz, homogén, racionális és egyéb regiszterben hozzáférhetetlen nyelvezethez, ami viszont nem vált unalmassá. Mert a kérdések egyfelől tagolták, másfelől az érdeklődés eleve nagy volt, hiszen ritkán tartott hasonló sajttájt, harmadszor pedig, mert nem ismételte önmagát, és nem volt nyegle, vagy elutasító (emlékeztetőül hasonló témában Iordache ex-miniszter, hírhedt sajttáján három perc alatt 26 x mondta, hogy „altă întrebare?” /”más kérdés?”/, anélkül, hogy egyre is érdemben válaszolt volna).

Ha a szövegszerűség (textualitás) felől közelítünk a miniszter politikai diszkurzusához, akkor azt fogjuk találni, hogy a posztmodern kollázs, az összevágások, ismétlések és átfedések, zavaros szerkezetű és műfajú szöveg és ennyiben divatosabb ellenfeléénél. Toader, hol különféle jogi szabályozásokra (nem is mindig a tényállásnak megfelelőre: alternatív tények), Ab-döntésre, törvényre, etikai kódra, stb., hol sajtóértesülésekre, hol bizonyíthatatlan leleplezésekre utalt. Előadásának szövege erősen eklektikus és vitatható volt. Csak egy határozottan kiemelt dolgot említenék. Arra hivatkozott egy adott pillanatban, hogy a főügyészasszony „rontotta Románia nemzetközi megítélését”. A kijelentés nem csak azért nem áll (alternatív igazság), mert rettentően rosszul hangzik, mert ceausiszta bikkfanyelven fogalmaz, hanem azért sem, mert a DNA és vezetője, vélhetően minden lehető kitüntetés és elismerés birtokosa, amit csak a politikai nyugat ismer.

A Kelemen Hunor által, hogy úgy mondjam csípőből és azonmód „korrektnek” és „logikusnak” mondott miniszteri jelentés, melyet Tudorel Toader innen-onnan összefércelt és olyan nyolcadikos képességvizsga szintjén megírt jelentése a politikai ágenda új és érdekes fejezetét nyitja meg. Vége a jogi diskurzus tisztaságának, és egész érvrendszerének, még a kormányzat szintjén is, a populizmus elszánta magát a szakszerűség kivégzésére, végletes leértékelésére. A jogi, és általában a szakmai, nyelvezet végzetesen keveredett a napi politika, a médiadiskurzusok és politikai kiáltványok elemeivel, eklektikus stílusával, és ezzel el is vérzett. Nehéz feladat vár a (CSM-re) jogi felügyeletre, ha pusztán jogi szempontok szerint akarja ma megítélni a miniszter „elbocsájtó szép üzenetét”. Ezért – legalábbis szakmai hitelének fenntartása érdekében – el kell utasítania azt. Ezt minden bizonnyal Liviu Dragnea and Co. is sejtik, ezért nem vállalják a jelentést, kihátráltak Toader mögül és kivárnak. (Formálisan, a kijelentések szintjén csak a Fidesz itteni fiókpártjának elnöke áll nyíltan Toader és jelentése mögött, t.i. „partnerei” neki nem szóltak, hogy az már nem aktuális, felejthető.)  Csakhogy egy negatív véleményezés a (CSM) jogi felügyelet részéről Johannis dolgát könnyíti meg, amikor el fogja utasítani a DNA-főügyészének leváltását. Ezzel még az új – Dăncilă – kormány könnyű és gyors elfogadásával elveszített népszerűségét is helyrehozza, valamint második mandátumának esélyeit növeli.

Magyari Nándor László

 

Bencsiknek elege lett a sorosozásból

„Azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást például, Stop Soros, meg egyebek. Ezek jópofák, de a magyar társadalom ennél intelligensebb.” Bencsik Andrástól származik ez a kijelentés, az Echo TV sajtóklubjában mondta a Demokrata főszerkesztője.

Hódmezővásárhely után vagyunk, két nappal az orbánizmus ottani bukása után.

Bencsik Andrásnak nem az a baja a sorosozással, hogy nem igaz, és a legalapvetőbb emberi ösztönre, a félelemre, valamint a butaságra épít. Amíg Hódmezővásárhelyen „rendben mentek” a dolgok – értsd: a Fidesz hatalma öröknek látszott – addig Bencsiknek sem volt baja a sorosozással. Nézte ő is a plakátokat, látta a lapokban a kormányhirdetéseket, és magában bizonyára jót derült rajtuk.

Ezek a barmok biztosan beveszik, gondolta magában.

Aztán ezek a barmok nem vették be. Más barmok talán igen, mert a félelem nagy úr, a butaság meg még annál is nagyobb, ám a hódmezővásárhelyiek most nemet mondtak a gyűlöletre.

Persze főleg a lopásból lett elegük, az verte ki náluk a biztosítékot. A Lázár János családjának földjei közé épült titokzatos kastély, az Elios céggel kapcsolatos visszásságok (visszafogottan fogalmaztunk), de talán a sorosozással is tele lett a hócipőjük. Mert bár közel élnek a határhoz, és sokan a saját szemükkel is látták 2015 nyarán a menekültáradatot, de azt is tapasztalták, hogy azóta alig jönnek, és akik mégis, azok sem nálunk kívánnak letelepedni.

Senki sem akarja elvenni a munkánkat, a kultúránkat, senki sem akarja nem tisztelni a törvényeinket.

Vagyis, ez utóbbi nem teljesen igaz. Vannak, akik nem tisztelik a törvényeinket, de ezek az emberek nem a migránsok között keresendők. Bencsik András magyar párttársai azok, akik nem tisztelik a magyar emberek törvényeit.

Erre az igazságra döbbent rá a Demokrata főszerkesztője a vásárhelyi narancsos bukta után. Bencsik tulajdonképpen azt akarta mondani, hogy abba kellene hagyni a lopást. De ennek még nem jött el az ideje, így, első lépésként, maradt neki az, hogy a sorosozás bunkóság.

Hassál, alkossál, gyarapíccsál!

Nemcsak az a baj a migránsozással, hogy megmérgezi a lelkeket, és a legijesztőbb emberi tulajdonságra, a mérhetetlen butaságra épít. Ez is baj persze, de még ennél is ártalmasabb, hogy felosztja a magyarokat jóra és rosszra. Legutóbb a Magyar Idők közölte elszörnyedve egy nemzetközi honlap tanulmányozása után, hogy vannak olyanok, akik szótárral és térképpel segítik a migránsokat. Értjük ugye, miről van szó: nem milliárdokat lopnak el a közösből, hanem egy hazánkba vetődött embernek segítenek abban, hogy megértesse magát, elmondhassa, ki ő, és mit akar, és ha valahova el szeretne jutni, abban is segítenek neki.

2015-ben, a migránsválság tetőfokán még olyan emberek is voltak, akik vizet adtak a szomjazóknak, ételt vittek az éheseknek a Keleti pályaudvarra. Ők a kormányzat kommunikációja szerint gonosz emberek. Rosszat akarnak a magyaroknak, azt akarják, hogy szöcskét egyenek, grillezett skorpiót. Nem azokkal van baj, akik szétlopják az országot, hanem azokkal, akik néhány, még nálunk is szerencsétlenebbnek segítenek.

Jó és rossz emberekre osztja fel ez az ítélkezés a magyarokat. Aki a kormányzati kánonnal énekel, jó, aki mást gondol a világról, tisztességről, erkölcsről az rossz.

Aki nem örül annak, hogy van egy nagy és gondoskodó állam a feje fölött, élén az örök és megbonthatatlan vezetővel, hazaáruló és idegen hatalmak ügynöke. Az a jó, aki örül annak, ha az állam és annak vezetője nemcsak gondoskodik róla, de gondolkodik is helyette. Megsimogatja a buksiját, ha jó volt, és kokit nyom a fejére, ha rossz. És ez az állam, élén az örök és megbonthatatlan vezetővel, sosem téved. Mindig tudja, hogy mi a jó, és mi a rossz.

Aki nem áll be a sorba és nem sodródik a nyájjal, az magára vessen. Ezt üzeni a magyaroknak a kormány kommunikációja.

Amúgy ezt célozza az oktatás szándékos lebutítása is. Legutóbb Lázár János kelt ki a gimnáziumok ellen, korábban Parragh László éltette a bunkóságot. Nem kiművelt, hanem elbutított emberfők kellenek, akik nemcsak azt hiszik el, hogy kötelező lesz szöcskét enni, hanem azt is, hogy nem az egészségügy van romokban, hanem mi betegek rohangálunk minden bajunkkal orvoshoz.

Tessék egészségesnek lenni, vagy odahaza meggyógyulni!

Írók, alkossatok remekműveket!

Hassatok, alkossatok, gyarapíccsatok, és a haza fényre lesz derülve!

Közösen kormányozni egy Orbán nélküli Fidesszel

Azt mondja Benedek Márton, a Momentum II. kerületi képviselő-jelöltje a Közös Ország Mozgalom vitanapján, hogy egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel lehetne közösen kormányozni.

Egyetértek vele, mert én is úgy látom, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy megmutassa: megjavult, és már nem az a rosszfiú, vagy rosszlány, aki egykor volt.

Most már csak azt kellene tisztázni, hogy mit kell érteni egy megváltozott Fideszen. Szerintem alapvetés, hogy ebben a megváltozott Fideszben Orbán Viktornak nem lehet helye. De nemcsak neki: Kövér Lászlónak sem lenne helye benne, mint ahogy Rogán Antalnak, Lázár Jánosnak, Németh Szilárdnak, Gulyás Gergelynek sem. A lista lévő nevek hosszan sorolhatók.

Nem lehet ennek a megváltozott Fidesznek a tagja olyan ember, aki akár üzletelt Orbánnal, köpködött vele szotyolát a felcsúti stadion VIP-páholyában, tapsolt, vagy akár csak egyszer is távolról integetett neki.

Nem lehet e megváltozott Fidesznek tagja az a személy, aki lopott, vagy csak lopni készült, és csak azért nem lopott, mert még időben észrevették, és rácsaptak a kezére

Nem kérdés, hogy e megváltozott Fideszt kizárólag azok nélkül lehet elképzelni, akik az elmúlt években az elesettek, a menekültek, vagy más kitaszítottak ellen uszítottak, vagy, akik feleségüket, férjüket, fiukat, lányukat, valamint minden rendű és rangú rokonaikat, csókosaikat, barátaikat, üzletfeleiket zsíros beosztásba helyezték.

Természetesen e megváltozott Fidesznek nem lehetnek tagjai azok sem, akik segédkeztek a jogállam módszeres és szisztematikus lebontásában, akár úgy is, hogy csendben tűrték, amint Orbán és fent nevezett társai ezt a gazságot elkövették a sokat hivatkozott magyar emberek ellen, akár tevőlegesen részt vettek benne.

Nem lehetnének a megváltozott Fidesz tagjai azok sem, akik részesei voltak a múlt megmásításának, tönkretették az oktatást, szétverték az egészségügyet, eltűrték és bátorították a korrupciót, valamint részt vállaltak abban, hogy magyarnak lenni a világban ma már nem dicsőség, vagyis, tevékenyen hozzájárultak ahhoz, hogy lesajnált páriái lettünk a világnak.

Ha mindez megvan, és kiszűrtük azokat, akik nem méltók arra, hogy tagjai legyenek egy megváltozott Fidesznek, már csak egyetlen megoldásra váró feladat marad: meg kell változtatni a Fidesz nevét, és elfelejteni örökre.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!