Blogolda

Párhuzamok nélkül?

0

Nagyon érdekes belpolitikai jelenségre figyeltem fel a dél-koreai közéletben.

Ugye azt számtalanszor tisztáztuk, hogy Pák Kün E, előző elnökasszony megbukott a hivatali ideje előtt, mert helyette gyakorlatilag a barátnője vezette az országot négy évig, aki egy kereszténységből kiindult szektavezér lánya, jelesül Cse Szun Sil.
Korrupció volt felsőbb szinteken, fekete listák művészeknek, és közéleti személyeknek, befolyásolása néhány népszerű televízió csatornának, és egyéb aljasságok.

Pák Kün E úgy bukott meg, hogy elnökségének utolsó előtti évében, ősztől késő tavaszik a nép Seoulban minden szombaton gyertyás felvonulást, tüntetést tartott, ahol a lemondását követelték békésen.

Igen sok szkeptikus volt, aki azt állította, hogy majd pont kisgyerekes családoktól fog megijedni a hatalom, akik gyertyákkal vonulnak, nevetséges.
Pedig nem volt az, Pák elnökasszony megbukott, ma már 24 éves börtönbüntetését tölti, ahogy Cse Szun Sil is a saját húsz évét, a csebalok közül néhányan már börtönben, néhány pere még folyamatban, a közélet megtisztult, a fekete listákat nyilvánosságra hozták, egészen a legalsóbb szintekig kipucolták a hatalmukkal visszaélő, korrupt konzervatívokat.

Első körben az alelnök ideiglenes ügyvezetőként vette át az elnöknő helyét, majd kiírták az előrehozott választásokat, amelyeket toronymagasan a szociálliberális Daburamindzsudáng párt nyert, az elnöki pozíciót pedig annak vezetője, Mun Dzse In.

Eddig a pontig azt hiszem, nagyon sokszor leírtam a történteket.
Most azonban másról van szó.

Mun Dzse In elnök népszerűsége töretlen, sőt emelkedik, tegnap a bizalmi indexe a lakosság körében közel volt a 8o%-hoz. A párt bizalmi indexe is magas 65% körül mozog.

Rajtuk kívül a parlamentbe jutott a konzervatív párt, a Hángukmindzsudáng, vezetője egy Torgyán szerű botrányos öregember, Hon Dzsun Pjo.
Bizalmi indexük 1o-14 % között mozog.
Ők gyakorlatilag nyíltan képviselik a Pák Kün E vonalat, csupán a korrupciót ítélték el, alapvetően erősen konzervatív párt, kevés támogatójuk a legidősebb korosztályból kerül ki.

A másik ellenzéki párt a mindzsudáng, amely alig pár százalékon áll, és ember nem mondja meg, hogy miben különböznek a kormánypárttól, mert, hogy semmiben, csak akkor miért nem csatlakoznak ahhoz…

Aztán egy Amerikába szakadt hazánkfia és a pártja, őt úgy hívják, hogy Án Csal Szu, a párt pedig egy fura képződmény, Páránmiredáng-nak hívják, valami jobbközép szeretne lenni, de Án Csal Szu liberális figura, igazából nehéz eldönteni, hogy ők mit szeretnének másképp, mint ahogy most van, de végső soron konstruktív ellenzéki szerepet töltenek be, szemben a mindent megbénító és ellehetetlenítő konzervatívokkal, kár, hogy öt százalék körül vannak csak.

Tehát jelenleg a parlamenti ellenzék összesen nincs negyven százalékon, de az itteni törvények értelmében a legtöbb törvényhez szükséges szavazatszám még sincs meg, ahhoz ők is kellenek, az elnök meglehetősen nagy mozgástere miatt működik még az ország közigazgatása, és képes haladni a északi-déli békefolyamat is.

Nagyon hasonló a helyzet, mint Magyarországon, csak itt a „jók” vannak hatalmon, és a „rosszak” ellenzékben. Ennél jobban nem hiszem, hogy le lehetne egyszerűsíteni…
Ám az ellenzék egy része, jelesül a konzervatívok, belekapaszkodnak minden fűszálba, most például egyik képviselőjük éhségsztrájkol a parlament lépcsőjén, tegnap kezdte, de nem lehet valami nagy hős, mert ma reggelre már az a hír bukkant fel, hogy majd 24 óránként váltják egymást, ami ebben az országban, ahol kultikus figurák haltak bele az éhségsztrájkba, kissé szánalmas, a himalájai túraruhában, szigetelő matracon ülő usánkás képviselő képéről már nem is beszélve.

Akárhogy is, de bizony képesek akadályozni a parlamenti munkát, képesek magukra felhívni a figyelmet és elérni, hogy ilyen, olyan belpolitikai botránynak titulált esetek ne sikkadhassanak el. Kemény ellenzék, de ellenzék, ugyan nagyon alacsony a támogatottsága, mégis foggal, körömmel harcol a vélt vagy adott esetben valós igazáért. Ez még akkor is roppant szimpatikus, ha egyébként a világról alkotott képük elavult, anakronisztikus, a hatalomgyakorlásuk során folyamatosan magas volt a csebalok kivételezettsége és a korrupció az országban.
Most persze sanszuk sincs a hatalomra, és ezt ők is tudják, így próbálnak a kormánypárt által elkövetett hibákba belekapaszkodni, ami olykor még sikerül is, de legalábbis nem hagyja ellustulni a kormánypárti képviselőket.

Mindazonáltal a napokban Hon Dzsun Pjo átlépett egy határt, ugyanis nemsokára önkormányzati választások lesznek, ő kampánykörúton van, megengedhetetlen hangnemet üt meg rendszeresen. Ez természetesen kontraproduktív, a népszerűségük tovább zuhant az elmúlt hetekben, a saját képviselői is kritizálják, bár még egyben a párt, de veszélyben.

A jelenség, ami számomra roppant érdekes volt, az az ezt övező társadalmi aggodalom.

Bármennyire is elkötelezett kormánypárti szavazó is valaki, elvárja, hogy legyen ütőképes ellenzék a parlamentben. Mégpedig azért várja el, mert nem „hisz” a pártban, hanem egyetért azzal, de tudja, hogy az emberekből áll, akik esendőek és néha lusták, hibázhatnak, korrumpálódhatnak, ezer dolog történhet velük, amit egy erős ellenzék azonnal észrevesz és lecsap rá. Így az állampolgár biztonságban van, még a saját kedvelt pártjától is, ráadásul amire az ellenzék lecsap, arra azonnal ugrik a sajtó, vagy fordítva, ennél jobban politikusokat féken tartani nem is lehet.

Most azonban az ellenzék olyan kis támogatottsággal rendelkezik, hogy roppant agresszív, hogy észrevegyék, ez pedig kontraproduktív, ezáltal a támogatottságuk még tovább csökken, és máris előállt a negatív spirál.

Az emberek szerint ez nem kívánatos jelenség, igenis legyen erős ellenzék, ne legyen módja senkinek sem lopni, csalni, hazudni.

Itt ez a kívánatos norma, nincsenek „hívők”, hanem polgárok vannak, akik csak addig elkötelezettek, amíg úgy látják, hogy a választott pártjuk valóban azt képviseli, amit ígért, és igényt tartanak egy erős ellenzéki kontrollra felettük, és amikor ez az egyensúly felborul, akkor elkezdenek aggódni az ellenőrzés gyengülése okán, illetve a mindent zsigerből elutasító, agresszív mini ellenzék viselkedésén.

Eugenia S. Lee

Sajtó alatt a sajtó

Az ENSZ május 3-át a nemzetközi sajtószabadság napjává nyilvánította. Ez a szervezet, amely – mint a kormány propagandájából tudjuk, – migránsokat telepítene be Afrikából és a Közel-Keletről, fontosnak tartja a sajtó szabadságát, és emlékezteti a kormányzatokat a szabad véleménynyilvánítás jogának tiszteletére és betartására, melyet az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 19. cikke is védelmez.

Magyarországon még soha nem volt annyira szabad a sajtó, mint napjainkban. Főként a közmédiában, valamint a vidéki lapokban figyelhető meg, hogy minden sajtómunkás arról ír, amiről szabad.

Talán e túlzott szabadosság miatt vetődik fel időről időre a Fidesz és a kormány prominenseiben, hogy szabályozni kellene a sajtótájékoztatók rendjét, mégpedig oly módon, hogy csak arról lehessen kérdezni a politikusokat, ami a sajtótájékoztató témája.

Nem arról van szó tehát, hogy a Fidesz nem tartja tiszteletben a sajtó szabadságát, és fél a valódi kérdésekkel szembesülni. Épp ellenkezőleg: azt szeretnék, ha a sajtó munkatársai olyanról kérdeznék őket, amire jól tudnak válaszolni.

Vannak ugyanis jó kérdések, amelyekre még a legegyszerűbb kormánytag is képes válaszolni, és vannak rossz kérdések, amikre csak hebegés-habogás a válasz, és tisztára úgy tűnik ilyenkor, mintha mellébeszélne, vagy hazudna az illető.

Ha tehát egy politikus, teszem azt, maga a miniszterelnök, arról beszél, hogy Magyarországon a huszonegyedik század színvonalán áll az egészségügyi ellátás, soha nem voltak még ilyen rövidek a várólisták, és ennyire elégedettek a betegek, akkor kéretik nem azt kérdezni, hogy miért hal meg ilyen sok ember kórházi fertőzés következtében. Miért kell évekig várni egy műtétre, hova tűntek a kórházakból az orvosok, az ápolók, és úgy általában: miért pocsék minden, úgy, ahogyan van.

Nem véletlen, hogy Orbán Viktor emberemlékezet óta csak a gondosan megválogatott kérdezőknek válaszol. A miniszterelnök ugyanis nem szeretné, ha a szakmaiatlan, amatőr kérdések bizonytalanságot szülnének a magyar emberekben, akikben ily módon akár az a képzet is keletkezhet, hogy nem Grál-lovagok, hanem gazemberek vezetik ezt az országot.

A kormány minden vágya, hogy a magyar emberek minél tájékozottabbak legyenek. Ha egyes szerkesztőségek egyedül nem képesek rendes, tisztességes, a nemzeti érdekeket szolgáló kifejező kérdéseket megfogalmazni, a kormány ebben is szívesen a rendelkezésükre áll. Kiképzett kommunikációs csapata megfogalmazza helyettük a kérdéseiket, mert a kormány jobban tudja, hogy mi érdekli a sajtót, mint az újságírók. Ez természetesen nem beleszólás a szerkesztőségek munkájába, még csak nem is a sajtó szabadságának a korlátozása. Éppen ellenkezőleg: baráti segítség a média azon munkatársainak, akik hajlamosak lennének eltévedni a sokféleség útvesztőiben.

Igény esetén nem csupán a sajtó kérdéseit fogalmazza meg a kormány, de ha szükséges, előbb megírja a válaszokat, majd ezekhez utólag kreál kérdéseket.

Végső esetben, amennyiben egyes szerkesztőségek szakemberhiánnyal küszködnek, kiképzett újságírót is adnak nekik -kölcsönbe, vagy végleges szerződéssel. Erre, ha szűk körben is, de van már példa. A mintagazdaságok mintájára vannak úgynevezett mintamédiák, például az állami televíziónál, és rádiónál, valamint a távirati irodánál. Ezeken a helyeken már most válogatott csapat dolgozik: csupa olyan ember, aki magas szinten érti a feladatát, és még véletlenül sem kérdez olyat, amire a kormány tagjai ne tudnának, vagy ne akarnának előremutató választ adni.

A köznyelv ugyan ezeket a kérdezőket mikrofonállványoknak nevezi, de a valódi, fémből készült Mikrofonállványok Szövetsége ezt az összehasonlítást károsnak tartja, és mint ilyet, kikéri magának. Az alákérdező, hírhamisító kollégákkal kapcsolatban a lakájmédia, vagy a papagájkommandó elnevezést javasolják.

Gyorsan megállapodott az ellenzék – Törökországban

0

A hazai ellenzéki pártok nyakig sárosak abban, ami történt, lemoshatatlan a bűnük, és épp most készülnek a hasonlóan szégyenteljes és aljas folytatásra. Be fognak ülni a parlamentbe, és négy év múlva ismét kétharmados vereséget fognak szenvedni. Ugyanazok, ugyanúgy.

No csak, létezik ilyen is: a legnagyobb török ellenzéki párt és három másik szövetséget köt a június 24-i előrehozott választásokra. Erdogan alig két hete jelentette be, hogy nem a rendes időben, 2019 novemberében lesznek a parlamenti választások.

A tét óriási, amennyiben Erdogan győz, megszűnik a miniszterelnöki hivatal és a parlamenti demokráciát elnöki rendszer váltja fel, a török diktátor számára az eddiginél is nagyobb, immár elsöprő hatalommal.

A török és a magyar választási rendszer között nyilvánvalóan sok a különbség, és nem is vagyok tisztában a törökkel, de az is nyilvánvaló, hogy Erdogan bejelentésére a török ellenzék, ellentétben a magyarral, képes volt nagyon gyorsan reagálni, és lényegében két héten belül egy széles koalíciót létrehozni, ezzel kvázi egységpártként viselkedni. Holnap délután, háromkor aláírják az alig két hét alatt tető alá hozott együttműködési megállapodást.

Az egyelőre nem világos előttem, hogy Erdogannal szemben csak egy ellenzéki jelölt fog-e indulni. (Valószínűleg nem.) De azt láttuk, hogy nálunk a kritikus helyzet ellenére osztódással szaporodtak a miniszterelnök-jelöltek.

Mindez számomra azt bizonyítja, hogy a török politikai kultúra (is) milliószor érettebb, felelősségteljesebb a magyarnál. Nem árt emlékezni, hogy az utolsó visszalépésekre a határidő előtt három perccel, április 7-én délelőtt, 10:57-kor került sor. Miközben előtte az ellenzéknek négy éve volt kitalálni, hogy mi legyen, hogy legyen április 8-án.

Úgyhogy hagyjuk, a hazai ellenzéki pártok nyakig sárosak abban, ami történt, lemoshatatlan a bűnük, és épp most készülnek a hasonlóan szégyenteljes és aljas folytatásra. Be fognak ülni a parlamentbe, és négy év múlva ismét kétharmados vereséget fognak szenvedni. Ugyanazok, ugyanúgy.

Ez itt, amit ezek csinálnak, nem politika, hanem mészárszék. És a lemészároltak nem ők, soha nem ők, hanem mi vagyunk.

Szerző: Bruck András/Facebook

Nyújtani az alternatívát

Vannak olyan szavak, kifejezések a magyarországi közbeszédben, amelyek bölcsességnek tűnnek, és azt a látszatot keltik, mintha valaki okosat mondana. Közben meg nem jelentenek semmit.

Az egyik kedvencem: alternatívát nyújtani. Hogy az ellenzék azért veszített, mert nem tudott alternatívát nyújtani az embereknek. Vagy, másképpen: nem tudtak igazi alternatívát nyújtani.

Közben meg, mást sem nyújtottak, mint alternatívát. Elmondták, ahol lehetett, hogy milyen Magyarországot szeretnének. Nem részletezném, legyen elég annyi, hogy nem olyat, amilyent Orbán Viktor és a Fidesz épített. Kevesebb korrupciót, több békességet ígértek a magyaroknak, tisztességesebb, kiegyensúlyozottabb  tájékoztatást, működő egészségügyet, versenyképes oktatást.

Sorolhatnánk.

Mást sem tettek, minthogy alternatívát nyújtottak. Azon persze lehet vitatkozni, mennyire hitelesen nyújtották ezt az alternatívát, mennyire voltak profik abban, hogy nézeteiket minél több emberrel megismertessék és minél több helyre eljuttassák. Arról nem is szólva, hogy milyen lehetőségeik voltak erre – az ország nagyobb részén csak a kormánypárt propagandáját lehetett olvasni, hallani, nézni.

És megint más kérdés, hogy azok az emberek, akikhez még így is eljutott az ellenzék által kínált alternatíva, vevők voltak-e a számukra kínált lehetőségre. Nagyon úgy tűnik, hogy Magyarországnak az a része, amely 49 százalékkal kétharmados többséghez juttatta a Fideszt, elégedett azzal, ami van. Hálásak, hogy a kormány megállítja a határon az amúgy nem hozzánk induló migránsokat és elüldözi az őket idecsalogató, majd simogató civileket. Örülnek, hogy közösen utálhatjuk Soros Györgyöt, aki ugyan sok jót tett Magyarországgal, és annak idején a Fidesz számos prominensével, ám ő mára megváltozott, és rosszat akar Magyarországnak, valamint a Fidesznek.

Nem arról van szó tehát, hogy az ellenzék nem tudott volna alternatívát nyújtani az embereknek, hanem arról hogy nem tudta megszólítani őket. Utóbbi kifejezés persze ugyanolyan ostobaság, mint az hogy alternatívát nyújtani – de erről majd egy más alkalommal.

A keresztény értelmiségiek felbátorodtak, aztán visszagyávultak

A kormányból épp most távozó Balog Zoltán mutatta be azt a kötetet, amelyet a Fidesz holdudvarához tartozó értelmiségiek, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesülete és a Professzorok Batthyány Köre jelentettek meg. Az Újra nevén nevezzük című kiadvány szerzői meglepően kritikus hangot ütöttek meg a kormánnyal szemben, kiálltak a valódi polgári értékek mellett, bírálták a strómanok gazdagodását, a lebutított közmédia lejáratókampányait.

Kezdtünk örülni, hogy helyreállt a világ rendje, felébredt a keresztény értelmiségiek lelkiismerete, rájöttek, hogy ők nem ilyen lovat akartak.

Aztán jött a hidegzuhany: a tegnapi bátrak mára magyarázkodásba kezdtek. Egy nap elteltével rájöttek, hogy ők nem is úgy gondolták, ahogyan azt mások belemagyarázzák.

A következő közleményt tették közzé: „Szomorúan olvastuk azokat a cikkeket, amelyek Az idők jelei elnevezésű társadalmi kezdeményezés Újra néven nevezzük című kötetével kapcsolatban láttak napvilágot. A szóban forgó írások olyan színben tüntetik fel a kiadványt, mintha azt a kötet szerzői a jelenlegi Kormány vagy egy konkrét politikai párt kritikájának szánták volna.

Ezzel a kiadvány szerkesztői és írói nem tudnak és nem is akarnak azonosulni.

A kötet általános hazai és nemzetközi politikai, társadalmi, illetve közéleti jelenségekre reflektál, azokat vizsgálja meg a keresztény erkölcs szemszögéből. Az ókori világtól napjainkig érvényesnek tartott, az emberi természetből fakadó pozitív emberi tulajdonságok (erények) – okosság, igazságosság, mértékletesség és erősség – szükségességét vagy hiányának következményeit elemzi.

A következtetések általános érvényűek úgy a múltban, jelenben és jövőben, mint az egyének és a közösségek számára.

A kritikus szolidaritás hangvétele nem aktuálpolitikai jellegű, tehát azok az értelmezések, melyek kiragadva egy-egy állítást manipulálják olvasóikat, elfogadhatatlanok. „

Lefordítjuk a közlemény szövegét magyarra: a keresztény értelmiségieknek nincs bajuk a kormánnyal. Amiről a kötetben írtak, az nem Magyarországon játszódik, talán még csak nem is valamelyik szomszédos országban, az is lehet, hogy egy másik bolygón, de valószínűbb, hogy egy, a miénkétől nagyon távol létező univerzumban.

Nem arról van szó tehát, amire az általuk leírt szövegek alapján a legtöbben gondoltunk. Hogy a keresztény értelmiségieknek elegük lett a harácsolásból, tele a hócipőjük a korrupcióval, a strómanok gazdagodásával, és nem hajlandók tovább asszisztálni az ország kifosztásához.

A közleményből kiderül, hogy szó sincs ilyenről, mert ők csak úgy általában, nagy vonalakban, globalice beszéltek bizonyos erkölcsi, valamint morális megnyilvánulásokról, olyan kérdésekről, amelyek nem minket, magyarokat érintenek, hanem másokat. Nálunk, Magyarországon valójában nincsenek strómanok, üzenik közleményükben a keresztény értelmiségiek, a közmédia nem lebutított propaganda, és aki az Újra nevén nevezzük kiadványból ezt olvasta ki, az rosszindulatú, a migránsok pártján áll, és Soros György 2000 zsoldosának egyike.

A keresztény értelmiségiek nagyon sajnálják, ha valaki az általuk írt és megjelentetett szöveget úgy értelmezte, hogy kritizálták volna a kormányt. Szó sincs ilyenről, üzenik a keresztény értelmiségiek, ez a kormány minden kormányok legjobbika, Orbán Viktor bölcs és igazságos, a fekete fehér, a kicsi nagy, a Föld lapos és négy elefánt tartja a hátán.

Jó ez a közlemény, mindenki érthet belőle. Ha van hiányérzetünk, az legföljebb annyi, hogy a végére még odaírhattak volna néhány, személyesen Orbán Viktornak címzett mondatot. Valahogy így: „Reméljük nagyjóurunk, meg tudsz nekünk bocsátani, nézd el nekünk a mi vétkeinket, hozzád képest gyarló és esendő földi halandók vagyunk csupán. Már ezerszer megbántuk, hogy azt a látszatot keltettük az emberekben, hogy kételkedni merészeltünk benned. Bízunk bölcs belátásodban, közismerten legendás nagyvonalúságodban, és engedd meg nagyméltóságos urunk, hogy szabadjon bátorkodnunk neked és családodnak nagyon hosszú, sikerekben gazdag, boldogságban és jó egészségben eltöltött életet kívánni.”

Orbánt csak szívlapáttal lehet meggyőzni

Nekirontottak Orbán Viktor hívei Judith Sargentininek a saját Facebook oldalán azután, hogy a nevével fémjelzett jelentést megtárgyalták az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában. Válogatott ocsmányságokat vágtak a jelentéstevő fejéhez. Volt már ilyen, hogy nem a rossz hírt fogadták lesújtva Orbán hívei, hanem a rossz hír hozóját kezdték mocskolni. Ferenc pápát például demens vénembernek nevezték nemrégiben, amiért nem úgy gondolkodik a menekültekről, a szegénységről és úgy általában a keresztényi tanításokról, mint Orbán Viktor.

Most Judith Sargentinit találták meg, az ő Facebook oldalát lepték el a Magyarországról érkező gyalázkodó üzenetek. Pedig a jelentéstevő csak azt tette, amit az Európai Unió felelős embereinek már rég meg kellett volna tenniük. Megelégelte, hogy Orbánék mindenkivel szembemennek az autópályán, felmarkolják a pénzt, mert erre jó nekik az Unió, de értékközösséget már nem vállalnak vele,

Most nem történt más, mint ami már rég a levegőben lógott. Belátható közelségbe került, hogy a Fideszt és vele Orbánt kirakhatják a Néppárt frakciójából, Magyarországot azzal fenyegetik, hogy elzárják a pénzcsapokat, és felfüggesztik a Magyarországnak szánt fejlesztési pénzeket.

Akik nem értik, hogy idáig miért nem lépett fel keményebben az Unió, ismerik ugyan Orbánt, de nem ismerik az Európai Uniót, és annak elsőszámú intézményét az Európai Parlamentet. Az Európai Parlament ugyanis egy demokratikus, és éppen ezért lassú, körülményes, valamint jelentős mértékben bürokratikus szervezet, amely ráadásul teli van külön érdekekkel, mely érdekek még lassúbbá teszik a döntéseket.

Velük szemben ott van Orbán, aki nem demokratikus, és ebből kifolyólag nem is körülményes. Ha ő valamit kitalál, arról nem kell konzultálnia senkivel. Délelőtt dönt, délután megcsinálja.

Ezt nem fogták fel eddig az EU testületeiben, és talán még most érzik át teljesen. És nem azért, mert a felfogóképességük ezt nem tenné lehetővé, hanem mert ezeket a testületeket demokratikus viszonyok között, demokratikus viták eldöntésére hozták létre.

Amit Orbán képvisel, az a demokrácia világában, az európai kultúrkörben nem értelmezhető, mert kívül esik ezen a tartományon. Nekünk, akik idehaza demokratának valljuk magunkat, és támogatjuk a jogállamot, mert abban látjuk az egyén szabadságának kiteljesedését, szimpatikusak ugyan a diplomatikus és udvarias megnyilatkozások, ám épp ezek miatt kellett rendre azzal szembesülnünk, hogy Orbán idehaza rendre úgy állíthatja be brüsszeli kalandozásait, mintha már megint győzött volna.

Miközben Orbán Brüsszelben a párbeszéd fontosságáról beszél, és a közös európai érdekek fontosságát helyezi előtérbe, idehaza arról papol, hogy meg kell állítani Brüsszelt, mert a mi érdekeinktől idegen dolgokat akar rákényszeríteni a magyar emberekre.

Régóta játssza ezt Orbán, és még játszhatja sokáig. Idehaza van hozzá sajtója, több is, mint elég. A vidéki Magyarországon, ahol még mindig csak kevesen nézik az internetet, és leginkább a közmédiából, valamint Andy Vajna TV2-jének hazugságaiból tájékozódnak, simán beveszik a kormányzati kommunikáció aljas maszlagjait.

Az Európai Uniónak, amely nem harcra, hanem együttműködésre jött létre, már rég fel kellett volna vennie a kesztyűt, és változtatni a harcmodorán. Felfogni, hogy Orbán nem érvekkel, hanem széklábbal a kezében támad, vele nem lehet vitatkozni, mert mire az első érv elhangzana, ő addigra már tucatnyi tockost és sallert kiosztott.

Az Európai Uniónak előbb-utóbb fel kell ismernie, hogy Orbánnal szemben csak akkor van esélye, ha fejbe vágja őt egy szívlapáttal.

Hogyér’ adja?

Tiszaszigeten, a templom melletti buszmegállóban vette észre a delmagyar.hu munkatársa a fotón látható feliratot, amelyen szabad szemmel is jól látható, hogy egy gazdálkodó honfitársunk olcsóbban adja a tojást keresztényeknek, nagycsaládosoknak, nyugdíjasoknak és közmunkásoknak. Nem ma készült ez a fotó, körülbelül egy évvel ezelőtt, de amióta először láttam, gyakran eszembe jut, vajon, mi lehet a termelővel? Árul-e még tojást, és ha igen, hogyér’ adja?

A portál munkatársai megkérdezték a tojások tulajdonosait, hogy miként ellenőrzi, hogy a vásárló megfelel-e a fenti feltételeknek. Szerencsére nincs ok a nyugtalanságra: a gazda senkitől sem kér semmilyen igazolást, így a többi között keresztlevelet sem. Elhiszi, bárkinek, ha azt állítja magáról, hogy nyugdíjas, nagycsaládos, közmunkás, vagy, teszem azt, keresztény.

Mi a magunk részéről eddig sem nyugtalankodtunk, mert nem gondoljuk, hogy rossz szándékot kellene sejtenünk az ügy hátterében. Hősünk ugyanis lehetett volna szigorúbb is, kiírhatta volna például, hogy csak keresztényeket, nyugdíjasokat, nagycsaládosokat, és közmunkásokat szolgál ki, csak nekik adja el a tojásait, a többiek vásároljanak ott, ahol akarnak.

Nekem nincs ezzel gondom, a saját tojásait mindenki annak adja el, akinek akarja, és olyan áron, amennyiért jónak látja. Jól is néznénk ki, ha az állam, vagy bármely más hatóság beleszólna az ilyen ügyekbe. Lenne is nagy felháborodás, hogy hol van itt a demokrácia, a piacgazdálkodás, a verseny – bízzuk már rá a termelőre, hogy kinek adja el a tojásait és hány forintért.

Arról nem is szólva, hogy gazdálkodó honfitársunk nem azt írta ki, hogy aki nem keresztény, nagycsaládos, nyugdíjas, vagy közmunkás, drágábban veheti meg a tojásokat, hanem épp ellenkezőleg: azt, hogy akik beleférnek az említett kategóriákba, azoknak olcsóbban adja. Mi ez, ha nem társadalmi felelősségvállalás, vagy más néven, pozitív diszkrimináció?

Hogy miért épp ezeket a kategóriákat találta meg a tojástermelő, azt nem árulta el az újság munkatársának. Mi sem látunk bele a mások gondolataiba, így azután, másokhoz hasonlóan csak találgatni tudunk. Három kategória viszonylag érthető, a tojástermelő honfitárs nyilván sokat hallott a szolidaritásról, arról, hogy segíteni kell a nehezebben élőket, és ismeretei alapján feltételezte, hogy a nagycsaládosok, a nyugdíjasok és a közmunkások közéjük tartoznak.

Hogy a keresztények hogy kerültek a felsorolásba, arról hősünk csak annyit árult el, hogy az ötletet Böjte Csaba dévai szerzetes ihlette. Talán nem is fontos tudnunk, hogy miként jöttek a képbe a keresztények. Inkább reménykedjünk abban, hogy bár egy év alatt alaposan megdrágult a tojás, ha valaki megfelel a fenti besorolásnak, még mindig kedvezményesen vásárolhat a Móra F. u. 12. sz. alatt.

Kérdezze meg a leendő miniszter kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Jó kezekben lesz a jövőben az egészségügy. A Balog Zoltán utódjaként emlegetett Kásler Miklós orvosprofesszor szerint ugyanis a halálos betegségek 70-80 százaléka „a Tízparancsolat betartásával elkerülhető”.

Nem vitatkoznánk a megállapítással, mert bármekkora baromságnak is tűnik ez a kijelentés, nem kizárt, hogy Kásler úrnak igaza van. Már nekem is többször eszembe jutott, hogyha az emberek betartanák a tízparancsolatot, akkor lenne elég orvos és ápoló a kórházakban. Nem mennének külföldre, vagy hazai magánkórházakba tisztességes pénzt keresni, elég lenne, ha betartják a tízparancsolatot és mindjárt elégedettek volnának a fizetésükkel, valamint a munkakörülményeikkel.

Ha az emberek nem lopnának, nem paráználkodnának, és nem kívánnák meg a felebarátjuk feleségét – ezek ugye a tízparancsolat leggyakrabban megszegett pontjai – akkor elkerülhetők lennének a kórházi fertőzések, és rövidülnének a várólisták. Nem maradnának el műtétek orvosok, ápolók és gépek hiánya miatt, nem utaztatnának betegeket fölöslegesen, veszélyeztetve ezzel az életüket.

Kásler Miklós, látatlanban mondjuk, tökéletesen alkalmas arra a posztra, amelyre őt Orbán Viktor kiszemelte. Ahol Szijjártó Péter külügyminiszter lehet, ott bármi megtörténhet…

Egyedül az sajnálatos, de az nagyon, hogy az egészségügy mellett csupán az oktatás és a kultúra ügyei tartoznak majd Kásler miniszter hatáskörébe. Hát a gazdaság mostohagyermek? A stadionok építése talán smafu?

Tényleg nem szeretnénk beleszólni a kormány összetételébe, mert hát közünk sincs hozzá, de tisztelettel javasolnánk, hogy Kásler úr vegye maga mellé Pataky Attilát államtitkárnak. Ő már többször találkozott ufókkal, minden tud róluk, bizonyára neki is lenne néhány használható ötlete, mit kell tenni, ha megbetegszünk, és nincs a közelben se a kezelőorvosunk, se a gyógyszerészünk.

Az igazság órája

0

Lezárják május 8-án a Kossuth teret. Igaz, csak néhány órára, de az a néhány óra fontos időszak Magyarország számára. Akkor alakul meg az új országgyűlés – kordonok között, rendőrök vigyázó felügyelete mellett.

 

Megtörtént a bejelentés, május 8-án, az új országgyűlés megalakulásának napján reggel hattól délután kettőig kordonnal lesz lezárva a Kossuth tér. Az ellenzéki pártok ebben a helyzetben két dolgot tehetnek, amennyiben nem értenek egyet azzal, hogy a kormány akár átmenetileg is korlátozza a nép tüntetéshez való jogát.

1/ Elbontják a kordont, és őrzik az átjárókat, hogy a tömeg szabadon tüntethessen. (Emlékszünk, volt már ilyen.)
2/ Vagy bejelentik, hogy a kordonok miatt nem vesznek részt az alakuló ülésen, és virággal kimennek a tüntetők közé.

Amennyiben egyiket se tennék, azzal egyértelműen kinyilvánítanák, hogy valójában inkább vállalnak közösséget a nemzet ellen fordult hatalommal és a nagyrészt funkcióját vesztett álparlamenttel, mint a demokráciáért tüntető tömegekkel.

Nem lehet újabb négy évig eljátszani ezt a demokrácia színjátékot, ezért az ellenzéki pártok bármennyire is szeretnék megúszni, hogy színt kelljen vallaniuk, sorsdöntő „vagy-vagy” választás elé kerülnek május 8-án: vagy mi, a nép, vagy Orbán és a diktatúra.

Szerző: Bruck András, Facebook

Polgármester lennék Felcsúton

Tisztelt Felcsútiak!

Kérem Önöket, hogy szavazzanak rám a Mészáros Lőrinc távozását követő időközi választáson. Tudom, hogy Lölőt nem könnyű pótolni, de én képesnek tartom magam erre.

Lopni nem tudok, de tanulékony vagyok, ha közel engednek a húsosfazékhoz, és ha valaki megmutatja, hogyan kell, ezt a készséget – akár szó szerint is – gyorsan elsajátítom. Adott esetben nemcsak újságírókkal tudok prosztó lenni, de bárkivel, akiről feltételezem, hogy kellemetlen kérdéseket akar nekem feltenni.

Orbán Viktort ugyan nem ismerem személyesen, de megfelelő ellentételezés ellenében hajlandó vagyok őt gyerekkori barátomként említeni. Külön díjazás fejében vállalom, hogy köpködöm mögötte a szotyolát a Pancho Aréna VIP páholyában, és amennyiben ad rá pénzt, szívesen vásárolok a nevében bármit, amire neki, vagy a családjának szüksége van.

Olvasmányaimból tudom, hogy a gyors meggazdagodás, az átlagosnál intenzívebb ütemű vagyonosodás sokaknál a személyiség káros torzulásával jár. Nos, nekem ezen a téren igen nagy a tűrőképességem, s bár a gyakorlatban ezt még nem állt módomban bizonyítani, meggyőződésem, hogy egy hatalmas összeg, vagy nagy értékű vagyontárgy birtoklása sem a pszichémben, sem pedig a lelkivilágomban nem indít el káros folyamatokat.

A futballhoz ugyanúgy nem értek, mint Mészáros Lőrinc, viszont igény esetén hajlandó vagyok futballcsapatokat vásárolni és azokat közpénzből üzemeltetni.

Végezetül, hogy lássák tisztelt felcsútiak, mennyire komoly az ajánlatom, megígérem, hogy bár jelenleg csak diplomákkal rendelkezem, de ha a munkakör betöltéséhez ez feltétlenül szükséges, kész vagyok a gázszerelői képesítést is megszerezni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!