Blogolda

Megvéggyük

Mi van már, mi van, főnököm! Ne olyan hangosan, mert még fölébredek! Húznám még kicsit a lóbőrt, ha nem ordibálnál állandóan a fülembe. Brüsszel ellen? Mit kell megvédeni? Milyen harc ez már megint? Miért, az előzőnek már vége lett? Tudod, amikor a Soros ellen vonultunk, és térdre kényszerítettük a háttérhatalmat.

Szóval most Brüsszelországba lesz a menés, főnököm. Na azért! Már megijedtem, hogy megint a muszkákra lövünk. Az nincs benne az én zsoldomba’ főnök. Meg nem is úgy vagyok szolmizálva. Szocializálódva, ha akarod, úgy is lehet mondani.

Te vagy a főnök, te mondod meg, mi van. Megcsinálom okosba főnököm, ne aggódj. Nem leszek gyarmat, beleverem a fejüket a pocsolyába. Te megmondod, mikor lesz az indulás, én meg már kerekedek is. Megfújom a nyergeket, kürtölök. Vagy fordítva.

Nekem ez tényleg nem téma, csak mondjad, hogy mi legyen. Hogy mikor lesz a következő ütközet, főnököm? Csak hogy képbe legyek. Be bírjam írni a naptáramba. Mert már kezd betelni, alig van benne üres hely. Bankok, oligarchák, IMF, államadósság. Ápolók, tanárok, diákok. Filozófusok, akadémikusok, Soros. Bevándorlást segítő civilek.

Kit nem győztünk még le, főnököm?

Alkalmas vagyok én mindenre, hadra fogható, csak mondd meg világosan, mi a cél. És akkor én arra megyek, amerre kell. Vagy arra, amerre mondod, főnököm. Mert amit te mondasz, az nekem olyan, mint a parancs. Napinarancs, drága főnököm, ha meg nem sértelek.

Ez a jó itt minálunk, hogy mindig más ellen harcolunk. Értem én főnök, harcolni kell. Békében nincs esélyünk, mihez kezdenénk, ha nem lenne mindig háború! Halálra unnánk magunkat, aztán ott feküdnénk, kiterítve.

Na, akkor most, de tényleg konkrétan: mikor indul a menés? Mégsem Brüsszelország? Micsoda? Lipótmezei csata? Legyen úgy, ahogyan parancsolod. Csak adjál hozzá dzsípieszt, hogy odataláljanak a hadaim.

És mondd csak: az nem lehetne, hogy egyszer már végre ne győzzünk senki ellen?

Ez meg mi már megint? Nem tudnál halkabban kürtölni főnököm? Nem akarok még felébredni: addig jó nekem, amíg csak álmodom ezt a sok hülyeséget.

Elvtelen és káros

Sajnálatos, hogy számíthatnak a Fidesz itteni fiókszervezeteinek hathatós támogatására, akik Orbán-imádatuk jeleként, illetve egyházi sugallatra mennek a nyájjal, bele az elvtelen és káros, társadalmi szolidaritást és toleranciát leromboló, diszkriminatív és értelmetlen népszavazásba: kisebbségiként, kisebbségek ellen.

Az a fajta jobboldali populista, pontosabban alt-right politikai hitvallás, mely a szemünk láttára bármelyik hagyományos – konzervatív, liberális, vagy szocialista – politikai ideológia karikírozott, eltorzított változataként áll elő, alapjaiban paradox jelenség. Olyan nézőpontokat és politikai attitűdöket kapcsol egybe, mindenekelőtt érzelmi és nem a tényeknek való megfelelés szerint, melyek az analitikus, a racionális észjárás szerint össze nem illőek. Az így kialakuló proto-ideológia, mely a leginkább az “eredeti (olasz) fasizmushoz” hasonlatos (Jay Griffith), gyűlöletbeszédet, erőszakkultuszt, macsó magatartásokat, klerikális konzervativizmust (senkit ne tévesszen meg, hogy ezt keresztény kurzusként hirdetik), elegyít jobboldali libertariánus eszmékkel (a libertarizmusnak nincs köze a hagyományos liberális politikai filozófiákhoz, az anarchiához, a nihilizmushoz áll közel). Egyben anti-modernista, más megközelítésben decivilizációs és reakciós ideológia, nihilista, hiszen semmiféle koherens és távlatos programot nem ad, hatalomfetisiszta, de egyáltalán nem pragmatikus. Képviselői elit- és értelmiségellenességükről, a klímaváltozások tagadásáról, alternatív-tények és poszt-igazságok terjesztéséről ismerhetők meg. A szólászabadságot hazugságok, rágalmak és igazolhatatlan összeesküvés-elméletek erőszakos terjesztésére használják, minden lehetséges alkalommal megtámadva a politikailag korrekt beszéd létjogosultságát. Nem hisznek a szakszerűségben, sőt a nacionalista és rasszista elfogultságot használják tudományos tények tagadására, mítoszokat állítanak a valós történelem tényeinek helyére stb. Populizmusa teszi többé-kevésbé népszerűvé, és – a tömegdemokrácia szabályai szerint választásokkor – sikeressé is, ezt az irányzatot. Követői populista, elit-ellenes kirohanásokkal, a civilizációs eredmények, a haladás, kétségtelenül létező, negatív vonásainak a fölnagyításával, mértéktelen eltúlzásával fedik el azt, hogy számukra a hatalmon, sőt az abszolút hatalmon kívül semmi nem számít.

A populista alt-right legbefolyásosabb képviselője Vladimir Putyin orosz elnök, de nyilván Donald Trump is hozzá hasonló ideológiát próbál rákényszeríteni első körben a republikánusokra, azután az USA-ra. Őt időben megelőzi Orbán Viktor, aki nem csak régiónkban, a legőszintébben vállalja ennek az ideológiának a képviseletét, hiszen Orbánon kívül, nincs is olyan EU-s miniszter- vagy államelnök, aki Steve Bannon és Milo Yiannopoulos-al vagy a belga szélsőséges fiatalok csoportjával parolázna/fényképezkedne. De ez a lengyel Kaczynski, a francia Le Pen, a brit Farage, a holland Wilders, és az olasz Salvini politikai krédója is. És azután – talán a fönt említettektől kissé megkésve – ebbe az irányba tart Liviu Dragnea és a mögötte álló PSD-s társai, és szintén ebbe az irányba tájékozódik Călin Popescu Tăriceanu. Azután meg tetszik vagy sem, de sok mindenben Orbán és a PSD-ALDE kormánykoalícióhoz csatlakozó Fidesz itteni fiókpártja, vagy legalábbis a vezetőségének legbefolyásosabbjai: az elnök és a székelyföldi kiskirályok is, politikai filozófiájukat tekintve, az alt-right fele tartanak.

Az alt-right más és másképpen nevezi meg magát, illetve más és más társadalmi-politikai jelenségeket tematizál, régiónként, és országonként, de lényege ugyanaz: a gyűlöletkeltés, az erőszakkultusz, a háborús és botrányos nyelvezet, a civilizációs vívmányok lebontásának kísérlete, az anti-modernizmus, államimádat, nacionalizmus és rasszizmus, nőgyűlölet, homofóbia, bevándorlás és kisebbség-ellenesség, stb. A Putyin-féle hibrid diktatúrának és az Orbán-féle illiberális demokráciának, az idegengyűlöletnek és elitellenességnek ugyanaz a gyökere és a hátterében fölsejlő ideológiája, mint Trump protekcionizmusának, vagy Farage Brexitjének és EU-ellenességének, az alt-right.

Van abban valami véletlen, konjunkturális, hogy hol mit tematizál és helyez a politikai ágenda középpontjába a mozgalom. Magyarországon a Fidesz egész pályás letámadása – a torz választási rendszer következtében elnyert kétharmados parlamenti többségével a háttérben -, minden területet módszeresen próbál átállítani az alt-right szolgálatába, a saját oligarcha-osztály kiépítésétől kezdve, a kultúrharccal bezárólag, módszeresen. Lényegében, és szándéka szerint, ezt rögzíti, illetve leplezi le a Sargentini-Jelentés, mint az EU értékrendjétől, a liberális demokrácia szabályaitól való szándékos eltérést.

Romániában az igazságszolgáltatás megszállási kísérlete, melynek hátterében elsősorban a PSD vezéreinek korrupciós megvádoltsága/érintettsége áll, a DNA-t és a korrupció ellenes fellépést emelte ki, helyezte az alt-right alapon kiélesített támadások középpontjába. Csakhogy a kétharmad hiánya, illetve a civil társadalom ellenállása, valamint az elnöki hivatal és az EU pozicionálása következtében, az Orbán-modell közvetlenül nem alkalmazható. Dragnea és társainak A-terve – valószínű saját értékelésük szerint is – első körben elbukott. Az igazságszolgáltatás közvetlen megszállását célozta meg a tavaly január végi híres/hírhedt Iordache-féle 13-as kormányrendelet, és az összes azóta – a parlamenti különbizottság által kiokumulált – aggályos törvény-tervezet, de kudarcot vallottak.

Úgyhogy jöhet a B-terv amit az ortodox egyház és fanatikus hívőinek a segítségével próbálnak átvinni – elterelő hadműveletként, álszolidarítást teremtve, stb. -, mégpedig az alkotmány-módosítás. Ez a téma kitűnően illusztrálja azt, amit föntebb az alt-right sajátjaként fölsoroltam, kiválóan alkalmas populista szólamok és klerikális igények, valamint anti-modernista, reakciós álláspontok kifejtésére, decivilizációs, agresszív, macsó és ultramontán ötletek, gyűlöletbeszéd és intolerancia kiélésére. A “hagyományos család” védelme – bármit is jelentsen ez – főként olyanok szájából, akik igencsak libertariánusok saját magánéletük tekintetében (Dragnea “barátnője” fiatalabb menyénél, Tăriceau, ha jól számolok, ötödik feleségét “fogyasztja”, stb.), életmódjuk a vallás hirdette aszkétizmus ellentétje, stb., csak ürügy. Egyszerre igyekeznek ezáltal populista módon, azaz pillanatnyilag, az alt-right zászlaja alatt, egybekovácsolni manipulált tömegeket és elterelni a figyelmet a korrupcióról, az A-terv tarthatatlanságáról. De egyre nyilvánvalóbb, hogy tévednek Dragnea és társai, amikor azt képzelik, ha időt nyernek “életet”/szabadságot nyernek, még elég erős a civil ellenállás, ami egy kis európai hátszéllel, amit a külföldre szakadt román állampolgárok fújnak, sikerül leleplezni és megakadályozni őket, alig rejtett céljuk elérésében. Ahogy diverzió volt az augusztus tizedikei kiprovokált csendőrségi erőszak – ami egyre inkább lelepleződik – és a Giulianni-féle levél, éppen úgy nem a családról (annak definícióját is elvéti a javaslat), hanem a rejtegetni való araszoló alt-right projekt, a demokrácia ellehetetlenítéséről és a hatalom bebetonozási kísérletéről szól, a népszavazási kezdeményezés. Az alt-right populistáinak semmi sem drága, most a homofóbiára és gyűlöletre játszanak rá, a vallásos fundamentalizmus pre-modern érzelmi világára építenek kampánystratégiát.

Sajnálatos, hogy számíthatnak a Fidesz itteni fiókszervezeteinek hathatós támogatására, akik Orbán-imádatuk jeleként, illetve egyházi sugallatra mennek a nyájjal, bele az elvtelen és káros, társadalmi szolidaritást és toleranciát leromboló, diszkriminatív és értelmetlen népszavazásba: kisebbségiként, kisebbségek ellen.

Magyari Nándor László

Éljen az örök és megbonthatatlan!

Rendszeressé vált már, hogy évente kétszer összejönnek a derék urak. Magyarország kis ország, de a gazdának fontos, mert Európa közepén van és az Európai Unió tagja. A gazdának fontos az Európai Unió, ezért az intézőnek is fontos, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon. Hiába a Brüsszel-ellenes retorika, hogy nem leszünk gyarmat, meg hogy állítsuk meg Brüsszelt, az intézőnek esze ágában sincs kilépni az Európai Unióból. Nemcsak a fejlesztési pénzek miatt, amelyek meglehetősen nagy mennyiségben és többnyire ellenőrizetlenül özönlenek Magyarországra, hanem, mert az oroszoknak csak addig érdekes Magyarország, ameddig az EU tagja. Ebbe még az is belefér, amit az intéző róluk mondott: hogy kétféle veszély fenyegeti Európát, keletről Oroszország, délről a terrorizmus.

A gazda csak röhög azon, ha az intéző veszélynek nevezi. Ne azt nézzék, amit mond, hanem azt, amit tesz. A gazdának elég az is, ha tudja, hogy az intéző teszi a dolgát. Rombolja Európát, miközben saját birtokát vasmarokkal tartja kézben. Lehetne persze keményebb is, gondolja a gazda, olyan, mint ő, odahaza Moszkvában, de a magyaroknak egyelőre ennyi is elég. Nem kell senkit lelőni, elég néhány kirakatper, tanulnak ezek abból is.

Jó helytartónak tartja a gazda az intézőt, bár van néhány dolog, ami miatt ráncolja a homlokát. A paksi beruházás ügye például lassabban halad, mint ahogyan szeretné. Sok az okoskodás, jogszabály. És ott vannak a felújított orosz metrókocsik. A gazda szerint jó kis szerelvények azok, olyanok, mint újkorukban. Lehet, hogy még most is újak.

Amúgy meg tetszett a gazdának, amit legutóbb Magyarországon látott. A sajtó például már majdnem teljesen meg van regulázva, a vidéki lapokat is szépen megfegyelmezték, mindenki tudja és teszi a dolgát. A néhány megmaradt szabad sziget is a mi tenyerünkből eszik.

Jól végzi a munkáját az intéző, talán még meg is jutalmazza a gazda. Pedig, nem szokott ő jutalmazni senkit. Nála az a jutalom, ha nem büntet. Amúgy meg, merne csak ugrálni az intéző, rögtön előkerülne néhány dokument a gazda zsebéből. Terhelő, ahogyan Magyarországon mondják. Bankszámlákról, bármiről, de ennek még nem jött el az ideje. Ha az intéző úr megbízhatóan végzi a dolgát, talán soha nem is kerülnek elő ezek a dokumentek. És akkor azok a csúnya pletykák sem igazolódnak be, amelyek az intézővel kapcsolatban időről időre felbukkannak a még megmaradt független sajtóban.

Oroszország erős, a Birodalmi Lépegető félelmetes. Magyarország viszont biztonságos és Budapest szép.

Van ott folyó, és földje jó.

„Szar-gentini”, avagy szomorú arcomon redők

0

Miközben tömegek ujjonganak a Lajtától a Tatrosig, vagy éppen az EU megannyi szegletében (a kivándoroltak), hogy Sógor Csaba micsoda kemény fickó és milyen prímán megmondta, aközben nem árt egy picit elgondolkodni. Ugyan a politikának nem a köznapi elvek mentén alakul a moralitása, az Európai Unió egyik legfontosabb intézményében attól, akit én a politikai képviseletemmel felruháztam, attól elvárom, hogy az ilyen beszédektől tartózkodjék.

… Az intézet egyik részlegén, ahol dolgozom, sokáig én voltam az egyetlen magyar anyanyelvű. Hamar rá kellett jönnöm, hogy a román anyanyelvű kollégák számára én voltam az ERDÉLYI MAGYAR archetípusa. Ha valami bajuk volt a magyarokkal, akkor nekem mondták, többes szám, második személyt használva ránk. Ha valamilyen érdekesebb ételt vittem, például egyszer bárányfej levest, akkor azt hitték, hogy az összes erdélyi magyar ezt eszik húsvétkor. És így tovább, és így tovább. Ezért mindig igyekeztem nem nagy marhaságokat csinálni, hogy aztán ne az erdélyi magyarok egészére húzzák rá hülyeségeimet. A politikusok a fentiekről, életünk apró, de meghatározó történeteiről minden bizonnyal hajlamosak elfeledkezni. Másképpen egészen biztosan nem hangzott volna el egy erdélyi magyar képviselő szájából a következő mondat az Európai Parlament egyik strasbourgi ülésén: „Nemcsak SZAR-gentinit, hanem mind a 448 képviselőt minősíti egy ilyen színvonalú jelentés elkészülte”. A politikai hadakozások hevében, az érzelmi politizálás közben, sok minden megtörténhet és talán elfogadott is. Csakhogy egy ilyen, szerencsékre a tolmácsok által nehezen lefordítható mondat, akkor is több mint kínos: szégyenletes. Gyakorlatilag azt állítja a poénos kedvében levő képviselőnk, hogy 448 munkatársa ócska viccek tárgya lehet a plénumban, és még annál is rosszabbat is gondol róluk. Nem mellékes, de ha egy ilyent eresztett volna meg a Magyar Országgyűlésben egy nem a 2/3-hoz tartozó képviselő valamelyik exponáltabb kormánypártiról, akkor egészen biztosan kapott volna egy kis pénzbírságot Kövér László házelnök úrtól. Miközben tömegek ujjongnak a Lajtától a Tatrosig, vagy éppen az EU megannyi szegletében (a kivándoroltak), hogy Sógor Csaba micsoda kemény fickó és milyen prímán megmondta, aközben nem árt egy picit elgondolkodni. Ugyan a politikának nem a köznapi elvek mentén alakul a moralitása, az Európai Unió egyik legfontosabb intézményében attól, akit én a politikai képviseletemmel felruháztam, attól elvárom, hogy az ilyen beszédektől tartózkodjék. Mert ez a performance nemcsak teljes tiszteletlenség, hanem totális diplomáciai öngyilkosság is volt egyben. Kisebbségiként, erdélyi magyarként az identitásunk egyik fontos eleme a nevünk, a bevezetőben már említettem, hogy sok esetben miért. Ha mi nem tiszteljük a másét, akkor mégis mi alapján várjuk el, hogy majd legközelebb tisztelettel viseltessenek irántunk? De ha nem is ezért, hanem pusztán pragmatikus okokból, hiszen legközelebb, ha éppen Romániát kell valamiért figyelmeztetni (sokszor jogosan egyébként) vagy szövetségeseket keresni, akkor kihez fog fordulni Sógor Csaba? Azokhoz, akik egy kétharmadhoz tartoznak és akiket szarnak nevezett? Mindenki el tudja képzelni, hogy milyen hatékonysággal fog majd támogatókat találni, hiszen a képviselő is ember, neki is vannak tűréshatárai. Csupán két képviselőnk van az EU parlamentjében (most hadd tekintsük el, a magyar színekben játszó Tőkés Lászlótól). E két veterán politikus testesíti meg mindazt, amit az EU fontos döntéshozói rólunk, erdélyi magyarokról megtudnak. Ők az erdélyi díszmagyarok Brüsszelben és Strasbourgban. És bár nem vagyok református, azért remélem, hogy a képviselők nem tudják: az egyikük református pap, mert még az erdélyi reformátusokat is ilyen szar poénkodóknak találják gondolni. A politikus, akit a szavazatom révén képviseletemmel felruháztam, vitatkozzon, érveljen, legyen szenvedélyes ha olyan a habitusa, kössön szövetséget, mondjon erős beszédeket és érjen el eredményeket. De soha nem szabad elfelejtenie, hogy figyelem a tevékenységét, és amint egy bizonyos szint fölött lesüllyed egy bizonyos szint alá, legközelebb másra ruházom át képviseletem jogát. Remélem nem csak én vagyok így ezzel az erdélyi magyarok közül.

Silye Lóránd

(A szerző geológus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézete magyar tagozatának oktatója)

(Transindex)

Bayer esete az ártatlan pólósokkal és a megvádolt 11 éves kislánnyal

Mint már annyiszor, megint irigyelnünk kell Bayer Zsoltot. Ő már tudja ugyanis, hogy ki a bűnös, és ki az áldozat. Bayernek, mint írja, barátai Petővári Zsolt és Kósz Zoltán, ezért tudja, hogy nem tették meg azt, amivel egy 13 éves – a feltételezett elkövetés időpontjában 11 éves – kislány vádolja őket. Nem erőszakolták meg a kislány, ő csak kitalálta az egészet. Méghozzá bosszúból, mert lopott az egyesületből, ahol vízilabdázott, ezért ott kellett hagynia a csapatot, és így állt bosszút.

Lassan jöttek a hírek, ám ahogy teltek a napok, egyre többet lehetett megtudni erről a szomorú és – bármi is legyen az igazság – borzasztó történetről. Először csak annyit közöltek, hogy két sztársportolót egy 11 éves kislány megerőszakolásával gyanúsítanak. Aztán kiderült, hogy a két vízilabdázóról van szó, majd megtudhattuk azt is, hogy egyikük olimpiai bajnok és családapa.

Hogy ez utóbbi mit jelent ebben az esetben, nem tudni. Nagyon sok férfi családapa, vannak közöttük jólelkűek és gazemberek – az, hogy valaki családapa, vagy sem, nem minősíti az illetőt.

Majd a nemrégiben nívódíjat kapott Tények című műsor név szerint is közölte, hogy kikről van szó: a gyanú szerint Kósz Zoltán és Petővári Zsolt követte el a bicskanyitogató tettet.

Nem először halljuk ezt a két nevet így együtt, szerepeltek ők már közösen a sajtóban, sok évvel ezelőtt, egy bűnüggyel kapcsolatban. Az akkori híradások szerint „2009. február 5-én első fokon bűnösnek mondta ki a rendőrökkel incidensbe keveredő vízilabdázókat a Budai Központi Kerületi Bíróság: Petőváry Zsolt hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság és rongálás miatt 10 hónap, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, az olimpiai bajnok Kósz Zoltánt pedig 75 ezer forint pénzbüntetésre ítélték ittas vezetés miatt.

A bíróság és az ügyészség szerint megállapítást nyert, hogy a vízilabdázókat 2007. november 23-án Budán, az Alagút utcában rendőrök igazoltatták. Kósz Zoltánt, aki a megállított gépkocsit vezette, szondáztatni akarták a rendőrök, ám ő – a vád szerint – többször is a szükségesnél rövidebb ideig fújta a szondákat. Ennek ellenére az egyik szonda elszíneződött, vagyis alkoholt mutatott ki a sportoló szervezetében. Ezt a szerkezetet Kósz Zoltán zsebre tette, és nem adta vissza a rendőröknek. A rendőrök ezután megkérték, hogy menjen velük a Gyorskocsi utcába vérvételre, de erre a vízilabdázó nem volt hajlandó. Ezután megbilincselték őt – ezalatt Kósz Zoltán nem szándékosan, hanem passzív ellenállást tanúsítva, leverte az egyik rendőrautó rendszámtábláját –, majd előállítottak.
Az intézkedés közben Petőváry Zsolt elsőrendű vádlott az egyik intézkedő rendőr kezét ellökte, kiabált, közéjük akart rontani, egyiküket megütötte, és egy rendőrautót megrongált.

Az ügyész indítványában súlyosbító körülménynek nevezte, hogy a két élsportoló sok fiatal számára példakép, s ezt magánéletükben is figyelembe kell venniük. Ennek azonban a bíróság nem adott helyt. Arra azonban kitért indoklása során a bíró, hogy az élsportolóknak példamutatásban élen kell járniuk.”

Ez történt több mint tíz évvel ezelőtt, ami persze, akárcsak az, hogy lopott-e a kislány a társaitól, vagy sem, az ügy szempontjából nem jelent semmit. Számtalan embert kaptak már ittas vezetésen, olyan is volt, hogy valaki rátámadt a rendőrökre, ám közülük csak igen kevesen erőszakoskodnak 11 éves kislányokkal.

Talán majd tényleg kiderül az igazság. A két pólós ártatlannak mondja magát, és ameddig bűnösségük be nem bizonyosodik, megilleti őket az ártatlanság vélelme. Mint ahogyan a 11 éves kislányt is megillette volna. Bayer Zsolt azonban már most tudja, hogy nem ártatlan, és az egész történetet csak azért találta ki, mert lopott és ezért eltávolították a sportklubból.

Hogy tényleg lopott-e, ebben a pillanatban nem tudjuk. Ha igen, az bűn, ám ez még senkit nem jogosít fel arra, hogy erőszakoskodjon vele. (Már amennyiben tényleg volt erőszak – ártatlanság vélelme, stb – lásd, mint fenn.) Egy közírót – Bayer annak tartja magát – pedig végképp nem jogosít fel arra, hogy ítélkezzen: lopott, ezért most hazudik.

A történetnek most még csak annyi a tanulsága, hogy aki ártatlan, azt nem szabad meghurcolni, aki bűnös, azt meg kell vádolni. Legyen az illető sportoló, politikus, vagy bárki atyaúristen.

Bayernek könnyű, mert ő már most, a tények ismerete nélkül is tudja, hogy mi az igazság: az, amit ő annak gondol.

Nem vagyunk olyan rosszak, mint amilyennek mutatjuk magunkat

Rosszullétet színlelt a Blikk újságírója a forgalmas Nyugati téren. Arra volt kíváncsi, hogy hányan állnak meg mellette, segíteni. Fél óra alatt heten mentek oda hozzá, de volt, hogy tíz percen keresztül feküdt a földön, anélkül, hogy bárki odalépett volna hozzá.

Néhány évvel ezelőtt pszichológusok állítottak össze egy kísérletet: egy síró babakocsit állítottak le az utcán. Fényes nappal rendezték meg a jelenetet, a belváros közepén. A „csecsemőt” egy sírógép helyettesítette, ám azok, akik elmentek mellette, ezt nem láthatták. Csak annyit tudtak, hogy egy járdán magára hagyott babakocsiban keservesen sír egy gyerek. Hatan álltak meg két óra alatt, hogy odamenjenek a „csecsemőhöz”, és felhajtsák a pelenkát.

A többiek? Volt, aki mobiljával lefényképezte az eseményt, hátha jó lesz valamire – elküldeni barátoknak, feltenni az internetre. Mások még ennyi fáradságot sem vettek, elfordították a fejüket, mentek tovább a dolgukra. Hirtelen mindenkinek nagyon sietős lett.

Az akkori esetet a híradókban is bemutatták – sokkolt bennünket, amit láttunk. Mintha csak tükörbe néztünk volna, megtudtuk magunkról, hogy milyenek vagyunk. Közömbösek, mások bajára érzéketlen, lelketlen tuskók. Merthogy itt nem egy kész átverés műsort forgattak az utcán, ahol valamilyen szánalmas celebnek állítanak csapdát, hogy azután a stáb a megviccelttel együtt, felszabadultan röhögjön a nézők örömére.

Ilyenek vagyunk, gondoltam akkor rosszkedvűen. Közömbösek, szőrösszívűek. Elmegyünk mások gondjai mellett, futunk a pénzünk után – igaz, a pénzünk is mintha futna előlünk mostanában.

De azért ne ítélkezzünk felületesen, mert a világ mégsem ennyire egyszerű. Ausztráliában élő barátom mesélte, hogy náluk mi a helyzet. Ő, ha egy síró kisgyereket lát a bevásárlóközpontban, olyat, akiről a vak is látja, hogy elkeveredett valahol a szüleitől, a világért sem menne oda hozzá. Hanem amilyen gyorsan csak lehet, keres egy eladót, vagy biztonsági őrt. Bárki áruházi embert, és őt kéri meg, hogy segítsen megtalálni a gyerek hozzátartozóit.

Ő, mint civil ugyanis ezt nem teheti meg, még baja esnék. A múltkor is volt ilyen, mondta, akkor egy középkorú úr keveredett gyanúba, hogy molesztálni akarta a gyereket. Alig tudta tisztázni magát.

Ilyen lett a világ, gondoltam akkor magamban, ilyenné tettük.

De azért másmilyen is maradt valamennyire. Egyik nap, nem messze a házunktól, egy parkoló autó alól keserves nyivákolás hallatszott. Mire odaértem, már többen tanakodtak, hogy mit lehetne tenni a kiscicákkal. Merthogy két kiscica nyivákolt a parkoló kocsi alatt, az anyjuk eltűnt, talán el is pusztult. Egyre többen lettünk, és majd mindenkinek volt valamilyen ötlete, hogyan is kellene megmenteni szegényeket. Nekem mennem kellett, dolgom volt. De vagy három órával később, egy dobozban láttam a néhány hetes kiscicákat. Gondos kezek árnyékos helyre tették őket, kis tálkában tejet is öntöttek nekik, és felváltva vigyázták a csöppnyi jószágokat, nehogy bajuk essék. Mindjárt jönnek értük az állatvédők, mondta valaki.

Csak annyit akartam mondani, hogy a helyzet talán mégsem reménytelen. A világ bonyolult, de nem biztos, hogy olyan rosszak vagyunk, mint amilyennek néha mutatjuk magunkat.

A straßburg-i vita és szavazás után

0

Ez egy show volt, ami nagyon jól mutatja, hogy mekkora gittegylet ez az EU képződmény. Tehetetlen társaság, próbál finomkodni, nem mer „odacsapni”, mert „demokratikus” – sajna ez lesz a végzete, ha jönnek a sötét nacionalisták, akik a „nemzetállamok” jelszavával mindent szétvernek.

Eleve hülyeség volt egy (fiatal) baloldallal szimpatizáló „zöldpártit” felkérni ennek a jelentésnek a megírására, ami eleve szemet szúrt a „jobboldali”, pláne szélsőjobboldali fazonoknak, mint szeretett Vezérünk. OV, állati rafinált, és qrva jól ismeri a kialakult helyzetet. Nem tűnt fel senkinek, hogy ellentétben múltbeli szerepléseivel, most mindvégig magyarul beszélt? Ezt is meg tudja magyarázni épp az EU alapszabályaival, hiszen mindenkinek joga van az anyanyelvén felszólalni! Viszont, amit mondott az mind hazai fogyasztásra készült (magyar nyelvű tv, internet, FB, YouTube, stb.) hiszen nagyon jól tudta (ezt mondta is!), hogy le fogják, ill. meg fogják szavazni. Szokásos hadoválás: „mindenki minket bánt, pedig mi milyen jók vagyunk.” Egy qrva szó, még csak utalás sem hangzott el a jelentés érdemi pontjairól, azaz Orbán rendszeréről, a haveri alapon működő országról, ahol minden a pártvezértől függ.

Borítékolható, ennek a szavazásnak semmi következménye nem lesz. Most ott helyben megszégyenült a magyar miniszterelnök. Na és? Ez is lepereg róla, miközben hívei agyon dicsérik, hogy milyen tökös gyerek. No, meg minden csoda három napig tart, a jövő héten már senki se fog emlékezni erre a „nagy napra”. Különben is a büntetési folyamat borzasztó hosszadalmas és bürokratikus, még rengeteg szavazás, meg bizottsági vita kell ahhoz, hogy ennek valóban foganatja legyen. Különben bármi lesz, azt valóban a nép fogja megsínyleni, és jó okot ad majd OV-nek, hogy Brüsszelre mutogasson! Nem hülye ez az ember! Csak populista, nacionalista, amit imádnak a hazai választók.

Feltűnt, ahogy a világsajtó érzelmekre hatóan megpróbálta manipulálni a történteket, és az aggódó, „bűnbánó”, fejét fogó, szemét lesütő, homlokát ráncoló OV képekkel illusztrálták tudósításaikat. Arra még csak utalás sem volt, hogy következmény nélküli lesz ez a szavazás. Pedig OV ezt is megmondta: „nem tűr a belügyekbe (külső) beleszólást.” Az európai szellem, az EU alapértékei, a szolidaritás, szóba sem jött.

Ami a Néppártot és képviselőinek magatartását illeti, ez is tiszta politika. Jelenleg a legnagyobb létszámú politikai frakció az Európai Parlamentben. Ezért a frakció nem engedheti meg magának, hogy a Fideszt kitegye soraiból. 11 képviselőről van szó! A jelenlegi EU parlamentben a néppártnak 221 képviselője van, a szocialistáknak pedig 191, azaz 30 fővel kevesebb. Ha a Fidesz kilépne, akkor a (kiszámíthatatlan) jövő évi, májusi parlamenti választáson veszélybe kerülne a néppárti többség. Ezért a kilépést nem fogja szorgalmazni a frakció. Ezzel Orbán is tisztában van, nem véletlenül „nyalt be”, hogy ő benn akar maradni, sőt, mint Kohl egykori barátja meg akarja „reformálni” az egész frakciót. (pont ő, akitől megvonták az alelnöki posztot, és aki helyére Szájer került). Hogy a magyar kormány tevékenysége Anti-európai, azt jól látja a Néppárt is. Különösen bántja őket a Brüsszel-elleni (plakát)kampány, mely egyértelműen EU ellenes. Ugyancsak érthetetlen számukra egy egyetem bezárása, azaz az európai értékek semmibe vétele. Naná, hogy az Orbán kormány ellen szavaztak. A szavazásnak azonban semmi köze a jövő évi (nagyon fontos és kritikus) parlamenti választáshoz. Ez valahogy nem jött át a hazai médiában, a Straßburg-ból (franciául Strasbourg) érkező tudósításokból.

Stephen Elekes

Igazgatói intő Strasbourgból

Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk önöket, hogy fiuk magatartásában az utóbbi időkben kedvezőtlen változásokat tapasztaltunk. Bár e negatív elmozdulásnak voltak előjelei, mi, ameddig lehetett, türelmesen vártunk, mert bíztunk abban, hogy gyermekük szép szóval, meggyőzéssel, ha úgy tetszik, érvekkel is jobb belátásra bírható.

Ebbéli reményünkben azonban csalódnunk kellett: gyermekük magatartása nemhogy javult volna, de egyre inkább elhatalmasodtak a viselkedésében és személyiségében a laikus szem számára is jól látható zavarok. Nevezett gyermek gyakran verekszik társaival, főleg a nála kisebbekkel, ráadásul lop is tőlük. Mindezekre már több alkalommal felhívtuk az Önök nagybecsű figyelmét, de amint azt sajnálattal tapasztaltuk, a helyzet egyre csak romlott.

Azt sem hallgathatjuk el Önök előtt, hogy fiuk rendszeresen hazudik a társainak. Bármennyire is fájó, kedves szülők, az az igazság, hogy pajtásai, akik egykoron szerették, ma már utálják és undorodnak tőle. Nem szívesen mondunk ilyet, már csak azért sem, mert tőlünk mindig is távol álltak a kemény és sarkos megfogalmazások, de nem rejthetjük véka alá: gyermekük mára elviselhetetlenné és kibírhatatlanná vált. Egyre többen panaszkodnak rá, ám úgy tűnik, egyelőre mindhiába: esetében mind a baráti, mind pedig a hivatalos intelmek falra hányt borsónak bizonyulnak. Ha önmérsékletre, és a közösen elfogadott normák betartására intik, ő csak a vállát vonogatja, pökhendi és arrogáns válaszokat ad.

Nem ismer sem istent, sem embert, ha úgy látja jónak, nekimegy mindenkinek.

Pszichológusunk meglátása szerint gyermekük nem egyszerűen krónikus hazudozó, de olyan, mint egy, a társai amnéziájára építő szélhámos: a véleményét gyakran, látszólag minden értelmes ok nélkül változtatja. Ma ezt mondja, holnap meg azt, attól függően, hogy pillanatnyi érdekei alapján mit tart jónak. És meg kell mondanunk, az is aggodalomra ad okot, hogy másképp beszél óvodán kívül, és megint másképp társai körében. (Csupán miheztartás végett, valamint az Önök tájékoztatása céljából jelezzük: az ilyet a normális emberi kapcsolatokon alapuló társadalmakban – gyk.=gyengébbek kedvéért demokráciákban – kettős beszédnek nevezik.)

Kötelességünk megemlíteni, hogy a fiuk személyiségében beállt zavarok, a tevékenységében gyakorta fellelhető uszítás, valamint az ezzel rokon gyűlöletkeltés már közösségünk normális működését veszélyeztetik. Ezért kérjük Önöket, hogy kemény kézzel, az általunk normál üzemmenetben nem díjazott, ám az ő esetében egyedül célravezető – atyai pofonokban és eltángálásban megtestesülő – szigorral lépjenek fel vele szemben.

Iskolakezdés – utánlövéssel

0

Úgy, hogy tessék csak tiltakozni kedves szülők, pedagógusok, és civilek, miközben Kelemen és tsai hallgatnak, esetleg megkésve és ímmel-ámmal (önfényezésre használva azt) átveszik a civilek korrekt értelmezését, és majd ha sikerül kivívni igazunk, Szijjártó úr magára vállalja a sikert. Ha nem, a politikusok mosni fogják a kezeiket. A diákokat pedig, ha lehet kérni, hagyják ki ebből a politikai játszmából, ők ártatlanok, még ha a balhét végül ők fogják elvinni, akkor is.

Az oktatáspolitikákhoz, inkább, mint a futballhoz, mindenki ért, legalábbis évente kétszer, érettségikor és iskolakezdéskor. És mivelhogy szeptember van éppen, hát előbújtak a mindenhez (is) értő nagyokosok és ami ettől is rosszabb kiderült: akiknek érteni kellene az oktatáspolitikához, gőzük sincs róla, harmad-negyedrangú politikusok, akik ki tudja milyen politikai háttéralkuk és elvtelen megegyezések nyomán kerültek magas polcra. Attól tartok, hogy a mai román kormányzat egyre nyilvánvalóbban eléri az inkompetenciájának azt a szintjét, mely már a kormányozhatóságot veszélyezteti, és nem csak az oktatás terén, hanem szinte minden területen.

Ilyen körülmények között már az eredménynek számítana, ha az örökös “pedagógiai konzervativizmus” szerint, az iskola, képes lenne önmagát változatlan formában újratermelni, márpedig ez a minimum, amit egy oktatási rendszer megvalósíthat. Megújulásról, az iskolai műveltség átalakításáról, új módszerek és formatív gyakorlatok elterjesztéséről, az új társadalmi kihívásoknak való rugalmas megfelelésről, szó szerinti – és nem az ideológiai, politikai kommunikációs panelként használt – reformról, szó sem lehet. A tehetősek majd kül- vagy belföldi magániskolákba íratják gyermekeiket, a többiek pedig érjék be a politikusok horkolós és nemzetieskedő dumáival, évnyitókor és zárókor. Reményt csak az nyújt, ha belegondolunk, hogy a diákok jórésze (a jóféle és nonkonformista skaccok), kis családi-baráti segítséggel, “az iskola ellenében” tanul és nevelődik. Magyarán magasról tesz azokra az ideológiai és korlátoltság-vezérelte szabályokra, idejétmúlt és unalmas tartalmakra, melyeket a legtöbb iskola imamalomként forgatva újra és újra elővesz és sulykol – tisztelet a gyér kivételnek -, és kis szerencsével hasznos és használható tudásra és tájékozottságra tesz szert. Nagy gond, hogy a rendszer viszont egy dolgot hatékonyan tesz mégpedig azt, hogy a társadalmi távolságokat, az egyensúlytalan osztályszerkezetet, nemcsak változatlan formában újratermeli, hanem megerősíti. A mai román oktatási rendszer nem integrál, felzárkóztat és mobilitási pályákat kínál, hanem az uralkodó osztályokat megerősíti (kevély vagányokat hoznak-visznek a magániskolákba, illetve néhány központi iskolába, felkapaszkodott szülők, luxusautókkal, hogy nézni és közlekedni is teher), másokat meg “leszakít”, “kirekeszt”, elválaszt és rossz közérzetüket kelti.

Az inkompetencia a tanügy-minisztertől kezdődik, sőt tőle föntebbről jön és jelzi, hogy az a klienteláris (patronage politics) politika és rekrutációs rendszer elzüllése, ami fokozatosan, de az utóbbi két évben meredeken következett be, már tarthatatlan. Félanalfabéta, negyedművelt, valójában sötét-korlátolt csak lojalitásuk és demagóg magatartásuk alapján kiválasztott vezetőkkel nem lehet eredményes egyetlen terület sem. Ha az a szabály, hogy a “főnöknél” (a “Daddy”, amivel Dragneat társai, vazallusai illetik, vagy nem is az atyácska, ahogy oroszosan nevezhetnék, találóbb kifejezéssel), műveltebb, intelligensebb, hozzáértőbb egyetlen kinevezett pártkatona sem lehet, akkor ne csodálkozzunk se a miniszterelnök asszony, se a tanügyminiszter, se a mezőgazdasági, vagy energetikai, stb., negatív teljesítményén: amit látunk az, az egyre inkább illiberális rendszer jellemzője, afféle collateral damage, aminek a közpolitikák áldozatul esnek.

A rommagyar iskolákban rendhagyó volt a kezdés: először volt iskolakezdés fehér karszalaggal, a japánsztrájkot jelző fehér zászlók alatt. Micsoda rossz hangulat, félmosolyok és aggodalmak között kezdeni, diákoknak (különösen a nulladik vagy első osztályosok számára, akik aligha értik ami történik körülöttük, csak a stressz és a rossz közérzet, a felnőttek elégedetlensége, a “valami nincs rendjén” hangulata jön át), szülőknek, pedagógusoknak, ja, és az őket is egyre kevésbé képviselő elöljáróink, mintha észre sem vennék (Olvasom, hogy Korodi képviselő úr a “tanügyminiszter előtt bírálta az ominózus kormányrendeletet”, nahát szobrot neki – ja, a rendelet marad, a minisztert nem érdekelte a hatalommal szövetséges parlamenti frakcióvezető bírálata, minek is, majd újra összehozza őket a homofób és jogfosztó népszavazás, a nemi kisebbségek stigmatizálásáról és a család fogalmának ellehetetlenítéséről!).

Történt ugyanis, hogy a bölcsnek aligha mondható tanügyminiszter (ha igaz, a Borboly elnök úr folyamodványára, melyben diszkriminációt kiáltott a magyar gyerekek román oktatásával kapcsolatban) kormányrendeletet hozott (ha igaz, a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár-asszony, a magyar tanfelügyelők, pedagógus szövetség, és a Fidesz itteni fiókpártjának megkérdezése, sőt tudta nélkül) arról, hogy a kisebbségi nyelveken működő iskolák alsó tagozatán, nem a tanítók, hanem szaktanárok kell majd tanítsák a román nyelvet és irodalmat. Fölsorolni is sok lenne, hogy milyen pedagógiai, szervezeti, sőt morális, méltányossági szabályt sért, illetve diszkriminatív, a rendelet (ezt a civilek, a szülői és pedagógus szövetség, és végül maga a Fidesz itteni fiókpártja, valamint a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár-asszony, aki minden előző tiltakozóval és állásfoglalóval egyetért (micsoda kreativitás és felelősségvállalás, valamint akcióterv, nemde?) – ja, usque tíz nap késéssel, de mit is számít az? -, és néhány tanfelügyelő, valamint intézményvezető, fölsorolt). De ellentmond annak a “nagy politikai vívmánynak” is, hogy a román nyelvet – egy hosszabb implementációs folyamat végén – más módszer szerint fogják tanítani a magyar nyelvű (és más kisebbségi nyelven működő) iskolákban, mint a románul működőkben.

Az eset szimptomatikus, hiszen meglátásom szerint (bár ne lenne igazam) egy új rommagyar kisebbségi politizálási stílust jelképez: a passzivitásét, azt, hogy nem idejében, nem kellő határozottsággal, és nem kellően magas szinten lép föl, hallgat és kivár a Fidesz itteni fiókpártja, és főként annak vezérei. Ez abból is következhet, hogy nem is értik a bukaresti politizálást és logikát (hogy a magyarországit nem ismeri a főnök, azt szíves közléséből tudjuk), de abból is, hogy kifulladtak, nem értik a pesti ukázokat sem, nem urai a helyzetnek. Mert éppen most hosszabbították meg a protokollumot (ugye, milyen rosszul hangzik, miközben elátkozzák magát a kifejezést is? Apropó még egyetlen bíróság, alapfokon sem mondta ki, hogy az ú.n. protokollumok törvénytelenek, vagy netán alkotmányellenesek lennének, és máris átkozzák, ördögtől valónak tartják, nem csak a közvetlen érintett Dragnea and co, hanem a rommagyar politikai elit is. Ilyenkor nem érzékenyek az “ártatlanság vélelmére”, ilyenkor előre tudják, és hirdetik, hogy jogtalanok és erkölcstelenek az intézmények közötti megegyezések, legyenek azok nyilvánosak vagy titkosak, az mindegy is.) a Dragnea-féle illiberális pártokkal, ezzel politikai zsarolási tőkéjük lenullázódott, és a fejük fölött egyezkedik az itteni vezér a budapestivel. Azt hiszem ebből a szempontból sem lényegtelen fejlemény, hogy mostanra időzítette Szijjártó Péter magyar külügyminiszter az “önleleplezést”: ő/ők indították újra a vásárhelyi katolikus gimnáziumot, közelebbről meg nem nevezett “diplomáciai eszközökkel”, Dragneaval megegyezve.

Úgy, hogy tessék csak tiltakozni kedves szülők, pedagógusok, és civilek, miközben Kelemen és tsai hallgatnak, esetleg megkésve és ímmel-ámmal (önfényezésre használva azt) átveszik a civilek korrekt értelmezését, és majd ha sikerül kivívni igazunk, Szijjártó úr magára vállalja a sikert. Ha nem, a politikusok mosni fogják a kezeiket. A diákokat pedig, ha lehet kérni, hagyják ki ebből a politikai játszmából, ők ártatlanok, még ha a balhét végül ők fogják elvinni, akkor is.

Magyari Nándor László

Logika, és az ő hiánya

Mostanában megint az érdeklődés homlokterébe került Észak-Korea és a kissé döcögősen haladó békefolyamat.

Igen sok helyen megírtam ok-okozati összefüggésekre alapozott véleményem, miszerint Kim Dzsong Un valóban fel szeretné cserélni a fegyverkezést a jólétre, ami ebben a kultúrkörben nem jelenti a hatalma elvesztését, sőt, sokkal inkább hálásak lesznek neki az emberek, még az unokáit is tisztelet övezi majd, ugyanis ő lesz az az ember, aki hetven év után kivezeti a népét az éhezésből.

Mivel az észak-koreaiak rendkívül alacsony életszínvonalon éltek a legutóbbi időkig, mi több, megfélemlítve, rögtönítélő falubíróságok árnyékában, és nyilvános akasztásokat kötelezően megnézve, messze nincsenek komolyabb elvárásaik a demokráciát illetően, mint amilyenek mondjuk a kínaiaknak vagy a vietnamiaknak van. Legyen ennivaló, jobb lakások, egyenletes áram- és vízellátás, dél-koreai szappanoperák, meleg télen, hűvös nyáron, csökkenjen a bűnözés.

Egyelőre ez is az álmok birodalmába tartozik.

Ugyan mi okból támadnák azt a vezetőt, aki ezt megteremti nekik?

Olvasom a különböző angol nyelvű híreket, hogy a gyenge és zanzásított magyar fordításokról már ne is beszéljek, és csak fogom a fejem, hogy hová lett a logika, miért nem képesek legalább az elemzők, az újságírók elvonatkoztatni a személyes preferenciáiktól,

miért nem próbál megismerni valaki egy kultúrát, mielőtt véleményt mond az ott történő folyamatokról,

ráadásul kijelentő módban, megfellebbezhetetlennek tetsző hangvételben.

Azt mondják, Kim Dzsong Un becsapja Trumpot, és nem is akar leszerelést.

Magyarázza meg nekem valaki, hogy miért ne akarna!

A tények a következők:

  • Kim Dzson Un atomfegyver-fenyegetést hozott a világra, hogy valóban rendelkezik-e ilyen fegyverrel vagy sem, azt nem tudja senki, de a gyanú él, ő azt állítja, van neki ilyen fegyvere.
  • Az bizonyított, hogy kifejlesztette a hordozórakétákat, amelyek adott esetben mainland Amerikát is elérik, ha kell.
  • Ezzel felhívta magára Trump figyelmét, szóbeli adok-kapok kezdődött, majd Dél-Korea hathatós segítségével ez átfordult egyezkedésbe
  • Jelenleg az alkudozás fázisában vagyunk, Kim megtette, amit megígért, visszaküldte a kémeket Amerikába, átadta a halott amerikai katonák maradványait, felrobbantott egy kísérleti telepet, Déllel egyre jobb kapcsolatokat ápol, és most várja, hogy az eddigiekért cserébe kapjon valamit.
  • Amikor Mike Pompeo külügyminiszter legutóbb menni akart Északra, Kim azt üzente, ha nem hoz valamit, akkor nyugodtan maradjon otthon.

Az már más történet, hogy ezt otthon Trump hogy adta el, tudjuk, hogy úgy, hogy állítólag Pompeo maga döntött az utazásról, majd másnap Trump elnök „megkérte”, hogy ne menjen, mert nem elég jó a helyzet, és különben is Kína a gazdasági korlátozások miatt negatívan befolyásolja Észak-Koreát.

Ez ebben az esetben pont nem volt igaz, de az átlag választópolgár IQ-ja sehol a világon nem magasabb a többinél.

Hszi Csin-ping, a kínai csá…, izé, párttitkár nem ment el az Észak-Korea létezésének hetvenedik évfordulóján tartott ünnepségre, pedig Kim meghívta, maga helyett egy kevéssé ismert, ám magas rangú hivatalnokot küldött.

Nos, ez azt jelenti, hogy

Kína már nem érdeklődik, csak amennyire feltétlenül szükséges,

nem Észak-Korea a fegyver a gazdasági háborúban a továbbiakban, nem véletlen hívta meg majd az összes afrikai ország vezetőjét látványosan Kína, más irányt vesz a gazdasági háború, Észak-Korea kérdésénél lényegesen globálisabbá válik.

Ezek tények, s mint ilyenek, meglehetősen nehéz velük vitatkozni.

A tények egyben okok is, amelyek okozatokat szülnek, és a világ dolgai ezek mentén alakulnak.

Őrült diktátornak, elmebetegnek ugyan lehet nevezni bárkit, Kim Dzsong Unt és Trumpot, meg Hszi Csin-pinget, Erdogant, Orbán Viktort is, csak nem érdemes, mert ezek az emberek nagyon furfangos módon törekednek valamire, hatalomra, bekerülni a történelembe, sok pénzre, és még furfangosabb módon, többnyire bírják is az adott társadalom többségének támogatását, mert kiszolgálnak olyan igényeket, amelyeket a píszí idejében nem volt illendő kiszolgálni. Ez sem más, mint ok és okozat.

Tegnap délután olvastam a hírt, miszerint az MSZP megszavazza a Sargentini-jelentést.

Nagyon meglepődtem, hogy ez vajon mitől hír értékű bejelentés, hiszen Judith Sargentini olyan evidens, mindenki által látható, tudható tényeket sorolt fel a jelentésében, amellyel bárkinek egyet kell értenie, aki Magyarországon él, vagy látta már, hogy hol van a térképen, szerintem a Fidesz is egyetért vele, de teljesen logikus módon, a hatalma megőrzése érdekében ezt nem teszi ki az ablakba.

Vannak a magyar parlamentben ellenzékinek mondott pártok, mint például a DK, az MSZP, vagy az LMP, és mások is.

Amennyiben komolyan gondolják ezek a képződmények az ellenzékiségüket, abban az esetben

a minimum, hogy ezt a jelentést megszavazzák,

ami ugyan csak egy gesztus, mégis több, mint amennyit eddig összesen tettek a Fidesz ellen.

Ok, okozat.

Ok az, hogy reálisan ítélem meg Magyarország helyzetét és ellenzékben vagyok, mert nem értek egyet a hatalom gyakorlóival.

Okozat, hogy emiatt, egy, az Európai Parlament ezzel megbízott képviselőjének velem egy véleményen lévő jelentését elfogadom, mi több, támogatom.

Az nem fér bele a tisztességes gondolkodásba, hogy mi lesz, ha nem kapok pénzt a Fidesztől, vagy mi lesz, ha a Fidesz engem hazaárulónak fog kikiáltani.

Mi lenne? Semmi. Az a Fidesz és a követői véleménye lesz, aminek fényében én mint ellenzéki párt csak hitelesebbé válok azok szemében, akik érzik, tudják, hogy nem helyesen, nem jól, de még csak nem is demokratikusan irányítja a Fidesz az országot. Egyszerű logika, semmi több.

Amennyiben pedig a létezésem a kormánypárt anyagi támogatásától függ, nekem, mint ellenzéknek, abban az esetben a legjobb döntés, ha leteszem a lantot, hazamegyek, és értelmesebb foglalatosságot keresek magamnak, mint amit eddig űztem, mert ezek szerint képtelen vagyok annyi embert megszólítani, amennyi a létemet garantálná.

Ha bármelyik ellenzékinek mondott párt nem szavazza meg a Sargentini-jelentést, akkor jól fogja tudni a választó, hogy az adott szervezet ellenzékisége nem valós.

Ez is egyszerű, és logikus.

Következő összefüggés:

Adott a magyar társadalom, jelenlegi mentális és egyéb állapotában. Volt neki ilyen mindig, csak mindig más.

Ez a társadalom felnevelte Orbán generációját, majd az enyémet, majd még fiatalabbakat is.

Mindig azt tudta csak átadni a fiataloknak, amivel rendelkezett.

Én még a székely himnuszt hallgattam ötévesen a részeg elvtársaktól éjszakánként, amíg húzta nekik a cigány, mert nekik az volt a kultúra, meg az akácos út, és a bimbóból a rózsa, a homoszexualitásról Hofi, hogy amíg nem kötelező, engem nem zavar, a nőkről, hogy nélkülözhetetlenek, de mégsem férfiak, a demokráciáról semmi, a dolgok intézésének módjáról a „megoldjuk okosban”. Én még mindig mindent képes vagyok megoldani félig-meddig legálisan, mert azt tanultam gyerekként a szüleim és a többi felnőtt példáján.

A minapi lakásavatónk után ki kellett dobni a moslékot. Itt ahhoz egy külön szemeteszacskót kell vásárolni, mert azt feldolgozzák, így az a zsák, ugyanabban a méretben olcsóbb, mint a kommunális hulladékhoz való. Igen ám, de nekem csak 3 literes volt ebből, míg a normálból volt húsz literes itthon. Fogtam, beledobtam a moslékot a normálba, és azt gondoltam, hogy probléma megoldva, mikor is a barátnőm jelezte, hogy ez így helytelen, hiszen nem abba a konténerbe fog kerülni az élelmiszerhulladék, amibe való, így hiába vettem több pénzért a zsákot, kárt okozok. Fogta, átpakolta az egész moslékot sok három literesbe, mert az a helyes, én meg nem értettem, felesleges bonyodalomnak éreztem, míg rá nem jöttem, hogy mennyire igaza van, a logika, az ok-okozati összefüggések mentén. Ezeket írta felül a szocializációm, hogy jó lesz az úgyis, és az önáltatás, hogy de hiszen ezért a zacskóért még többet is fizettem.

Apró példa, de nagyon mutatós.

És én igen régóta nem élek Magyarországon, amikor ott éltem, akkor is külföldiek között, az év jelentős részét más országokban töltve, mégis. Ennyire erős az első hat életév befolyása az emberre.

Ennek fényében ugyan

ki várhatja el, hogy a mai magyarországi politikai és egyéb „elit” jobb legyen annál a társadalomnál, amiben felnőtt, amiben szocializálódott.

Az ilyen elvárás indokolatlan, logikátlan, és csak ront a helyzeten, mert lehetetlenné teszi a jelenlegi hatalom eltávolítását, akikről bizonyított, hogy az egészségügyi ellátás gyakorlati megszüntetésével bizonyos régiókban, embereket ölnek, ahogy a minimális életfeltételek elvételével is.

Messiást várni persze lehet, csak értelmetlen.

Bele kéne nézni a tükörbe, és azt mondani, ezek vagyunk mi, magyarok, ezt tudtuk magunkból kihozni, ezeket az embereket választottuk vezetőül, és az alternatíváink is olyanok, amilyenek.

Magyarul abból kell gazdálkodni, amink van, és nem ábrándos elképzeléseket dédelgetni européer, nyugatias ellenzékről, mely maga a megtestesült tökély, míg mi maradtunk az uram, bátyám rendszer keretei között, és nem is igazán fűlik a fogunk ahhoz, hogy ezen változtassunk.

Alapvetés, hogy egyetlen „elit” sem lesz több, jobb, mint a közösség, amelyből kinőtt, sőt, inkább az adott közösség hibáinak és erényeinek kicsiben összesűrített változata lesz, nem egyéb.

Amíg ezt Magyarország népe nem veszi tudomásul, addig persze, ekézi az ellenzéket, ahelyett, hogy beismerné, ezt volt képes felnevelni, ezek között is biztos akad olyan, amelyik legalább nem diktatúrát építene, és nem száradna emberhalál a kezén, nem ültetne gyűlöletet az amúgy is gyűlölködni kész társadalomba.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK