Blogolda

A legújabb Eurostat összesítés szerint az életszínvonalat tekintve csak Bulgáriában rosszabb a helyzet, mint nálunk. Ott 54 százalékos az a mutató (a 100 százalék az EU vásárlóerő paritáson mért egy főre jutó tényleges fogyasztásának átlaga), míg nálunk és Horvátországban szintén 62 százalék. Figyelemreméltó, hogy amíg Romániában 2015-ben – amikor Magyarország 63 százalékon állt – az AIC 58 százalékos volt, 2017-re már 68 százalékra nőtt. Kellően tudja értékelni az olvasó ezt a tényt a rendszerváltás korábbi stádiumainak és aspirációinak fényében?! Hogy Románia is megelőzött már minket?

Nota bene, a mindent mindenkinél jobban tudó, mások által irigylendő, világ-köldöke magyar nemzetet? Pedig csak annyi történt, hogy megint kiderült, nincsenek csodák: a NER-t elérte minden központosító, korrupt, hazug, amatőr álmokat kergető rezsim sorsa; a nyugati adófizetőktől érkező hatalmas pénzforrások ellenére is hanyatló pályára került a gazdasági és társadalompolitikai teljesítménye. Nincs ebben semmi különös. Orbánnál okosabb embereknek – akik pl. a kommunisták között voltak – sem sikerült irracionális vágyakból és pszichotikus akaratból élhető országot csinálni.

Budapest hanyatlik

Ha valaki Budapesten jár, de közben ismer nyugati és északkelet-európai városokat, pontosan tudja, hogy Budapest hanyatlik; a NER-lovagok elnyerte, többnyire rossz minőségű, ízléstelen beruházások mellett a régi lakókörnyezet hanyatlik, az infrastruktúra hanyatlik, a városi élet minősége sok évvel ezelőtti állapotokat tükröz. Aki a vidéket is ismeri Budapesthez képest, ott a leszakadás Európától – mivel eleve hatalmas behozni való volt az azonos nagyságú városokhoz és kistelepülésekhez viszonyítva – már behozhatatlannak látszik ebben az évszázadban. Kelet-Magyarország néhány tucat néhány tenyérnyi irdatlan pénzen kistafírozott belvárosán kívül nem létezik a jövő számára.

A NER fokozódó erőszakossága nem véletlen

Torzítja a szemléletet az ellenzék eddigi inkompetenciája, amely az utóbbi néhány napban demokráciákban nem szokatlan akciózásba fordult, de akár a parlamenti, akár az utcai jeleneteket nézzük, ezek mindenről árulkodnak, csak politikai stratégiáról nem. A NER azonban ettől függetlenül megítélhető a jogszabályalkotása és alkalmazása terén: olyan rezsimről beszélünk, amely az egyre többek által belátott és még belátandó kudarcosságát nagy eséllyel vérrel fogja megpecsételni, mert nem tehet mást. Már több éve visszatérően elemzem, hogy Orbánnak nincsen exit stratégiája, amellyel békében, belátva a kudarcait el tudná engedni a hatalmát. Különösen az orosz behatolás – pontosan még nem ismert, csak sejthető – mértékében vélhetően már a döntés sem egészen maradt az ő kezében. Félő, hogy Orbán politikája következtében Magyarország már rabjává vált a nyugati világot bomlasztó olyan konzorcium akaratának, amely akkor is meghatározza ennek az országnak a pályáját, ha adott esetben ez már a vezetői igényeivel sem találkozik.

Orbán és társasága vitán felül állóan a bűnözőké. Az övékénél sokkal nagyobb kaliberű érdekek hálójában, ami a rezsim „normalizálódását” akkor is valószínűtlenné tenné, ha a kudarc belátása megtörténne. Ettől azonban nem lesz okvetlenül nehezebben elzavarható a rezsim, mert most már világos, hogy ez utcai harcok nélkül semmiképpen sem fog menni. Mivel a magyar demokrácia nem demokrácia és nem tudja becsatornázni, politikai döntésekké transzformálni és levezetni a valós társadalmi akaratot, ez az akarat – ahogy folyamatosan erősödik – csak a demokrácián kívül tud majd megnyilvánulni. Fogják majd – hogy már el is kezdték – ezt az akaratot mindennek elhazudni, de annál rosszabb lesz majd a végkifejlet.

Béndek Péter