Jogosan sztrájkolnak az operaházi dolgozók a bíróság szerint

0
1442

Csütörtök délután megérkezett a bírósági döntés, amely a szakszervezeteknek ad igazat az Operaház vezetése ellenében – mondta a FüHü-nek Rotter Oszkár, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének elnöke.

A szakszervezetek hatalmas sikerként értékelik a bírósági döntést, amely azt jelenti, hogy jogosan élnek a sztrájk eszközével azért, hogy rákényszerítsék Ókovács Szilveszter főigazgatót az operaházi kollektív szerződések aláírására.

Rotter Oszkár elmondta, hogy el is kezdték szervezni a sztrájkot, miután az eredetileg október 28-ára, A hugenották premierjére tervezett munkabeszüntetés végül elmaradt. A szakszervezeti vezető azt még nem tudta megmondani, hogy körülbelül mikor lehet a sztrájkra számítani.

Jelenet Giacomo Meyerbeer A hugenották címü ötfelvonásos operájából az Erkel Színházban
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Rotter Oszkárnak arról sincs információja, hogy az Operaház vezetése akar-e fellebbezni a bírósági döntés ellen, de szerinte ezzel csak lejáratnák magukat. Hozzátette, hogy nagyon

sokat jelent a társulatnak, hogy a szakszervezeteknek adott igazat a bíróság,

és házon belülről és házon kívülről is sok támogatást kapnak a kollektív szerződésért folytatott harcban.

- Hirdetés -

Ahogy a FüHü megírta, eredetileg október 28-ára tervezték a sztrájkot, amely egy nagyon fontos premiert, A hugenották bemutatóját érintette volna az Erkel Színházban. Ókovács Szilveszter viszont már előre jogellenesnek minősített egy esetleges sztrájkot, és bíróságra vitte az ügyet. A szombati premiert végül megtartották, a sztrájkot pedig elhalasztották. A főigazgató engedményeket is tett a társulatnak, de a kollektív szerződést egyelőre nem volt hajlandó aláírni.

Úgy tudjuk, a tárgyalások folytatódnak az Opera vezetése és a szakszervezetek között.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .