Jeszenszky: a magyar kormány nevetségessé tette magát

0
1972
EGT

Az Európai Gazdasági Térség közös nyilatkozatának megvétózásával a magyar kormány nem nyert semmit, és semmilyen kárt sem okozott Norvégiának viszont a magyar diplomáciának sikerült magát nevetségessé tennie – hangsúlyozta Jeszenszky Géza, az első demokratikusan megválasztott magyar kormány külügyminisztere, aki épp a Norvégiával mesterségesen keltett feszültség miatt mondott le Oslói nagyköveti posztjáról.

Az Európai Gazdasági Térségben az Európai Unió tagállamain kívül Norvégia, Izland és Liechtenstein van jelen. 30 éves története során most vétóztak először. A magyar vétónak az égvilágon kivül semmilyen jelentősége sincs. Nem más ez mint amit Orbán Viktor úgy fogalmazott meg, hogy „tüske legyünk a köröm alatt”.

A magyar miniszterelnök rossz vesztes. Norvégia nem fogadta el a magyar álláspontot a civil szervezetek támogatásának ügyében, mert úgy vélte, hogy annak ad pénzt, akinek akar.

Orbán emiatt ráuszította a rendőrséget is az érintett civil szervezetekre. Az Európai Bíróság időközben kimondta: a civil szervezetekkel kapcsolatos magyar törvény ellentétes az uniós jogelvekkel.

Orbán ugyanazt az utat követi mint Putyin: Oroszországban külföldi ügynöknek bélyegzik a nemkívánatos civil szervezeteket, sőt az ellenzéki újságírókat is.

- Hirdetés -

A magyar miniszterelnök nemcsak ebben követi orosz barátját hanem abban is, hogy a titkos szolgálatokat is felhasználja az ellenzék elleni háborúban. Ez szigorúan tilos az Európai Unióban és bármilyen jogállamban.

Kövér László: az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot

A magyar parlament elnöke, aki az első Orbán kormány idején a titkosszolgálatokat felügyelte, a titkosszolgálatok vezetői előtt nyíltan kifejtette, hogy számukra a fő ellenfél az ellenzék, amely külföldi érdekeket képvisel Magyarországon. Ez pontosan ugyanaz, amit Putyin gondol az ellenzékről. A beszédet Kövér László még tavaly februárban mondta el az Alkotmányvédelmi Hivatal új központjában, de a Direkt36 csak most tette közzé. Miután a leleplezés megtörtént Kövér László hivatalos oldalán is megjelent a beszéd vagyis a hatalom is elismerte annak autentikus voltát.

Jogállamban hogy tarthat ilyen beszédet a parlament elnöke? Erre a kérdésre egyelőre nem siet válaszolni a hatalom, amelynek be kellene vallania, hogy egyáltalán nem új jelenségről van szó.

Andropov árvái

A magyar állambiztonság fontos szerepet játszott a Fidesz létrehozásában és méginkább helyzetbe hozásában. Ezért is akadályoz meg Orbán Viktor mindig minden olyan kísérletet, amely az állambiztonsági listák nyilvánosságra hozását célozza.

A nemzeti együttműködés rendszerének kialakításában is kísért az állambiztonsági múlt. A hasonlóság egyáltalán nem véletlen Putyin és Orbán rendszere között. A kiváló kapcsolat sem.

A baj csak az, hogy a totális kontroll elve, amelyet Sztálin nyomán Andropov alkalmazott, csődbe vitte a Szovjetuniót. A putyini-orbáni javított kiadás sem sokkal sikeresebb.

A demokratikus Norvégia százszor eredményesebb mint a magyar nemzeti együttműködési rendszer, amely a kontroll elvére épül anélkül, hogy valamiféle fejlődési perspektívát nyújtana. Ezért is hárul óriási szerep a titkosszolgálatokra, amelyeknek olyan rendszert kell fenntartaniuk, amelyikben az emberek többsége nem találja meg a számítását.

Ceausescut Romániában olyan bíróság ítélte halálra nejével együtt, amelynek élén Stanculescu tábornok, a katonai titkosszolgálat vezetője állt. Őt maga Nicolae Ceausescu nevezte ki.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .