Izraeli vizsgálat a Pegasus ügyében

1
1491
Pinterest

A kém szoftvert előállító cég, az NSO irodáit az izraeli hadügyminisztérium emberei vizsgálták át nem sokkal azelőtt, hogy Beni Gantz, Izrael honvédelmi minisztere Párizsban próbálta meg elmagyarázni a Pegasus ügyet Florence Parly hadügyminiszternek.

A Pegasus botrány legmagasabb rangú megfigyelt személye nem más mint Emmanuel Macron köztársasági elnök. Aki korábban telefonon követelte Naftali Bennett izraeli miniszterelnöktől az ügy alapos kivizsgálását.

A francia sajtó szerint a marokkói titkosszolgálat vette meg az NSO-tól a Pegasus szoftvert, mellyel azután Macron elnök telefonját lehallgatták. Ez azt is mutatja, hogy a francia titkosszolgálat mennyire el van maradva ezen a téren hiszen nem ők vették észre a lehallgatást, melyet meg kellett volna akadályozniuk. Izrael az élen jár a kém szoftver technológiában, a Pegasus már elavult programnak számít, melyet csak olyan országok vettek meg mint Marokkó vagy Magyarország.

Orbán akkori biztonságpolitikai főtanácsadója, Czukor József köthette meg az üzletet 2018-ban az üzletet. A magyar főkém ezt követően az Információs Hivatal főnöke, majd svájci nagykövet lett.

Ki használta a Pegasus szoftvert Magyarországon és mire?

Az egyszerű kérdésre nincs válasz. Amikor az RTL klub riportere érdeklődött erről Pintér Sándor belügyminiszternél, akkor azt a furcsa választ kapta, hogy államtitok sértést követne el a nemzetbiztonságot felügyelő miniszter, ha a kérdésre válaszolna. Sőt még az újságírót is bíróság elé citálhatnák mint felbujtót. A sajátos jogi érvelés mögött az van, hogy

- Hirdetés -

Magyarországon a nemzetbiztonságra hivatkozva bárkit meg lehet figyelni. Aki pedig erre rákérdez, az veszélyezteti a nemzetbiztonságot.

A rendőrállam logikája ez, amelyet Putyin képvisel a maga pőre valóságában, Orbán mint hű tanítvány európai paraván mögött ugyanezt próbálja megvalósítani.

Csakhogy Magyarországon még van sajtó, amely kérdezősködik. Az RTL klub megkérdezte a hadügyminisztert, Benkő Tibor tábornokot is a Pegasus ügyről. Elvben hozzátartozik a katonai titkosszolgálat, de a valóságban Orbán megkíméli ettől hadügyminiszterét, és saját hivatalából irányítja a legprofibb szolgálatot.

Használtak-e Pegasust?

„Nem tudom ezt most megmondani Önnek. Én biztos vagyok benne, hogy minden a törvény szerint történik Magyarországon, ennek megvannak a felelősei és biztosan a törvény szerint járnak el” – mondta Benkő Tibor hadügyminiszter.

Tegyük hozzá, hogy Biszku Béla, a Kádár rendszer biztonsági főnöke ugyanígy védekezett a bíróság előtt.

Egy jogállamban viszont kicsit nehéz azt előadni, hogy bárki bármikor megfigyelhető a nemzetbiztonságra hivatkozva. Ezért a zavar a hivatalos nyilatkozatokban, de a valóságos helyzettel úgyis mindenki tisztában van az elit soraiban: a nemzeti együttműködés rendszere jelentős részben épp a titkosszolgálatok túlhatalmán alapul hiszen Orbán Viktornak „mindíg mindenkiről, aki fontos mindent kell tudnia.”

- Hirdetés -

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .