Itt az új OLAF-jelentés: több magyar ügyet vizsgáltak

0
3955

Magyarországnál csak Romániában vizsgált több gyanús ügyet az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) tavaly, ez derült ki a szervezet éves jelentéséből. Több magyar ügyről részletesen is írnak, például az Eliosról.

Az Elios-ügyet külön kiemeli a jelentés.
Forrás: hodmezovasarhely.hu

Most hozta nyilvánosságra az OLAF a 2017-es évről szóló jelentését, amelyből kiderül, hogy összesen 197 esetben indítottak vizsgálatot, és hárommilliárd euró visszavételére tettek ajánlást. A szervezet ugyanis

nem tehet feljelentést, ha visszaélésre bukkan, akkor is csak ajánlást küldhet az adott országnak.

A jelentés szerint az ügyek között voltak olyanok, amelyeknél a valódinál jelentősen kisebb értéket vallottak be importtermékek esetében, de olyan is, hogy szervezett bűnözői csoportok próbálták ellopni az uniós agrártámogatásokat, de fedeztek fel csalást nagy infrastrukturális beruházásoknál is. Arra is felfigyeltek, hogy csalók

egyre több olyan pénzt próbáltak elsikkasztani, amelyet kutatásra vagy a menekültválság megoldására szántak.

A szervezet összesen 102 gyanús ügyet vizsgált az uniós támogatásokkal kapcsolatban – ebből 10-et Magyarországon. Ennél több vizsgálat csak Romániában volt (11), Lengyelországban pedig szintén 10. A magyar vizsgálatok közül 7 végződött ajánlással – vagyis ennyi esetben találtak valamilyen problémát.

A jelentés több magyarországi ügyről részletesen is ír, az egyik ilyen az Orbán Viktor vejéhez köthető Elios-botrány. A jelentés szerint 35 közvilágítási projektet vizsgáltak, és szabálytalanságokat találtak a költségek eredeti becslésénél, ráadásul összefonódások voltak a nyertesek és a pályázatok kiírói között. Ahogy írják, számos szabálytalanságot találtak a közbeszerzési folyamatoknál is. Mint írják, a vizsgálatot azzal az ajánlással zárták, hogy

- Hirdetés -

vissza kell kérni 43,7 millió eurót (14 milliárd forintot),

és küldtek ajánlást a magyar legfőbb ügyésznek is.

Ez másik, Magyarországot is érintő ügy, amelyet említenek a jelentésben, 31 kutatás-fejlesztési projekttel kapcsolatos. A határokon átnyúló vizsgálat itt azt állapította meg, hogy azzal a céllal hoztak létre alvállalkozói rendszert, hogy megnöveljék a költségeket és elrejtsék a valódi szereplőket. Ezzel az üggyel kapcsolatban 28,3 millió euró (9 milliárd forint) visszakérését javasolja az OLAF, valamint itt is értesítette a magyar hatóságokat.

Megemlítették Magyarországot egy olyan, 15 másik tagállamot érintő ügyben is, amelyben 122 tonna illegális növényvédő szert próbáltak behozni az EU-ba a vizsgált országok határain keresztül.

A jelentésben az is szerepel, hogy 2010 és 17 között az OLAF összesen 37 esetben küldött ajánlást Magyarországnak. A magyar hatóságok mindössze 17 esetben indítottak eljárást, amelyek közül 9 felmentéssel végződött, 8 ügyben született elmarasztaló ítélet.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .