Megosztott az Európai Unió a kihelyezett munkahelyek kérdésében. Ez magyarázza, hogy a munkaügyi miniszterek tanácskozását, Luxemburgban nagyok a viták. Lengyelország ellenállása a leghevesebb.
Franciaország szeretné elérni, hogy az Európai Unióban a kihelyezett munkavállaló szerződése legfeljebb egy évig tartson – a brüsszeli Bizottság két évet javasol, a jelenlegi átlagos szerződési idő pedig 98 nap. Vagyis a munkaadók rövid lejáratú szerződéseket kötnek és ezeket hosszabbítgatják. Az érdekellentéteket nehéznek látszik feloldani, pedig e nélkül aligha haladhat előre az EU reformja, melyet a francia elnök, Emmanuel Macron olyan fontosnak tart.
Az uniós szabályozás nagyon régi, még 1996-ban született, ám azóta tizenegy volt szocialista ország csatlakozott az Európai Unióhoz, ezekben az országokban pedig köztudottam olcsó(bb) a munkabér. A bérek közötti különbség ezzel hihetetlenül megnőtt, ma egy a tízhez. Ez pedig alapjában változtatta meg a helyzetet. Ha ugyanis ma egy magyar munkavállaló magyar szerződéssel dolgozik egy gazdagabb uniós tagállamban, akkor leszorítja a béreket a fogadó országban.
Macron francia elnök pedig éppen ezen akar változtatni. Szerinte brexitet is a kelet-európai munkavállalók okozták:
„a brit középosztály nemet mondott arra, hogy az unió keleti részéből érkezett munkavállalók elvegyék tőle a munkát alacsonyabb béreikkel!”
A kihelyezett munkavállalók az uniós munkavállalóknak azonban csak kevesebb mint 1%-át teszik ki, vagyis csak a jéghegy csúcsát jelentik. A túlságosan nagy bérkülönbségek feszültséget keltenek: a fejlettebb államokban szociális dömpingről beszélnek. Egy kihelyezett munkavállaló átlagosan fele annyit keres mint a fogadó állam munkása. Így érthető, ha a lengyel fuvarozók aratnak az EU piacán.
Ez magyarázza, hogy Luxemburgban a munkaügyi miniszterek tanácskozásán Lengyelország ellenállása a leghevesebb. De valamennyi egykori szocialista ország érintett bizonyos fokig az ügyben.
Ezek az országok arra az alapelvre hivatkoznak, hogy az EU-ban szabad a munkaerő vándorlás.
Ráadásul nemcsak az egykori szocialista országok vannak ebben a helyzetben, de Spanyolország és Portugália is. Ők sem támogatják a francia javaslatot, amelyet viszont Ausztria, Németország és a Benelux államok a magukénak éreznek.
