Hárommilliárdot hagytak itt a futók

0
939

Tizenöt százalékkal nőtt a három nagy budapesti futóversenyre nevező külföldiek száma, akik több mint hárommilliárd forintot költöttek el a városban, ebből kétmilliárdot a múlt hét végén.

Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak elmondta: hetvenötezer fős nevezési rekorddal zárta a 2017-es évet a három óriási budapesti futóverseny.

Kocsis Árpád saját bevallása szerint maga is meglepődött, hogy mekkora növekedési potenciál rejlik még mindig a három nemzetközi hírű futóversenyben. Sőt, egyre nagyobb, mert nemcsak a versenyek, hanem a résztvevők is egyre többen lesznek.

Budapest jó híre gyorsan terjed a maratonisták és félmaratonisták körében világszerte, méghozzá a leghitelesebb úton, a szájpropaganda révén – írja a napilap. Friss példaként azt a brazil futóbloggert említi, akit tavaly hívtak meg a rendezők, és aki később számtalan elragadtatott posztban tudósított budapesti élményeiről; ennek hatására az akkori tíz brazil nevező után az idén már kilencven érkezett a hét végére.

- Hirdetés -

Közülük hetvenhatan kifejezetten emiatt repültek át Európába – tudta meg a Világgazdaság a BSI nyilvántartásából.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .