Hárman a küszöb előtt

0
172
Facebook

A köztársasági elnök ma, január 13-án délután április 12-re kiírta a választásokat. Ami látszik, hogy a Tisza jelentős arányban fog frakciót alapítani az új Parlamentben, ahova a Fidesz pedig megint becipeli magával a kataton állapotú KDNP-t. Semmi más nem egyértelmű, az sem, hogy ki nyeri a választásokat.

A két nagyon kívül jelenleg három párt esélyes a bejutásra: a nemzeti radikális, szélsőjobbos, euroszkeptikus, rasszista, homofób Mi Hazánk Mozgalom (MH), a szociálliberális, balközép, Európa-párti Demokratikus Koalíció (DK), és a jórészt meghatározhatatlan világnézetű, így talán centrista–liberális, zöld-baloldali és civil-demokratikus pártnak tekinthető Magyar Kétfarkú Kutyapárt (Kutyák).

Ami a Tisza Pártot és Fideszt illeti, alapvető különbségük, hogy az utóbbi hajlamosnak tűnik koalícióra a Mi Hazánkkal, míg a Tisza jelenleg nem gondolkodik egyik kis párttal való koalícióban sem. (Persze valójában csak a Kutyák jöhetnének szóba nála, hiszen a másik két párt egyformán vállalhatatlan Magyar Péterék számára.) Mindebből az is következik, hogy nagyon nem mindegy, melyik kis párt jut be a Parlamentbe idén.

A helyzetet feszültté teszi, hogy csak a Mi Hazánknak van igazán reális bejutási esélye ebben a pillanatban, a DK és a Kutyapárt egészen biztos, hogy nem tekintheti magát befutónak. Több mint izgalmas, hogy mindez egy olyan helyzetben állt elő, amikor minden (értsd: tényleg minden) szavazat számíthat annál az elszámolásnál, amely évtizedekre befolyásolja majd a nemzet sorsát.

A sajtót figyelő, politikában tájékozódni kívánó polgárok nincsenek jó helyzetben. A közvélemény-kutatások egy része biztosan megrendelt eredményeket szállít, továbbá mindenki próbál annyira erőszakos, meghökkentő vagy agresszív lenni, hogy az elérje a választók ingerküszöbét, amit a Fidesz politikája sajnos igen magasra tett fel. Szinte már csak vér nem folyt az utcákon, „minden, és annak ellenkezője is megtörtént” már.

- Hirdetés -

A három kis párt közül a Mi Hazánk lehet a bejutás szempontjából a legnyugodtabb: a közvélemény kutatások arra utalnak, hogy be fognak kerülni, s akkor pedig két dolog történhet velük.

Az egyik, hogy nagyon súlyos árat fizettetnek a Fidesszel azért, hogy koalícióra lépjenek vele, a másik, hogy „felelősség nélküli” hangos ellenzékként folytatják azt, amit eddig tettek.

Valószínű, hogy ezután az „elitből” kiábrándultakra vetődnek rá a belső problémákra (közbiztonság, vendégmunkások, gyerekvédelem, az általuk emlegetett „cigány-bűnözés”) fókuszáló javaslataikkal. A háborús kampányban a Fidesszel szemben tehetetlenek, az európai demokratikus megoldások pedig távol állnak tőlük.

A DK van a legszorultabb helyzetben. Már azt is nehéz feldolgozniuk, hogy esetleg nem kerülnek be a 2026-os törvényhozásba, de ezen felül a felelősség is komolyan sújtja őket: ha ők nem, más nemigen fogja képviselni azt a réteget, amely nagyjából a lakosság 10-20 %-t teszi ki.

A választóik egy része már elment az erőt mutató Tiszához támogatónak, így nekik igazából a magszavazói körük maradt meg. Létkérdés számukra a legtöbbet behúzni magukhoz a „szavazói megvilágosodásra” várakozó polgárok közül. Legfontosabb tennivalójuk ezen kívül megállítani a Tisza felé mutató további szavazói lemorzsolódást. Úgy vélem, keresniük kell olyan egyedi üzeneteket (pl. európai bér), amiben esetleg hitelesebbnek tűnnek, mint Magyarék. Azt gondolom, legfeljebb 1-3 ilyen markáns ajánlással van esélyük a figyelem olyan fenntartására a maradék időben, ami átjuttatja őket a parlamenti küszöbön.

A Kutyapárt helyzete tűnik a legkellemesebbnek. Számukra a bejutás egy bónusz lehet, ha meg nem kerülnek be, akkor folytatni tudják azt a politikát, amire vevőnek mutatkozik egy akkora tömeg, amely megtarthatja őket a 3-4%-os szinten.

A bejutáshoz valószínűleg egy helyes arány kialakítása szükséges a „komolyság” és a „viccpártiság” között. Akkor jutnak be, ha elhitetik: a rájuk leadott szavazat hasznosulni tud a Rendszerváltás során.

A kis pártok helyzete a Fidesznek kedvez, ráadásul a Mi Hazánknak nemigen kell taktikáznia, míg a Tisza, a DK és a Kutyák komoly stratégiázást és gondolkodást igénylő idő előtt állnak.

Hát akkor lássuk, ki mit tud?

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .