HANTABOY,  avagy háború és béke

0
1256
AL

Korábban a „békepárti” Orbán Viktor szájából már 67-szer hangzott el az a szó, hogy háború, az alig 25 perces péntek reggeli rádióinterjúban, számolta össze a 444.hu, ezt azóta sem tudta felülmúlni. 

A kormányfő a rádióbeszédeiben is rendszeresen hangsúlyozza, hogy két éve tart az ukrajnai háború, az európai vezetők napról napra sodródnak, és nem a háborútól a béke felé, hanem a béke felől a háború irányába. Nézzük csak mennyire felelnek meg a miniszterelnök háborús kijelentése a valóságnak. Az orosz-ukrán háború kezdete óta, Orbán Viktor két ízben is találkozott  Putyin orosz elnökkel, vajon megemlítette, hogy ő a háború ellen van és békét szeretne? Már csak azért sem tehette, hiszen

2023. decemberében a kormányinfón úgy fogalmazott Ukrajna orosz lerohanásával kapcsolatban, hogy egyelőre nincs háború Oroszország és Ukrajna között, egyelőre ez katonai művelet és akkor lesz háború, ha lesz hadüzenet is.

Vajon mire is véli a napi televíziós híradók bejátszásait lebombázott ukrán városokról? Tegyük még hozzá azt is, hogy a „nincs háború” ellenére Orbán Viktor 2022. május 25-től háborús veszélyhelyzetet hirdetett ki Magyarországon, amely a mai napig is tart. Csak az eddigieket is elolvasva, Orbán békepártiságáról a gyermekmesék kedvenc befejezése ugrott be: Hiszi a piszi, aki elhiszi!

AL

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .