A hagyományos érték nevéből következően olyasvalami, amely a múltból érkezik, fő jellemzője pedig, hogy akkor is érték volt, meg ma is az. A hagyományos érték választja el például a genderglobalista Nyugatot a hithű, konzervatív Kelettől, mely utóbbiban az orosz földgáz továbbra is hagyományos érték, az előbbiben meg már nem.
A konzervatívok szerint attól, ami tegnap volt, nem szabad eltérni, a balliberálisok szerint viszont szabad, így aztán arra, Nyugat felé nem veszik rossznéven, ha valaki eltér. Ebből következően az ő világuk eleve erkölcstelen világ, hagyományos értékeik nincsenek, nem forszírozzák a szaporodást(!), megengedhetetlen kapcsolatokat törvényesítenek(!!), és ma már nem is akarnak homogének lenni(!!!), mert tisztában vannak vele, hogy korábban sem voltak azok, csak a „hagyományos értékek” kényszerítették bele őket a látszathomogenitásba. Szörnyűség, hogy mennyire toleránsak a mássággal szemben. Brrr.
Ilyen egy rendes, illiberális államban nem fordulhat elő.
A konzervativizmus jellemzője a hierarchia. Abból származtatja a számára elengedhetetlen, nagybetűs Rendet, azaz tartózkodásra kijelölt helyként mindenkinek meg van határozva egy zárt rekesz, ahonnan nem jöhet ki. A konzervatív állam mindenféle intézkedésekkel gondoskodik róla, hogy ne is akarjon kijönni, mert különben baj lesz. Az Isten, császár, király, arisztokrácia/politikusok, papság, nemesség, polgárság/szabadok, pórnép, rabszolgák, nők sorrend többezer éven át jól működött, aki ezt meg akarná zavarni, az a konzervatív állam alapjait támadja meg. Amely csoportok renitenskednek, azaz nem hajlandók szó nélkül betagozódni és elfogadni azt, ami számukra ki lett jelölve, azokat rendőrségi felügyelet alá helyezik (lásd oktatás, egészségügy, ilyesmi).
Ha egy egész ország rendőrségi felügyelet alatt van, azt jelenti, a Rendet minden téren erővel kell fenntartani. Ezek a totális diktatúrák.
Az ország nulla és a százszázalékos rendőri felügyelete közötti elhelyezkedés mutatja, mennyire diktatúra az adott ország, vagyis aki azt mondja, ha senkit nem visz el a fekete autó, akkor ott nincsen diktatúra, hülyeséget beszél, ugyanis attól még nyugodtan lehet, legfeljebb kisebb mértékben. Például nálunk a Rogán vezette propagandaminisztériumot egyáltalán nem a belügy irányítja, szabadon plakátolhat meg levelezéses nemzetkonzultálhat bármiféle rendőri korlátozás nélkül akár évi negyven-negyvenöt milliárdból is, ha kell, ami elég nagy mozgástér Rogánnak, mégis vannak kétségeink a hazai demokráciát illetően. Igaz, nem Rogán korlátozása miatt.
A mozgolódásoktól mentes, ún. „rendes” hierarchia tehát a legfőbb hagyományos érték, amelyet a konzervatív erők szerint tűzön-vízen keresztül meg kell tartani.
A társadalom a nagy csoportokon belül kisebb egységekre tagozódik, ezek a családok. Konzervatív állam esetén a családokon belül is működik a szigorú hierarchia, mely szerint mindenkinek tudnia kell, hol a helye. A konzervatív tábor családmodellje, melynek a költő szerinti ideális helyzete az „Apa, anya, gyerekek, csupa szív, szeretet, egy se nyafog, kesereg, tréfa csupán a baj.”, a legvégsőkig megőrzendő, ha kell törvények által, sőt akár az alaptörvény módosításával is. Ebből következően az „Apa, apa, gyerekek…” szigorúan tilos, ahogy az „Anya, anya, gyerekek…” éppen úgy, teljesen függetlenül attól, hogy a „csupa szív, szeretet” az efféle visszataszítóan perverz kapcsolatban adott-e, vagy sem. A család feje a családfő, a többiek a beosztottak, és nem csak a család kutyája tudja, ki parancsol ott.
A gazdaság is a jól bevált családmodell szerint szerveződik, a kereslet-kínálat által meghatározott árak, a fogyasztás és az általa ösztönzött fejlesztés zavaros, individualista módszerei helyett a hagyományos értéknek tekintendő, padrone vezette nagycsalád dívik, azaz a rendszer sokszereplősből egyszereplőssé válik, legalábbis az állam uralta gazdasági terepen, ahová idegenek belépése tilos. A családon belül piaci igényből felvetődő műszaki fejlesztési, gazdaságosság növelési, környezetvédelmi vagy kiszolgálás jobbítási igény nincs, a vevő, aki ugyanaz, mint az eladó, gavallérosan rendel és fizet (a mi pénzünkből), továbbá akárhány túlmunka számlát befogad. Ha törvényileg baj lenne, egy nap alatt módosít. Tessenek, kérem, elképzelni, van olyan ország, ahol a többszörös kétharmad révén a rendszer sok időt kapott a kiépülésre, így aztán ma már kiválóan működik, a nagypénzű parvenük saját gyarapodásukon túlmenően eltartják a padronét is. Fényesen.
És látá a padrone, hogy ez jó.
És tényleg jó. Nem mindenkinek ugyan, ám a legtöbb gazdagnak az. Nem is lenne semmi baj, ha nem volnának renitensek, de sajnos vannak. Affenébe is!
A szépen felépített Rendet az örökös ugyanoda pozicionáltság helyett egyenlő kiugrási esélyeket akarók, a kötelezően fekete-fehérből kitüremkedő szivárványosok, az utasítás helyett megvitatással kialakított, közös álláspontban hívők, a mindenféle undorító szabadosságot szabadságnak nevezők, a Biblia ősi és kötelezően betartandó törvényeit kétségbe vonók, meg még további ilyesféle, rendkívül káros szerzetek, azaz főleg az ellenzék veszélyezteti, ugyanis hiába írta azt a költő, „Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet…”, nagyot tévedett, mert abból nem rend lesz, hanem óriási kavarodás. Ami megengedhetetlen. Még tán az eleve elrendelt, örökös miniszterelnöki címet se akarnák tudomásul venni a népek egy akkora zűrzavarban, amit az ellenzék által megvalósítandónak hirdetett, úgynevezett „szabadság” okoz!
Az ilyesféle fertő elkerülésének záloga maga Miniszterelnök úr, aki, mint ezt kifejtette, mások által követhetetlen észjárással kormányozza országunk hajóját a nagy európai hullámverésben.
Csak remélni tudjuk, hogy a sorsunk végül nem az ő észjárásán múlik, mert az már eddig is sok kárt okozott.
Nincs pénz, nincsenek barátok, az országnak rosszabbul megy, mint ahogy mehetne, és mindez azért, mert Miniszterelnök úr azon tekintélyes szervezetekben sem szereti az egyenlőséget, amelyeknek tagjai vagyunk. Már az érthetetlen, hogy ott is hierarchiát akar, de hogy 27 egyenlő között ő akar a padrone lenni, az minden más tagállam szerint túlzás egy kicsit. A szervezetek alapszabályaikban eleve megadják mindenkinek az időszakosnak gondolt, néha egy-egy kérdésben alkalmazható vétójogot, de ilyen agresszív kismalacos pávatáncra nem számított egyik Alapító Atya sem.
Miniszterelnök úr sajnos nincs tisztában az alábbiakkal:
- Ha valaki tag egy klubban, akkor a szuverenitásának egy részét fel kell adnia! Aki ezt a primitív követelményt nem képes fölfognia, annak az agyi képességeiről jobb, ha nem nyilatkozunk.
- Miniszterelnök úr sohasem a „magyarok érdekeit” védi, hanem minden esetben a saját elképzelését. Hogy mégis azt mondja, az sokaknak ugyan elfogadható, de attól még nem lesz igaz.
- Ha valakitől pénzt kapunk, ne sértődjünk meg azon, hogy szeretné tudni hová ment a pénz, mert ha nem engedjük megtudni neki, legközelebb nem ad.
A baj az, hogy ezekre Miniszterelnök úr magától nem fog rájönni soha, megmondani pedig nem merik neki.
Nem lehetne végre leváltani? Vagy még mindig nem elég?
